Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)

2006-11-23 / 231. szám

www.esztergom.hu 2006. november 23., csütörtök • HÍDLAP 3 Még mindig vonzó a magyar állampolgárság Évekig eltarthat egy-egy szigorú kritérium teljesítése Az Európai Unióba való belépést kö­vetően évrőlévre többen folyamodnak magyar állampolgárságért: míg 2002- ben 4358 személy kért honosítást, il­letve visszahonosítást, 2005-ben több mint tízezren. Bár az év elejétől változ­tak az idevonatkozó törvények, még így is bonyolult és időigényes folya­mat az állampolgárság megszerzése. „A kilencvenes évek elején tapasztal­ható volt némi visszaesés az igénylők te­kintetében, de az elmúlt tíz évben szinte folyamatosan nő a kérelmezők száma. Az év elejétől kedvezőbbek az idevonat­kozó törvények, így az idén két és félszer többen nyújtottak be kérelmet” - mond­ta lapunknak Paragi Mária. Az IRM Be­vándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatóságának a ve­zetőjétől megtudtuk, hogy az igénylők 60 százaléka román állampolgár, 10-10 százalékuk ukrán és szerb, a szlovákok csupán 1-2 százalékot tesznek ki. A kérelem benyújtásának feltételei esetenként változók, és vannak ked­vezményes kategóriák is. Aki ezek egyikébe sem esik bele, nyolcévi Ma­gyarországon való lakás után kaphat csak állampolgárságot. Ötévi folya­matos itt lakás esetén kedvezményes honosítást kérhet az a személy, aki az ország területén született, vagy pél­dául hontalan. Három év után az, aki magyar állampolgárral legalább há­rom éve házasságban él, kiskorú gyermeke magyar állampolgár, vagy ha őt a hatóság menekültként ismerte el. „Az itt lakás időtartamától füg­getlenül honosítást igényelhet az a személy, aki magát magyar nemzeti­ségűnek vallja és felmenője magyar állampolgár volt, vagy az, aki a visz- szahonosítását kéri. Az ehhez szük­séges kérelmet személyesen, a lakó­hely szerint illetékes polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjénél vagy a körzetközponti jegyző székhelyén működő anyakönyvvezetőnél lehet benyújtani” - magyarázta lapunknak Paragi Mária. A kérvényhez több faj­ta dokumentumot is csatolni kell, rá­adásul ezek esetenként változók. Mellékelni kell például önéletrajzot, arcfényképet, születési anyakönyvi kivonatot, családi állapotot igazoló okmányt, állampolgársági vizsgabi­zonyítványt, vagy a vizsga alóli men­tesülést igazoló okiratot, megélhe­tésről szóló igazolást. Az állampolgárság kérelmezése esetében egy, a visszahonosításkor fél év az előterjesztési idő. „Régebben ez nem volt meghatározva, 2001-től 21 hónap állt a rendelkezésünkre, az év elejétől egy év alatt kell lebonyolítani a honosítási folyamatot” - tudtuk meg az illetékes hivatal vezetőjétől. Azok­nak, aki magyar állampolgárrá szeret­nének válni, vizsgázniuk is kell alkot­mányos alapismeretekből, mindez öt­ezer forintba kerül. Azok azonban, akik magyar tannyelvű oktatási intéz­ményt látogattak, cselekvőképtele­nek, vagy a kérelem benyújtásakor 65. életévüket betöltötték, mentesül­nek a vizsga alól. Az állampolgárság megadásáról egyébként a köztársasá­gi elnök dönt, ezt követően a honosí­tott a lakhelye szerinti polgármester előtt esküt vagy fogadalmat tesz, majd ezt követően válik magyar ál­lampolgárrá. • (szép) 2002 2003 2004 2005 Honosított, visszahonosított személyek 3 890 5 579 5 667 9 981 Elutasított kérelmezők száma 