Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-04 / 218. szám
HÍDLAP • 2006. november 4., szombat fi ;dlapmagazin Egy magyar csodagyerek 1811. október 22-én született. Minden idők legnagyobb és leg- ünnepeltebb zongoraművésze volt, virtuóz. Zeneszerzőként leghíresebb művei a Faust-szimfónia, az Esztergomi mise, a Magyar rapszódiák, a Haláltánc és a Rákóczi-induló. Liszt Ferencnek hívták. Édesapja Liszt Adám az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt, s néhány évig játszott az udvari zenekarban. Később Doborjánban számtartóként élt családjával, s itt született Liszt Ferenc 1811-ben. Liszt csodagyerek volt, apja korán felfigyelt fia rendkívüli zenei képességeire, s maga kezdte zongorára tanítani. Kilencéves korában lépett először nyilvánosság elé, egy önálló koncerten mutatta be zongoratudását. Néhány magyar főúr - akiket játékával ámulatba ejtett - ösztöndíj-alapítványával Bécsben Czerny tanítványa lesz. Itt Bécs közönségét hódította meg, de tehetségére Beethoven is felfigyelt. 1823-ban Pesten egy díszhangversennyel búcsút vett Magyarországtól, és művészi kibontakozása érdekében édesapjával hangversenykörútra indult Angliába, majd Franciaországba, s végül Párizsban telepedett le. Párizsban igen nagy hatással volt rá a francia főváros szellemi élete: a zene, az irodalom, a filozófia. Tizenhat éves korában azonban súlyos csapás érte, elveszítette apját, s benne legfőbb támaszát. Megszakadnak a hangversenykörutak, és ettől kezdve zongoratanításból él. Apja halálának, s egy fiatalkori szerelmi csalódásának a hatására mély depresszió lesz úrrá rajta, s évekig visszavonultan, a külvilágtól elzártan él. Az 1830-as júliusi forradalom hozta vissza a tizenkilenc éves Lisztet az életbe. Magával ragadta a forradalom szele, a francia szellemi életben is egyre jelentősebb szerepet játszott. A kor vezető művészegyéniségei vették körül, legközelebbi barátai: Chopin és Hector Berlioz. 1834- ben megismerkedett Marie d’Agoult grófnővel, akihez szenvedélyes szerelem fűzte. Tízéves együttélésükből 3 gyermek született. Ez alatt az évtized alatt sokat hangversenyezett, szinte minden jelentős európai nagyvárosban megfordult. Az 1838-as pesti árvíz- katasztrófa mélyen megrendítette s azonnal hazája segítségére sietett. Bécsi hangversenyeinek jövedelméből 25 000 forintot küldött Magyarország megsegítésére, a 40-es években pedig maga is hazalátogatott. Érezte, hogy a művészetektől elzárt tömegekhez is kell szólnia. Az első ingyenes munkás hangversenyről a zenetörténet is megemlékezik: 1841 -ben Toulouseban hangversenyének bevételét jótékony célra átadta a munkásoknak. A küldöttség egyik tagja megköszönve a pénzt, sajnálatát fejezte ki, hogy a drága helyárak miatt a hangversenyt nem hallhatták. Liszt elhalasztotta utazását, s megismételte a munkásoknak a koncertet, ingyen! 1842-ben végleg Weimarban telepedett le, s tizenhárom évig volt az udvar zenei vezetője. Ez a feladat főleg az alkotótevékenységben való elmélyedést követelte meg a zeneszerzőtől, s így ebben az időszakban zongoraművészi tevékenysége némileg háttérbe szorult, le kellett mondania a hangversenykörutakról. Életművének java termése itt készült el, s harcolt a fiatal és tehetséges zeneszerzők érvényesüléséért: különösen Berlioz és Wagner ügyéért tett sokat. 