Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-19 / 13. szám
6 HÍDLAP • 2007. január 19., péntek www.istergranum.hu HELYI POSTA Alázatos szolgálata Nem valószínű, hogy világlapok címoldalára kerül a híres-neves osztrák újságíró, Paul Lendvai (Lendvai Pál) legutóbbi leleplezése, hiszen a varsói érsek lemondásának napirenden tartása egyelőre nyilván kiszorítja onnan. De azért ennek a hímek is megvan a „bukéja ” (hogy úgy mondjuk). Herr Lendvai ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy jelenleg a magyar polgári titkosszolgálatoknak olyasvalaki a szóvivője, aki annak idején - most csak idézzük a publicistát: - a „sztálini érában” (vő. kommunista idők) „városszerte ismert újságíró-besúgó" volt. Lendvai úr nem először állít ilyesmit, hiszen már Határátlépés című könyvének 2002-es kiadásában is olvasható volt ez a jól tételezés - akkor még csak kezdőbetűkkel jelölve az illetőt (V. P.)-, és nem is verte ki a biztosítékot. Igaz, akkor V. P. úr (de mert nem akarnánk megbántani, mondjunk inkább „elvtársat”) akkor még nem volt a titkosszolgálatok nyilvánosait fizetett alkabnaz.ottja (szóvivője). Most már az, és Lendvai urat ez felháborítja, különös tekintettel arra, hogy V. P. szakmai tevékenysége (nem csak újságírói!) az ő útját is keresztezte, nem éppen a legkellemesebb emlékeket hagyva maga után. Bizonyára ezért döntött most (a Der Standardban írt cikkében) a kezdőbetűk feloldása mellett, amely állítását aztán a magyar média megkeresésére is megerősítette. Nem tudjuk, mit várt ettől az akciótól az egykori sértett.Lehet, hogy azt gondolta, kisebb palotaforradalom tör majd ki kormányzati (titkosszolgálati) körökben. Hogy a miniszterelnök magához hivatja a szolgálatok vezetőjét, hogy számon kérje rajta a szóvivő úr (mert szóvivőnek természetesen már ő is úr!) kinevezését, V. P. kolléga (csak az újságírásban kolléga - nem a szóvivésben!) pedig szégyenében elbujdosik. De semmi ilyesmi nem történik. V. P. tagad (vagy nem tagad), és viszi a szót. (No persze, titkosan, ahogy egy titkos szolgától -joggal - elvárható.) Őszintén meg kell mondani, nem is értjük, miért gondolta (esetleg) Lendvai úr máshogy. Hiszen már Horn Gyula is szakértelmet ígérve nyerte meg a választásokat 1994-ben, s a szakértelem azóta csak még kurrensebb áru lett a magyar (politikai) piacon. És ki merné vitatni, hogy a titkos- szolgálathoz egy titkosszolga ért a legjobban? Érthető is, hogy sokan szeretnének most, legalább utólag, belépni oda, de nem lehet. A létszám betelt. Thur O. Rudolf Közlemény A Strigonium Zrt. tájékoztatja tisztelt Vásárlóit, hogy a 2007. évre érvényes parkolóbérletek változatlan áron folyamatosan megvásárolhatók a Társaság pénztárában, Esztergomban a Deák Ferenc utca 4. szám alatt. A pénztár hétfőtől-csütörtökig reggel nyolc órától délután három óráig, pénteken reggel nyolc órától tizenkettő óráig tart nyitva. Hétfőtől csütörtökig a pénztár déltől fél egyig zárva tart. Fontos, ezért kérjük ne feledje: érvényes várakozási engedélyét kizárólag Társaságunknál vásárolhatja meg! Strigonium Zrt. Teljesen megújult Dorog belvárosa A művelődési házat már felújították, az uszodát tavasszal adják át Csaknem egymilliárd forintot nyert el Dorog városa a Regionális Operatív Fejlesztési Program (ROP) keretéből, melynek köszönhetően mára teljes átalakuláson ment keresztül az egykori bányászváros arculata. Az egyik legnagyobb szabású beruházás, az uszoda építése még folyamatban van, a művelődési ház rekonstrukciója elkészült, ugyanakkor további építkezések zajlanak a házon, mint megtudtuk: ezt már a város finanszírozza. Felsorolni sem könnyű, hány ponton, útvonalon történtek fejlesztések, rekonstrukciók, ezeket a projekteket ROP-hírek cím alatt többek közt Dorog városának megújult honlapján is követhették az érdekló'dők.. Az útfelújításokkal mára teljes egészében végeztek, csaknem teljesen befejeződtek a zöldterület-rekonstrukciók is, melynek köszönhetően eddig összesen 133 fát és 420 cserjét ültettek el, majdnem 7 ezer négyzetméternyi területet gyepesítettek. Tavasszal a Zsigmondy-la- kótelepen is