468 502 502 482 Összesen 4 358 6 081 6169 10 463 Meglopták a szentendrei lánglovagokat A visegrádi robbanáskor tűnt el a speciális infravörös hó'méró' Folytatás az 1. oldalról Később az egyik gépkocsi eszköz- tartójába helyezték, de a laktanyába visszatérve kipakoláskor már nem ta­lálták, és azóta is hiába keresik - tudta meg lapunk a szentendrei tűz­oltóság egyik munkatársától. A Raytek Raynger MX2 típusú infra­vörös hőmérőt hat évvel ezelőtt pá­lyázati támogatással 512 ezer forin­tért szerezte be az egység. A lézeres fénycsóvát kibocsátó műszer segítsé­gével nagy távolságról is meg tudják mérni a hőmérsékletet, így használa­ta számos tűzesetnél nélkülözhetet­len: ha a helyiségben gázpalack, vagy egyéb robbanásveszélyes tárgy van, így tudják megállapítani, hogy robbanásközeli állapotban van-e, vagy még biztonságosan ki lehet hozni. Ugyanilyen fontos az eszköz használata a fémszerkezetes csarno­kok oltási munkáinál is, ahol a belső hőmérsékletet ellenőrizhetik vele. A szentendrei tűzoltóknak ez az egyet­len hőmérőjük volt, pótlását anyagi okokból a közeljövőben nem tudják megoldani, ezért kérik a becsületes megtalálót, hogy mielőbb juttassa vissza az Ipar utcai tűzoltóságra. A hőmérő a mindennapi életben hasz­nálhatatlan, legfeljebb szórakozásból méregethetnek vele, és értékesíthető alkatrészeket sem tartalmaz. • G. É. Juharok, kőrisek és tölgyek Esztergomban Kétszázötvennél is több fát ültetnek ki az Esztergomi Zöldfelület Gondozó és Útfenntartó Kft. és az önkormányzat dolgozói Esztergomban, az elkövetke­zendő napokban, hetekben. A város- szépítés eme programjából nem marad­nak ki a lakótelepek, a nagyobb, tömb­házas lakóövezetek sem. Kőrisfák, ju­harok, gyertyánok és tölgyek ültetését végzik majd a Budai Nagy Antal lakó­telepen, a Móricz Zsigmond utcában, a Béke téren, a Martsa Alajos utcában és a Bánomi lakótelepen. A Búbánatig tartó biciklisútra pedig hetvenkilenc új facsemete kerül kiültetésre. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Egészség Nap nyugdíjasoknak Az Idősek Tanácsa esztergomi szer­vezete előadás sorozattal várja no­vember 23-án az egészségmegőrzés témaköre iránt érdeklődőket. A prog­ramnak a Bajor Ágost Művelődési Ház ad otthont. Az előadások délután fél kettőkor Éberhartné Berecz Zsuzsanna, szív­rendszeri betegségekről szóló összefog­lalójával kezdődnek. A betegszállítás kérdéseiről Bata István, az általános nő­gyógyászati betegségekről és szűrések­ről Karcsú József, az inkontinenciáról pedig Sebesi József tart előadást. Fél négykor Tóth Gábomé a Medicont gyógyászati eszközök bemutatójával várja a közönséget. Az előadások mel­lett folyamatosan lesz lehetőség vércu- korszint- vérnyomás-, testsúly-, testzsír mérésre, diétás tanácsadásra és külön­böző egészségmegőrzéssel, prevenció­val kapcsolatos tájékoztatásra. • (pöltl) Mozart a ferenceseknél A Mozart a ferenceseknél sorozat működik a Balassa Bálint Kórus és keretében december 3-án, Advent el- az Esztergom Városi Szinfónikus ső vasárnapján, a 9.30-as szentmise Zenekar. A belépés ingyenes, keretében a Spatzenmesse hangzik minden érdeklődőt szeretettel vár­fel a ferences templomban. Közre- nak a szervezők. Nem lehet elég korán kezdeni Angolnyelv-oktatás már csecsemőknek is? 2003-ban indult hazánkban egy nemzetközi hálózattal rendelkező an­golnyelv tanítási módszer, mely az anyanyelvi