Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-13 / 245. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. december 13., szerda • HÍDLAP 7 Sir Alex Ferguson Esztergomban? Az idén hetedszer rendezik meg az MLSZ szakmai napokat Az idén már hetedik alkalommal rendezi meg az MLSZ a konferenciát, mely január 21-22-23-án lesz. A szakmai napoknak immár harmadik alkalommal Tata ad otthont. Eddig olyan városokban rendezték meg, mint Sopron, Debrecen, Pécs, vagy Bükk, de a szervezők ezúttal is a Komárom-Esz- tergom megyei települést választották. Az MLSZ Szakmai és Felnőttképzési Intézetének igazgatója, Baranya István a Hídlapnak elmondta, hogy a szövetségnek minden évben kötelessége az edzőknek továbbképzést szervezni, melyen a legmagasabb szintű trénerek meghívás alapján vesznek részt. „A szakmai napokon találkoznak az edzők, körülbelül 150-200 tréner, akik értékelik az évet, valamint elméleti és gyakorlati továbbképzésen, a legújabb szakmai anyagok alapján fejlesztik magukat, és ezáltal a hazai futballt is. Ráadásul a konferencia, kötelezően szükséges a licenszkártyájuk meghosszabbításához is” - tette hozzá Baranya István. A szakmai konferencia azonban nemcsak a felnőtt futballról szól, ugyanis a szakemberek a hazai utánpótlásképzést is érintik. A háromnapos rendezvényre minden évben az MLSZ meghív egy külföldi előadót is, hogy tapasztalatcserével segítsék a magyar labdarúgás előmenetelét. „Sir Alex Fergusonnal már megszületett a szóbeli megállapodás, azonban jelenleg még folynak a hivatalos tárgyalások, de valószínű, hogy idén a Manchester United edzője érkezik hazánkba” - folytatta Baranya István. Ezenfelül a konkrétumok még ugyan nincsenek tisztázva, de elképzelhető, hogy Sir Alex előadását Esztergomban tartaná az MLSZ. így valószínű, hogy január 22-én a királyvárosban beszélne tapasztalatairól, munkájáról a Manchester United vezetőedzője, Sir Alex Ferguson. • (lenger) Ismét győzni tudott az EKE Egy helyet javított a csapat a Justitia SE legyőzésével B Kosárlabda ___________ A z NB II közép-magyarországi csoportjában szereplő esztergomi kosarasok újabb győzelmet könyvelhettek el a hétvégén, így a csapat javított mérlegén, és már a 9. helyen áll a bajnoki tabellán. A bajnokság 13. fordulóját rendezték a hétvégén, mely során az EKE játékosai a balassagyarmati Justitia SE csapatát fogadták. A találkozó előtt még a vendégcsapat foglalt el jobb pozíciót a táblázatban, azonban ez a mérkőzés végén megváltozott és helyet cserélt a két gárda, ugyanis az esztergomi fiúk 88- 76-ra legyőzték a balassagyarmati kosarasokat. „Igaz, hogy előttünk álltak, de alapvetően nem volt kérdéses, hogy jobb játékerőt képviselünk” - számolt be a Hídlapnak Torma Szabolcs játékosedző. A királyvárosiak hat fővel tudtak kiállni ezen a mérkőzésen, melyen helyenként jól játszott a csapat, ment a támadás és a védekezés is, de helyenként akadtak kisebb-nagyobb problémák Danóczy Richárd csapatvezető szerint. Az első negyedet az esztergomiak nyerték 25-19-re, ekkor még nem látszott annyira az erőkülönbség a két gárda között, sőt a második negyedben a Justitia játékosai 25- 18-ra jobbnak bizonyultak, így a félidőben az egypontos vezetésnek a vendégcsapat örülhetett. Azonban ez nem tartott sokáig, ugyanis az esztergomi fiúk kemény harmadik negyedet produkáltak, mely nemcsak a játékképből, de az eredményből is látszódott, mivel 21-8-ra hozták a játékrészt. Az utolsó negyedben kiegyenlítettebb játék folyt, 24-24-re zárták a csapatok, és ezzel kialakult a 88-76-os végeredmény., Jkz elvárást teljesítettük, ezt a meccset mindenképpen nyernünk kellett, hanem azért azt el kell