Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)

2006-11-25 / 233. szám

www.esztergom.hu 2006. november 25., szombat • HÍDLAP 3 Mahart Ügyben kibillent a status quo Közmeghallgatás a Technika Házában ^ fink ItprrlPQ hanri7ntt pl a várns invn- fnohíí tplplr hppmtpcp ic cznha Vpriil Esztergom javára döntött a hatóság 1991-ben az akkori magyarországi ■■■■■■■■■■ pápalátogatás alkalmával a Mahart Rt. üzemi kikötő céljára kapta meg a város dunai partjainál a használati engedélyt. Mivel a jog szerint a használati enge­dély nem ruházható át, ha ugyan kissé megkésve, de Esztergom megtiltotta az állami hajózási társaság utódjának, a Mahart Passnave Kft.-nek, hogy nem­zetközi kikötőként használja az ominó­zus szakaszokat. Az esetenként tettle- gességet sem nélkülöző, egyre elhúzó­dó és idén kiteljesedő kacskaringós ügyben most komoly, a város számára kedvező jogi fordulat következett be. Kolumbán György városházi képvi­selő arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy több jelentős fejlemény történt az elmúlt hetekben, napokban az Esz­tergom kontra Mahart Passnave Kft. ügyben. A képviselő elmondta, hogy kibillent a korábbi.status quo, meg­fordult a hatóságok jogi hozzáállása. A közlekedési felügyelet eddigi állás­pontja szerint amíg a vitatott part­használatról és annak engedélyezésé­ről a bíróság nem dönt, addig a hajó­zási társaság használhatja kikötőit Esztergomnál. Egészen pontosan az Erzsébet park I. számú kikötő eseté­ben a Közlekedési Főfelügyelet olyan végzést hozott, melyben az első fokon eljáró hatóságot új eljárásra utasította. Az Erzsébet park II. számú kikötője ügyében pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Felügyelet ho­zott most határozatot, ebben az üzem­ben tartási engedélyezési eljárást füg­geszti fel a bíróság ítéletéig. A fejlemények kapcsán fontos meg­említeni, hogy a vitás ügy teljes ren­dezéséig a kikötői kapacitás város ál­Az agusztusban kezdődött parttalannak tűnő vita még jó ideig eltarthat tál biztosított részein a hajóforgalom komfortjához szükséges feltételek minden tekintetben adottak. A képviselőtől kapott információra hivatkozva megkerestük telefonon Kovács Zoltánt, a Mahart Passnave Kft. ügyvezető igazgatóját. A hajózási társaság vezetője a vitás ügyben eljáró hatóság megváltozott döntése kapcsán azt mondta, hogy olyan hatósági hatá­rozatról tudnak, mely szerint az egyik kikötő ügyében felfüggesztette a ható­ság az eljárást. Azt, hogy ezt elfogad­ja-e vagy fellebbez-e ellene a hajózási társaság, még nem döntötték el, nyi­latkozta az igazgató. Tovább folyik az előbb leírtakkal közvetett kapcsolatban lévő kisajátítási eljárás a város egyik legfontosabb köz­parkja, az Országzászló obeliszknél lé­vő Prímás-sziget csúcsának ügyében. Ezt a területet a város a rendezési ter­véhez illeszkedő módon saját kezelésé­be fogja venni. Az ügymenetben első­ként vételi ajánlatot kell tenni a vásár­lónak a telek tulajdonosa felé, mely tu­lajdonos ez esetben a Mahart Passnave Kft. A hajózási társaság azonban nem akarja eladni a városnak a tárgyalt szi­getrészt, mely a cég telekkönyvi tulaj­dona. A történet szálai még a tizenki­lencedik század végéig nyúlnak vissza, amikor is a Mahart Rt.megszerezte ezt a területet, a Mahart Passnave Kft. pe­dig úgynevezett beapportálás útján ju­tott hozzá a Prímás-sziget északi csú­csához. (Apportálásnak nevezzük a magántulajdonból gazdasági társaság tulajdonába történő bevitelt, amely révén tulajdonosi jogosítványokhoz jut az apportáló személy vagy szerve­zet.) Kolumbán