Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-02 / 216. szám
2 HÍDLAP • 2006. november 2., csütörtök www.esztergom.hu V I D E N Nem tárgyal az MSZP a BKV-vezér menesztéséről (H) Még nem egyeztetett a fővárosi MSZP a BKV vezérigazgatójának menesztéséről a főpolgármesterrel - közölte a szocialista párt budapesti elnöke. Molnár Gyula elmondta, hogy a jelenlegi időszakot a politikai tárgyalások idejének, és nem az egyéni egyeztetések napjainak tekintik, emiatt nem is tárgyaltak a főpolgármesterrel a vezérigazgatóváltásról. Demszky Gábor a napokban többször kijelentette, hogy kezdeményezi Aba Botond menesztését, jórészt a Combino villamosokkal kapcsolatos problémák miatt. Pénteken temetik Gregor Józsefet (H) Péntek délután temetik Gregor Józsefet a szegedi Belvárosi temetőben; a művész búcsúztatásán részt vesz az oktatási és kulturális miniszter. A világhírű operaénekest a szaktárca mellett a szegedi önkormányzat, a Szegedi Nemzeti Színház is saját halottjának tekinti, és díszsírhelyet biztosítanak számára. Gregor József múlt pénteken hunyt el 66 éves korában, hosszú, súlyos betegség után. Etnikai zavargások az olaszliszkai eset miatt? (H) Országszerte felerősödött a cigány- ellenes hangulat az olaszliszkai eset után, ezért politikai megállapodás kell az etnikai zavargások megelőzéséhez - mondta a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Horváth Aladár közölte: levelet jutattak el Sólyom László köztársasági elnökhöz, amelyben azt kérték: az államfő szólaljon meg és lépjen a nemzet egységéről szóló ügyben. Horváth szerint a településen történt tragédia kapcsán ki kell mondani, hogy magyar állampolgár követett el bűncselekményt magyar állampolgár ellen. Egy helyen nem lesz választás (SK) A bártfai Lipová 95 lelket számláló kisközség lakói közül senki sem akar polgármester, sem képviselő lenni. A jelenlegi polgármester nem akarja megmérettetni magát, és nem indul sem a polgármesteri poszt, sem a képviselői mandátum megszerzéséért. A helyi képviselő- testületnek három tagja van és a dolgok jelenlegi állása szerint december másodikát követően e posztokat sem fogják újonnan választott képviselők betölteni. Kezdődnek a gyorsított eljárások A bíróságon kezdődnek a perek, a parlamentben kedden vitáztak október 23-ról Ma kezdődnek az október 23-ai zavargásokkal kapcsolatos bírósági perek, de az ünnepnapon történtek a parlamenti bizottságok napirendjén is szerepeltek. Hazugnak nevezte a fideszes Deutsch-Für Tamás azokat az állításokat, amelyeket Szilvásy György kancelláriaminiszter a Fidesz október 23-i rendezvényével kapcsolatban elmondott az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának összevont ülésén, kedden Budapesten. Az ellenzéki politikus az ülésen elmondta: a rendőrség október 23-án békés emberekre támadt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja ma az első esetet az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban, amely során hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak egy férfit. A független hírügynökség információi szerint nemcsak ma, hanem pénteken és hétfőn is folytatnak olyan pereket, amelyeket az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban indítottak. A honatyák is együttes bizottsági ülésen foglalkoztak az eseményekkel kedden. Deutsch-Für Tamás itt arról beszélt, hogy a rendőrségtől az Astoriánál tartott rendezvény előkészítése során olyan információkat kaptak, amelyek szerint nincs utcai rendbontásra utaló jel, a nagygyűlés biztonságát nem veszélyeztetik. Demeter Ervin fideszes képviselő szintén a rendőri „bmtalitásf ’ kifogásolta. Szilvásy György kancelláriaminiszter válaszában furcsának nevezte, hogy - mint mondta - Deutsch- Für Tamás a tények ellenére állítja: az Astoriánál rendőrök támadtak volna békés tüntetőkre. Ennek kapcsán felvetette a képviselői felelősség kérdését. Mint elmondta, amint tudomásukra jutott olyan információ, hogy a Fidesz-ren- dezvényt megzavaró randalírozók szervezkednek, ezt azonnal továbbították a megfelelő helyre. Az estébe nyúló, személyeskedésektől sem mentes vitában több ellenzéki képviselő egyebek közt azt kifogásolta, hogy a rendőrség békés emberekkel szemben is erőszakosan lépett fel, és gumilövedéket, viperát használtak az intézkedések során. A kereszténydemokrata Szászfalvi László azt kifogásolta, hogy a rendőrségi intézkedések során „állati ösztönök” szabadultak fel, tarthatatlan rendőri „őrjöngés” történt, garázdálkodás folyt, elvertek embereket. Petrétei József rendészeti és igazságügyi miniszter a rendőrségi törvény vonatkozó passzusait isAz augusztus 20-án a budapesti tűzijáték idején történtekkel kapcsolatban 16 kérdésre vár választ a Fidesz az általa kezdeményezett