Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-19 / 13. szám
www.esztergom.hu 2007. január 19., péntek • HÍDLAP 3 Nem parkoló az esztergomi főtér! Amióta kialakult az új közlekedési rend a Széchenyi téren, több autós nem érti, hogy mit is lehet, szabad megtennie itt, pedig a főtér rekonstrukciós munkáinak befejeztével két új lehetőség is nyílt a térre beérkezők továbbhaladására. A Széchenyi térhez illeszkedő, új forgalmi rend szerint az egyik haladási alternatíva a Deák Ferenc utca után a Városház köz felé, a másik esetben az Arany János utca irányából a Bottyán János utca felé vezető új utcácska felé halad. Mindkét esetben forgalomterelő kis oszlopok, illetve az azok közé kifeszített lánc jelzi, hogy merre haladhatunk. Ha nem lenne egyértelmű a közlekedési táblák szerint, nem árt, ha tudjuk, hogy a díszburkolattal újraépített főtérre gépjárművel nem lehet behajtani. Ezt még az itt működő bankok és más intézmények, boltok is elfogadták. A csak gyalogosoknak szánt, megszépült Széchenyi tér burkolata ugyanis igencsak megsínylené az autók súlyát, mozgását. A közterület felügyelet, valamint a polgárőrség eleddig türelemmel tájékoztatta és figyelmeztette a renitens járművezetőket, de ezután már büntetések kiszabására is kell számítani annak, aki a főtérre behajt, illetve ott parkol. Az új közlekedési renddel párhuzamosan megszaporodott a belvárosi járdákat félig, illetve teljes egészében elfoglaló autók látványa, mely művelet szabálytalan. Mivel sem ez, sem pedig a főtérre való behajtás nem megengedett, több toleranciával és figyelemmel kell vezetnie az ideérkező gépjárművezetőknek. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Elutasított miniszteri ajánlat Továbbra sincs egyezség a kórházi ágyszámokról Folytatás az 1. oldalról „Semmilyen esélyt nem láttunk a kompromisszumra, ezért végül hoztunk egy határozatot, amit a markáns többség támogatott: így elutasítjuk Molnár Lajos javaslatát.” - számolt be az ülésről Völner Pál, a Komárom- Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke. Véleménye szerint megyénkben mindenképpen ragaszkodni kell hozzá, hogy Komárom és Kisbér is megkapja az előzetesen kialkudott aktív ágyakat, ezt azonban a többi megye kórházainak kárára nem lehetett megtenni. Sok más régiós intézményt is sérelem ért a miniszteri javaslatban, ezért ők is szeretnék érdekeiket érvényesíteni. „Most egy újabb lobbi-időszak következik, véleményem szerint tüntetésekkel tarkítva. Az érintetteknek azt javaslom ,hogy vessenek be minden nyomásgyakorló eszközt, hogy a miniszter jobb belátásra térjen. Reményeink szerint a végső döntésnél a miniszter figyelembe veszi majd a három megye szakmai egyeztetését és közös megállapodását” - mondta lapunknak az elnök. Pák Gábor, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház orvos igazgatója szerint nem lehet tudni, hogy mit hozhat a miniszteri döntés, a szakmai egyeztetéseket ugyanakkor valószínűleg folytatni fogják. „Igazságtalan, hogy a mi régiónk kevesebb ágyat kapott, az országos átlag nyolcvan százalékát. Előzetesen azt kértük, hogy ez az arány legyen legalább kilencven százalék, a kérésünk azonban süket fülekre talált. Pedig az elmúlt években már megtettük azokat a korszerűsítési és strukturális átalakításokat, amelyeket elvártak tőlünk, Esztergom megyegyezett a kisbéri és a komáromi intézménnyel is. Most pedig várjuk a miniszteri döntést” - kommentálta az ülést az orvos. Molnár Lajos várhatóan február közepéig hozza majd meg az ágyszámok elosztására vonatkozó végső határozatát. • Pálovics Klára Hagyományteremtő patikaszentelés Húsz éve költözött jelenlegi helyére, és akkor kapta ma ismert nevét a város legforgalmasabb gyógyszertára. Tegnap délután Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek szentelte fel az esztergomi Szent István patikát. A vízkereszti ünnepek kapcsán tartott eseményen, a házszentelő ötletgazdája, a gyógyszertár vezetője, Nemeskéry Edvin üdvözölte a jelenlévőket és kiemelte, hogy a keresztény értékek képviselete jegyében ezentúl minden évben megtartják a régi időkben szokásos vízkereszti szertartást. Vendégként megjelent Latorcai János országgyűlési képviselő, Szállási Árpád orvostörténész, valamint Szentmi- hályi Szabó Péter író, publicista is, aki egy erre az alkalomra írt, rövid verssel üdvözölte a házigazda kezdeményezését. Az aktuálpolitikai utalásokkal mosolyt fakasztó költemény a „recept- és dobozdíj nélkül gyógyítson Szent István patikája!” csattanóval zárult. Ezután Paskai László felszentelte a „2005-ös esztendő patikája”-díjas gyógyszertárat, a vendéglátók pedig farsangi fánkkal kedveskedtek a megjelenteknek. • Kertész Viktor Boldog Özsébre emlékeznek a pálosok A Magyar Pálos Rend alapításának 761. évében, az alapító Esztergomi Boldog Özséb halálának 737. évfordulóján rendezik meg a szentről szóló zarándoklatot és megemlékezést. Az idei rendezvény első részében egy Eszter- gom—Pilisszentlélek—Pilisnyereg—Klastrompuszta útvonalon tartó zarándoklatra, majd két nappal később egy Esztergomban megtartandó ünnepi megemlékezésre várják a híveket. Január 20-án, szombaton reggel nyolc óra tíz perckor indul az esztergomi buszpályaudvarról a zarándoklat. Pilisszentléleken, a pálos romoknál kilenc órakor lesz a hívek közös imája. Innen indul a gyalogos zarándoklat tovább Pilisszentlélekre, majd Pilisnyeregre és Klastrompusztára. A déli harangszó újra közös imára hívja majd a résztvevőket, az áhítatot követően pedig a Hármas-barlang megtekintése után a menet gyalog indul Kesztölcre, illetve Klastrompusztára. A zarándokok délután >óra után indulnak vissza Esztergomba. Január 23-án, kedden 17 órakor a királyvárosban lévő Szent Adalbert központban egy előadás keretében kezdődik a Boldog Özsébről szóló megemlékezés. Ekkor Sáfrán Bánk, pálos szerzetes a pálos rend lelkiségéről beszél majd. Este 6-kor ugyancsak a Szent Adalbert központban, a kápolnában P. Borsos József, pálos tartományfőnök celebrál szentmisét. Este 7 órakor a Bazilika előtti parkrészen lévő Boldog Özséb-szobomál koszorúzással zárul a megemlékezés. • -I -n Felhívás Esztergom Város Önkormányzata nyomravezetői jutalmat ajánl fel annak, akinek információja alapján a rendőrség munkatársai egyértelműen azonosítani tudják azt az elkövetőt (elkövetőket), aki (akik) eltulajdonította (eltulajdonították) Babits Mihály szobrát a Petőfi utca és a Honvéd utca sarkáról. A nyomravezetőnek kétszázezer forint jutalmat fizet Önkormányzatunk, és átvállalja a jutalmat terhelő közterhek megfizetését. Arra kérjük a rongálás (rongálások) tanúit, hogy telefonon jelentkezzenek a 107-es vagy a 112-es segélyhívó-telefonszámon, vagy az Esztergomi Rendőrkapitányság 33/510-240-es központi telefonszámán, személyesen vagy postán pedig a Kiss János vezérezredes út 27. szám alatt. Esztergom. 2007. január 16. Meggyes Tamás polgármester Szárnyas bomba a Szamár-hegyen Robbanóeszközt találtak Esztergom mellett A Hídlapot kedden értesítette egy olvasónk, hogy városszéli kertjében egy felásást követően egy bombának látszó tárgyat találtak. A szamár-hegyi telken lévő, kiásott fegyvert a fővárosi tűzszerész-szakemberek tegnap szállították el. Az eset kapcsán felhívtuk a helyi rendőrséget, hogy milyen problémákat jelent egy föld alól vagy máshonnan előkerült robbanó eszköz. Bognár Ferenc rendőrkapitány elmondta, hogy nem ritka az ilyen bejelentés, évente körülbelül száz hasonló eset fordul elő Esztergomban és környékén. Ebből a szempontból maga a Pilis-hegység is erősen érintett rész, hiszen annak idején számos hadicselekmény történt itt. A rendőrkapitányság vezetője emlékeztetett, hogy például a Suzuki gyár épületeinek alapozását megelőzően több ezer hasonló robbanó eszközt találtak a földben, ezek többnyire a volt szovjet csapatok „hagyatékából” maradtak itt. A Szamár-hegynél egy feltehetőleg második világháborús eszközre leltek, de miként a kapitány elmondta, találtak már az első világháborúból származó fegyvereket is errefelé. Többek számára érdekes, hogy a jogszabály szerint a tűzszerészeknek harminc nap áll rendelkezésükre a megtalált robbanó eszköz elszállítására. Ezt az időt rövidítheti, ha a fellelt fegyver közvetlen életveszélyt jelent, például egy közelben lévő iskola esetében. Most nem így volt, a tűzszerészek mégis hamar intézkedtek és elszállították a szamár-hegyi telekről a robbanó eszközt. Ásás közben egy második világháborúból származó páncélökölre és 100 darab géppisztolyba való töltényre bukkant egy 43 éves férfi a Párkány közelében található Köböl- kúton. A helyszínre érkező pirotechnikusok a vizsgálatokat követően megállapították, hogy a fegyver, illetve a lőszerek használható állapotban vannak, majd úgy döntöttek, hogy meg kell semmisíteni azokat. A tűzszerészek végül szerdán Sárkányfalva határában robbantották fel a harci eszközöket. • P. Z.