Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-28 / 234. szám
6 HÍDLAP • 2006. november 28., kedd www.istergranum.hu HELYI POSTA Tengerszint alatt A magyarbarátság legújabb mértékegysége Szlovákiában a 277. A tengerszint alatt. Vagy felett. De mindenképpen a józanész alatt. A szlovák kormány törvénybe foglalta, hogy bizonyos magasság (mélység) alatt nem jár támogatás a helyi önkormányzatoknak. Lehet-e ennél mélyebbre jutni? Kérdésünkre nem szívesen válaszolnánk, hiszen már annyiszor bebizonyosodott, hogy nincs az a mélység, aminél ne volna még lejjebb. Ezt az intézkedést is - amely nem kevesebb, mint ezerhatszáz települést érint - tanácsos úgy felfogni, mint újabb érdekes bizonyítékát annak a leleményességnek, amit a regnáló szlovák kormányerők tanúsítanak az európai nemzetiségi normák (valamint a demokrácia) kezelése terén.Mint a kormánypártok nem győzik hangoztatni: Szlovákiában teljes mértékben érvényesülnek a zászlóra tűzött jogi normák. A szlovák állam mint édes gyermekét öleli keblére valamennyi polgárát, tekintet nélkül annak nemzetiségi gyökereire. Ugyanakkor kényesen igyekszik ügyelni arra is, hogy ezen ölelés közben senki ne kerüljön hátrányba a másikkal szembe. Mondjuk, pusztán az által, hogy hova született. Néki (az államhatalomnak) térkép a táj, amelynek alapján mérlegelnie kell, hogy miként kell - és lehetséges - kiegyenlíteni a természeti különbségeket. Mert egy országban, ahol eredendő egyenléíség van az emberek között, nem lehetséges, hogy ezen éppen a domborzati viszonyok változtassanak - valakinek a kárára. Vagy előnyére. Esetleg mégis? Hiszen most éppen arról döntöttek - országos szinten hogy a jövőben a szintkülönbségeket is figyelembe veszik. Aki bizonyos magassági szint alatt „terül el", annak nem jár ugyanannyi központi támogatás, mint annak a „más” valakinek, aki viszont azon szint felett. Miért? Mert az alacsonyabb helyen lakóknak kevesebbet kell költenie tüzelőanyagra. Kézenfekvő. Az ilyen állampolgárnak melege van, míg a magasabban levő fázik. Hát, most fordítanának kicsit a dolgon! Aminek következtében a - tengerszinten mért - alacsonyabb helyzetben levő ezentúl ráfázik. Az azonban csupán a szeszélyes véletlen műve, hogy az új rendelkezés zömében a magyarlakta területeket érinti a velünk, magyarokkal szomszédos (baráti) országban. Talán magasabbra kellett volna törniük. Thur O. Rudolf Adóbevallás elektronikus ügyfélkapun Decembertói új menetrend a MÁV-nál A belföldi és külföldi járatokat is érintik a változások A következő év elejétől úgynevezett ügyfélkapun keresztül lehet csak adóbevallást intézni, melynek regisztrációja a helyi okmányirodákon történik - tájékoztatta lapunkat Bene Magdolna. A megyeszékhely címzetes főjegyzője elmondta: a tatabányai hivatalnál sikeresen működik az ügyfélkapu regisztrációja, de még mindig vannak olyan személyek, akik a bejelentkezést nem tették még meg. Az elektronikus ügyfélkapu révén nemcsak a kötelező adóbevallás intézhető, de a rendszer az egyéb hivatali ügyintézést is segíti. Az ügyfélkapu által a használók egyedileg azonosított módon, biztonságosan léphetnek kapcsolatba az elektronikus közigazgatási szolgáltatást nyújtó szervekkel. Eddig országosan még több mint háromszáz- ezer adózó nem regisztrálta magát az ügyfélkapun, emellett közel ötvenezer új adózói kötelezettség is keletkezett, ezért az illetékes szervek