vizsgálóbizottság munkájának eredményeképpen - közölte a kezdeményezők egyike, Lázár János, a Fidesz képviselője, kedden a parlamentben. Lázár János a testület feláliításával kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat általános vitájában közölte: az öt halálos áldozattal és a mintegy ötszáz sérüléssel járó tragédiát nem lehet csak az időjárás számlájára írni. mertette a bizottság tagjaival és egyebek között hangsúlyozta, hogy sem a miniszterelnök, sem ő nem adott ki utasítást a rendőrségnek. Az ülésen korábban Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány is értékelte az október 23-án történteket, illetve válaszolt a feltett kérdésekre. Bene László többek között elmondta: a rendőrségnek nem volt szándékában a Fidesz nagygyűlésén résztvevőkre „rátolni” a randalírozókat, az október 23-án zajló rendőri akció rádióforgalmazása is bizonyítja, nem akarták a zavargókat az Astoriához engedni. • Koncz Endre Közel harminc szervezet tüntet szombaton Eddig huszonkilenc szervezet jelezte, hogy november 4-én rendezvényt kíván tartani a fővárosban, de ez a szám még emelkedhet. A Fidesz fáklyás felvonulást tart az Astoriánál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddig huszonkilenc bejelentést vett tudomásul, ami a szombati rendezvényekre vonatkozik. Magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok és kormányzati szervezetek jelezték, hogy november 4- én rendezvényt tartanak a fővárosban. A rendőrség mindet tudomásul vette. Ez a szám azonban még változhat. A Fidesz is jelezte, hogy november 4- én fáklyás felvonulást tart a Terror Házától az Astoriáig, amelyet az október 23-i „brutális rendőrtámadás áldozataiért”, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért rendeznek. A szolidaritási menete délután négy órakor indul és részt vesznek rajta a párt vezető politikusai és országgyűlési képviselői is. Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője azt mondta, hogy a felvonuláson nem hangzik el beszéd, és kérték a résztvevőket is, hogy ne transzparenseket, hanem mécseseket hozzanak magukkal. A rendőrséget pedig arra kérte, hogy gumilövedékeikkel, könnygázgránátjaikkal maradjanak laktanyáikban. • -I -a Már a házelnöknél a 2007-es büdzsé Adósságcsökkentésre és a vasútra jut a legtöbb Törvény szerint jár a pénz Orbán: politikai támadások érik strasbourgi beszéde miatt A jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint a kormány az államadósság kezelésére és a vasút fejlesztésére szánt kiadásokat növeli a legnagyobb mértékben - derül ki az a 2007. évi központi költségvetés pénzforgalmi szemléletben készült kiadási adataiból. Az állami működési funkciók közül a törvénytervezet szerint 2007-ben az idei előirányzatnál a törvényhozó és végrehajtó szerveknek csaknem 34 milliárd forinttal több jut, a külügyekre 10 milli- árddal lehet többet fordítani, ugyanakkor az alapkutatás kasszája 4,2 milliárd- dal szűkül, a védelemre fordítható ösz- szeg pedig közel 14 milliárd forinttal csökken. A nagyobb tételek közül a rend- és közbiztonságra fordítható ösz- szeg közel 8 milliárddal bővül, az igazságszolgáltatásé és a büntetés-végrehajtási ágazaté egyaránt 2-2 milliárddal. A jóléti funkciók közül az oktatás egésze 9 milliárd forinttal kevesebbet költhet, az egészségügy költségvetése 9 milliárd forinttal nagyobb az idei előirányzatnál. A társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra fordítható összeg közel 74 milliárd forinttal nő. Lakásügyekre, települési és közösségi szolKöltségvetési szorító gáltatások támogatására összesen 228 milliárd forintot szán a költségvetés, ami 16 milliárddal több az idei előirányzatnál. A gazdasági funkciók közül a közlekedési és távközlési tevékenységek kiadási összege emelkedik meredeken: a vasúti közlekedésre 153 milliárddal szán többet a kormány. Az államadósság-kezelés jövőre az ideinél 277 milliárd forinttal többet visz el. • K. E. A Fidesz elnöke a „legrosszabb kommunista időket idéző hazugságnak” nevezte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt kedden a strasbourgi beszéde miatt megfogalmazott kormánypárti kifogásokat. A pártelnök meghallgatását Eörsi Mátyás, a bizottság szabad demokrata elnöke kezdeményezte, Orbán Viktor október 24-én Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán mondott beszéde miatt, amelyben azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak világossá kell tennie: nem nyújt segítséget semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. Eörsi Mátyás és a bizottság szocialista képviselői szerint ezzel a pártelnök a Magyarország számára elérhető 8000 milliárd forintos támogatás megvonását kérte az EU-tól. Orbán Viktor azonban kijelentette: a „legrosszabb kommunista időket idéző hazugságnak” tartja azokat a vádakat, amelyekkel illetik. „Régi kommunista tempóval van dolgunk, ezek nem kérdések, ezek álkérdések, valójában kérdés formájában megfogalmazott vádak, és politikai támadások” - reagált a kormánypárti képviselők hozzászólásaira a pártelnök. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak, ugyanis az pénz, amiről szó van, Magyarországnak törvény alapján jár, erre jogunk van, hiszen már előre megfizettük az árát azzal, hogy például átengedtük a piacainkat, termelőüzemeinket. A pártelnök szerint a kormánypárti politikusok most arra kérik, védje meg magát azokkal a kijelentésekkel szemben, amit ők tulajdonítanak neki, vagy az el nem követett hibáját hozza helyre. Eörsi Mátyás és több kormánypárti bizottsági tag is kikérte magának a kommunista jelzőt, és arra kérte Orbán Viktort, ne használja ezt a szót a bizottságban, ahogyan ők sem használják a fasiszta szót. • (palotás) Legfontosabb az euro bevezetése HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Szigorúbb feltételek a kukoricaintervencióban Az európai uniós kukoricaintervenció szabályai november 1-jével megszigorodtak, a felvásárlási követelmények megváltoztatása elsősorban a magyar gazdálkodókat sújtja, mivel hazánkból származik az EU kukorica intervenciós készletének döntő hányada. A november 1-jén életbe lépő szigorítás lényege: bevezetik a kukorica esetében a hektolitersúly mérését, azaz egy hektoliter kukoricának 73 kilogrammnak kellene lennie az új direktíva szerint. Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára szerint a megváltozott paraméterek alapján is a jelenlegi termés mintegy 80 százaléka megfelel a szigorúbb uniós előírásoknak. A magyar kormány az Európai Bírósághoz fordult az új szabályozás életbelépését követően. Román és bolgár bűnözőktől tartanak a britek A bűncselekmények számának ,robbanásszerű” növekedése fenyegeti Nagy-Britanniát Románia és Bulgária EU-csatlakozása után - írta belső kormányzati forrásra hivatkozva az egyik brit lap. Eszerint a két balkáni ország csatlakozása után az utcai erőszakcselekmények, az embercsempészet, a prostitúció, az adóbűncselekmények és a bankkártyacsalások „katasztrofális” emelkedésére kell számítani Nagy-Britanniában. A Tony Blair kormányfő elé teijesztett dossziét a lap szerint a belügyminisztérium bevándorlásügyi államminisztere és a külügyi tárca EU-ügyi államminisztere állította össze. Az anyag szerint az utcai bankjegykiadó automatáknál elkövetett rablások 80-85 százalékát már most is román szervezett bűnözői csoportok követik el. A bizottság igent mondott A bukaresti kormány által jelölt új uniós biztost, Leonard Orbánt az Európai Bizottság elnöke is elfogadta. Az apja révén magyar származású szakember évek óta dolgozott Románia uniós csatlakozásáért. A jövőben biztosként a nyelvi sokszínűség felügyeletét látja majd el az Európai Bizottságban. A szlovák kormány első száz napja alkalmából a Klub 500 által szervezett konferencián Robert Fico miniszterelnök kijelentette: a vállalkozói közeg számára legfontosabb a kormány kötelezettségvállalása, amely szerint 2009-ben bevezetik az eurot. „A kormány olyan büdzsét teijesztett a parlament elé, amely garanciát jelent az euro 2009-ben tervezett bevezetésére. Az állami vagyon további privatizációja nélkül az államháztartási hiány nem lépi túl a hazai össztermék 2,9 százalékát. 2007- ben két célunk van - az állami igazgatásban meg akaijuk takarítani a költségek tíz százalékát, és húsz százalékkal csökkenteni szeretnénk az alkalmazottak számát” - fogalmazott a kormányfő, aki szerint pozitívum, hogy nem következik be törés az alapvető reformok terén. Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy a kormány nem mondott le az adórendszer második pillérébe befizetett járulék átértékeléséről. Ivan Miklós a Dzurinda-ka- binet egykori pénzügyminisztere bevezetőjében kiemelte, „a kormány teljesítményének értékeléséhez kevés az első száz nap”. Alapvető ellentmondást lát a programnyilatkozatban rögzített ígéretek és a pénzügyi fegyelem, valamint az infláció között. Ivan Miklós szerint „csupán az idő mutatja majd meg, hogy ezek közül mi fog túlsúlyba kerülni”. A volt pénzügyminiszter a vállalkozási közeg hiányosságának nevezte azt a tényt, hogy kevésbé hatékonyan lehet érvényt szerezni a jogszabályoknak. „Konkrét programok helyett tetten érhető a Speciális Bíróság, mint intézmény megszüntetésére és bírák menesztésére irányuló szándék” - fogalmazott az SDKÚ alelnöke. Ennek ellenére Ivan Miklós úgy véli, hogy az elkövetkező négy évben a Szlovák gazdaság sikeres lesz, mert azt „a tehetetlenség ereje, mint lendkerék négy éven át tovább lendíti”. • 0. F.