György azt mondta, hogy a hajózási társaság ezen a terü­leten akart saját kikötőt létesíteni, de eddig ez azért nem sikerült, mert ah­hoz a kikötőhöz csak a város tulajdo­nában lévő úton keresztül juthatott volna a hajózási cég, ezt viszont Esz­tergom nem engedte. • -I -n Sok kérdés hangzott el a város jövő­jével és a megvalósult fejlesztésekkel kapcsolatban a Technika Házában teg­napelőtt rendezett közmeghallgatáson. Az önkormányzati választások előtt tett képviselő-jelölti ígéretek minden­képpen teljesülnek - hangsúlyozta Knapp János Pál alpolgármester a köz­meghallgatáson. Marosi György jegyző a képviselőkkel együtt összeállított ön- kormányzati programról tartott rövid tájákoztatójában elmondta, hogy a négy évre tervezett programot összehangol­ták a hosszú távú fejlesztést jelentő Gyarapodás programjával, finanszírozás tekintetében pedig a korábbi beruházá­sok áthúzódó költségvállallalásaival. A tájékoztató után a résztvevők tették fel kérdéseiket a lakókörnyezetükben fel­merülő problémáikkal kapcsolatban, így került szóba a volt Balassa iskola környékének várható átalakítása, amely során kisajátítások várhatók, és ezért az érintett lakosokat már értesítették az épí­tési tilalomról. A piac és az autóbusz pá­lyaudvar áthelyezése, a Kossuth utcai foghíj telek beépítése is szóba került a fórumon.A megjelentek érdeklődtek a diósvölgyi telkek megközelítését előse­gítő útról, amelyre a jövőben a Felsőkenderesi utca meghosszabbítása jelent majd megoldást. Elhangzott töb­bek között az is, hogy a Szentgyörgy- mezői Olvasókör felújítása és bővítése 2009-ig megvalósulhat. A Szent István strandfürdő látogatóit egyre jobban ag­gasztja Molnár Lajos egészségügyi miniszter pár napja elhangzott kijelenté­se, miszerint jövő évtől csak azok a strandok működhetnek tovább, ahol van vízforgató. Elhangzott az is, hogy az esztergomi strand vízminőségét rontaná a vízforgató vegyszerekkel tisztított vize és volt, aki aláírásgyűjtést javasolt a strand folyamatosan cserélt tiszta vizé­nek megőrzésére. A kérdések mellett pozitív vélemények is elhangzottak, a megjelentek közül sokan voltak elége­dettek a város fejlődésének irányával és a jelenlévők véleményéből kitűnt az is, hogy pozitív megítélése van a megújuló Széchenyi térnek is. • (muzslai) Megyénket is elérte a calici vírus Két kórházban rendeltek el látogatási tilalmat Talán még visszafordítható a Vaszary Kolos Kórház sorsa Folytatás az 1. oldalról A Molnár Lajoshoz címzett levél szerint városunk kórháza hosszú ideje biztosítja a megyében élők mintegy egyharmadának gyógyítását és keze­lését. A képviselők emlékeztettek ar­ra, hogy az egykör megyei fenntartá­sú, súlyos anyagi gondokkal küzdő intézmény az önkormányzat kezei alatt nemcsak hogy megmenekült a csődtől, hanem a térség legfontosabb, gazdaságilag stabil, folyamatosan fej­lesztett, korszerű műszerekkel felsze­relt egészségügyi intézményévé vált. A Vaszary Kolos Kórház három éve a magyar kórházak közül elsőként vál­lalta a határon túli betegek ellátását is. Mint ismeretes először november 11-én a kiemelt intézmények közé so­rolták a Vaszary kórházat, de az egy héttel később módosított listán már nem szerepelt az intézmény. A döntés indoka máig ismeretlen és érthetetlen, hiszen az esztergomi kórház minden szempontból megfelel a kiválasztott intézményekkel szemben állított kri­tériumoknak, ráadásul a vezetőség a központi megszorító intézkedéseket jóval megelőzve, belső igénytől ve­zérelve számos olyan racionalizációs lépést megtett, amelyekkel most a többi intézet küszködik. Az országo­san elismert eredményeket felmutató kórházban jelenleg is folyik a gyer­meksürgősségi központ kialakítása, az onkológiai ellátás fejlesztése, vala­mint az új reumatológiai központ ki­alakítása. A páciensek elégedettségét mutatja, hogy az interneten zajló „Az év kórháza” versenyben a Vaszary Kolos Kórház tavaly és idén egyaránt az élmezőnyben szerepel. Ha az intézmény a tervek szerint te­rületi kórház marad, akkor alacso­nyabb mértékű finanszírozás jár majd az egészségbiztosítótól, mint egy ki­emelt kórháznak ugyanazért a beavat­kozásért. Emellett az egyes feladatok­ra központilag meghatározott ágyszá­mot kellene egymás közt megosztania a Fejér, Veszprém és Komárom-Eszter- gom megyében működő intézeteknek - magyarázta lapunk kérdésére Pák Gábor, az esztergomi intézmény or­vos-igazgatója, aki szerint kizárt, hogy utóbbi kérdésben az érintettek meg tudnának egyezni. Ez esetben viszont a miniszter döntene a helyi kórházak ágyairól. Pák Gábor úgy véli: a Vaszary Kolos Kórház sorsa immár el­döntött tény, és a miniszter a képvise­lők kérése ellenére sem fogja módosí­tani döntését, ugyanakkor a levél az ágyszám további csökkentésének meg­akadályozása szempontjából minden­képpen fontos lesz. Az orvos-igazgató szerint az intézmény egyik osztályát sem fenyegeti a megszűnés, és a beteg- ellátás sem kerül veszélybe, ám anyagi szempontból mindenképpen súlyos hátrányt szenved a kórház. • Gábor Éva Mozart a ferenceseknél A Mozart a ferenceseknél sorozat keretében december 3-án, Advent első vasárnapján, a 9.30-as szentmise ke­retében a Spatzenmesse hangzik fel a ferences templomban. Közreműködik a Balassa Bálint Kórus és az Eszter­gom Városi Szimfonikus Zenekar. A belépés ingyenes, mindn érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Folytatás az 1. oldalról Itt szerencsére csak egyetlen kórte­remre korlátozódott a fertőzés, a bel­gyógyászat kardiológiai részlegén. Ezt, illetve azt a kórtermet, ahová a fertőzöt­tekkel érintkezett betegeket fektették folyamatos, 48 órás megfigyelés alatt tartják a legszigorúbb higiéniai rend­szabályok bevezetése mellett. Tatabá­nyán nem vezettek be felvételi zárlatot, remélhetőleg az izolációnak köszönhe­tően erre nem is kerül sor, hiszen a kar­diológiai osztály akut betegeket fogad, és a betegfelvétel folyamatossága rend­kívül fontos. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban szerencsére továbbra sincs jele a fertőzésnek. Megyénkén kí­vül még a Győrhöz közeli Ásványrárón okozott újabb megbetegedéseket a calici vírus, itt eddig 24 óvodás és 17 ál­talános iskolás gyermeket, valamint családtagjaikat fertőzte meg a járványos betegség. Teljes látogatási tilalmat kel­lett elrendelni tegnap a budapesti MAZSIHISZ Szeretetkórházban is, A gyors lefolyású vírusfertőzés főbb tü­netei a hányás, hasmenés, amit hő­emelkedés kísérhet. A calici rendkívül könnyen fertőz testi érintkezéssel, de akár levegő útján is, a fertőtlenítés és gyakori kézmosás segíthet valamelyest megfékezni. Komolyabb veszélyt kis­gyerekekre és idősebbekre jelenthet, akiknél különösen kell ügyelni a folya­dékpótlásra a kiszáradás veszélye miatt. ahol 25 betegnél és 4 ápolónál észlelték a fertőzés tüneteit. A bicskei idősott­honban már feloldották a látogatási ti­lalmat, illetve Sopronban és Nyúlon sem tud újabb esetekről az ÁNTSZ. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerint a járvány ugyan lecsengőben van, de ta­vaszig még kisebb számban bármikor felbukkanhat a vírus. Több mint ezer betegről tudnak jelenleg, de ez csak a jéghegy csúcsa - fogalmazott az OTH főosztályvezetője. • (szabó) Bíróságra mennének az egyházak A kormány diszkriminálja a felekezeti iskolákat? Folytatás az 1. oldalról A Közoktatáspolitikai Tanács nem önkormányzati fenntartói oldalának szóvivője szerint az Oktatási és a Pénz­ügyminisztérium egy hónapja közérde­kű adatokat tart vissza. ,,A pénzügyi tárca nem közölte még a hivatalos ada­tokat a támogatásokról, pedig a zár- számadási törvényt már elfogadták” - mondta a Hídlapnak Papp Koméi. Az oktatási minisztérium ugyanakkor azzal védekezik, hogy szintén a pénzügy ada­taira várnak, és amint megkapják, tájé­koztatják az egyházi iskolákat. Kovácsné Tóth Zsuzsa a szentendrei Ferences Gimnázium vezetője lapunk­nak elmondta: a megszorítások miatti rezsinövekedést az eddigi támogatásból is nehezen tudnák fedezni, a megkurtí­tott hozzájárulás pedig szinte semmire nem lesz elegendő. Véleménye szerint a kormány nem teljesíti a kötelességét, amikor a működéshez sem biztosítja a megfelelő anyagi hátteret az egyházi is­koláknak, akik ugyanolyan feladatot látnak el, mint az önkormányzati tulaj­donban lévő intézmények. Hoffman Rózsa, a KDNP oktatáspoli­tikusa szerint méltánytalan, hogy a zár- számadási törvény elfogadása előtt az A SZDSZ régóta hangoztatott nézetei szerint az egyházaknak magukat kellene eltartaniuk. Hoffmann Rózsa a KDNP politikusa erre reagálva a Hídlapnak úgy nyilatkozott: a liberális párt álságos és gonosz nézete abból a tudatlanságból fakadhat, hogy bedőltek a több évtizedes egyházellenes propagandának. „Az egy­házaktól minden értéktermelő tulajdont elvettek a '48-as államosítások során. Mivel ezt nem kapták vissza, ennek fejé­ben jár nekik az állami támogatás” - mondta lapunknak a Kereszténydemok­rata Néppárt oktatáspolitikusa. oktatási minisztérium tárgyalódelegációt sem jelölt ki, így az egyházak és a kor­mány még a támogatás kiszámításának módjáról sem tudtak megegyezni. Végül a kabinet a felekezeti iskoláknak kedve­zőtlenebb módot fogadta el. „Az egyhá­zak nem tudják másképp értékelni ezt a három éve tartó huzavonát, mint intéz­ményeik ellehetetlenítését. így sérül az egyenlőség és az igazságosság elve is, ez pedig felháborító és elfogadhatatlan. A kormány valószínűleg nem érti ezeknek az iskoláknak a működését és nem fogja fel, hogy olyan értékteremtő munkát vé­geznek, amely az egész ország számára hasznos” - mondta a Hídlapnak a politi­kus. A Magyar Katolikus Püspöki Kon­ferencia közölte: a többi történelmi egy­házzal közösen levélben fordultak a Pénzügyminisztériumhoz, azt kérve, hogy a 2007-es költségvetés egyházakat érintő része, és a zárszámadási törvény­ben szereplő egyházi kiegészítő támoga­tás elszámolása ügyében biztosítson sze­mélyes egyeztetési lehetőséget számuk­ra. Az Országgyűlés azóta elfogadta a zárszámadási törvényt az egyházak által kifogásolt tartalommal, anélkül, hogy egyeztetésre sor került volna. Vélemé­nyük szerint így a Magyar Köztársaság kormánya nem teljesítette a Szentszék­kel kötött nemzetközi szerződésben vál­lalt kötelezettségeit. A Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségének álláspontja szerint érthető, ha a kormánynak a jelenlegi gazdasági helyzetben nem áll módjában fizetési kötelezettségeinek azonnal ele­get tenni. Azt azonban nem tartják elfo­gadhatónak, ha e kötelezettség fennállá­sát nem hajlandóak elismerni, és ezt a tényt üres egyeztetésekkel és időhúzás­sal próbálják helyettesítem. • Pálovics Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom