Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-17 / 11. szám

6 HÍDLAP • 2007. január 17., szerda www.istergranum.hu HELYI POSTA Alsó tagozat Tanácsos lenne az önvédelmi sportok hatékony oktatása a tanárképző főiskolákon és egyetemeken, hiszen az oktatás frontvonalába kerülők testi épsége egyre gyakrabban és egyre nagyobb mértékben kerül ve­szélybe. Legutóbb egy Miskolc melletti kistelepülés általános iskolá­jának harmadik osztályában maradt alul egy tanító néni a (látható és érzékelhető) túlercível szemben. Egyelőre csak a tényeket ismerjük a hírekből. E szerint a pedagógus - vélhetően pedagógiai célzattal - kézen fogta egyik (hangoskodó és fe­gyelmezetlen ) kilencéves nebulóját, hogy a katedrához kísérje, amikor az egyik osztálytárs egy lábnak látszó lábbal belerúgott, egy másik pe­dig egy fa szemléltetőeszköznek látszó fa szemléltetőeszközzel megütöt­te, illetve egy táskának látszó táskát is hozzávágott. Igaz, az utóbbi már túlkoros volt a maga tizenegy esztendejével. (Nem a táska.) Az eset (állítólag) még az oktatási jogok biztosát is meglepte, hiszen eddig csak felhevült szülők, illetve középiskolások, de legfeljebb túlko­ros nyolcadikosok vertek tanárokat, az alsó tagozatban azonban nem vált napi gyakorlattá a pedagógusok testi fenyítése. Most tehát meg­történt az eddig megtörténhetetlen - új fejezet kezdődött a magyar ok­tatásügy históriájában. És mindez (joggal véljük úgy) új szempontokat kell, hogy felvessen a jövendő pedagógusainak felkészítésében is. Az iskolavezetőknek tanácsos lesz három- vagy négydanos mestereket ke­resni a középiskolákba, de alsó tagozaton is elkel majd a kétdanos. Érdekes módon - de talán nem meglepően - a tudósításokban nem esett szó a (verekedő) gyermekek szociológiai hátteréről, így nem tudhatjuk, hogy vajon a (rossz) családi példa, avagy a televíziós erő­szak indokolatlan mértékű fogyasztása motiválta-e ezeket az alsó ta­gozatos fiúcskákat abban, hogy ennyire elragadtatták magukat. (Ar­ról sem esett szó, hogy esetleg leánykák lettek volna, habár - termé­szetesen - ezt sem kell kizárnunk.) Annyi azonban biztos, hogy ko­ruknál fogva a törvény által nem kérhető számon rajtuk - az első pil­lanatra ugyan kétségkívül meggondolatlannak tetsző - cselekedetük, ezért a rendőrség nem is vizsgálja az ügyet. És (egyelőre legalábbis) a tanító néni ellen sem indítottak fegyelmi vizsgálatot. Thur O. Rudolf Közlemény A Strigonium Zrt. tájékoztatja tisztelt Vásárlóit, hogy a 2007. évre érvé­nyes parkolóbérletek változatlan áron folyamatosan megvásárolhatók a Társaság pénztárában, Esztergomban a Deák Ferenc utca 4. szám alatt. A pénztár hétfőtől-csütörtökig reggel nyolc órától délután három óráig, pénteken reggel nyolc órától tizenkettő óráig tart nyitva. Hétfőtől csütör­tökig a pénztár déltől fél egyig zárva tart. Fontos, ezért kérjük ne feledje: érvényes várakozási engedélyét ki­zárólag Társaságunknál vásárolhatja meg! Strigonium Zrt. Naprendszertúra Pilisjászfalun Elkészítik a Nap és a bolygók kicsinyített modelljét Január 20-án Pilisjászfalun megépí­tik a Naprendszer 1:2 000 000 000 léptékű modelljét. A hagyományos rendezvényen elkészített modell egyes elemeit nagyjából kétórás túra alatt járhatják körbe az érdeklődők. A rendezők a Dózsa Iskola Alkotó Közösségért Alapítvánnyal közösen szervezik meg a Téli Naprendszertúrát szombaton - amennyiben az időjárás is kedvező lesz. De mi is az a Naprendszer­túra? A Naprendszer égitestjeinek mére­tét és a köztük lévő távolságot igen ne­héz elképzelni. Hogy megkönnyítsék a dolgot, elkészítik a Nap és a planéták arányosan kicsinyített makettjét, és a megfelelő távolságban elhelyezik azo­kat. Mindezt egy kellemes séta