Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-02 / 238. szám
6 HÍDLAP • 2006. december 2., szombat www.istergranum.hu Adventi hangverseny Esztergomban / Énekesek Olaszországból, zenészek Szlovákiából! A Musik-Land Utazási Iroda szervezésében december 6-án, szerdán érkezik Magyarországra Dr. Luciano D'Elia zeneprofesszor-karmester vezetésével, az olaszországi Salerno város ének együttese. Az Ensemble Vocale SALERNO CLASSICA tagjai csütörtökön Esztergomba utaznak. Itt csatlakoznak hozzájuk a szlovákiai Cadca városból érkező KYSUCKA Vonós Kamarazenekar muzsikusai. A Bajor Ágost Művelődési Házban 18 órakor kezdődő hangversenyen már együtt fognak fellépni. A rendkívül magas zenei igényességgel összeállított műsorban többek között Liszt, Webber, Mozart, Puccini, Mascagni és Verdi művei szerepelnek. A koncert végén felcsendül Antonella Colangelo, II. János Pál tiszteletére írott műve, melyet Luciano D'Elia dirigálásával már a Vatikánban is előadtak. A szoprán szólókat a nagy tehetségű Anna Pietrafesa énekli. Zongorán közreműködik Stefánia Cucciniello. A vendégek magyar aktualitással is kedveskedni fognak a közönségnek. Márai Sándor több évet élt Salemoban. A most szintén itt élő Kovács Ágnes képekkel illusztrálva mutatja be az 1989-ben elhunyt világhírű író és a város kapcsolatát. Az adventi hangverseny színvonalas szórakozási lehetőséget ígér az igényes zenét kedvelők egyre nagyobb táborának. A Musik-Land Utazási Iroda valamennyi rendezvényére, így erre is, a belépés díjtalan. Háromnapos programjuk során az olasz vendégek megismerkednek Budapest és Esztergom néhány nevezetességével és a szlovák zenészekkel együtt részt vesznek egy magyaros, cigányzenés vacsorán is. • -cs -n S Éppen hogy megúsztuk Ködös november végi reggel, alig vannak az utcán. Először a pékségbe vitt az utunk. Két túrós süti, és indulunk tovább; kislányom az iskolába, én pedig a buszhoz. Mint mindig, most is megvárjuk a ZÖLD jelzést, hogy nyugodtan keljünk át a ZEBRÁN. Már majdnem átérünk, amikor hirtelen kikanyarodik egy nagyobb személyautó a Zöldház mögötti parkolóból és egy pillanaton múlik, hogy nem üt el bennünket. Nem kívánom senkinek ezt a lelkiállapotot! Belegondolni is rossz, hogy a kislányom ott halhatott volna meg a szemem előtt, illetve én az ő szeme láttára. Kikanyarodni lehet szépen, nyugodtan is, figyelve a másikra, igaz, általában az ilyen társainknak nincs szép, nagy autója (Audi, BMV, esetleg Mercedes, mindegy, néha a pénz mellé egy kis emberséget is oszthatnának), sőt, gyalogosan mennek, ők valahogy jobban odafigyelnek a másikra. De mindezeknél nagyobb döbbenet is érheti az embert. Nemrég jöttünk haza Németországból, s a diákjaim odakint rácsodálkoztak arra, hogy ott megállnak az autók a zebránál, még akkor is, ha nincs lámpa. Nem tudom, kinek köszönjem meg, hogy most nem történt velünk semmi baj, úgymond megúsztuk. És nem tudom, kitől is kérjem azt, hogy csak egy icipici figyelemmel legyünk a másikra ? Egy kétgyerekes anyuka, némettanár A Komárom-Esztergom Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó- és Áldozatsegítő Szolgálata minden hónap második péntekjén, következő' alkalommal 2006. december 8-án 9 és 12 óra között Esztergomban, a Kossuth Lajos utca 13.1/4. szám alatt (az UNIKER házban) KIHELYEZETT ÜGYFÉLFOGADÁST TART Harmincéves a nyergesújfalui Pinocchio Bábcsoport A régió talán legismertebb bábosai, a nyergesújfalui Pinocchio Bábcsoport három évtizeddel ezelőtt, Mikuláskor lépett először a nagyközönség elé, azóta hagyományosan egy Mikulás-napi bábelőadással ünnepelik születésnapjukat. A harmincadik jubileumra vasárnap délután kerül sor. A Pinocchio Bábcsoportot 1976- ban hozta létre Sára Lászlóné, aki az azóta eltelt három évtizedben töretlen lelkesedéssel, gyermek- és hivatásszeretettel gondoskodik a mindenkori apróságok szórakoztatásáról húszharminc gyermekkorú amatőr bábossal együtt. Lapunkat a családfő, a bábcsoport másik kulcsfigurája, sok díszlet elkészítője, Sára László tájékoztatta a vasárnap tartandó másfél órás jubileumi előadásról, amely az Ady Endre Művelődési Házban 16 órakor veszi kezdetét. A bábcsoport első fellépése harminc évvel ezelőtt a Jön a Mikulás című előadás volt - emlékezett visz- sza a kezdetekre Sára László. Az azóta eltelt években számos felnövekvő generáció élvezhette a hagyományos Mikulás-napi bábműsorokat. A nyolcvanas évek elejétől rendszeresen fellépnek a régió rendezvényein, amelynek köszönhetően általános ismertségre és elismertségre tettek szert. 