Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-21 / 251. szám
6 HÍDLAP • 2006. december 21., csütörtök www.istergranum.hu HELYI POSTA A piac támogat Megnyugtatta Draskovics Tibor, az államreform-bizottság (reformügyi biztos; biztos?) az izgatott közvéleményt: a koalíciós pártok és a piacok támogatják az eddigi reformokat. Nos, a koalíciós pártok támogatására már eddig is gyanakodtunk, de a piacokkal kapcsolatos bejelentés valamennyiünket örömmel töltött el. Munkatársunk sietett is közvetlen megerősítést kapni ebben a fontos kérdésben, s ezért felkereste a legközelebbi piacot, ahol a piac képviseletében özv. Kovács Ábrisné kistermelő vállalkozott arra, hogy értékelje a kormánybiztos kijelentését, mintegy az euróövezet kontextusában.Nos - mondta özv. Kovácsáé, a vásárlói körében népszerű Maris néni (túró, tejföl, savanyúság, szeletelt, illetve vágott tök) -, nos, mi, a piac egyetértünk Darázskovics elvtárssal abban, hogy ez a program fogja ki teljesíteni a második Gyurcsány -kormány politikáját, különös tekintettel arra, hogy a kormány, amit vállalt, meg is tette, magyarán: számos területen megkezdődtek a változások. Mást ne mondjunk: a nyugdíjkorhatár emelése céljából történtek intézkedések. Ugyanakkor az egészségügyben a valós szükségletekhez igazítják a szolgáltatást és az intézményrendszert, átalakítják továbbá a gyógyszerellátást, valamint megváltoztatják a társadalombiztosítási rendszert. Ugyancsak megnyugtatóan hatott a piacra az az ígéret -folytatta (a népszerű) Maris néni -, hogy az egészségügyi reform következő szakaszában a kormány fenntartja a társadalombiztosítás kötelező jellegét, viszont mérlegelni fogja, hogy egy vagy több biztosító legyen-e az egészségügyben. Fontosnak tartjuk mi, a piac, hogy a közigazgatás területén, az önkormányzatokat is érintően, csökkentsék az apparátus létszámát, egyben támogatva a kistérségi társulásokat, habár (sajnos) a kétharmados törvények ellenzéki elutasítása után a régiók kialakítása lassabban halad az elképzeltnél. Megkérdeztük özv. Kovácsáét a köz- és felsőoktatás terén beígért, illetve részben már meg is valósult reformlépésekkel kapcsolatos piaci véleményekről is. Válaszában hangsúlyozta, hogy alapvető fontosságúnak ítélik, hogy a köz- és felsőoktatásban is elválasztják a költségvetési évet a tanévtől, nem kevésbé, hogy megemelik a pedagógusok óraszámát és átalakítják a finanszírozási rendszert, miközben az igazságosság és a teljesítmény ösztönzése céljából bevezetik a felsőoktatási részhozzájárulást. A piac tehát, mint megtudtuk, egészében kedvezően reagált a kormányzati politikára, és túrófronton is szilárdan tartja állásait. (Savanyú.) Thur O. Rudolf Baj ót legyen tiszta és virágos! Közmeghallgatást tartottak Bajóton, ahol a település jövőjét érintő kérdésekről SS tervekről esett szó. Tóth Zoltán, Bajót polgármestere elmondta: a közmeghallgatás egyik legfontosabb témája a település tisztaságának, rendezettségének megoldása volt. A testület legutóbbi ülésén mintegy harminc kültéri hulladékgyűjtő edény beszerzéséről döntött. A polgármester ezen kívül javasolta a képviselőknek a Tiszta Virágos Bajótért Alapítvány létrehozását, melynek keretében minden évben három helyi háztulajdonost díjaznának, aki saját portája rendben tartásával a legtöbbet tett lakóhelye szépítéséért. A közmeghallgatáson szó esett arról a Norvég Alaphoz benyújtott komplex pályázatról is, melynek sikeressége esetén 184 millió forint értékű beruházást valósíthatnának meg Bajóton három év alatt. A támogatásból jutna a kultúrház felújítására, egy új, uniós szabványnak megfelelő játszótér felépítésére, a patakmeder karbantartására, csapadékvíz-elvezetésre és egy szociális célokat szolgáló kisbusz