arra kérik az érintetteket, hogy regisztrálják magukat személyesen a helyi okmányirodán vagy elektronikus úton. Az ügyfél-regisztrációt, azonosítást és az aláíró alkalmazások fogadását követően az informatikai rendszer sikeresen működtethető, az ügyfelek számára átlátható és könnyen kezelhető. • -cs -n November 27-én, hétfőn ünnepélyes körülmények között mutatták be Budapest-Keleti pályaudvaron a december 10-től életbe lépő, új vasúti menetrendet, amely jelentősen megváltoztatja a keleti országrész közlekedését. Decembertől Kelet-Magyarország nagyobb részén bevezetik az ütemes, illetve a zónázó rendszert, amelyet eddig a Budapest-Szob és a Budapest-Vác- rátót-Vác viszonylaton alkalmaztak. Az új menetrend szerint Szeged, Szolnok, Cegléd, Nyíregyháza, Záhony, Sátoraljaújhely, Tomanádaska, Ózd, Nyéklád- háza, Gyöngyös, Somoskőújfalu, Esztergom, Oroszlány, Bécs felé ütemes menetrendet alkalmaznak. A Budapest-Vác-Szob vasútvonalon nem sok újdonsággal találkozhatunk. Az első Érsekújvárra tartó személyvonat 4.30 helyett december 10-től 4.40-kor indul a Nyugati pályaudvarról. A Hamburgba közlekedő Eurocity 6.50 helyett 5.50-kor, egy órával előbb kel útjára a Keletiből. Ugyanez történik a Berlinbe tartó, eddig 10.50-kor induló Eurocity vei is. A menetrend szerint Budapest - Nyugati pályaudvarról 13.30-kor induló személyvonat eddig hétköznapokon Szobig közlekedett. Ez majd csak Nagymarosig fog járni, azonban a továbbjutás lehetséges Szob felé pár percen belül a zónázó vonattal. A Prágába tartó Jaroslav Hasek Eurocity 14.30 helyett 13.50-kor indul a Keleti pályaudvarról. Öt perccel eltolódik a Szobról induló hajnali vonatok menetrendje. 3.15 helyett 3.20-kor, 3.45 helyett 3.50-kor, 4.15 helyett 4.20-kor indulnak a szerelvények a főváros felé. Vácról lesz egy új járat a reggeli órákban Budapestre: 7.02 perckor. A Budapestre tartó Jaroslav Hasek EC 6 perccel előbb ér Párkányba és a Keleti pályaudvarra is. A nyári idényben közlekedő nosztalgiavonat indulásai is előbbre kerülnek. A Berlinből érkező EC Párkányból 17.09-kor, a Hamburgból jövő pedig 21,09-kor indul majd a magyar fővárosba. A legnagyobb módosulás a 2-es számú vonalat éri a régióban. Megváltozik a vonal viszonylata: Budapest-Esztergom helyett Budapest-Esztergom-AlmásfűEgy új terv szerint huszonhat mellékvonalon akár azonnal, további huszonhárom vonalon pedig a helyettesítési lehetőségek feltárása után állítaná le személyvonalait a MÁV. A jelenleg formálódó elképzelés szerint a korábbi, majdnem ezer helyett akár mintegy kétezer kilométeren is leállhat a vasúti személyforgalom. Kavalecz Imre a MÁV szóvivője lapunknak elmondta: december 15-én az új menetrend szerint elindulnak a vonatok az Esztergom-Almásfűzitő vonalon is. Az itteni személyszállítás sorsáról a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyelőre nem ad tájékoztatást. zitő viszonylat tartozik a 2-es vonalhoz, az eddigi 4-es vonalszámot pedig a fővárosi gyermekvasút kapja meg. Az első vonat nem a fővárosból, hanem Lajos- mizséről indul a királyi városba (Lajos- mizse: 2.57, Rákosrendező: 4.55, Esztergom: 6.23). A Nyugati pályaudvarról munkanapokon 5.05-kor Piliscsabára, 5.25-kor Pilisvörösvárra indul személy- vonat. Esztergomba 6.15-kor indul az elsőjárat a pályaudvarról majd ezt követően 23.20-ig minden óra 20-kor indítják a vonatokat. 