1997 óta minden évben részt vesznek az Egerben rendezendő Gyermekbábosok Országos Fesztiválján, ahol két évvel ezelőtt az előkelő harmadik helyezést szerezték meg Kipling A fehér fóka története című darabjukkal. Az öt évvel ezelőtti 25. jubileum alkalmából Sára Lászlóné megkapta az Unima diplomát, amely a bábosok legrangosabb elismerése. A csoport hírneve egy idő után az országhatárokon is áttört: 1994 óta minden év szeptemberében három előadást tartanak Bécsben az ottani gyermeknapon, 2001-ben pedig az olaszországi Cevia-ba hívták őket egy bábfesztiválra. A Pinocchio előadásait a Felvidéken is jól ismerik, hiszen gyakori vendégek a régió szlovák területeken fekvő településein is. Nyergesújfalu önkormányzata 1994-ben Pro Urbe-díjat adományozott a Sára családnak az ifjúsági nevelés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért. A vasárnap délutáni előadás keretében egy kiállítást is rendeznek az elmúlt öt év bábjaiból. Többek között a díjnyertes, a kis fehér fóka szomorú történetét is bemutató műsor után pedig a bábcsoport eddigi valamennyi tagját és támogatóját baráti találkozóra hívják a művelődési ház emeletére. • (gábor) Karácsony a párkányi Szabadidőközpontban Számtalan, többnyire karácsonyi programot kínál az elkövetkező hetekre a párkányi Szabadidőközpont. A karácsonyi díszek, adventi koszorúk és kopogtatók készítésén már túl vannak, a jövő héten betlehem-kiállítást rendeznek. „A papírból, természetes anyagokból, bábukból készült betlehemek a sétálóutca közepén található két bódéban lesznek elhelyezve, december 8 és 22 között nézhetik meg az érdeklődők. Ezen kívül élő betlehemmel és pásztorjátékkal is készülünk, ennek szintén a sétálóutca ad majd helyet, december 16- án, délután háromkor kezdődik a bemutató” - tájékoztatta lapunkat Kovács Erzsébet, nevelőnő. A Szabadidőközpont a téli szünet alatt is kínál szórakozási lehetőséget a gyerekeknek: asztalitenisz- és csocsóbajnok- sággal, síeléssel és szánkázással egybekötött kirándulással és prezentációs versennyel váiják az érdeklődőket. A pingpongban rendezett megmérettetésen felnőttek is indulhatnak. • Sz. É. PROGRAMOK Karácsonyváró Tatabányán a dózsakerti Milleniumi lakóparkban karácsonyfa-díszítéssel egybekötött karácsonyváró ünnepséget rendeznek december 8- án, pénteken délután négy órától. A rendezvényen a gyermekénekkar karácsonyi dalokat ad elő. Kiállítás és vásár Táton Adventi Kiállítást és Vásárt rendeznek december 2-3-án a Kultúrházban. Mesejáték Kitől kap ajándékot a Mikulás címmel december 3-án, vasárnap délelőtt tizenegy órától az Óperenciás Bábszínház előadásában mesejátékot tekinthetnek meg az érdeklődő gyerekek Szentendrén a Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda emeleti termében. Az előadás után játékos marcipán szobrászatra várják a gyerekeket. A részvételi díj 350 forint. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Alvilági játékok - amerikai krimi. Rendezte: Paul McGuigan. Főszereplő: Josh Hartnett, Bruce Willis, Morgan Freeman. Tartalom: az izgalmas és meglepő fordulatokkal teli gengszter történetben egy csetlő-botló ifjú akaratán kívül a New York-i maffiaháború kellős közepén találja magát. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Szabadság, szerelem — magyar film. Rendező: Goda Krisztina. Főszereplő: Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor. Tartalom: Andy Vájná producer filmálma az 1956-os forradalomról és a melbourn-i olimpián magyarok által megvert szovjetekről. 19:00 Facér Jimmy - amerikai dráma. Rendező: Steve Buscemi. Főszereplő: Cassey Affleck, Liv Tyler. Tartalom: Jim sikertelen író, aki New York-i semmittevése után kisvárosi szüleihez tér vissza, hogy ismét magára találjon. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET December 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. December 4-én, hétfőn: Esztergom - Kerschbaummayer Gyógyszertár (Kossuth u. 4L) Telefon: 411-145. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCEI Agresszív kismalac ül a fa tetején és cseresznyét eszik. Arra ballag a jótündér.- Malacka, te mit csinálsz a fa tetején?- Cseresznyét eszem.- De hát ez egy almafa!- Na és? Hoztam magammal! ★ ★ ★ Két sündisznó beszélget.- Elválok a feleségemtől.- Miért?- Unom az örökös szurkálódását. NÉVNAP December 2. napján szeretettel köszöntjük Melinda és Vivien nevű olvasóinkat! Melinda: francia eredetű névjelentése ismeretlen. Vivien: angol eredetű név, a Viviána alakváltozata. Trianon szindróma. 09:25 Világvédett lehetne, 09:35 Mindentudás Egyeteme, 10:30 Európa kék szalagja, a Duna, 11:30 Delta, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Hírek, 12:05 Izomláz, 12:35 Az Óceán Csillaga, 13:05 Huckleberry Finn kalandjai, 14:00 Csellengők, 14:25 Autóvízió, 14:55 Telesport, 17:55 Testi mesék, 18:00 Egy élet születése, 19:00 Híradó este, 19:22 Sporthírek, 19:30 Luxor-show, 19:55 Ötöslottó sorsolás, 20:10 Pusztaház örökösei, 21:10 Álmatlanság, 23:10 A jazz születésétől napjainkig, 23:55 Hírek, 00:00 Sporthírek, 00:10 Haláli füles 06:00 Tv2 matiné, 09:50 Ez kész! Pénz!, 10:15 Mókás állatvilág, 10:45 Stahl gyerekkonyhája, 11:20 Babavilág, 12:00 Mr. Bean. 12:30 Hetedik mennyország, 13:20 J.A.G. - Becsületbeli ügyek, 14:25 A láthatatlan ember, 15:25 Bűbájos boszorkák, 16:25 Csillagkapu: Atlantisz, 17:25 Rex felügyelő, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:30 Activity, 20:10 Tornádó - Az ég haragja, 23:20 Sikoly 3., 01:10 10-8: Veszélyes őrjárat, 02:00 A láthatatlan ember (ism.), 02:50 Magellán (ism.) fTFrm 06:00 Az internet cso- *M®*®*^S dái, 06:25 Kölyökklub, KLUB q8;55 Disney_rajzfi|_ mek, 10:10 Recept Klub, 10:30 06- 91-334-455, 11:30 Ötletház, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:10 AutóMánia, 12:50 Tuti gimi, 13:45 Ki vagy, doki?, 14:45 L. A. Heat - Halálos páros, 15:45 Harmadik műszak, 16:45 A Bermuda-háromszög foglyai, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Fókusz Plusz, 19:30 Szombat esti láz, 22:05 Végső állomás 2., 23:45 K-i Világkupa, 01:05 A pajzán Dagobert király jtt 05:30 Gazdakör, 06:00 DUNA Törzsasztal (ism.), 07:00 Tweeniék, 07:20 Hol volt, hol nem volt... (ism.), 07:35 Babar és a Télapó, 08:00 Pettson és Findusz, 08:15 Hókirálynő, 09:40 Az ikrek, 09:50 Cimbora, 10:20 A világörökség újabb kincsei, 10:40 Mindentudás Egyeteme (ism.), 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 12:05 Isten kezében, 12:30 Élő népzene, 13:00 Éjjel -nappal, 15:05 A XIV. század művészete Sienában, Firenzében és Páduában, 15:55 Show Tánc Európa Bajnokság - Dunaújváros 2006., 16:50 Univerzum, 17:55 Kikötő, 18:00 Híradó, 18:30 Mese, 19:00 Mentor, 20:30 A GEO bemutatja, 21:00 A belső tenger, 23:00 Dunasport, 23:15 Acqua alta, 00:45 Kapcsolatok, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, 01:05 Híradó, 01:25 Dunasport (ism.), 01:40 Mese 7:00 Híradó ism. 7:20 Hírsport ism. 7:30 KAFÉ ism: 1. Európai Uniós díj a Fényközpontnak, vendégek: Hentes Ildikó, vezető és Szederkényi Szabolcs, munkatárs 2. Átalakulóban a Dorogi Szent Borbála Szakkórház, vendég: Dr. Gabányi József, geriáter 3. Újra itt a síszezon, vendég: Fódi János, síoktató 4. Mire figyeljenek karácsonykor a fogyasztók?, vendégek: Újlaki László, tanácsos, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és Erős Miklós, Városi csoportvezető, OFE 5. Szent Miklós és Advent ünnepe, vendég: Dr. Cséfalvay Pál, igazgató, Keresztény Múzeum 8:30 Remustra ism. benne: Hair I. rész 10:00 Képviselő Testületi Ülés 14:30 Képújság 15:00 KAFÉ ism. 16:00 Képújság 17:00 Szalon ism. 17:40 Kulturális programajánló (Képújság) 18:00 Remustra ism. benne: Hair II. rész 19:30 Képújság 23:00 Híradó ism. 23:20 Szalon ism. Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.