tematikát veszi alapul a ta­nításnál. Ennek megfelelően az okta­tás alatt csak angolul beszélnek a gye­rekekkel a tanítók. A játékos módszert meglepő módon már három hónapos kortól is ajánlják a szakemberek. A Helen Doron Early English mód­szerhez tartozik a sok ismétlés, a dalok, mondókák gyakori használata és a „po­zitív megerősítés” alkalmazása. Ennek az oktatási lehetőségnek az a különle­gessége és egyben sajátossága, hogy már három hónapos kortól tanítják így a gyerekeket angolra. A módszer működ­tetőinek szándéka, hogy azok a gyere­kek, akik a későbbiekben nyelvet tanul­nak, könnyebben vegyék az akadályo­kat. A játékosan, kevesebb energia be­fektetéssel elsajátítható nyelvtudás tehát egy majdani nyelvtanuláskor fejti ki iga­zán hatását. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen rendszerben ismeretet szerzett gyerekek már 8-9 éves korukban nyelvvizsgát tesznek. A nyelviskola Esztergomban a vas­útállomás közelében található, a 45 perces órák hétköznapokon délután három, négy és öt órakor kezdődnek, de igény szerint délelőtt is tanulhat­nak a csemeték. A szülők úgyneve­zett bemutatóórákon ismerkedhetnek meg a módszerrel, majd ezután közö­sen egyeztetnek az időpontról, a tan­rendről." A tanfolyam során a szülők folyamatos tájékoztatást kapnak a gyermek fejlődéséről. A legkisebbek természetesen a szüleikkel együtt vesznek részt az órákon. A régióban az esztergomi mellett jövő év január­jától Nyergesújfalun is beindul egy ilyen iskola. • -I -n r Központi Press-o Újabb illatos kávé- és teaaromák­kal telik meg a Központi Kávéház terme. A választék tekintetében ezen a héten is érdemes a menüre tekinte­ni, hiszen annak ellenére, hogy kávé­házba érkezünk, itt 21-féle teából vá­logathatunk. A nemes teafüvek közül kilencféle úgynevezett szálas típusú, ez utóbbiakat kancsóban szolgálják fel a vendég részére, melynek során egy homokórával ellenőrizhetjük, hogy a tea kifőzési ideje éppen hol tart. A honi teázási szokásokhoz iga­zodva a Központi Kávéházban regge­lente frissen facsart friss citromlevet kínálnak a teák mellé. A klasszikus­nak számító ízek mellett különleges teafajták is megtalálhatók itt, mint például jázminos zöld tea, vörös­bogyós tea, mandulás fekete tea, maroccói mentás zöld tea, oolong tea, vagy a japáni sencha zöld tea. A kávéház ezen a héten is kínál az italok mellé nívós programokat. No­vember 23-án, csütörtökön este 6 órától Bittner Abigél zongorista és Közrorm Gál Kálmán dobos közös műsorát él­vezhetik a vendégek. Másnap, pénte­ken Ifjú János zongorán és Bauer Fe­renc szaxofonon swing és jazz örök­zöldekkel szórakoztatja a nagyérde­műt, a lendületes muzsikálás este 8-kor kezdődik. November 25-én, szombaton 20 órai kezdettel lép a kö­zönség elé Anna Anita, akinek ének­estje alkalmából musical és filmzenéi slágerek, valamint jazz darabok hangzanak fel. Az énekesnőt Peresz­lényi Csaba zongorán és Gazdik Miroslav bőgőn kíséri. November 26-án, vasárnap ugyancsak könnyed művészi élménnyel vár minden ér­deklődőt a ház, ekkor 17 órai kez­dettel kávéházi dallamok lesznek műsoron, Olekszjuk Ruszlána énekes és Bittner Abigél zongorista musical és operett részletekből álló koncert­jén szórakozhat a közönség. Az említett műsorokat természe­tesen ingyenesen nézhetik meg a ká­véház vendégei. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom