Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-06 / 240. szám

6 HÍDLAP • 2006. december 6., szerda www.istergranum.hu Közel 20 mentőállomás jött létre a Felvidéken Az Egészségügyi Minisztérium a tavalyi év során majd kétszázötven mentőállo­más és mentőszolgálat üzemeltetésére írt ki pályázatot, mindaddig csupán 94 köz­pont tevékenykedett Szlovákiában. A déli országrészeken az elmúlt egy évben 19 állomást hoztak létre, ezeket a komáromi ZaMed működteti. A dél-szlovákiai települések többsé­gében a komáromi ZaMed kft. nyerte meg a tendert, a cég ügyvezető igaz­gatójának Banai-Tóth Líviának az el­mondása szerint az idei évben 19 állo­mást hoztak létre. Januártól egymást követően nyitották meg a szolgálato­kat, többek között Komáromban, Pár­kányban, Érsekújváron, Dunaszerda- helyen, Galántán, Búcson, Köbölkú- ton avattak új központot. „Ezek nem a régiekre épültek rá, hanem újakat hoz­tunk létre. Az országos mentőállomás­hálózat kiépítésének köszönhetően az addigi 94 helyett ma 264 szolgálat üzemel Szlovákiában, és így teljesít­hetővé vált a 15 perces elérhetőségi határ is” - mondta az ügyvezető alel- nök. A szlovák kormány mindezek el­lenére azt fontolgatja, hogy megcson­kítja a mentőállomások számát. Banai-Tóth Lívia szerint nem kellene csökkenteni, mert „mindenkinek joga van ahhoz, hogy negyedórán belül se­gítséget kapjon, és ez a kibővítéssel be lett biztosítva. Tapasztalataim szerint PROGRAMOK Előadás Antal Z. László szociológus, az MTA Kutatóintézetében működő Éghaj­latváltozás Kutató Műhely vezetője tart előadást Verőcén december 8- án, pénteken este fél héttől. Előadá­sának címe: Milyen válaszok adha­tók a globális felmelegedésre a XXI. század legvészterhesebb problémá­jára. A művelődési házban tartandó programra a belépés díjtalan. Kiállítás A Szentendrei képzőművészet év­százada címmel kiállítás nyílik szentendrei festők munkáiból a MűvészetMalomban december 9- én, szombaton délután öt órakor. A tárlat február 22-ig tekinthető meg. Bábfoglalkozás Ovis bábfoglalkozást tart a nyerges­újfalui Pinocchio bábcsoport de­cember 8-án, pénteken délután négy órától a Tömegszervezeti Székházban. a mostani hálózat tökéletesen műkö­dik, az emberek komoly betegség ese­tén is esélyt kaptak az életre - fogal­mazott az ügyvezető igazgató. A csök­kentésről december végén, vagy janu­ár elején döntenek, az azonban már biztos, hogy a jövő évtől kezdődően kevesebb pénzt kapnak a mentőállo­mások. Az eddigi 530 ezer korona he­lyett havonta 510 jár egy rohamkocsi­ért, az orvossal kivonuló járműért 860 helyett 840 ezer. „A minisztérium ezen döntése nem veszélyezteti a mentőállomás működését” - szögezte le Banai-Tóth Lívia. Párkányban február elsején tizenhá­rom személlyel kezdte meg működé­sét az új mentőállomás, amely körül­belül 15 fős személyzettel dolgozik, és hét orvos működik együtt a csapat­tal. A szolgálathoz egy, az Európai Unió szabványainak is megfelelő, új­raélesztővei is felszerelt rohamkocsi tartozik, valamint további négy, ki­sebb felszereltségű betegszállító autó. • (szép) MOZIMŰSOR Erdély közelebb kerül hozzánk Januártól egyszerűbben jutunk át Romániába December 4-én Szatmárnémetiben ———^——. a magyar-román közös kormányülés döntésének megfelelően a kormányok felhatalmazása alapján Béndek József altábornagy, a Magyar Határőrség Or­szágos Parancsnoka és Nelu Pop, a Román Határrendőrség Főfelügyelő­ség Vezetője megtárgyalta és para- fálta a 2004. április 27-én Bukarest­ben aláírt kormánymegállapodás ki­váltását szolgáló új határforgalmi megállapodást. A megállapodás célja a magyar-ro­mán közös államhatáron 2007. január elsejétől, az úgynevezett egymeg- állásos határforgalom ellenőrzés be­vezetése. Az új ellenőrzési technológiával a határellenőrzést végző hatóságok az uniós normáknak megfelelően bizto­sítják a határon átlépő személyek gyors, kulturált határátlépését, a schengeni határellenőrzési normák maximális figyelembe vételével. A 2007 első napjától bevezetésre kerü­lő egymegállásos határforgalmi el­lenőrzési rendszer valamennyi ma­gyar-román viszonylatú közúti határ- átkelőhelyen megvalósul. A Magyar A magyar-román határnál való közös el­lenőrzés az alábbi közúti határátkelőhe­lyeknél valósul meg: Csanád-Kiszombor, Nagylak-Nagylak, Tornya-Battonya, Szé- kelyhíd—Létavértes, Szalonta-Méhkerék, Bors—Ártánd, Érmihályfalva—Nyírábfány, Csanálos-Vállaj, Pete-Csengersima, Gyula-Gyulavarsánd Határőrség felkészült az új ellenőr­zési rendszer bevezetésére, amely gyorsabbá és kultúráltabbá teszi a határátlépést. A 447,8 kilométeres magyar-román határszakasz hazánk harmadik legna­gyobb határforgalmát képviseli. 2005- ben összesen 111 195 233 fő lépte át az ország határát a személy- forgalomban, amelynek 14 százaléka (15 331 162 fő) a magyar román ha­tárátkelőhelyeken lépett ki, vagy be. 2006- ban is 14 százalékos a magyar román határátkelőhelyek részesedése az összes határforgalomból. Ez év el­ső 10 hónapjában 12 955 794 fő lépett át a magyar-román határátkelőhelye­ken, amelynek 80 százaléka magyar és román állampolgárságú személy volt. • -cs -n Koszorúkat fontak a kismarosi cserkészek Kismaroson immáron hagyomány, hogy a Szent László Cserkészcsapat a kisebb és a nagyobb cserkésztestvé­reket Adventét megelőző szombaton közös koszorúkészítésre hívja. Ez idén sem volt másként. Szomba­ton reggel és délelőtt a fiatalok azon munkálkodtak a Vilcsek Gyula Álta­lános Iskola ebédlőjében, hogy han­gulatosabbá tegyék az ünnepi előké­születeket. A szorgalmas cserkészek mindegyi­ke hozott valamit erre a délelőttre: ki fenyőágakat, ki borostyánt, ki szárí­tott virágot, ki gyertyákat. Amellett, hogy az általános iskola és a templo­mi adventi koszorú is itt készült el, a dolgos kezek otthonra is díszes termé­keket készítettek, miközben karácso­nyi énekeket hallgattak. Danubius Mozi (Párkány, Fő ut­ca. tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Tommy’s Inferno - norvég vígjáték. Rendezte: Öve Raymond Gyldenas. Fősze­replő: Eirik Evjen, Anine Eckhoff. Tartalom: számos, a Tommy’s Inferno-hoz hasonló mai film mutatja be korunk if­júságának szexualitással túl­reagált igazi és mű balhéit. Nos, Tommy poklában semmi sem az, aminek látszik, sem az érzelmek, sem az elsőre logikusnak tűnő tények láncolata. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Szabadság, szerelem - magyar film. Rendező: Goda Krisztina. Főszereplő: Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor. Tarta­lom: Andy Vájná producer filmálma az 1956-os forradalomról és a melboum-i olimpián magyarok által megvert szovjetekről. 19:00 Facér Jimmy - amerikai dráma. Rendező: Steve Buscemi. Főszereplő: Cassey Affleck, Liv Tyler. Tartalom: Jim sikertelen író, aki New York-i semmitte­vése után kisvárosi szüleihez tér vissza, hogy ismét magára találjon. A közös koszorúkészítés több ol­dalról tekintve is praktikus. Egyrészt csak egy helyen koszol mindenki, másrészt így díszesebbé formálhatjuk koszorúnkat. És persze az sem utolsó szempont, hogy együtt tudunk készül­ni az ünnepre. * Kép és szöveg: Hívért Gábor A NAP VICCEI Diákok látogatóba mennek a Meteoroló­giai Intézetbe. Az előadás után odamegy Pétiké az előadóhoz, és megkérdezi:- Honnan tetszik tudni azt, hogy ma eső lesz?- Hát nézd, édes fiam: először is az esernyőmet idefelé jövet elhagytam, aztán az autómat lemostam, délután pedig, Zugligetbe kell mennem, hogy felvigyem a kislányomat a János­hegyre. Hát innen. * * ★ Felszállás előtti hosszabb várakozás közben a stewardess bejeleni:- Elnézést kérünk a késedelemért, de a pilótának nem tetszik a jobboldali hajtómű hangja, igy kénytelenek va­gyunk másik pilótát keresni. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET December 6-án, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Tele­fon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Tele­fon: 509-600. NÉVNAP December 6. napján szeretettel kö­szöntjük Miklós nevű olvasóinkat! Miklós: görög, szláv eredetű név, a gö­rög Nikolaosz név szláv formájából származik. Jelentése győzelem, nép. TV MŰSOR I .. P* 05:50 Nap-kelte, 09:00 Napló I '56, 09:05 Pláza, 10:00 Napi mozaik, 10:55 Mit főzzünk ma?, 11:30 Feszti körkép, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 Kedd 21,13:00 Napló '56 (ism.), 13:05 Hrvatska krónika, 13:35 Ecranul nostru, 14:05 Példakép(p), 14:10 Szí­vek szállodája, 15:00 Kormány váró, 15:30 Allegro, 15:55 Bartók 125,16:05 Szívtipró gimi, 16:50 Példakép(p), 17:00 Híradó, 17:05 Körzeti híradók, 17:20 Bűvölet, 18:15 Jog-Alap, 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:38 Sporthírek, 19:45 TV Taxi. 20:05 Önök kérték!, 20:20 Életképek, 21:05 Szerda 21, 22:00 Az este - Szerda, 22:30 Valami Hungary, 23:00 Kultúr- ház (ism.), 23:25 Hírek, 23:30 Sporthí­rek, 23:38 Napló '56 (ism.), 23:45 Sze­relem a szomszédban jP*R| 06:55 Mokka, 09:00 wfjt Stahl konyhája, 09:10 Szóda, 10:00 Teleshop, 11:30 Hajrá skacok!, 11:50 Észbontó, 12:50 Ki segít a Mikulásnak?, 14:55 Jóbarátok, 15:55 Lisa csak egy van, 16:25 Az elveszett ereklyék fosztoga­tói, 17:25 Everwood, 18:30 Tények, Skandinávlottó sorsolás, 19:00 Mega­tánc +, 19:05 Aktív, 19:35 Jóban Rosszban, 20:15 Áll az alku, 21:15 Született feleségek, 22:15 Egy rém ren­des család Budapesten, 22:50 Vak igaz­ság, Közben: Kenósorsolás, 23:50 Té­nyek Este, 00:20 Egy kis szívesség 05:30 WS Teleshop, 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás, 13:25 Nagypá­lyások, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Doug kalandjai, 15:35 Csacska an­gyal, 16:30 Balázs - A szembe- sítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszé- lőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fó­kusz, 20:35 Barátok közt, 21:15 A szökés, 22:10 Gyilkos elmék, 23:05 A főnök, 00:05 Reflektor, 00:20 Pokoli jég, 02:00 Maffiózók 05:25 Világhíradó, 05:35 ntíNA Gazdakör, 06:00 Reggel, 08:00 Agora, 08:30 EU-já­rat, 09:00 Kikötő (ism.), 09:20 A bar­langrajztól az internetig, 10:15 Charly, majom a családban (ism.), 11:00 Teáz­zon a Kor Kontrollal (ism.), 11:30 Kí­vánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-je­lentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Szerelmes földrajz (ism.), 14:30 A Keresztény Múzeum Kincsei, 14:40 Látlelet a Földről, 15:10 Miku­lásegér és a Rémszarvasok, 15:40 Charly, majom a családban, 16:25 Négyzetméter, 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Cinecitta, 20:00 Winky lova, 21:35 Híróra, 22:35 Asszony a tóban, 00:15 A XIV. század művészete Sienában, Firenzében és Páduában, 00:45 „A lé­tet kell kibírni”, 01:00 Himnusz 7:00 Hírblokk ism. 7:10 Hír- sport ism. 7:15 Sportdélután ism benne: Dorog-Pilis vörös vár kézilabda-mérkőzés 8:45 Kulturális programajánló 9:00 Remustra ism. benne: A Klubszínpad Párbeszédek című előadása 10:30 Képújság 12:00 Hírblokk ism. 12:10 Szalon ism. 12:50 Kulturális programajánló 13:00 Képújság 14:00 Remustra ism. benne: Bogáncs Gála 15:30 Képújság 17:00 Hírblokk (Vissza­pillantó - Messzelátó - Időjárás) 17:10 Szalon ism. 17:50 Kulturális programajánló 18:00 Az Önkor­mányprogram testületi vitája 20:00 Remustra ism. 20:40 Képújság 21:00 Hírblokk ism 21:10 Hírsport ism 21:15 Sportdélután ism 22:45 Kulturális programajánló 23:00 Hír­blokk ism. 23:10 Szalon ism. 23:50 Kulturális programajánló HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona); negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom