Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-12 / 8. szám

www.istergranum.hu SPORT 2007. január 12., péntek • HÍDLAP 7 Erősebb kerettel kezdik az évet az esztergomi kosarasok Vasárnap rajtol a szezon: a Miklósi Kékrókák csapatát fogadja az EKE B Kosárlabda __________ A z NB II közép-magyarországi cso­portjában szereplő esztergomi kosa­ras fiúk győzelemmel kezdenék az évet. A csapat kerete két fővel bővül, és úgy tűnik, a sérültek kezdenek fel­épülni, így a gárda bizakodva áll a szezon előtt. A fiúk az idei első bajno­ki mérkőzésükön vasárnap hazai pá­lyán a Miklósi Kékrókák ellen lépnek pályára. Az EKE hét győzelemmel és hét vereséggel a tabella kilencedik helyén áll, azonban ezen a fiúk a tavaszi sze­zonban szeretnének javítani. Most va­sárnap már sor kerülhet erre, ugyanis hazai pályán, a Pézsa Tibor Sportcsar­nokban kezdik az évet a királyvárosi játékosok a Miklósi Kékrókák együt­tese ellen. Az esztergomi kosarasok a téli átmeneti időszakban sem pihen­tek, folyamatosan jártak a játékosok edzésre, igaz nem olyan keményen készültek, mint a bajnokságok szaka­szaiban, azonban így nem esett ki a csapat a ritmusból. „Szerencsére a sé­rültjeink is kezdenek felépülni, már Tuschinger Peti és Erős Peti is részt vettek az edzéseken, bár erőnlétükön még kell javítaniuk” - számolt be a Hídlapnak Danóczy Richárd, az esz­tergomiak csapatvezetője. így már ők is bevethetők a hétvégén, ezzel szem­ben a gárda kiváló játékosa, Torma Szabolcs egy kellemetlen bokasérü­léssel bajlódik, bár a csapatvezető szerint Szabi akár összeszorított fog­gal is, de pályára lép majd. Nagy ér­vágás lenne az együttesnek, ha az NB II dobólistáját is vezető Szabolcs nem tudna játszani, azonban ennek szeren­csére kicsi az esélye. Az esztergomi csapat két fővel bővül még az év ele­jén, igaz a két új játékos még most hétvégén biztosan nem lép pályára, azonban már ők is az együttessel edzenek. A csapat korábbi tagja, Mol­nár Péter visszatér a gárdába, ám még el kell intézni a sportorvosi igazolását és játékengedélyét. Rajta kívül pedig az NB I B-ből erősít az EKE, ugyanis a párkányi Puss Antal átigazol az esz­tergomi együtteshez. „Korábban ő Debrecenben játszott, egy nagyon magas, ügyes játékos, ugyan még most nem fog pályára lépni, mert né­mileg bonyolultabb az átigazolása,'de ha elintézzük, akkor nagyon hasznos tagja lesz a csapatnak” - fűzte hozzá Danóczy Richárd. A 213 cm-es szlo­vák játékos minden bizonnyal sokat tud majd hozzátenni a gárda teljesít­ményéhez, a támadásban és a védeke­zésben egyaránt. Most vasárnap az esztergomiak még a szokásos felállá­sukban játszanak egy nagyon kemény mérkőzést, ám Danóczy Richárd el­mondása alapján nyerhető a találko­zó. „A Kékrókák hazai meccseiken nagyon erősek, viszont idegenben né­mileg gyengébben állnak fel, akkor mindig megvertük őket, és reméljük ez most is így lesz, főleg, hogy Rózsa Ádám remek formában van, és emel­lett pedig nyerőszériában is vagyunk” - folytatta a csapatvezető, aki zárás­képpen elmondta, hogy most több ha­zai meccsük lesz, és ha ezeket meg­nyerik, akkor a tabellán feljuthatná­nak akár az első hatba is. • (lenger) A Goldball ’ 94 FC vitte el a kupát Esztergom és Dorog az eló'döntó'ben búcsúzott A kupagyőztes Goldball ’94 FC Edzőtanfolyamot indít az MLSZ B Labdarúgás ____________ A Magyar Labdarúgó Szövetség D tí­pusú labdarúgó edzőtanfolyamot indít, melyre várják azok jelentkezését, akik nemcsak szemlélni szeretnék a ma­gyar labdarúgást, hanem részt is kí­vánnak venni benne. A D típusú edzőképzés célja, hogy olyan trénereket képezzenek, akik az is­kolai és a sportegyesületi csapatok fiú­lány gyermek, serdülő, ifjúsági és női- férfi felnőtt játékosoknak a felkészíté­sét, illetve versenyeztetését tudják a ké­sőbbiekben elvégezni. Az akkreditált, 50 órás edzőképző tanfolyam elvégzése után, a trénereknek olyan feladatokat kell ellátnia, mint a labdarúgás iránti ér­deklődés felkeltése, megszerettetése, valamint a labdarúgók létszámának nö­velése. Mindezt úgy, hogy a tanfolyam során a leendő edzők elsajátítják a kü­lönböző korosztályokra