kereté­ben valósítják meg, minden égitestről ej­tenek pár szót, majd továbbhaladnak a következőhöz. így a nagyjából 3 kilomé­teres távolságot mintegy 2 óra alatt lehet Naprendszer-túra 2003 nyarán, az ifjúsági táborban, Ágasvár környékén bejárni. Indulás január 20-án 10 órakor a pilisjászfalui általános iskola elől. • -cs -n ADÓtanácsADÓ Címünk változatlan Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzé­si Hivatal megyei igazgatóságai 2007. január 01-jével regionális igazgatósá­gokká szerveződtek. Az APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága szervezetileg az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságába került. Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét, hogy a továbbiakban is adózással kapcso­latos beadványaikat postai úton a már ismert, a Tatabánya, Komáromi út 42. szám alatti címünkre vagy a 154-es postafiók számunkra küldjék meg. Amennyiben személyesen keresik fel ügyfélszolgálati irodáinkat, a továb­biakban is a szokásos címen és nyitva tartással várjuk ügyfeleinket az alábbi ügyfélszolgálatokon: Tatabánya, Komáromi út 42. Esztergom, Babits M. út 2. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Közigaz­gatási Hivatal Illetékhivatala 2007. január 01-jével szervezetileg az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához tartozik. Illetékkel kapcsolatos ügyeikkel személyesen a továbbiakban is a Tatabá­nya, Fő tér 4. szám alatti irodánkat keressék fel az eddig megszokott nyitva­tartási időben, valamint illetékkel kapcsolatos postai beadványaikat is továb­bíthatják erre a címre, vagy a 11-es számú postafiókra. • APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága PROGRAMOK Bábszínház Komáromban Janikovszky Éva: Bertalan és Bar­nabás című művét mutatja be a Mesebolt Bábszínház Komárom­ban, a Jókai Moziban január 18- án és 19-én, délelőtt 9, illetve 10.30 órai kezdettel. A Mesebér­let keretén belül megtekinthető előadásra a helyszínen is vásárol­hatók jegyek 350 forintért. Mesejáték A táti kultúrházban a Micimackó című zenés mesejátékra várják az érdeklődőket január 18-án, csü­törtökön délelőtt tíz órára. A Bánfalvy Ági International Stúdió bemutatójára ötszáz forintba ke­rül a belépőjegy. Népművészet Tataliányán a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon január 23. és 27. között rendezi meg a XII. Ma­gyar Népművészet Hete rendez­vénysorozatot. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Születés - ame­rikai film. Rendezte: Cathe­rine Hardwicke. Szereplő: Keisha Castle-Hughes, Oscar Isaac. Tartalom: a világ legis­mertebb története, Jézus szü­letése, és annak körülmé­nyei, most újra, új képi meg­fogalmazásban, s lényege­sebb kevesebb vérrel, mint a Passióban. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Idegölő- magyar film. Rendezte: Fonyó Gergely. Szereplők: Gesztesi Károly, Csányi Sándor. Tartalom: harc a béke­tűrő bérgyilkos és az idegölő fogorvos között. 19:00 A tégla - amerikai film. Rendező: Martin Scorsese. Főszereplő: Matt Damon, Leonardo Di Caprio. Tartalom: egy rendőrségbe beépült maffiózó és egy maffiába beépült rendőr egymás elleni küzdelme. Cél, hogy a másikról lerántsák a leplet. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Január 17-én, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. A NAP VICCEI A parkban egymással szemben ül egy sakktáblánál egy ember meg egy kutya. Odamegy hozzájuk egy másik ember:- Uram, ez fantasztikus. Ez a kutya tud sakkozni?- Dehogy tud. Én vezetek öt-kettőre! * * * A tanító néni felelteti Pistikét: -Mondd meg nekem, melyik a legrövidebb hónap!- A május.- Miért?- Mert az csak 5 betű. NÉVNAP Január 17. napján szeretettel kö­szöntjük Antal és Antónia nevű ol­vasóinkat! Antal: a római Antonius nemzetség­név rövidüléséből származik az Antal férfinév. Jelentése valószí­nűleg: herceg, fejedelem, elöljáró. Antónia: a latin Antonius férfinév olasz eredetű női párja. TV MŰSOR 05:50 Nap kelte, 09:00 Titok­zatos Násztya, 09:45 Mit főz­zünk ma?, 10:00 A TV ügy­védje (ism.), 10:50 Ünnep a világ kö­rül, 11:00 Múlt-kor, 11:30 Allegro, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben. 12:30 Hrvatska krónika, 13:00 Ecranul nostru, 13:25 Tapsi Hapsi ka­landjai. 13:35 Mérföldkövek a ma­gyar technika történetében, 14:10 Szívtipró gimi, 15:00 Kormányváró, 15:30 Feszti körkép, 16:00 Kodály 125, 16:10 Quinn doktornő, a varázs­ló, 17:00 Hírek. 17:04 Körzeti hír­adók, 17:15 Ünnep a világ körül, 17:20 Bűvölet, 18:10 Jog-Alap, 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 Réztábla a kapu alatt. 22:00 Az este - Szerda, 22:35 Kultúrház (ism.), 23:00 Hírek, 23:05 Sporthírek. 23:15 Lapozó, 23:45 A pártfogolt 2 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:05 Szó­da. 10:00Teleshop, 11:35 Hajrá skacok!, 12:10 Észbontó, 13:10 Amit a lányoknak tudniuk kell, 15:25 Lisa csak egy van, 16:15 Joey, 16:40 Mentőhelikopter, 17:35 Everwood, 18:30 Tények, Utána: Skandinávlottó sorsolás. 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:10 A mélység fantomja, 21:10 Született feleségek, 22:10 Vak igazság, Közben: Kenósorsolás, 23:10 Tények Este. 23:40 Végzetes vonzerő, 01:45 A bűn nyomában K L U 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás, 13:15 Világverők, 15:05 Disney-rajz- filmsorozat: Doug kalandjai, 15:35 Is­teni sugallat, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Hír­adó. 19:00 Te vagy az életem, 19:30 Legyen Ön is Milliomos!, 20:10 Fó­kusz, 20:40 Barátok közt, 21:20 A szö­kés. 22:20 Gyilkos elmék, 23:15 Alias, 00:15 A Dakar, 00:45 Reflektor. 01:00 így készült - Az átok 2. ^ 05:25 Világhíradó. 05:35 DUNA Gazdakör, 06:00 Reggel, 08:00 Agora, 08:30 EU-já­rat, 09:00 Kikötő (ism.). 09:20 Magyar elsők, 09:35 Nagy Sándor nyomában, 10:35 Külvárosi rendőrök (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Szövetségben a fákkal (ism.), 14:25 Magyar népi viseletek, 14:45 A Vörös Hadsereg története, 15:45 Robbie, a fókacsemete, 16:30 Négy­zetméter, 17:00 Világunk, 17:45 A há­zigazda ajánlja, 18:00 Híradó. 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Külvárosi rendőrök, 20:00 ínyenc történet, 21:30 Híróra, 22:30 Barry McKenzie kaland­jai, 00:10 La Nita Trió, 00:50 Párver­sek, 01:00 Himnusz, 01:05 Híradó, 01:25 Mese, 01:35 Szenvedély ijTV 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sportdélután ism, 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism. benne: Epeijes Károly előadása ism, 10:30 Képújság. 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Szalon ism. ben­ne: Fény derült M.S. Mester kilétére, Szirmai Károly Esztergomi Sorsballa­dák című könyvének bemutatója, 2007-es programok a Féja Géza Kö­zösségi Házban, Természetfotó kiállí­tás a Dobó Galériában, 12:50 Kulturá­lis programajánló, 13:00 Képújság, 14:00 Remustra ism., 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk, 17:10 Szalon ism., 18:00 Átvett műsor: Ormosság - A természetes gyógymódok eredete 11. rész, 19:00 Remustra ism., 20:30 Kép­újság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hír­sport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Hírblokk ism., 23:10 Szalon ism., 23:50 Kulturális programajánló íáfr HID LÁP Napi hírújság a régió életéró'l Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 25Q0 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 500 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom