Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-03 / 195. szám
4 HÍDLAP • 2006. október 3., kedd www.istergranum.hu Közismert, hogy bizonyos, az anyagcserével összefüggő dolgokról történő nyilvános beszédet a kultúrember fenntartásokkal fogadja; kényesebb ízléssel egyenesen szalonképtelennek tartja. Borítékolni lehetett, hogy amikor az egyik kereskedelmi televízió híradójában kiemelt hírként jelentették be, hogy a „Kossuth téren vizeletszag terjeng”, új fejezet kezdődött az ottani események balliberális értelmezésében. Fölösleges volna részletezni, hogy a demonstráció kezdete óta miféle „szakmai” trükkökkel igyekezett a fősodratú média a tisztességesen, békésen tüntetőket lejáratni; kiállásukat, bátorságukat bagatellizálni - a lényeg az, hogy most rátehettek még egy lapáttal. A bokrok tövébe vizelő, ápolatlan, szemetelő „forradalmár” képe nehezen illeszthető össze az általa képviselt magasztos eszmékkel. Az, aki „elmosatlan deszkán” vágja a húst, hagymát a gulyáshoz, nyilván szándékaiban sem lehet tiszta - nagyjából ezek voltak a témából kibontott balliberális üzenetek. Kézenfekvőnek tűnne itt például a Budapest Parádéval riposztozni, megemlítve, hogy az Andrássy út és környékének telefonfülkéi, kapualjai hogyan néznek ki, és milyen szagokat árasztanak egy-egy ilyen esemény után, de nem ez a lényeg. Az sokkal érdekesebb, hogy többnyire éppen azok az újságírók fintorognak most kultúrá- latlanságról papolva, akiknek az égvilágon semmi gondot nem jelentett az őszödi Gyurcsány beszéd trágársága. Sőt. Hagyján, hogy nem kifogásolták a mosdatlan szájú „szónoklatot”, de egyesek kifejezetten dicsérték azt. „Nem trágár, mert a trágár kifejezések a helyükön vannak” - okosítottak ki bennünket, hozzátéve, hogy az „itt- ott valóban erős” megfogalmazás igazából mozgósító erejű retorikai csúcsteljesítmény, le a kalappal előtte. A kormányfőt imigyen felmagasztaló kórus tagjainak nevesítésébe terjedelmi korlátok miatt nem mehetünk bele, elég az hozzá, hogy a kormánysajtó közismert figurái mellett úgynevezett nagy arcok - írók, művészek, kommunikációs szakemberek stb. - is akadnak jónéhányan ebben a vájtfülű és kényes ízlésű társaságban. Visszatérve a Kossuth térre. A magunk módján mi is écelődhetnénk például azon, hogy ott immár nemcsak rendőr, hanem ÁNTSZ osztagok is fölsorakoztak. Vagy: képzeljük el azt a jelenetet, amikor egy mobilvécé előtt rendvédelmis és tüntető kölcsönösen udvariaskodik egymással: parancsoljon, uram, azt hiszem, ön volt itt előbb... Országszerte folytatódnak a demonstrációk Budapesten és vidéken is újra tüntetnek a kormány ellen Folytatás az 1. oldalról A felszólalók közt volt Wittner Mária, Pitti Katalin és Jókai Anna is. Csütörtökön békés motoros demonstrációt tartanak Budapesten, hogy ily módon mutassák fel a motoros társadalom összefogását és szolidaritását a tüntetőkkel. A kétkerekűek felkeresik az MTV, a Magyar Rádió, az MSZP és az SZDSZ székházát is, majd visz- szagurulnak a Kossuth térre. A Parlamenthez ismét jelentős rendőri erőket vezényeltek, már vasárnap este több autóbusszal és csapatszállító teherautóval érkeztek a rohamfelszereléssel ellátott egyenruhások. A tér szélén ismét megjelentek a külföldi és magyar televíziós stábok közvetítő autói, az események a kampánycsend után a múlt heti mederben folynak tovább. • Pálovics Klára Tűzifa nélkül maradhatnak a késlekedők Hiánycikk lett a tavalyi árakhoz képest jócskán megdrágult tüzelő' Folytatás az 1. oldalról A Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (Fagosz) • már két éve figyelmeztetett a hiány veszélyére és kérte a minisztériumtól: függessze fel annak támogatását, hogy további nagy teljesítményű erőműblokkok álljanak át fatüzelésre. Ez ugyanúgy nem valósult meg, mint az a kérésük, hogy készítsenek felmérést az erőművi és lakossági igényekről annak érdekében, hogy tervezhetővé váljon a kitermelés és kereslet aránya. Az állam azóta is jóval drágábban vásárolja az úgynevezett „zöldáramot”, ami a fatüzelés felé hajtja az erőműveket. Egy dunaalmási tüzép-telepnél kérdésünkre azt felelték: idén még egyáltalán nem tudtak tűzifát beszerezni, a rengeteg érdeklődőnek - köztük sok idős embernek - még csak időpontot sem képesek mondani, mikor jöhetnek a fáért. A Tokodon működő Gemini Faipari és Kereskedelmi Kft.