jellemző szak­mai és sportegészségtani alapismerete­ket, illetve az edzések és versenyek le­bonyolításához szükséges szabályokat. Ezek alapján később majd ki tudják vá­lasztani a tehetségesebb játékosokat, akiket magasabb osztályokba irányít­hatnak. A tanfolyam ideje február 10- 11-e, 17-18-a, illetve 24-25-e, melyre a Komárom-Esztergom Megyei Labdarú­gó Szövetségnél lehet január 31-éig je­lentkezni. Bővebb információért pedig Hagymási Zoltán tanfolyamvezető hív­ható a 20-524-3237-es telefonszámon. • -r -r B Labdarúgás ____________ A hétvégén folytatódott az IMI Szabad­idő Utánpótlás Sportegyesület és a Tata­bánya Városi Szabadidő Sportszövetség által hagyományosan megrendezett IX. Karácsonyi Gyermek Labdarúgó Gála, mely hazánk egyik legnagyobb utánpót­lás tornájává nőtte ki magát. A küzdel­mek a két ünnep között, valamint január 6-7-én zajlottak, azonban még most hét­végén folytatódik a tornasorozat. A gálára 140 egyesület nevezett, melyre kilenc éve összesen négy csapat kapott meghívást, jelenleg viszont már hét korosztályban, öt sportcsarnokban összesen 142 csapat vett részt a nagy megmérettetésen, és ezzel hazánk egyik legnagyobb utánpótlás rendezvényévé vált a gála. Az elmúlt hét végén az 1995- ös korosztály mérte össze tudását, a gála 5. versenynapján, melyen 20 csapat vett részt. Az összecsapások ezúttal nem a megyeszékhelyen, hanem Esztergomban és Dorogon zajlottak le, ahol rengetegen szurkoltak a fiúknak. A mezőnyben az Esztergomi SC és a Dorog FC fiatal játé­kosain kívül természetesesen számos ha­zai élcsapat utánpótlás labdarúgói küz­döttek a trófeáért, de Szlovákia is képvi­seltette magát az FC Nitra gárdájával. A mérkőzéseket öt csoportban játszották az ifjú focisták, melyekből az első kettő ju­tott az egyenes kieséses középdöntőbe. Ebben a körben búcsúzott Tatabánya, azonban Esztergom és Dorog továbbju­tott. A királyvárosiak nagy bravúrt mu­tattak be, ugyanis a tavalyi győztest a Szekszárdi UFC csapatát verték meg. A legjobb hat között, a döntőbejutásért óri­ási küzdelmek folytak, bár nekünk szo­morúan kellett tudomásul vennünk, hogy sem a Dorog FC sem az Esztergo­mi SC nem jutott tovább. A dorogi játé­kosok 2-1-es vereséget szenvedtek a szlovák FC Nitra ellen, míg a királyváro- si fiúkat a Goldball ’94 FC verte meg. A harmadik döntős végül a Fehérvár FC lett, a Pasaréti Sportcentrum együttese felett aratott győzelemnek köszönhető­en. A hármas döntőbe közel azonos ké­pességű csapatok kerültek, a körmérkő­zések során pedig rendesen meggyötör­ték egymást az ifjú labdarúgók, ez a ta­lálkozók végeredményeiből is látszik. Ugyanis FC Nitra-Fehérvár FC 2-2, Fe­hérvár FC-Goldball ’94 FC 1 -1, FC Nit- ra-Goldball ’94 FC 0-1, így végül egy győzelemmel a budapesti Goldball játé­kosai emelhették a magasba a kupát. A második helyet a fehérváriak érdemelték ki, míg a bronzot a nyitrai csapat. Ezen­kívül megválasztották a torna legjobb kapusát, aki az FC Nitra hálóőre, Zsigo Andrej lett, a legjobb mezőnyjátékosnak Slezák Richárd a Goldball játékosa bizo­nyult, míg a gólkirályi címmel a fehérvá­ri Büki Baltazár büszkélkedhet. • L. R SP0RTSZILÁNK0K Feljelentették a Magyar Labdarúgóligát Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a gya­núja miatt feljelentette a Magyar Labdarúgóligát Dányi Szilárd, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. A klub szerint a liga vezetése 30 mil­lió forintos kárt okozott a lila-fehé­reknek, amikor szétosztotta az Új­pest jogszerű és lejárt követelésé­nek fedezeteként szolgáló pénzt. Tenisz: pénzbüntetés egy beszólásért § - - * Mí. fiZL’,n‘e Nyi­L kolaj Davigyen­’■’tj- kónak. mert el­marasztaló meg- ™ Sf jegyzéseket tett a . J8T Sydney Inter­national nevű versenyre. Davi- gyenko szerdán azt mondta az 1,2 millió dollár összdíjazású tornáról, hogy azon a sztárok azért nem in­dultak el, mert ez az esemény túl ki­csi, senki nem veszi komolyan. „A sok „sérülés” annak tudható be, hogy a város kicsinyke tornája sen­kit nem érdekel” - szólt a tízezer dolláros mondat. Újabb focista halt meg a pályán Életét vesztette egy