Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-07 / 241. szám

www.esztergom.hu 2006. december 7., csütörtök • HÍDLAP 3 Hétvégén idegenforgalmi szakemberek csoportja látogat a városba Az idegenvezetők számára már több alkalommal szervezett tanulmányutak mintájára ezúttal utazásszervezők és szakújságírók érkeznek Esztergomba a hét végén az önkormányzat támogatásával. Pócsik György, a szervező Gran elmondta: mintegy húszfős csoport ér- Tours utazási iroda vezetője lapunknak kezik pénteken délelőtt Esztergomba a város meghívására, melynek soraiban a legnagyobb belföldi- és beutaztató utazásszervező vállalatok döntéshozói és az idegenforgalmi szaksajtó képvi­selői is ott lesznek. A szervezők azt re­mélik, hogy a város nagy ívű fejlődé­sét látva és a vonzerőt testközelből megismerve hangsúlyosabb szerepet kaphat Esztergom a hazai és a külföldi utazási irodák kínálatában. A szakemberek egy hosszú hétvé­gét töltenek városunkban és környé­kén, melynek során Koditek Pál ide­genforgalmi tanácsnok kíséri majd őket. Pénteken az Oszemináriumban ebédelnek és természetesen az épü­letegyüttest is megtekintik. Szomba­ton délelőtt városnézés a program, délután pedig a Felvidék településein tesznek egy körutazást. Vasárnap az Aquasziget élményfürdőben tett lá­togatással zárul a tanulmányút, melynek sikerét remélhetőleg sok ezer városunkba látogató turista bi­zonyítja majd. * (gábor) Mikulásváró az Aquaszigeten Tegnap, a Mikulás neve napján szá­mos helyen tartottak ajándékozási ün­nepséget a városban. A rendezvénysorozat részeként tartották meg az Aquaszigeten a Szent Miklós-napi Vízi Akadályver­senyt, melyen hét esztergomi közép­iskola diákjai küzdöttek meg egy­mással. Az ügyességi verseny során több mókás számban, csúszdázás, búvárkodás, sor- és váltószámokban kellett jeleskedni a 10-10 fős csapa­toknak. A Télapó puttonyát segített elhozni a hátrányos helyzetű gyere­keknek tegnap a Vállalkozók Pártja Esztergomban. Az Eurohíd Alapít­vánnyal közös rendezvényt a városi sportcsarnokban tartották, ahol a Mi­kulás mellett a felvidéki Ghymes együttes várta a kicsiket. December 7-én, a Pézsa Tibor Sportcsarnokba várják a város óvodásait, kisiskolása­it, ekkor ugyanis az Eötvös Cirkusz Mikulás-naphoz kapcsolódó ünnepi előadását tartják itt. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Jövőre költözhet a városi piac Rendeződni látszik az évek óta tartó jogi huzavona Folytatás az 1. oldalról „A nem önkormányzati hatáskör­ben való működtetés a bérleti díjak növekedésével járna, miközben az árusok nem lehetnek biztosak benne, hogy milyen szolgáltatásokat kapnak a pénzükért cserébe. Ez a helyzet mindenképpen jogos elégedetlenséget szülne. A piac alapító okiratában is az szerepel, hogy azt az őstermelők mi­att hozták létre, tehát az ő érdekeiket kell előtérbe helyezni. Ezért azt java­soltuk, hogy a piac maradjon tovább­ra is önkormányzati kézben, csupán az ellenőrzési feladatokat kellene ha­tékonyabban megoldani.” - mondta a Hídlapnak a képviselő. • Pálovics Klára Elővételi jogot kapnak a bérlők Az esztergomi önkormányzat elővé­teli jogot biztosít a lakások és üzlethe­lyiségek bérlői számára. Ennek érde­kében a legutóbbi képviselő-testületi ülésén módosították az erről szóló he­lyi rendeletet. Az önkormányzat tulajdonában lé­vő lakások és nem lakások célját szol­gáló helyiségek bérlőinek ezentúl elő­vásárlási jogot biztosít a város. Amennyiben a jogosult az értékesítés­re szánt bérlemény megvételére nem tart igényt, úgy azt az önkormányzat a legelőnyösebb árat kínáló vevőnek adja el. Az elővételi joggal élő vevő abban az esetben tarthat igényt az ál­tala elvégzett értéknövelő beruházá­sok forgalmi értékből történő levoná­sára, ha annak elvégzéséhez az önkor­mányzat hozzájárult és a bérleti díjba nem került beszámításra. Az eladásra kijelölt ingatlanra beérkezett vételi ajánlatokról egymillió forint értékha­tárig a polgármester dönt, egy és húszmillió forint közötti ingatlan ér­tékesítéséről pedig a polgármester, valamint a pénzügyi ellenőrzési és a tulajdonosi bizottság egyetértésével születhet döntés. Húszmillió feletti forgalmi értékű önkormányzati bérle­mény értékesítéséről a képviselő-tes­tület határoz. • M. Á. Felhívás Esztergom Város Önkormányzata nyomravezetői jutalmat ajánl tel annak, akinek információja alapján a rendőrség munkatársai egyértelműen azonosítani tud­ják azt az elkövetőt (elkövetőket), aki (akik) november folya­mán megrongálta (megrongálták) a Szent Tamás-hegyre vezető sétány díszvilágítás-elemeit. A nyomravezetőnek százötvenezer forint jutalmat fizet önkor­mányzatunk, és átvállalja a jutalmat terhelő közterhek megfizetését. Arra kérjük a rongálás (rongálások) tanúit, hogy telefonon je­lentkezzenek a 107-es vagy a 112-es segélyhívó-telefonszámon, vagy az Esztergomi Rendőrkapitányság 33/510-240-es központi telefonszámán, személyesen vagy postán pedig a Kiss János ve­zérezredes út 27. szám alatt. Esztergom, 2006. november 27. Meggyes Tamás polgármester r Központi Press-o Az ünnepi előkészületek, az Ad­vent és a Karácsony hangulata lengi be ezen a héten az egyelőre még hó nélküli vidéket, és a Központi Kávé­ház portája előtti részt is. A falakon belül azonban a december kávéházi filozófiába, finom ételek és italok il­latába fogalmazódott lényegével ta­lálkozhat a közönség. E találkozá­sok között és mellett érdemes fi­gyelni, hogy mi mindennel várják a publikumot itt. December 7-én, csü­törtökön 18 órai kezdettel Bittner Abigél és Gál Kálmán muzsikusok Közronn kávüiáz tartanak zenés estet. 8-án, pénteken Kurina József zongorista koncertjét hallgathatja a ház közönsége 8 órá­tól. A hétvége „nagy” koncertje a Központi Kávéházban a Pressburger Trió fellépése lesz, szombaton, 20 órától Kotiersz András, tenor szaxo­fonon és klarinéton, Kanik Tibor jazz gitáron, valamint Pereszlényi Csaba zongorán játszik kellemes dallamokat. A vasárnap, lassan már elmondhatjuk, hogy a KK-ban ha­gyományosan a legkisebbeké, de­cember 10-én délelőtt 10 órakor a Kuckó Bábcsoport előadásában Ka­rácsonyi mese, amit a Mikulás ho­zott című darabot láthatják a gyere­kek. Érdemes még tudni, hogy a ká­véház kulturális programjaira a be­lépés ingyenes. M

Next

/
Oldalképek
Tartalom