Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-22 / 252. szám
www.esztergom.hu 2006. december 22., péntek • HÍDLAP 3 December, a szalagavatók hónapja A legtöbb középiskolában már lezajlott az ünnepség Bírságolhat az APEH, ha elmulasztjuk a regisztrálást Folytatás az 1. oldalról A szalag színe ma már nem feltétlenül zöld, de sok helyen őrzik az eredeti hagyományt, és egyre elterjedtebb az iskolajelvénnyel való feltűzés gyakorlata is. Az eseményre minden osztály saját produkcióval készül, amely legtöbb esetben egy hosszú hónapok alatt betanult, estélyi ruhás vagy jelmezes táncprodukció, de gyakoriak a diákévek humoros pillanatait felelevenítő jelenetek és a tanárparódiák is. Városunk középiskoláiban is zajlanak már a szalagavató ünnepségek. A sort az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola nyitotta, ahol már november 24-én megtörtént a jeles esemény. Chalupa Zoltán igazgató azt mondta: úgy tapasztalják, hogy a diákok addig nem veszik komolyan a közelgő érettségit, amíg nincs meg a szalagjuk, de a korai időpont melletti döntésben a névadó ünnepe, az Erzsébet-nap is szerepet játszott. Idén három osztály 87 diákja vehette át a zöld szalagot az Árpád-házi címer rózsa szimbólumával díszített iskolajelvénnyel. A műsorban a tánc mellett a versek, a próza és a dalok is szerepet kaptak. A legnagyobb létszámú szalagavatóval a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola büszkélkedhet: december 9-én négy szakközépiskolai és két szakiskolai osztály 160 tanulója kapott szalagot. Az osztályok saját műsorral is készültek, majd színvonalas táncbemutatót tekinthetett meg a hét- nyolcszáz fős vendégsereg. A Dobó Katalin Gimnáziumban múlt pénteken délután öt órakor kezdődött a ceremónia. Az iskola szalagja hagyományosan bordó színű bársony, amelyet az iskola kitűzőjével együtt viselnek a diákok. Idén négy osztály 127 tanulója készül az érettségire. A Szent István Gimnáziumban megvárják az év végi ünnepeket a szalagavatóval: január ötödikén kerül sor a két osztály 66 tanulójának ünnepségére, ahol a két különböző színű szalagot az iskola címerét ábrázoló kitűzővel adják át. A szlovákiai magyar területeken igazi társadalmi eseménynek számít a szalagavató, ennek megfelelően több hagyomány is kötődik hozzá. A Párkányi Gimnáziumban minden osztály külön rendezi meg a ceremóniát, amelyre a szülők mellett a rokonok és a barátok is hivatalosak, hogy lássák, ahogyan a végzősök egyenként meghajolva veszik át a zöld szalagot. A diákok előadásai, valamint a tanárokkal és a szülőkkel való tánc után kerülhet sor a kancsótörésre: miután az osztály minden tagja ivott a kancsóból, földhöz vágják, és mindenki eltehet belőle egy cserépdarabot emlékbe. • Gábor Éva Még néhány napig bírságmentesen regisztráltathatják magukat az okmányirodákban a váltakozások, hogy az e-ügyintézéshez szükséges ügyfélkapun beléphessenek. Jövőre az egyéni vállalkozóknak és munkáltatóknak, kifizetőhelyeknek kötelezően az interneten keresztül elektronikus úton kell benyújtaniuk adó és járulék bevallásaikat. Ennek első lépcsője az okmányirodán történő ügyfélkapus regisztráció. Akik az adóhatóságtól kapott felszólító levél ellenére az év végéig nem regisztráltatják magukat bírságra is számíthatnak. Az esztergomi okmányirodában a két ünnep között is regisztráltathatják magukat az elektronikus adatszolgáltatásra kötelezettek. Az okmányiroda szerdán reggel nyolc órától délután fél ötig , csütörtökön és pénteken reggel nyolc órától fél tizenkettőig fogadja jövő héten az ügyfeleket. Ügyelni kell arra, hogy az okmányirodán történt regisztrációt követően öt napig lehet a regisztrációt aktiválni. Ennek hiányában öt nap után automatikusan törlődik a regisztráció. Az okmányirodái regisztrációhoz szükséges az adóhatóságtól kapott tájékoztató, illetve felszólító levél, annak a személynek az azonosító okmányai, aki megbízást kapott az adatszolgáltatás teljesítésére, valamint hivatalos célra használható e-mail