fiatal para­guayi focista csapata edzésén. A 24 éves Sixto Rojas a bajnokság­ban újonc Sportivo Trinidense edzésén vett részt egy parkban, amikor futás közben lemaradt a többiektől és összeesett. A kór­házba szállított futballistán már nem tudtak segíteni az orvosok, Rojas halálát agyembólia okozta. LESVONAL Egy kis csapat nagy napja Az angol ne­gyedosztályban szereplő VVy- combe Wande­rers tovább folytatja mene­telését a Liga­kupában: a kiscsapat az elődöntő első mérkőzésén hazai pályán 1-1- re végzett a Chelsea ellen. Igaz, a január 23-i visszavágó még hátra van, ráadásul valószínű, hogy a londoniak ott már nem hibáznak, az odavágón elért döntetlen így is aranybetűkkel kerül majd be a kis­csapat krónikájába. Bérces és Kalotai az év ultrafutói Bérces Edit Bérces Editet és Kalotai Leventét vá­lasztotta az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnöksége a 2006-os év ultrafutóinak. A szavazáson Edit Czibók Ágnest, Gál Andreát, Kovács Rékát, Nagy Krisztinát és Staicu Simonát utasította maga mögé, míg a férfiak között Levente Biri Ferenc, Blahó Ákos, Kónya Ákos, Németh Csaba és Zabari János előtt végzett a szavazáson. A zalaegerszegi Bérces Kalotai Levente Edit, az Unix SE atlétája, 24 órás Euró- pa-bajnoki bronzérmével és 24 órás fedettpályás országos csúcsával érde­melte ki a díjat, míg a miskolci K-Team futója, Kalotai Levente a Spartathlonon futott 25 óra 52 perces idejével és a Wörschach-i 24 órás versenyen elért második helyével lett méltó a címre. A díjakat az UMSZ éves rendes közgyű­lésén adják át. • -cs -n APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. Állás Az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. magyarul és szlovákul jól beszélő üzletkötőt keres. A juttatás: 50.000.- Ft/hó + a megkötött üzletek után 25% jutalék. Meghallgatásra bejelentkezni Czompál Emesénél az alábbi elérhetőségeken lehet: Tel.: +3633/412-391, email: kht@istergranum.hu . Jelent­kezési határidő: 2007. január 23. Esztergomban állatgondozót felveszünk. Tel: 06 30/ 552-8646 A Lábatlani Vasbetonipari Zrt. (HU-2541 Lábatlan, Rá­kóczi u.1.) építőmérnök és/vagy gépészmérnök mun­katársat keres. Érdeklődni lehet: Géber Ferenc (tel: +36-33-503-990, geber.ferenc@railone.hu ) Ingatlan mmmmmshmmm Visegrádon 1200 nm-es telken, az út és a Duna mel­letti hegyoldalban épített, gyönyörű panorámás nyara­ló eladó. (30) 9480-684 Béke téren nagyméretű, szerelőaknás garázs eladó. Tel: (30) 947-5412 1,5 szobás, villanyfűtéses lakás eladó Esztergomban az Irinyi J. u. 2/B. fsz.2. szám alatt. Érd.: Jalsovszky Csaba (30) 468-9277 Eladó vagy bérbe kiadó Bajóton 2000 nm-es telken 400 nm-es épület vállalkozás vagy egyéb céljára. Ir.ár: 25 MFt. Tel: (33) 449-313 Irodának, üzletnek, műhelynek is alkalmas kis alapte­rületű, kétszintes helyiség kiadó Esztergomban, a pi­ac utcájában a Carino mellett. Tel: (30) 388-7152 Járm Űmmmmmmmmí 1987-es Opel Kadett 1,3-as, benzines, vonóhorog­gal eladó. Ar: 180 eFt. Tel: (20) 466-0531 vagy (33) 449-313. Egyéb Kisteherautóval FUVAROZÁS alkalmi és fix munkákra: költöztetés, tüzelőanyag-, szemét-, áruszállítás, pony­vával is, BARMIKOR! 06-20-970-58-42 Eladó 2 db megkímélt, jó állapotban lévő 1 személyes heverő. Ár:15.000,- Ft. Érd: 06-30-366-4749 Hahota Klub várja Önt is minden szombaton 17 órától. Merjen újra gyerekként nevetni, gátlásaitól megszaba­dulni. Cím: Román Mónika, Esztergom, Budai N.A. út 1/F. 12. csengő. Tel: (30) 294-3956 Fül mögötti hallókészüléket keresek egy kisiskolásnak. Tel: 30/346-7575 220 V-os, új állapotú Petra Profi dagasztó és keverő­gép 5 l-es eladó. Irányár: 160 eFt. Tel: (20) 466-0531 vagy (33) 449-313 Társkereső ..............■■■»■■■■■■! K özépkorú, jó megjelenésű, fiatalos, átlagos testal­katú esztergomi hölgy élete színpadára keresi vég­leges, 45 év feletti férfi főszereplő társát. Tel: (20) 576-6888 Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendel­kező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szim­pátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel: (+36) 30/261-1244

Next

/
Oldalképek
Tartalom