1875-ben magalakult Budapesten a Zeneakadémia, melynek egyik alapítója és első tanára volt, ezért viseli ez az intézmény ma is az ő nevét. Számtalan magyar tárgyú kompozíciója született, mint például a „Hungária” című szimfonikus költeménye, melyben a hősi történelmi múltat örökíti meg. Magyar rapszódiáit a cigányzenekarok hangulata ihlette. Legnagyobb liturgikus kompozíciója - a már említett Esztergomi mise - a Bazilika fölavatására készült. A zongorára írt Magyar történelmi arcképek sorozatával a magyar nemzet nagyjait mutatja be: Széchenyi Istvánt, Eötvös Józsefet, Vörösmarty Mihályt, Petőfi Sándort, Mosonyi Mihályt, Deák Ferencet és Teleky Lászlót. Az utolsó másfél évtized ismét nagyon termékeny időnek számított Liszt Ferenc életében. 1886-ban Bayreuthban halt meg, tüdőgyulladásban. Ma is ott van eltemetve. • Históriás A rock and roll újságírás doktora Hunter S. Thompson utolsó könyve magyarul is megjelent Most persze sokan azt kérdezhetnék, hogy ki is az a Hunter S. Thompson? Jogos lenne a kérdőjel, ha nem folyt volna be erre a hegyláncoktól ölelt drága vidékbe, Magyarhonba is az amerikanizmus. De „béfolyott”, így nincs mit tenni, ha kell az Újvilág kultúrája, akkor ne csak a túlzás világhatalmának országa, azaz az USA minden indiánregényes pusztítása, intergalaktikus űrkalandjai, hypervalóságot sugalló metropoliszai, diktátoroktól hemzsegő zenei-, ruha-, életmód trendfellegvárai, de a mélyebb emberi értelmet is képviselő szereplőit is illene megismerni. Thompson újságíró, író volt, példaképem, bár a megilletődöttség azért is áll, mert nemrég volt Mindenszentek ünnepe és HST tavaly február 21-én egy önkezéből leadott magára irányuló lövéssel befejezte földi pályáját. A nagy és örömteli hír, hogy immár magyar rajongói számára is lefordíttották Hunter Stockton Thompson utolsó könyvét, a gyerekkorától 2003-ig ívelő nagy amerikai korszakot bemutató látleletnek számító ,,A félelem birodalma”-t. A széles Hungarian” közönség Terry Gilliam: Félelem és reszketés Las Vegasban című ’97-es mozijából ismerhette meg Huntert, akit akkor Johnny Depp formázott meg, mint később kiderült, egyrészt magáról barátjáról az íróról, illetve Bili Murray-ről, aki egyszer már eljátszotta ugyanezt a történetet a filmvásznon, csak akkor az „Ahol a bölény dübörög” című vígjátékban. Hunter S. Thompson tehát akkora író, újságíró volt Amerikában, hogy többször is filmre vitték hírhedt életepizódjait, melyeket különös és olthatatlan vággyal égő írói- és bölcselkedő stílusával fűszerezett. Thompson részt vett a vietnam-i háborúban is, és jelen volt a hatvanas-hetvenes évek San Fransisco- jában, amikor a hippikultúra virágkorát élte. Nincs értelme eltitkolni, HST minden ismert kábítószert (illegális és legális drogok, alkohol, nikotin és koffein és még ki tudj’ mi) fogyasztott, ahogy a legnagyobbak, Ginsberg, Kerouac, Cassidy, Mailer, Borroughs is. Hunter utolsó könyve méltó összefoglalása annak, amiről élete szólt, a törvényen kívüli, két lábon járó dokumentált irodalom, akit semmilyen regula nem kényszeríthetett semmire. Az író Woody Creek-i birtokát gyakorlatilag csak egykori Vietnamban szolgált bajtársai tudták épségben megközelíteni, Hunter (Nomen est Omen!) sok fegyvert tartott, mániás volt, és ezeket a pisztolyokat, puskákat igen gyakran használta is. Főként mezei pockok, kisebb-nagyobb ragadozók és a Sziklás-hegység más állatai voltak a célpontok, de a farmjára látogató kíváncsi és hívatlan látogatók is kaphattak egy-egy adag sörétet a nyakuk közé. „A félelem birodalma” egyfajta antológia, válogatás, melyet maga az író állított össze korábbi és legfrissebb, 2003-as keltezésű cikkei, feljegyzései legszebb darabjaiból. Hunter-nál