8.50-kor, valamint 13.50 és 18.50 között munkanapokon lesznek rásegítő szerelvények óránként. Ezek Ürömön és Klotildligeten nem állnak meg. Esztergomból Almásfüzitőre naponta 7.55-kor, 13.32-kor, 14.32-kor, 18.32- kor, 21.32-kor indulnak vonatok (a délutániak egészen Komáromig közlekednek), Süttőig 17.32-es és 18.32-es járattal is utazhatunk majd. Esztergomból 3.35- kor, 4.25-kor, 5.05-kor, munkanapokon 5.28-kor és 5.55-kor, 6.10-kor, 6.40-kor, 7.07-kor, munkanapokon 7.33- kor közlekednek vonatok a főváros felé reggelente. 8.08 és 22.08 között óránkénti ütem szerint indítják a járatokat. Munkanapokon 12.32-kor is indul vonat a Nyugati pályaudvarra. Komáromból az első reggeli járat Esztergomba vasárnap kivételével 3.35-kor indul, majd 5.35- kor, 16.30-korés 19.42-kor. Almásfüzitőről 7.56-kor és 12.40-kor is lesz vonat, Süttőről pedig munkanapokon 5.15- kor és 6.00-kor is indul járat. • Hívért Gábor PROGRAMOK Színház Németh Ervin: Kárókatonák című kétrészes Színpadi játékát tekinthetik meg az érdeklődők november 28-án, kedden délelőtt tíz órától Vácon. A Forrás Színház előadását a Madách Tmre Művelődési Központban nézhetik meg, a belépőjegyek 700 forintba kerülnek. Világjárók klubja Verőcén a művelődési házban december 1-jén, pénteken este hét órától rendezik meg Világjárók Klubja soron következő estjét. A program szerint Kiss István tart előadást Nicaraguáról és Costa Ricáról. Kiállítás A Szent Borbála-napok rendezvénysorozat egyik eseményeként nyílik meg december 1-jén, pénteken délután öt órakor Kass János grafikusművész Bibilia- rajzok című kiállítása Tatabányán a Kortárs Galériában. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.:+0421 36 751 1107) 19:00 Az 'ördög Pradát visel - amerikai akciófilm. Rendezte: David Frankel. Főszereplő: Meryl Streep, Anne Hathaway. Tartalom: a Prada ruha- és kiegészítő divatmárka pokolinak tűnő világába kalauzolja el ez a film a nézőt. A szezon és fazonok élettere sokaknak jelenti a mennyet, míg másoknak a poklot. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 19:00 és 17:00 Szabadság, szerelem - magyar film. Rendező: Goda Krisztina. Főszereplő: Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor. Tartalom: Andy Vájná magyar származású hollywood-i producer ftlmálma az 1956-os forradalomról és a melbourn-i olimpián magyarok által megvert szovjetekről. A két szálon futó történetben két küzdelmet látunk. Az egyik az ausztráliai olimpián, ahol a magyar vízilabda-válogatott csap össze a szovjetekkel. A másik harc Magyarországon, Budapesten zajlik, itt is ugyanazok állnak egymással szemben, mint a távoli földrész sportarénájában. De itt igazi szabadságért és szerelemért folyik a harc. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET November 28-án, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCE Egy férfi pizzát rendel.- Mennyi borravalót szokott kapni?- kérdi a futártól.- Nem tudom, ez az első fuvarom. Egyetemista vagyok, csak besegítek a nyáron. - feleli a fiú - De a többiek azt mondták, maga elég fukar. Ha ötven centet kapok magától, már örülhetek. A fickó bedühödik.- Micsoda? Na, itt van öt dollár. Mondja meg nekik mennyit kapott! Egyébként mit tanul?- Alkalmazott pszichológiát. NÉVNAP November 28. napján szeretettel köszöntjük Stefánia nevű olvasóinkat! Stefánia: latin eredetű név, az István férfinévnek a latin Stephanus alakjából képzett női név. Jelentése virágkoszorú. TV MŰSOR 05:50 Nap kelte, 09:00 Napló '56, 09:05 Pláza, 10:00 Napi mozaik. 