cím. • (muzslai) Sikeres volt a máltaiak segélyakciója Sokan támogatták a rászorulókat Esztergomban is Fokozott ellenőrzés a vendéglátóknál, kereskedőknél December elején tartott értekezletet a vendéglátó és kereskedelmi egységek ellenőrzéseiben érintett valamennyi hatóság. Az egyeztetések során az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség mobil ellenőrzési csoportja és helyi kirendeltsége, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a rendőrség, a határőrség, a munkavédelmi felügyelőség és a polgármesteri hivatal hatósági osztálya intézkedési tervet készített. A terv célja az esztergomi vendéglátó és kereskedelmi egységek fokozott és hatékonyabb ellenőrzés alá vonása volt. Bár a hatóságok egy részének erejét lekötik az élelmiszerbotrány miatti fokozott ellenőrzések, 19-én, kedden a rendőrség, az APEH és a hatósági osztály munkatársai minden szakmai tevékenységre kiterjedő ellenőrzést kezdtek az esztergomi üzletekben. Kedden este négy helyen végeztek ellenőrzést, melynek eredményeképpen egy étteremben, egy presszóban és egy sörözőben további vizsgálat lefolytatását tartották szükségesnek a feltárt súlyos hiányosságok miatt. A hatóságok folytatják ellenőrzéseiket a többi helyiségben is, sőt újabb területekre is kiterjednek a vizsgálatok. Esztergom önkormányzata januárban egy nyálminta-vizsgáló berendezéssel látja el a rendőrséget. A város által elfogadott bűnmegelőzési program részeként üzembe állított mintegy félmillió forintos berendezés alkalmas arra, hogy néhány másodperc alatt analizálja az ellenőrzött személyek nyálmintáit, és abból megbízhatóan kimutassa a különböző kábítószereket. • SE Segélyhívóval az idősek ellátásáért Már működnek az esztergomi bűn- megelőzési program alapján elindított ifjúsági klubok Szent István városában. A program részeként a kiskereskedelmi egységek és az üdülő- és nyaralóingatlanok tulajdonosainak figyelmét is felhívták a rájuk leselkedő különböző veszélyekre, nyáron pedig sikeresen zárult a helyi középiskolások bevonásával útjára indított InfoPolice Program első évada is. Tegnapelőtt az idei évre tervezett utolsó programpont is megvalósult Esztergomban, átadták a fokozottan veszélyeztetett, magatehetetlen, rászoruló idősek védelmét szolgáló segélyhívó (úgynevezett „szomszédhívó”) berendezéseket a városban. A berendezések mellé januárban beszerzésre kerül egy automata diszpécserközpont is. Meggyes Tamás polgármester javaslatára az idén a bűnmegelőzésre költött 7,7 millió forintból 570 ezret fordítanak a berendezés megvásárlására, amely vészhívások esetén önműködően, gyorsan és hatékonyan tudja értesíteni az időseket ellátó ápolókat vagy a polgárőrség ügyeletét. • -s -e Sikeres iskolai pályázat Piliscsaba. Közel 18 millió forintot sikerült elnyernie a piliscsabai Jókai Mór Általános Iskolának a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében, melynek köszönhetően két évig hét pedagógus vehet részt a kompetencia alapú oktatáshoz kapcsolódó továbbképzéseken, 6 millió forintból pedig korszerű oktatási segédeszközöket vásárolhatnak. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai évekóta gyűjtenek a tél első heteiben több nagyobb áruházlánc szupermarketjeiben. Az idei akcióban is csak tartós élelmiszerekről volt szó, a karácsonyi vásárlás dömpingjében sokan döntöttek úgy, hogy a felhívásnak eleget téve egy-egy árucikkel segítik a szeretetszolgálatot, illetve azon keresztül a hajléktalanokat, rászorulókat. Czifráné Hidas Ágnes az esztergomi hajléktalan melegedő vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy a mostani segélyakció alapja az az együttműködési megállapodás, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat kötött a Spar, Interspar és Kaisers áruházakkal. Ezeken a helyeken e szerződésnek megfelelően megszólítják a szolgálat munkatársai a vásárlókat, hogy egy- egy tartós élelmiszerből vásároljanak egy picivel többet, hogy azt a máltaiaknak adják. A felhívás, úgy tűnik sikeres