beszerzésére. • G. É. Ajándéktűzifa a rászorulóknak A kismarost önkormányzat karácsonyi akciója A kismarosi képviselő-testület döntése alapján idén is kapnak tűzifát az ünnepek előtt a rászorulók. A program keretén belül kivágták a falu területén a száraz és veszélyes fákat, amelynek köszönhetően a jövőben ezek már nem eshetnek rá az útra vagy a házakra. A fát az önkormányzat munkacsoportja, a Szent László Cserkészcsapat és a Kismarosi Önkéntes Tűzoltóság felaprította, a kihordás pedig a héten fejeződik be. A képviselők gondoltak a község idősebb embereire is. Mivel életkorukkal megfelelő tisztelet illeti őket, róluk sem feledkeztek meg. Minden hetven éven felüli kismarosi lakos egy- egy ajándékcsomagot kap Karácsonyra, amelyet a képviselők adnak át személyesen. Információink szerint kb. 180 csomag örvendezteti meg tulajdonosát. • Hívért Gábor Izmosodik az influenza Influenzaszerű megbetegedések morbiditása Komárom-Esztergom megyében 2003-2004, 2004-2005, 2005-2006, 2006-2007 ■2003-2004 -------2004-2005 2005-2006 ------- 2006-2007 A korábbi hetekben tapasztalt csökkenést követően az elmúlt héten kissé emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Az év 50. hetében a figyelőszolgálatban résztvevő háziorvosokhoz influenzás panaszokkal forduló betegek az összes betegforgalom 0,9 százalékát tették ki. Legtöbb megbetegedés továbbra is a fiatal felnőtt korosztályban fordult elő. Közöttük diagnosztizálták a megbetegedések 37,7 százalékát. A 15 éven aluli gyermekek megbetegedési aránya 20,1 százalék volt. Az influenzaszerű megbetegedések előfordulását szemlélteti az alábbi grafikon, melyen feltüntettük az előző három év influenzaszezon megbetegedési adatait is. PROGRAMOK Bál A táti kultúrhá/ban szilveszteri bált rendeznek december 31 -én, este nyolc órától. A jó hangulatról a Táti Koktél Party gondoskodik. Koncert A Dunakanyar (Zene-) Baráti Kör Szimfonikus Zenekara ad karácsonyi koncertet Visegrádon a római katolikus plébániatemplomban december 28-án, csütörtökön este hat órától. A műsorban kizárólag Mozart-művek csendülnek fel, és ez egyben a Mozart-év befejező rendezvénye is a városban. Újévköszöntés Január 1-jén, hétfőn este hat órakor kezdődik a Tatabánya Városi Fesztivál Fúvószenekar hagyományos újévi koncertje Tatabányán a Közművelődés Házában. A hangversenyen Bencsik János polgármester mond köszöntőt. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Volver - spanyol film. Rendezte: Pedro Almodovar. Főszereplő: Penélope Cfuz, Lola Duenas. Tartalom: a legkacifántosabb filmek spanyol mesterének új alkotása, melyben továbbra is a női sorsok mentén vezetnek a történeti szálak. Penélope Cruz-ról pedig kiderül, hogy nemcsak cserfes lányokat képes eljátszani. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Az íj -japán-dél-koreai romantikus dráma. Rendező: Kim Ki-duk. Főszereplő: Yeo-reum Han, Seong-hwang Jeon. Tartalom: különös szerelmi parabola egy 60 éves férfi és egy 16 éves lány kapcsolatáról, melynek szükségszerűen dráma a vége. 19:00 Taxidermia - magyar film. Rendező: Pálfi György. Főszereplő: Trócsányi Gergő, Molnár Piroska, Máté Gábor, Hegedűs D. Géza, Növényi Norbert. Tartalom: szürreális magyar történelemkönyv-illusztráció, melyben három generáció sorsán át láthatjuk a XX. század keresztmetszetét. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET December 21-én, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCEI Két szőke nő beszélget az előző napi áramszünetről. Egyik:- Képzeld, tegnap 4 órára beragadtam a liftbe! Másik:-Az semmi, én 8 órát álltam a mozgólépcsőn!!! * ★ * Szőke nő egy szórakozóhelyen egy sráccal beszélget:- Te milyen kocsival jöttél?- Busszal jöttem.