beültetik a még hiányzó 71 fát. A József Attila Művelődési Ház épülete újra régi fényében ragyog, tavaly decemberben karácsonyi gálaműsor keretében nyitották meg ünnepélyesen a nagyközönség előtt. Mégis akad azonban még munka az épületen: az épülethez tartozó régi nyomda, illetve műhelyépület tetejére még egy emeletet építenek, elsősorban azért, hogy méltó helyet kaphasson, új műterembe költözhessen a ház képzőművészeti szakköre. A már kizárólag ön- kormányzati finanszírozásból folyó építkezés várhatóan idén nyárra fejeződik be, és amennyiben elbontják a régi garázsokat, műteremépületet is, végre egységes képet mutat majd az épület. Nagyon várják a dorogiak és a környékbeliek is az új uszoda elkészültét, amelyet mintegy 320 millió forintból építenek meg a Köztársaság út és Iskola utca kereszteződésénél. A munkákkal jól haladnak, körvonalazódik a főbejárat, kész van a két medence és a lelátó vasbeton szerkezete is, már csak az öltözők, irodák vannak hátra. A városvezetés reményei szerint február végére befejeződnek a munkák és tavasszal átadhatják a sportolóknak az új létesítményt, amelytől nem utolsósorban a régi élénk dorogi vízisportélet fellendülését várják. • Sz. H. Nőtt a balesetek száma a Felvidéken is Tavaly tovább nőtt a balesetek száma a nyitrai kerületben: összesen valamivel több mint 6 ezer eset történt, amely során 96-an vesztették életüket. Tavaly 144-gyel több baleset történt a nyitrai kerület útjain, mint 2005-ben, ráadásul a statisztikai mutatók szerint nőtt a súlyos kimenetelű és halálos balesetek száma is. A legtöbb esetben - 5 337 alkalommal - egyértelműen az autóvezetők voltak a felelősek a karambolért, de nőtt a gyalogosok által okozott balestek száma is. A rendőrségi statisztikák szerint a legtöbb esetben - 1892 alkalommal - az okozta a balesetet, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezettek. A második helyen a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása (1814), a harmadikon a sebesség helytelen megválasztása (972), a negyediken az elsőbbségadás elmulasztása (545) áll. Sajnos tovább nőtt az ittasan vezetők száma is: a kerületben a rendőség 265 alkalommal talált alkoholt a sofőr vérében, ami nagyjából 5 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. • -cs -n PROGRAMOK Kiállítás Komáromban a Csokonai Művelődési Központ nagytermében január 20-21-én, reggel kilenc órától galambkiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Beszélgetés Dorogon a József Attila Művelődési Házban folytatódik a kávéházi beszélgetések című sorozat. A következő vendég Payer András lesz január 22-én, hétfőn este hat órától. A programra a belépés ingyenes. Pótszilveszter Esztergom-kertvárosban a Féja Géza Közösségi Házban pótszilveszteri bált rendeznek január 20-án, pénteken este hét órától. A bátyus bál jellegű rendezvényen a Száz házaspár gondoskodik a zenéről és a jó hangulatról. A belépődíj ötszáz forintba kerül. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Step up - amerikai film. Rendezte: John Howard. Szereplő: Jenna Dewan. Tartalom: Nora tehetséges táncoslány, aki egy elit iskolában tanul. Mindene megvan, csak egyvalami hiányzik, nincs megfelelő partnere, aki a táncban biztosítaná a fejlődését. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Vadászat angolokra - magyar film. Rendezte: Bagó Bertalan. Szereplők: Cserhalmi György, Badár Sándor. Tartalom: reformkori, azaz 19. századi romantikus és kalandos történet egy magyarországi vadászatról, melyen hemzsegnek a kémek, a nyalka grófok és a szép kisasszonyok. 19:00 Borat - amerikai film. Rendező: Larry Charles. Főszereplő: Sacha Baron Cohen, Pamela Anderson. Tartalom: a korábban Ali G-nek ismert akcentussal rappelő lemezlovas placebo filmje a bevándorlók világáról. A film kapcsán számtalan per indult az alkotók ellen. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Január 19-én, pénteken: Esztergom - Szent István Gyógyszertár (Madách tér 1.) Telefon: 311-680. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. A NAP VICCEI A főkapitány ellátogat az egyik vidéki körzeti megbízott irodájába. Az asztalon ott látja a helyi lap legfrissebb példányát. A szeme megakad az egyik cikk címén: „Védeni kell a rendőrök érdekeit is”-No - kérdi a megbízottat - mi van a mai sajtóban?- Főkapitány úr, jelentem, kacsazsíros kenyér lila hagymával. * * * Két rendőr iszik egy kocsmában. Az egyik megszólal:- Főtörzs, ne igyon többet, mert már elmosódott az arca. NÉVNAP Január 18. napján szeretettel kö- szöntjük Sára és Márió nevű olvasóinkat! Sára: héber eredetű bibliai név. Jelentése fejedelemnő, hercegnő, uralkodó asszony. A Sarolta névhez nincs köze. Márió: a Máriusz név olasz megfelelője. Latin eredetű. Jelentése férfi, harcias. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Titokzatos Násztya, 09:50 Mit főzzünk ma?, 10:00 Önök kérték! (ism.), 11:00 BabaTévé, 11:30 Panoráma (ism.), 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben. 12:30 Sorstársak (ism.), 13:00 Sírjaik hol domborulnak?. 13:25 Betty Boop és barátai. 13:40 Mérföldkövek a magyar technika történetében. 14:15 Szívtipró gimi, 15:05 Regi óra, 15:55 Kodály 125,16:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:00 Hírek, 17:04 Körzeti híradók, 17:15 Ünnep a világ körül. 17:20 Bűvölet, 18:15 Jog-Alap. 18:25 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek. 19:45 TV Taxi, 20:05 Gőg, 21:05 Táncdalfesztivál, 22:00 Az este - Péntek, 22:30 Múlt-kor, 23:00 Kultúr- ház (ism.), 23:25 Hírek, 23:30 Sporthírek, 23:40 A második polgárháború i 3 06:00 Strucc, 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:05 Szóda, 10:00 Teleshop, 11:35 Hajrá skacok!, 11:55 Észbontó, 12:50 Földrengés, 15:25 Lisa csak egy van. 16:15 Joey. 16:40 Mentő- helikopter, 17:35 Everwood, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban. 20:10 A nagy szökés, 23:15 A médium, Közben: Kenósorsolás, 00:10 Tények Este, 00:40 Bűntény a támaszponton, 02:20 Mister Sterling 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás, 13:35 Kávé és szerelem, 15:05 Dis- ney-rajzfilmsorozat: Doug kalandjai, 15:35 Isteni sugallat, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 19:30 Legyen Ön is Milliomos!, 20:10 Fókusz. 20:40 Barátok közt. 21:20 Lost - Eltűntek, 22:20 Odaát, 23:15 Az Omega kód, 01:10 A Dakar 06:00 Reggel, 08:00 Agora, DUN A 08:30 EU - járat, 09:00 Kikötő (ism.), 09:20 Heuréka! Megtaláltam! (ism.), 09:50 Kézművek, 10:05 Külvárosi rendőrök (ism.), 11:00 Carlo és vendégei, 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 A világörökség újabb kincsei, 14:15 Egy év a királyi botanikus kertben, 14:50 Az Adria mélye, 15:20 Robbie, a fókacsemete, 16:10 AutóKözlekedés, 16:30 Talpalatnyi zöld, 17:00 Világunk, 17:45 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Pierrot a Dobó téren, 20:00 A Szépfiú, 21:45 Híróra, 22:50 Pétervári banditák 6., 00:30 Határon túli magyarok zenéje, 00:55 Vers /S%l 7:10 Szalon ism. benne: Fény de- [wM rült M.S. Mester kilétére. Szirmai Károly Esztergomi Sorsballadák című könyvének bemutatója. 2007-es programok a Féja Géza Közösségi Házban, Természetfotó kiállítás a Dobó Galériában, 8:30 Remustra ism., 10:00 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Képújság, 17:00 Híradó: Eltűnt Babits Mihály mellszobra, Életbe lépett a dobozok után fizetendő 300 forintos térítési díj, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtartotta soros ülését, Piros szintű riasztást rendeltek el az egész ország területére., 17:20 Hírsport, 17:30 KAFE ÉLŐ: 1. Üdülési csekkek felhasználhatósága, vendég: Návrádi Adrienn, irodavezető, IBUSZ és Funk Arpádné, irodavezető, Chemol Travel, 2. Interjú Horváth Istvánnal a dzsámi felújításáról. 3. Aktuális rendőrségi ügyek, vendég: Keil István, alezredes, Bűnügyi Osztály, 4. Inteijú Juhos Erikával a Bogáncs Menhelyről, 5. Vihar közeleg, vendég: Kövecs István, Tűzoltóparancsnok és Horváthné Hevesi Marianna, PV őrnagy, Kirendeltségvezető, 18:30 Képújság, 21:00 Híradó ism., 21:20 Hírsport ism., 21:30 KAFE ism., 22:30 Remustra ism. «£=• HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 500 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.