Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-05 / 3. szám
2 HÍDLAP • 2007. január 5., péntek www.esztergom.hu RÖVIDEN Nyelvvizsgabotrány: jövő héten vádemelés (H) Megkezdődtek az iratismertetések a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kirobbant nyelvvizsgabotrány ügyében, vádemelések a jövő héten várhatóak - mondta el a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője. Az ügyészség augusztus óta nyomoz, mert a gyanú szerint több tiszthallgató csalt az írásbeli nyelvvizsgán, ezért őket fel sem avatták augusztus 20-án. A távirati iroda ügyészségi forrásból úgy tudja: több mint harminc hallgatót érint az eljárás, a gyanúsítottak ügyeit külön kezeli a vádhatóság. Utazást csak utólag fizet az egészségbiztosító (H) Megváltozott az utazási költségtérítés címén nyújtott támogatási formajanuár elsejétől - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A biztosítottnak és kísérőjének az egészségügyi szolgáltatóhoz történő utazását továbbra is támogatja az egészségbiztosító, de csak utólag téríti meg a költségeket - áll a közleményben. A módosítás értelmében az orvosok „hitelezett utazási utalványt” már nem állíthatnak ki, a jövőben az útiköltség elszámolásához kizárólag az úgynevezett „utazási utalvány” használható. Az elszámolás módja is megváltozik. Eszerint a biztosítottaknak a menetjegyeket és az orvos által kiállított utazási utalványt személyesen vagy postai úton el kell juttatnia a területileg illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárhoz. Ezt követően a pénztár a megjelölt címre vagy bankszámlára utalja az összeget. Padlón a Fogyasztói Bizalmi Index (H) A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem által közösen mért Fogyasztói Bizalmi Index 2003 decembere óta a legalacsonyabb - közölte a piackutató intézet. A GfK közleménye szerint a mutatószám visszaesésének oka elsősorban a háztartások saját anyagi helyzetére vonatkozó várakozások drasztikus romlásával magyarázható. Ugyanakkor javultak a lakosság várakozásai az ország gazdasági helyzetét illetően, továbbá mérséklődött a növekvő munka- nélküliségre és hitelkamatokra számítók aránya. A többség viszont az árak további emelkedését valószínűsíti. % Társadalmi párbeszédiroda nyílik Az MSZP szerint nem lesz több feketemunkás Kevesen dolgoznak majd feketén Magyarországon a román és bolgár munkavállalók közül - mondta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke. Simon Gábor ezt azzal indokolta, hogy szerinte az érintettek már legálisan is vállalhatnak munkát, amelyet korábban csak nehezebben tehettek meg. Másrészt a politikus szerint nem is Magyarország a fekete- és szürkegazdaságban dolgozók célországa. Hangsúlyozta: 2007-ben a foglalkoztatáspolitika két fő irányvonala a foglalkoztatás növelése és a társadalmi párbeszéd, a civil szféra erősítése lesz. Utóbbit szolgálja egyebek mellett a társadalmi párbeszédiroda létrehozása - tette hozzá a politikus. A szocialista képviselő kiemelte, hogy négy területen lesznek intézkedések 2007-ben. Egyesül a szociális és munkaügyi ellátórendszer, „egyablakossá” válik az ügyintézés. Ezeket a feladatokat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal látja el januártól - tette hozzá. Ugyanitt Gúr Nándor, a testület alel- nöke elmondta: a versenyszféra nyitott arra, hogy foglalkoztassa azt a húszezer embert, akit a közszférából elbocsátanak, ehhez viszont fejlesztési forrásokra is szükség van. Ezeket akár uniós forrásokból is meg lehet majd szerezni, az ágazati és a regionális fejlesztési pénzekből. 2007-ben 350 millió forint jut a munkaerő-piaci alapból foglalkoztatásra - tette hozzá Gúr Nándor. A Központi Statisztikai Hivatal tavaly november végi adatai szerint 2006 harmadik negyedévében 7,4 százalék volt a munkanélküliség aránya Magyarországon. A munkanélküliek mintegy fele egy éve, vagy ennél régebben keres állást. Átlagosan több mint 16 hónapig munkanélküliek az emberek. • Koncz Endre Fidesz: csak alulról épülhetnek régiók Nagyon kevés fejlesztésről döntenek régiós szinten, és a rendelkezésre álló források csak kis hányadát használják fel helyben kidolgozott programokra - jelentette ki Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti képviselő szegedi sajtótájékoztatóján. Az a 18-20 százalék, melyet a második nemzeti fejlesztési tervben a regionális operatív programokra fordítanak elég kevés, s úgy tűnik, hogy e források felét is célzottan, csak a pólus programokra lehet majd fordítani - mondta az ellenzéki politikus. A néppárti képviselő szerint a regio- nalizációnak demokratikus módon, alulról építkezve kellene létrejönnie Magyarországon. A jelenleg az önkormányzati minisztérium felügyelete alatt folyó „erőszakolt körzetesítés mindennek mondható, csak egy alulról fölfelé építkező demokratikus regionalizációnak nem”. A Dél-alföldi Régió számára fontos lenne egy önálló brüsszeli képviselet létrehozása, ahogy azt a Nyugat-dunántúli Régió már megtette - közölte Becsey Zsolt. • K. E. Nincs nyertese az idei büdzsének Századvég: szükségesek a reformok A Századvég Alapítvány szerint az idei büdzsé az eddigi felelőtlen gazdaságpolitika első korrekciós lépése, amelyben egy megbomlott államháztartási egyensúly helyreállítására való törekvés jelenik meg. Stumpf István elnök ugyanakkor hozzátette: a költségvetésnek nincsenek nyertesei, noha az előnyösebb helyzetben lévő réteg a nyugdíjasoké, miközben a nagycsaládosokra, a kis- és közepes vállalkozásokra, vagy a pedagógusokra súlyosabb teher hárul, ez viszont komoly társadalmi feszültségekhez vezethet. Az ígérgetések végét reméli a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Reményeik szerint 2006-tal lezárult a felelőtlen ígérgetések és kifizetések szakasza a magyar rendszerváltás történetében - jelentette ki a testület elnöke. Parragh László úgy fogalmazott: a jövő fejlődésének a kulcsa a szakmaiság, a józanság és a folyamatos párbeszéd a gazdaság és a politika szereplői között. Ugyanakkor elodázhatatlan a gazdaság-körüli struktúrák, az oktatás, az egészségügy, a kutatás- fejlesztés és az államigazgatás reformja is - tette hozzá. • -z -e Kínos akták tűnhetnek el Az előző kormányzati ciklusban hozták létre Szlovákiában a Nemzeti Emlékezet Hivatalát, amely korábbi ügynökök aktáit őrzi. A Fico-kormány Igazságügyi Minisztériuma azonban váratlanul felmondta a hivatal bérleti szerződését, így annak fél éven belül el kell költöznie. A minisztérium arra hivatkozott, hogy kevés a hely a bíróságok számára. Ellenzéki politikusok a felszámolás kezdetét látják ebben a lépésben. Véleményük szerint a kormánykoalíció bizonyos tagjai számára kényelmetlen adatokat őriz az intézmény. A Szlovák Nemzeti Párt egyes tagjai már korábban úgy nyilatkoztak, hogy szükségtelen az intézmény. A döntés ellen fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Emlékezet Hivatala. Az intézmény vezetői posztja egyébként már hónapok óta üres. Az ellenzék úgy véli: a kormány nem is akarja, hogy hivatalosan is betöltsék a tisztséget. Ez is alátámasztja azt a vélekedést, amely szerint a hivatal végleges megszüntetése a Fico- kormány célja. • -I -a HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Tízmiliiárd euro áramolhat Romániába Románia mintegy tízmiliiárd euro külföldi tőkebefektetésre számít uniós tagságának első évében, nagyrészt uniós cégek részéről. Szakértők főleg az infrastruktúra, a szállítás és az energiaipar fejlesztésében várnak élénkülő befektetéseket, és az elektronikai kiskereskedelem és a biztosítás terén is jő lehetőségeket látnak a román piacon. 2005-ben mintegy 4 milliárd euro közvetlen külföldi tőkebefektetés érkezett Romániába, a 2004-es 5 milliárd euro után. A kelet-európai külföldi befektetések túlnyomó része, 26 milliárd euro, tavalyelőtt a térség nyolc, újonnan uniós taggá vált országára jutott, ez 20 százalékos növekedés volt 2004-hez képest. Csak idehaza nem drágult a gáz tavaly Az unió minden tagállamában drágult a háztartási gáz tavaly, kivéve Magyarországot, ahol az ár egy százalékkal csökkent egy év alatt, 2005. július és 2006. július között - derült ki az unió statisztikai hivatalának összesítéséből. Az ipari nagyfogyasztók ugyanakkor Magyarországon a negyedik legnagyobb áremelkedést voltak kénytelenek elszenvedni a 25 uniós ország közül ugyanebben az időszakban. Magyar- ország a gázárban szereplő adótartalom szempontjából is a lista végén áll, az uniós átlagár több mint 22 százalék adót tartalmazott tavaly júliusban, szemben a magyar 13 százalékkal a háztartási kategóriában. Nem fenyeget energiaválság Bár aggodalommal figyeli az oroszfehérorosz energiavitát az Európai Unió, elégségesnek, sőt pozitívnak minősítették a válság elkerülése érdekében hozott intézkedéseket. Ezt tegnap Brüsszelben a Gáz Koordinációs Csoport ülése után jelentették ki. Az unió tagállamainak az enyhe tél következtében sikerült elég mennyiségű gázt tartalékolnia. Ugyanakkor egy elhúzódó vita növelheti a szállítás költségeit. Az Európai Bizottság azonban bízik , abban, hogy az orosz fél tartja magát a rögzített tarifákhoz. Mégis lesz rendészeti tárca? Hiba volt megszüntetni a Belügyminisztériumot Különálló rendészeti minisztérium alakulhat a következő hetekben - írta tegnapi számában a Népszava. A lap úgy tudja, hogy ,jobboldali és baloldali nagykoalíció” alakult a rendőrség helyzetének rendezését ületően. Már a liberálisok és a szocialisták is úgy látják: hiba volt tavaly megszüntetni a Belügyminisztériumot. Egyesek úgy vélik: még a márciusra várható utcai demonstrációk előtt szükséges a hatóság megerősítése - áll a cikkben. Az újság szerint akár még ebben a hónapban létrejöhet az önálló rendészeti tárca, melyhez a rendőrség, a határőrség és a katasztrófavédelem tartozna. A büntetés-végrehajtás maradna az igazságügynél, a vám- és Pénzügyőrség felügyeletét pedig, a pénzügyminisztérium látná el. Egyes források szerint az új miniszteri posztra egyaránt esélyes a szocialista Vadai Ágnes és a pártelnökségről lemondani készülő szabad demokrata Kuncze Gábor. A Népszava megkereste az ügyben a kormányPetrétei József, a jelenlegi igazságügyi és rendészeti miniszter szóvivőt is. Danks Emese csak annyit, mondott: egyelőre nincs napirenden a tárca átalakítása. A rendészeti szervek felügyeletét korábban ellátó belügyminisztériumot a második Gyurcsány- kormány szüntette meg, egyes politológusok szerint a miniszterelnök személyes hatalmának erősítése céljából. • (palotás) Ján Sokol nagyszombati érseknek a TA3 tévében elhangzott kijelentése - miszerint a szlovák állam idején az országban jólét uralkodott - nagy felháborodást váltott ki a szlovákiai zsidók és romák körében. A Zsidó Hitközségek Szövetsége (ZsHK) szerint Ján Sokol kijelentésével megsértette a holokauszt áldozatait. „Számunkra, a holokauszt túlélőire nézve a szlovák állam ilyen jellemzése elfogadhatatlan. Főként az érseknek a szlovák állam iránt érzett kriti- kátlan csodálata sért bennünket” - áll a szövetségnek a CTK-hoz eljuttatott nyilatkozatában. Az érsek kedvező fényben tüntette fel a Tiso nevével fémjelzett szlovák államot és szerinte az 1939-1945 közötti évekre a jólét volt jellemző. A ZsHK főként azt nehezményezi, hogy a nagyszombati érsek nem tett említést a több mint 70 ezer zsidó áldozatról, akiket Hitler szövetségeseként a szlovák állam a haláltáborokba küldött. Tibor Hajdú, az érsek szóvivője a bírálatra azt mondta, hogy Ján Sokol elhatárolja magát mindennemű igazságtalanságtól és emberi jogtiprástól, amelyek a második világháború idején a szlovák állam területén történtek. „Én gyerekként ismertem meg Jozef Tisot és nagyon tisztelem. Rendkívül szegények voltunk, de az ő kormányzása idején, megfelelő szinten éltünk” - mondta a TA3 december 27-én sugárzott adásában. Sokol szerint a Magyarországhoz visszacsatolt területekről áttelepült emberek akkor a Tiso államában uralkodott állapotokat jólétnek tekintették. Ladislav Richter a roma civilszervezetek nevében nyílt levélben a romák diszkriminációjára hivatkozva szintén elmarasztalta Ján Sokolt. Utalt rá, hogy Tiso kormányzása idején - amikor az emberek állítólag jólétben éltek - a romák, nem vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket, az üzletekben nem szolgálták ki őket, sőt csak meghatározott időben mutatkozhattak bizonyos helyeken és településeken. Richter levelében megemlíti a romák deportálását, a roma munka- és haláltáborokat is. • 0. F. Élesen bírálják Ján Sokolt