10:55 Mit főzzünk ma?, 11:35 Csellengők, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 Kékfény, 13:05 Napló 56 (ism.), 13:10 Srpski Ekran, 13:35 Unser Bildschirm, 14:05 Példakép(p), 14:10 Szívek szállodája, 15:00 Főtér, 15:50 Bartók 125, 16:00 Emeljük fel szívünket, 16:05 Katolikus krónika, 16:35 Magyar elsők, 16:55 Példakép(p), 17:00 Híradó, 17:05 Körzeti híradók, 17:20 Bűvölet. 18:10 Jog-Alap, 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 Önök kérték!, 21:05 Kedd 21, 22:00 Az este - Kedd. 22:30 Valami Hungary, 23:00 Kultúr- ház, 23:25 Hírek, 23:30 Sporthírek, 23:35 Napló '56 (ism.), 23:40 Blimp ezredes élete és halála 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:00 Stahl konyhája, 09:10 Szóda, 10:10. Teleshop. 11:30 Hajrá skacok!, 12:05 Észbontó, 13:10 Tuti duók, 15:25 Jóbarátok, 15:55 Lisa csak egy van, 16:25 Az elveszett ereklyék fosztogatói, 17:25 Everwood, 18:30 Tények, 19:00 Megatánc +, 19:05 Aktív, 19:35 Jóban Rosszban, 20:15 Áll az alku, 21:15 Az Angyal, Közben: Kenósorsolás, 23:40 Tények Este, 00:10 Moziverzum, 00:40 Good Bike, 01:10 Sírig tartó barátság K L U 0 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:15 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:30 Cookie, 15:05 Disney-rajzfilm- sorozat: Doug kalandjai, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Balázs, 17:30 Mónika, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:35 Barátok közt. 21:15 Vészhelyzet, 22:10 A Grace klinika, 23:05 XXI. század - a legendák velünk élnek, 23:40 Reflektor, 23:55 Az ördögűző - Az igaz történet, 02:00 Maffiózók 06:00 Reggel, 08:00 Agora, DiJNA 08:30 EU-járat, 09:00 Kikötő (ism.), 09:20 AutóKöz- lekedés (ism.), 09:35 Páratlan panorámák, 09:40 A tudomány felfedezése, 10:15 Charly, majom a családban (ism.), 11:00 Isten kezében (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Talpalatnyi zöld (ism.), 14:25 A Keresztény Múzeum Kincsei, 14:35 Látlelet a Földről, 15:00 Melbourne 1956.16:10 Charly, majom a családban, 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Cinecitta, 20:00 Philemon és Baucis, 20:50 Megszólalt a győri vaskakas, 21:30 Híróra, 22:30 Mindentudás Egyeteme, 23:35 A félkegyelmű. 00:30 A XIV. század művészete Sienában, Firenzében és Páduában, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz 7:00 Hírblokk ism. 7:10 Hírsport ism. 7:15 Sportdélután ism. 8:45 Kulturális programajánló 9:00 Remustra ism. benne: „Összefogás a térség fejlesztéséért” Holcim konferencia I. rész 10:30 Képújság 12:00 Hírblokk ism. 12:10 Hírsport ism. 12:15 Sportdélután ism. 13:45 Kulturális programajánló 14:00 Remustra ism. 15:30 Képújság 17:00 Hírblokk ism. 17:10 Szalon benne: III. Ister- Granum Eurorégiós rajzverseny eredményhirdetése, Esztergomban járt a Katáng zenekar, Folytatódik a Megatáncos Túri Lajos sikertörténete, 25 éves a Honvéd utcai óvoda 17:50 Kulturális programajánló 18:00 Remustra ism. 19:30 Képújság 21:00 Hírsport ism 21:10 Hírsport ism 21:15 Sportdélután ism 22:45 Kulturális programajánló 23:00 Hírblokk ism. 23:10 Szalon ism 23:50 Kulturális programajánló-S5&HÍ Dl AP aamsaú g %_ £ Jyj Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néven Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzőnk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.