Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-06 / 240. szám
4 HÍDLAP • 2006. december 6., szerda www.istergranum.hu L A P ( S Z ) É L Kocsis L. Mihály Miku, láss! A Mikulás egy éve nem járt Budapesten, magyar újságok sem jutottak el hozzá, a Forreign Affairst és a New York Times-t pedig nem olvassa, így aztán nem tudott semmit. Illetve: csak azt tudta, hogy itt őt nagyon szeretik; gyerekek, felnőttek meg-megsimogatják a piros köpönyegét, belenevetnek fehér szakállú arcába. Szerette ezt a várost, hiszen ha téged szeretnek, te is szeretsz, meg aztán: egy Mikulás főhivatása maga a szeretet. Örömmel látott neki a munkájának. Volt belőle elég! De mindjárt az első helyen, egy iskolában gondjai adódtak. „Kit tetszik keresni?” - kérdezte a fegyveres őr, amikor a csengetésre ajtót nyitott. „Hát én vagyok a Mikulás! - mosolyodott el az öreg. - Ajándékot hoztam a gyerekeknek.” „Ajándékot? - húzta el a száját az őr. - S van ehhez engedélye? Várjon itt, mindjárt telefonálok. Mit is mondott, hogy hívják?” „Mikulás” - felelte a Mikulás. „Van itt egy öregember, nagy zsákkal.” Hallotta, ahogy az őr magyaráz valakinek a telefonban. „Azt mondja, hogy ajándékot hozott... Azt nem tudom. Talán valamelyik áruházlánctól. Jó, majd megkérdezem tőle.” Az őr visszament a Mikuláshoz. „Mondja, nem maga a Télapó véletlenül?” „Nem - mondta a Mikulás határozottan -, én a Mikulás vagyok.” „Úgy értem, hogy honnan is jött? Azt mondta, hogy ajándékot hozott a gyerekeinknek. De a mi gyerekeinknek a Télapó szokta hozni az ajándékot. Ezt az igazgató elv... úr világosan megmondta a csomagküldő szolgálatnak.” „Mikulás - mondta a Mikulás, de kissé már kedvetlenül. - Mira püspöke...” Az őr megvakarta a fejét. Megint felvette a telefont. „Azt mondja az ürge, hogy püspök... Jó majd betűzöm. Cirill? Jó, majd leírom neki.” „Figyeljen ide, maga nyári Mikulás!” A Mikulás valami hideget érzett a szíve helyén, amihez különben hozzá volt szokva, de inkább az orra tájékán. „Nix nyári! Csak Mi-ku-lás.” Aztán inkább csak úgy magának morogta: „Ha már..., akkor is inkább téli.” Erre a szóra az őr viszont lecsapott. „Szóval, mégiscsak Téli? Ezzel kellett volna kezdeni! Igazgató úr is erre kíváncsi. Hogy akkor maga-e a gyedmaróz?” „Nem vagyok matróz, Mikulás vagyok.” „Nehéz magával - mondta az őr, és egy cédulát tolt eléje. - Look, Mister!” A papírlapon cirill betűkkel volt olvasható a „gyedmaróz”. Ez volt az a pillanat, amikor a Mikulásnak elfogyott a türelme. „Jó, akkor itt hagyom magánál az ajándékokat a gyerekeknek. Majd osszák szét!” „Egy frászt fog maga itt hagyni nekünk gyanús csomagokat. Tűnjön el, mert rendőrt hívok!” Nincs menekvés a vizitdíj elől Februártól még drágább lesz az egészségünk Folytatás az 1. oldalról A szaktárca többször kapta azt a vádat, hogy nemcsak sok beteget tart majd vissza az orvoslátogatástól a fizetési kötelezettség, hanem jelentős bevételre sem tesznek szert ebből az orvosok, intézmények. Molnár Lajos erre következetesen úgy válaszolt: amellett hogy visszaszorítanák a túl gyakori és felesleges orvoslátogatást, a hivatalossá tett önrészfizetéssel a hálapénz rendszerét is gyengítenék. A Fidesz ismét éles hangon mondott ítéletet a vizitdíjról. Cser-Palkovics András szóvivő egy sajtótájékoztatón elmondta: az egész országnak meg kell fizetnie a kormány hazugságainak árát, a betegek hazugságadóját vizitdíjnak hívják. Ahogy azt Danks Emese közölte: a vizitdíj fizetése alól mentességet kapnak a 18 éven aluliak, a hajléktalanok, illetve a tartós gyógykezelésre szorulók - például dialízis vagy onkológiai kezelések -, alanyi jogon jár továbbá a mentesség a katasztrófa-egészségügyi és a kötelező népegészségügyi ellátásokra, így a járványügyi intézkedések, Számtalan homályos pont van még a vizitdíjjal kapcsolatban, amellyel sem az orvosok, sem a betegek nincsenek tisztában. Például nem tudni még, hogy amennyiben egy háziorvos nem biztos a diagnózisban és több szakrendelésre is elküldi a beteget, annak minden helyen fizetnie kell-e. Nem túl logikus az a kitétel sem, miszerint 600 forintos vizitdíjat kell fizetni, ha valaki beutaló nélkül keresi fel a szakrendelőt, míg ha ezt szabályosan teszi háziorvos érintésével, a két látogatásért ugyanennyit fizet. bizonyos szűrővizsgálatok, terhesgondozás és szülészeti ellátás nem lesz fizetős. Mintegy 