volt, májkrémet, lisztet, cukrot, száraztésztát és ehhez hasonló termékeket adtak az emberek. Mivel Esztergomban nincs az említett áruházból egy se, így itt, a királyvárosban a Máltai Szeretetszolgálat Kossuth Lajos utcai épületébe lehetett vinni az élelmiszercsomagokat. Az összegyűjtött adományokból csak Esztergomban több mint kétszáz ötven csomagra tellett, ezeket már ki is osztották a rászorulók között. Esztergomban a Bartók Béla utcában lévő nappali melegedőben a hideg megérkeztével közel 40 fő veszi igénybe az intézmény szolgáltatásait. A Máltai Szeretetszolgálat Kossuth Lajos utcai krízis szállóján pedig harminc hajléktalan kap ágyat éjszakára. • -I -n Jutalmaznak, jótékonykodnak és partiznak a cégek Már nem divat értékes ajándékokat küldeni az üzletfeleknek Nemcsak a családokban, hanem a munkahelyeken is zajlik a karácsonyi készülődés: egymást követik a céges rendezvények, a multinacionális vállalatok némelyike az ünnep varázsát a kollégák közelebb hozására, csapatépítésre, jótékonykodásra is felhasználja, és még mindig, bár egyre kevésbé jellemző, hogy a komolyabb ügyfeleknek értékes ajándékokkal kedveskednek. A rendszerváltás óta lassan jól menő üzletággá nőtte ki magát a reprezentációs ajándék készítés és küldés, illetve felismerve az igényt egymás után jelentek meg a speciális szolgáltatást nyújtó rendezvényszervező cégek, partiszervizek. A jelentős bevétellel dolgozó multik megengedhetik maguknak, hogy neves előadókat hívjanak meg egy-egy céges rendezvényre és nagy értékű ajándékokkal kedveskednek ügyfeleiknek, nemritkán dolgozóiknak is: sok helyütt pénzjutalmakat, utalványokat osztanak ünnepek előtt. A japán tulajdonú Magyar Suzuki ZRt.-nél nem jellemző, hogy hatalmas karácsonyi partira költenének, ahogy azt Ruska Viktóriától, a vállalat PR-me- nedzserétől megtudtuk: az egyes osztályok saját döntésére bízzák, rendeznek-e ünnepek előtt valamiféle összejövetelt, de általában megelégszenek egy-egy vacsorával. Arról is maguk döntenek, hogy saját reprezentációs büdzséjükből menynyit áldoznak különféle ajándékokra. Idén sem marad el ugyanakkor a karácsonyi bonok, azaz a szabadon felhasználható 5000 forintos vásárlási utalványok kiosztása, míg az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók pénzjutalmat is kapnak. A Tyconál év közben tartanak az összes dolgozónak és családjainak egy nagyobb volumenű rendezvényt, Karácsonykor nem szerveznek központilag fogadást, programokat. Az egyes részlegek, mivel 1300-an Esztergomban nemigen fémének be sehová, különböző időpontban költenek el egy-egy ünnepi vacsorát, amelyet fejenként egy bizonyos értékhatárig a cég áll. Csipke Zsuzsanna, a cég személyzeti vezetője kérdésünkre elmondta még, hogy a dolgozók egy kis süteményen kívül külön karácsonyi jutalmat nem kapnak, de a 13. havi fizetést előrehozzák, a jó teljesítményt nyújtókat januárban jutalmazzák. A Tyco nem küld partnereinek értékes ajándékokat, csupán egy-egy üdvözlőlapot, hozzájuk azonban még mindig számtalan apróság, főként irodaszer, ital érkezik. Általában elmondható, hogy a cégek közti ajándékozás divatja manapság lassan leáldozóban van, egyre több nagyvállalat ismeri fel, hogy sokkal hasznosabb, ha az erre szánt összeget jótékonykodásra fordítják. Egészségügyi intézmények, alapítványok, óvodák juthatnak ilyen módon jelentős támogatáshoz. A karácsonyi fogadások, partik terén jellemzően a csapatépítés lebeg a szervezők szeme előtt, a közös játékon, kreatív együttléten túl népszerűek a kulturális programok is, sok cég fizet dolgozóinak színházi estet, borvacsorát vagy koncertbelépőt. Azt azonban a rendezvényszervező cégek is megérzik, hogy a vállalatok alaposan átgondolják a partik költségvonzatát, hiszen egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a reprezentációs juttatásokat terhelő adó 10 ezer forintos költség felett immár 55 százalékra nőtt, 44 százalékos személyi jövedelemadót és 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell utána fizetni. • Sz. H.