-nél ugyanakkor valószínűleg idén először árulnak majd tüzelőt is, mert amellett, hogy érzik a megnövekedett lakossági igényt, a céget ellátó erdészet is nagyobb mennyiségű faanyagot tudott nekik felajánlani. Az építőiparnak szükséges faanyagból biztosan nem lesz hiány, hiszen eddig is nagy részben importáltak a vállalkozások a hazai áraknál olcsóbb szlovák és ukrán faanyagot. Szakértők szerint a legnagyobb bajban az alföldi kisfogyasztók lesznek, akik eddig is a dunántúli erdőkből kapták a tüzelőt, most viszont nem lesz elegendő szállítható felesleg és az erdészetek januárig nem is vághatnak ki újra fákat. • Sz. H. Ha 2006. november 7-ig/ legalább egy évre előfizet a Hídlapra/ egy vadonatúj Ha Ön áj előfizetőnk: az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ha Ön régi előfizetőnk: az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkrél az újságban, k négy képrészletet vágja ki/ és küldje be szerkesztőségünkbe nevével/ címével/ telefonszámával! Születésnapi előfizetési akciónk 2006. november 7-ig tart! * t kap iltatitríciá Nyereményeink: Skoda Fabia/ Kétszemélyes erdélyi utazás/ Neuzer kerékpár Nyereményjátékunkat támogatja: Stjarola és Fa Ift. 2508 Esztergom/ Táti át 27-28. I * AZ ÉV MÁRKASZERVIZE r is akciós áron! ISSpsSr=^5K : —Jl'—-s.—. ; isss aísssr——' , “*>>»<•" sas, . A nyereményakción va/n - * ™9felel° kérem, húz 1 Irányítószám:.. .................................. : u .......................................:::::::::::::........ : **' ..............ce:...........-....,.........::::::::: , A befizetésről szóló számi»» . .... me et'.........ajtó. i q Ze™ezet "eve:................. az alábbi c,™e kérem kiállítani: i fekhelyének címe■ ..................................... A szervezet postacíme-............................................."............................... Ir ányítószám: ..........:y....................... ............................ T elefonszám: 1 ™..............'épcsőház:.... .......................................... K elt:.........................................faxszám:.................. melet:..........ajtó:.. i • 5 555*®.»% .....................»«írás............. ■- megkezdjük az Újság kézbesítését. A Játékban korlátozás nélkül részt raliét, aki 2006. szeptember 21. és 2006. november 7. napja közötti Időben megrendeli a Hídlap elnavazesö napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy részletben történő befizetéséi legkésőbb a nyeremény kisorsolásig igazolja. A nyeremény kisorsolására 2006. november 10. napján 1100 érakor kerül sor a Hídlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. A nyertes kisorsolására a sorsolási bizottság előtt, közjegyző Jelenlétében kerül sor. A nyeraményátvetel elmaradásának elkerülésére tartaléknyerles kisorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik Jogosulttá a kisorsolt nyereményre, ba a nyertes az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt batáridőig a nyereményt nem veszi ál A nyertest a nyeremény átvételéről postai Son kell értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott batáridőben nem veszi át ügy a nyeremény a lartaléknyerlest illeti meg. A nyeremény batáridőben történő átvételének elmaradása a nyereményhez való Jog elvesztését Simply clever Abban az esetben, ba a nyereményt a tartaléknyertes som venné át ügy a nyeremény kiadására nem kerül sói