- Van egy buszod? NÉVNAP December 21. napján szeretettel köszöntjiik Tamás és Izidor nevű olvasóinkat! Tamás: a héber eredetű bibliai név, a Teomo névből származik. Jelentése iker. A görögök Thomasz formában vették át, jelentése csodálatos. Izidor: görög eredetű név. Jelentése: Izisz - egyiptomi istennő - ajándéka. TV MŰSOR 05:50 Nap kelte, 09:00 Napló '56, 09:05 Titokzatos Násztya, 10:00 Napi mozaik, 10:55 Mit főzzünk ma?, 11:05 Baba Tévé, 11:35 Az én TV-m (ism.), 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 A TV ügyvédje, 13:05 Néprajzi értékeink, 13:10 Napló '56 (ism.), 13:15 Rondó, 14:10 Példakép(p), 14:20 Sakk, Kempelen úr!, 15:00 Állatkölykök, 15:55 Bartók 125, 16:05 Szívtipró gimi, 16:50 Péklakép(p), 17:00 Híradó, 17:05 Körzeti híradók. 17:20 Bűvölet. 18:15 Jog-Alap. 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 A konyhában soha, 21:45 Az este - Csütörtök. 22:15 Panoráma, 22:45 Kultúrház (ism.), 23:10 Hűek, 23:15 Sporthírek. 23:20 Napló '56 (ism.), 23:30 Pengető 2 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:00 Stahl konyhája, 09:10 Szóda. 10:10 Teleshop, 11:30 Hajrá skacok!, 12:15 Észbontó, 13:15 Fantom. 15:05 Joey, 16:00 Lisa csak egy van, 16:30 Mentőhelikopter, 17:30 Everwood, 18:30Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:05 Áll az alku, 21:10 Spinédzserek. Közben: Kenósorsolás, 23:10 A médium, 00:10 Strucc, 00:40 Tények Este, 01:10 Vegytisztítás, 02:45 Aktív (ism.) KLUB 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop. 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:30 Afrika csúcsain, 15:05 Disney-rajzfilmso- rozat: Doug kalandjai, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Balázs - A szembesítő- show, 17:30 Mónika - A kibeszélő- show, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:35 Barátok közt, 21:15 Esti Show- der, 22:50 Házon kívül. 23:20 Figyelők, 00:20 Reflektor. 00:35 Infománia, 01:00 Kemény zsaruk, 01:50 Kemény zsaruk, 02:35 Házon kívül (ism.) «Nw 06:00 Reggel, 08:00 Agora, 08:30 EU-járat, 09:00 Kikötő (ism.), 09:20 A Keresztény Múzeum Kincsei, 09:25 A kajmán mocsarában, 10:10 Charly, majom a családban (ism.), 11:00 Élő egyház (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés. 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00,A vers az, amit mondani kell.” (ism.), 14:20 A GEO bemutatja (ism.), 14:50 Magyarország kincsei, 14:55 A Fogság nyomában, 15:20 Charly, majom a családban, 16:05 Összefogás földközelben, 16:30 Állat - barát (ism.), 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:45 Mese, 19:00 A vadon szava, 20:00 Rivalda, 21:30 Hír- óra, 22:30 Balzac, 00:05 Mark Steel magánórái, 00:35 Ezerarcú Balaton. 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, 01:05 Híradó, 01:25 Mese 7:00 Hírblokk ism. 7:10 Szalon ism benne: Szent Erzsébet év, Bangó Miklós kiállítása a Gyakorló Iskolában, Luca-napi vásár, Csillagszóró játszóház, Mozi ajánlónkban: Tigris a hóban, Guantanamo 7:50 Kulturális programajánló 8:00 A Képviselő Testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 9:00 Remustra benne: A Szimfonikus Zenekar Karácsonyi Hangversenye 10:30 Képújság 12:00 Hírblokk ism, 12:10 Hírsport ism. 12:15 Sportdélután ism. 13:45 Kulturális programajánló 14:00 Képújság 17:00 Hírblokk ism. 17:10 Szalon ism. 17:50 Kulturális programajánló 18:00 Remustra benne: A Mindszenty Általános Iskola karácsonyi műsora 19:30 Képújság 21:00 Hírblokk ism 21:10 Hírsport ism 21:15 Sportdélután ism 22:45 Kulturális program- ajánló 23:00 Hírblokk ism. 23:10 Szalon ism. 23:50 Kulturális programajánló éti**, ü i rvt k D EURowaaö Jj ! L/ JUJ \ l Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2^00 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzőnk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.