mondani, hogy akadtak a mérkőzésen hullámvölgyek, viszont a második félidőben már nem volt kérdéses a siker” - tette hozzá Torma Szabolcs, aki 31 pontot dobott a találkozón. Danóczy Richárd kiegészítésképpen még azt is elárulta, hogy a távoli dobások nem mentek most a csapatnak, és tulajdonképpen megnehezítették a saját feladatukat, ugyanis simábbra is kihozhatták volna a mérkőzést. Rózsa Adám hozta a tőle megszokott jó formát, bár helyenként akadtak hibái, de ettől függetlenül látványosan, jól játszott és összesen 34 kosarat dobott. A csapat tagja volt még Szöllősi Károly, aki ügyes játékkal 6 pontot szerzett, Funk Marcell pedig tizenkettőt. A sérüléssel bajlódó Tuschinger Péter ugyan játszott egy negyedet, azonban mivel még nem épült fel teljesen, így óvatosan próbálta terhelni a bokáját. Ezzel az eredménnyel pedig a csapat mérlege már hat győzelem, hét vereség, melyen természetesen javítani szeretnének az esztergomi fiúk. Erre pedig most vasárnap idegenben lesz lehetőségük a Budai XI SE ellen. A papírforma is a királyvá- rosiak mellett szól, ugyanis eddig három győzelmet és nyolc vereséget gyűjtött be ellenfelük. „Az ő termüket nem any- nyira szeretjük, de mindenképpen nyernünk kell főleg, hogy kezd nagyon jól összerázódni a gárda” - folytatta Danóczy Richárd csapatvezető. Torma Szabolcs pedig hozzáfűzte, hogy eddig úgy tűnik, hogy nyolcán tudnak majd Budapestre utazni, ahol két magas emberrel nem lehet probléma. Ezzel a találkozóval zárja az idei évet az EKE, azonban január 14-én még egy mérkőzés hátra van az őszi szezonból, és majd csak január 21-én kezdődik a tavaszi idény. • (lenger) Hat csapat jutott a döntőbe Kialakult a Mikulás Kupa fináléja B Labdarúgás ___________ A-csoport 1. Rutin 4 0 0 23-7 12 2. Szarkák 3 0 1 19-9 9 3. Ital FC 2 0 2 12-9 6 4. Polg. Hivatal 1 0 3 11-26 2 5. Liszt SE-K 0 0 4 9-23 0 B-csoport 1. Jamaica 4 0 0 27-5 12 2. Ficak 3 0 1 19-12 9 3. Potyagól 1 1 2 18-19 4 4. Molothow Breakers 1 1 2 10-15 4 5. Kertműves 0 0 4 5-28 0 C-csoport 1. Futball FC 4 0 0 16-5 12 2. A Club 3 0 1 20-12 9 3. Boka United 1 1 2 12-19 4 4. Egom IFI 1 0 3 12-15 3 5. Blue Dream 0 1 3 8-17 1 SP0RTSZILANK0K Majoros K-1-ben folytatja Olimpiai bajnok birkózónk, Majoros István a napokban aláírta szerződését a debreceni székhelyű FSPU Hungary promóciós céggel, így immár minden akadály elhárult, hogy valóra válthassa élete egyik álmát, azaz részt vehessen a K-1-ben. Olimpikonunk első mérkőzésén, december 31-én a sportág egyik legjobbjával, a japán Jamamotóval küzd meg Oszakában. Labdacsere az NBA-ben A játékosok folyamatos panaszai hatására az NBA irányítói úgy döntöttek, hogy január 1-jétől ismét a hagyományos bőrlabdával játsszák majd a mérkőzéseket. A bajnokság irányítói 35 év után az idei szezonban alkalmaztak először nem bőrből készült játékszert, azonban a mikroszálas műanyag labdára a játékosok folyamatosan panaszkodtak. Huligán-stop Franciaországban A renitensek kitiltásával és délutáni mérkőzésekkel oldaná meg a huligánkérdést a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke. Frederic Thiriez szerint könnyen kiszűrhetők lennének az ismert huligánok, s ha még korábbra is hoznák a mérkőzéseket, akkor egész biztos nem kellene rendbontásoktól tartani a találkozókon. Idén első alkalommal rendezték meg a Mikulás Kupa teremlabdarúgó-bajnokságot az esztergomi Pézsa Tibor Sport- csarnokban, melynek a második fordulóját most vasárnap rendezték meg. Három csoportban mérkőzött meg a tizenöt csapat, mely közül a második fordulót követően hat gárda jutott be a torna döntőjébe. A finálét most hétvégén rendezik, ahol két csoportban küzdenek meg az együttesek a bajnoki címért. A selejtezők után három csapat is a maximális pontszámmal, veretlenül áll a tabellák élén, így a Rutin, a Jamaica, és a Futball FC tizenkét ponttal jutott a döntőbe. Őket kilenc-kilenc ponttal követik a Szarkák, a Ficak, és az A Club gárdái. A döntő sorsolását követően talán az A csoportba lesz nehezebb nyerni, mivel ott két veretlen csapat is van, de minden bizonnyal a B-ben is izgalmas összecsapásokat láthatnak a szurkolók vasárnap az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. • -r -r APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. j Döntő csoportok: I A B Szarkák Ficak Jamaica A Club Rutin Futball FC Barthez visszatér a pályára? Az FC Nantes tárgyalásokat kezdett a franciák világ- és Európa-baj- nok hálóőrével, Fabien Barthezzel. A kopasz cerberus ugyan idén októberben bejelentette visszavonulását, a francia alakulat azonban ennek ellenére megpróbálja leigazolni őt. A Kanárik becenevű klubra ráférne egy klasszis kapus: 17 forduló után jelenleg az utolsó előtti helyen szerénykednek a bajnokságban. AlláS zmmmmmmm A Lábatlani Vasbetonipari Zrt. (HU-2541 Lábatlan, Rákóczi u.1.) építőmérnök és/vagy gépészmérnök munkatársat keres. Érdeklődni lehet: Géber Ferenc (tel: +36-33-503-990, geber.ferenc@railone.hu ) Kereset havi 100-200, ezer Ft másodállásban, feltétel főállás, érettségi. Érdeklődni, időpont egyeztetés 9-17 óráig, 06-22-311-414, 06-30-9270-861. Ingatlan Visegrádon 1200 nm-es telken, az út és a Duna melletti hegyoldalban épített, gyönyörű panorámás nyaraló eladó. (30) 9480-684 Béke téren nagyméretű, szerelőaknás garázs eladó. Tel.: (30) 947 5412 1,5 szobás, villanyfűtéses lakás eladó Esztergomban az Irinyi J. u. 2/B. fsz.2. szám alatt. Érd.: Jalsovszky Csaba (30) 468-9277 Eladó vagy bérbe kiadó Bajóton 2000 nm-es telken 400 nm-es épület vállalkozás vagy egyéb céljára. Ir.ár: 25 MFt. Tel.: (33) 449 313 Irodának, üzletnek, műhelynek is alkalmas kis alapterületű, kétszintes helyiség kiadó Esztergomban, a piac utcájában a Carino mellett. Tel.: (30) 388-7152 Jármű 1987-es Opel Kadett 1,3-as, benzines, vonóhoroggal eladó. Ar: 180 eFt. Tel.: (20) 466-0531 vagy (33) 449-313. Kisteherautóval FUVAROZÁS alkalmi és fix munkákra: költöztetés, tüzelőanyag-, szemét-, áruszállítás, ponyvával is, BARMIKOR! 06-20-970-58-42 Friss zalai fenyő megérkezett (normand, luc, ezüst). Szeretettel várjuk régi és új, kedves vásárlóinkat Esztergomban a Vörösmarty u. 4. szám alatt az udvarban. Eladó 2 db megkímélt, jó állapotban lévő 1 személyes heverő. Ár:15.000,- Ft. Érd: 06-30-366-4749 Karácsonyra ajándékozzon stresszmentes perceket, órákat! Szeretettel várom gyógy-, frissítő és különleges drágakő, cukor és aroma masszázsokra. Ajándék- utalvány 1000 Ft-tól. Nyugdíjasoknak 10 % kedvezmény. Tel.: (30) 294 3956 Hahota Klub várja Önt is minden szombaton 17 órától. Merjen újra gyerekként nevetni, gátlásaitól megszabadulni. Cím: Román Mónika, Esztergom, Budai N.A. út 1/F.12. csengő. Tel: (30) 294 3956 Fül mögötti hallókészüléket keresek egy kisiskolásnak. Tel: 30/346-7575 220 V-os, új állapotú Petra Profi dagasztó és keverőgép 5 l-es eladó. Irányár: 160 eFt. Tel.: (20) 466-0531 vagy (33) 449-313 Társkereső Keresztény életfelfogású, humán érdeklődésű ötvenes férfi társát keresi hasonló érdeklődésű független, negyvenes hölgy személyében. Tel: 06/30- 346-7575 e-mail: mkli56@freemail.hu Középkorú, jó megjelenésű, fiatalos, átlagos testalkatú esztergomi hölgy élete színpadára keresi végleges, 45 év feletti férfi főszereplő társát. Tel.. (20) 576-6888 Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel.: (+36) 30/261-1244