4 millióan kapnak valamilyen szintű kedvezményt, a rászorulóknak évente minimum 12 vizitre vonatkozó kompenzáció jár majd. A munkanélküliek és a nyugdíjminimum kétszeresét kapó nyugdíjasok ellátmányát havonta 200 forinttal toldják meg, míg a GYES-en lévők 300 forinttal kapnak többet minden hónapban. Azok, akik évente 20-nál többször kénytelenek felkeresni orvosukat, az ezen felüli összeget számla bemutatása ellenében az ön- kormányzatoktól igényelhetik majd vissza, míg a kórházakban húsz napon felül nem szednek napidíjat. Ehhez persze az intézményeknek pontos nyilvántartást kell vezetniük a látogatások számáról, amelyre vonatkozóan még nem áll rendelkezésre átfogó informatikai rendszer. Az egyes intézménynek ugyan képesek követni, melyik beteg hányszor járt náluk, de mivel egy ember általában több helyen fordul meg, össze kell kötni valamiképpen a rendszereket. Ari Lajos miniszteri megbízott közölte, hogy a részletek kidolgozásának már ezen a héten nekiállnak, össze kell hangolni például az adatvédelmi, informatikai és pénzügyi feltételeket, követelményeket. A vizitdíjat mindenütt ki lehet fizetni készpénzben, arról pedig az egyes háziorvosok, intézmények döntenek majd, hogy milyen más alternatívát kínálnak a betegeknek, akik a kifizetés bizonylatául nyugtát, illetve egyszerűsített számlát kapnak február 15-e után. A jövőben, akár 2-3 év múlva elektronikus TÁJ kártyákat kapunk majd, amellyel a fizetés is egyszerűbb lesz. A vizit- és napidíj szabályozás részleteit várhatóan kormány-, illetve miniszteri rendeletekben rögzítik majd. • Szabó Hajnal wmmm Ha 2006. december 17-ig/ legalább egy évre előfizet a Hídlapra, egy vadonatúj Skoda Fabia személygépkocsit nyerhet! Ha Ön új előfizetőnk: az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ha Ön régi előfizetőnk: az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkrél az újságban. A négy képrészletet vágja ki/ és küldje be szerkesztőségünkbe nevével/ címével/ telefonszámával! Születésnapi előfizetési akciónk 2006. december 17-ig tart! Sorsolás: 2006. december 10. ! iSstf25'* 1 Az előfizetési dijat há vagy n/atuía'assal egyenlítem ki* í kstfstn 3. részlet, 3000 Ft 2007. ^ megfelelő részi, kérőm, húzza alá. a • a '"«greie/o részt kérpm i vetett Úisánnl O, . . I amíg a /-“«//.aiudii ie nen Mv:....IZetett UISag°taz aláb»i címre kérem kézbesíteni«nyitószám: .... ...................................... ^ ^ — könítsr................................. " **•**.........ZlÄ...............•; _ ............. emelet;lelyének címe:........................................................ w tov&et postacíme- ................................ n yitószám: ............................... ........ i "Ka, tér. mi, séKnyÜ,™ Helysé9;..................1ZT.T:.'...... i Hazszám, helyrajzi szám- ......................... i Telefonszám- .............lépcsőház:.. .......~ /i Kelt:.......................................faxszám:................. emelet; ........ajtó:. .........ajtó:.. * a kép illtisztricié Nyereményeink: Skoda Fabia/ nyereményjátékunkat támogatja: Styeroia és Fia Kft. 2500 Esztergom, Táti át 27-28. * «ÉV ^MÁRKASZERVIZE Stmpty clever ' Híd,ap aiáírás.................... A játékban korlátozás nélktil részt «ebit, aki 2006. szeptember 21. és 2006. december 17. napja közötti időben megrendeli a Hátlap elnevezési napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy résziéiben történő befizetését legkésőbb a nyerem! A nyeremény kisorsoláséra 2006. december 19. napján 12.00 érakor kerül sor a Hátlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. A nyertes klsorsolásara a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kéről sor. A nyereményátvélel elmsraőásának elkerülésére tartaléknyertes «sorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik jogosulttá a kisorsolt nyereményre, t szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt határidőig a nyereményt nem veszi át. A nyertesi a nyeremény átvételéről postai úton kell értesíteni. ., , . „ , , Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott határidőben nem veszi át, úgy a nyeremény a tartaléknyertesi illeti meg. A nyeremény batáridőben történő átvételének elmaradása a nyereményt! eredményezi. Abban az esetben, ba a nyereményt a tartaléknyertes sem venné át, égy a nyeremény kiadására nem kerül ser.