ez az irodalmi szépség a hétköznapi ember számára legfeljebb talán durva hangvételű, súlyosan túlzó, paranoidnak tűnő elméletekkel megtámogatott életlátás. Az említett fegyverek közül, melyek egyikét folyton magánál hordta, a legkedvesebb a Magnum 454-es volt, erre ugyanazért volt szükség, amiért egykor Elvisnek a Patton 45-ösre, szétlőni a szoba oltárát, amott a királynál ez általában egy televízió volt, Hunternél IBM Selectric villanyírógépek voltak az áldozatok. Az, hogy HST különc alkotó volt, ócska frázis az ő esetében. Hunter S. Thompson törvényen kívülinek nevezte magát, ezt mind a hétköznapi életben megélt gondolatai és tettei és a papíron elkövetett cikkei, regényei alapján jelenthette ki. Többször is ült börtönben és számtalan demokrata párti politikus barátjával és a filmszakmában és más, sztárokat gyártó műfaj berkeinek királyaival mutatkozott már a híres red carpet-en, a vörös szőnyegen. Kétségtelen, hogy ellentmondásosnak tűnhetett, de csak a kispolgári világ számára. Aki ismeri az amerikai rock and roll kultúrát, az afrikai, indián és fehér népzenében rétegződött örökségből táplálkozó, ugyanakkor nemcsak a hagyományok, de az egyedinek számító amerikai liberalizmus legerőteljesebb hagyományait is túllépő társadalomfilozófiai gondolati rendszereket, azok értik őt. HST minden cikkében egyszerre élte meg az Amerikai Almot és az ennek a hatalmas országnak a totális erkölcsi és fizikai összeomlását. Thompson-nak nem volt konkrét istene, de hitt Amerikában, hitt abban, amit sokszor hibának vélünk innen, Európából nézve, hogy túlságosan is komolyan veszi a dolgokat, miközben világos, hogy népének vezetői többnyire patetikus hangorkánjaik ellenére anyagi érdek okán dirigálnak százmilliókat. Thompson a hadsereg különféle újságjainál kezdte, aztán a legendás sportrovat vezetését végezte civilként. Egyedi írói stílusa hamarosan a legnagyobbak közé emelte, az életmód és könnyűzenei lapok világelsőjeként jegyzettben, a The Rolling Stones magazinban publikált. Leghíresebb dokumentum regényében, a Hell’s Angels-ről, a Pokol Angyalainak, a világ legnagyobb és leg- hírhedtebb nem hivatalos motoros klubjának belső életéről tudósít. Ezután teheti meg, amit csak kevesen, hogy válogat a jobbnál jobb ajánlatok között. De miért akarták a magazinok, hogy Hunter Stockton Thompson újon nekik? Mert szabad volt, és ezt, ahogy szóban és tettben is megvalósította, úgy le is írta. És az olvasók imádták ezt a stílust, imádták, hogy HST elment helyettük a poklok poklára és ízes ér- zékletességgel tudósított onnan. Különösen nagy tisztelet és elismerés jár Vágvölgyi B. Andrásnak, aki Thompson hazai fordítója, többször is járt a mesternél Amerikában. Vágvölgyi ezúttal is remek munkát végzett, és egyértelmű, hogy nehezebb dolga volt, mint a Hell’s Angels-nél. És ami nagy sztori, hogy sérülés nélkül úszta meg a Hunter-nél tett első látogatást, amikor a híres dokupientumregény magyar fordításával kereste fel, az író említett vietnam-i bajtársai segítségével. HST kezében puskával fogadta az európai vendéget és miután megtudta, hogy ki is ez az „Andrew”, megkérte, hogy olvassa már föl fordításának egy részletét, magyarul, majd ezt fordítsa vissza a saját szavaival angolra. Mindeközben, bár már kényelmes fotelekben ültek a hallban, Thompson kezében tartotta csőre töltött karabélyát, s ahogy Vágvölgyi emlékezett rá utólag, élete legizgalmasabb „író-olvasó találkozója” volt. Hunter S. Thompson-nal ült egy szobában. És túlélte. • P 1.
