Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-24 / 210. szám
\ 4 HÍDLAP 2006. október 24., kedd www.istergranum.hu L A P ( S Z ) É L ÓvárLTaraás Morális kérdések Mindig érdemes odafigyelni, amikor virtigli balliberálisok erkölcsről beszélnek. Különösen így van ez, ha ezt az üzlettel kapcsolatban teszik. Amikor pedig maga Gyurcsány Ferenc az, aki a vállalkozás és a morál összefüggéseit fejtegeti, biztosak lehetünk benne, hogy egész életre szóló tanulságokat vonhatunk le. Gy. F. legutóbb ebben a témában a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén mondta meg a tutit. Gondolatmenetének lényege, hogy a kis és középvállalkozások fejlesztéséhez úgymond saját kockázatviselési képességre - magyarán tőkére - van szükség, elvégre közpénzből nem kunszt kockáztatni. Mindez nagyon komoly morális kérdéseket is felvet, hiszen - és itt idézzük szó szerint a miniszterelnököt - „ha lehet ingyenpénzt kapni ebben a rendszerben, akkor tízmillió magyar vállakozó lesz, aki azt mondja, hogy hát a köz pénzén, köz kockázatán magánjövedelemre én is szívesen szert teszek.” Érdekes, hogy eddig valahogy nem voltak ennyire fontosak a „morális kérdések”. Sőt. Emlékezhetünk arra, hogy az úgynevezett spontán privatizáció és a későbbi magánosítások kedvezményezettjei miként magyarázták meg az „eredeti tőkefelhalmozás” legbicskanyitogatóbb eseteit. Lehet, hogy nem erkölcsös, de jogszerű - szólt annak idején a verdikt; magyarán ügyeskedni kell, nem moralizálgat- ni. Meg kell hagyni, az elvtársak csöppet se voltak szégyenlősek. Köztudott, hogy szinte kizárólag a hajdani vállalatvezetők, apparátcsikok, téesz- elnökök és csókosaik voltak azok, akik megfelelően forgatva a közvagyont - a bukás kockázata nélkül - mára milliomosokká, illetve milliárdosokká váltak. Ők azok, akiknek megvan a „saját kockázatviselési képességük” immár a jövő nagy üzleteit, az EU-s pénzek elosztását illetően. Ha jól értjük a miniszterelnök szavait, a tetejében ezeket a „kedvezményesen elérhető forrásokat” mostantól nemcsak jogosan, de erkölcsösen vehetnék igénybe az arra érdemesek. (Az első millió eredetét firtatni - ezt mind sűrűbben halljuk majd - pedig nem szalonképes...) Mit mondhatnánk minderre? Gy. E, akinek az őszödi beszéde után nyikkania se volna szabad morális kérdésekben, az etikus viselkedés szabályaira oktatgatja az embereket, tízmillió, közpénzre ácsingózó magyar vállalkozót emlegetve. Nos, megértjük a miniszterelnök úr aggodalmát: nyilván nem szívesen engednének brancson kívülieket a tűz közelébe, ám sok-sok millió magyarnak a problémája ma nem az, hogy mibe fektessen be. Sokkal inkább az, hogy - ha már szóbahoztuk a tüzet - neki magának lesz-e a télre tüzelője. Tudniillik úgy áll a dolog, hogy egyre több embernek nem a kockázatviselési képessége nő, hanem csak a kockázatviselése. Az MSZP/SZDSZ által eltapsolt közpénzek miatt ugyanis mind kevesebb a saját pénze. A magyar kultúra elsorvasztása lenne a cél? Négy szűk esztendő vár a felvidéki magyarságra Robert Fico kormánya elfogadta azt a 2007-re szóló költségvetési tervezetet, amelyben a kulturális tárca csupán 80 millió koronát különíthetett el a kisebbségi kultúrák támogatására, ami ötvenszázalékos csökkenést jelent az idei évhez képest. Az elmúlt hónapokban több olyan, a felvidéki magyarság számára kedvezőtlen intézkedést hozott a kabinet, amelyek egyértelművé teszik: mind a déli önkormányzatok, mind a civil szféra négy szűk esztendőre számíthat. Csáky Pál az MKP alelnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy mind a kormányfő, mind a kisebbségekért felelős Dusán Caplovic miniszterelnök-helyettes azt ígérték: a kisebbségek esetében marad a status quo, vagyis semmiben nem fogják csorbítani jogaikat vagy rontani a helyzetüket. Az elmúlt hónapokban azonban több olyan intézkedést is eszközölt a szlovák kabinet, ami nem éppen kedvez a felvidékiek számára, így például a 227 méter felett fekvő településeket nagyobb mértékben támogatja az alacsonyan, délen fekvők kárára, a roma kissebség pedig a magyaroktól elvont pénzzel gazdagodik. Az ellenzéki képviselők mellett több szlovákiai civil szervezet is bírálja a A szlovákiai kissebségi színházak a megyei önkormányzatokhoz tartoznak, így az állam csak pályázatok útján tudja segíteni őket. Mivel leginkább a megyei vezetőktől függ egy adott teátrum, vagy kulturális csoport sorsa, és a magyar hivatalnokokat novemberben kisöpörték a képviselő-testületből, így most „négy szűk esztendő” elé néznek a szomszédos megye magyar társulatai is. kormányt azért, mert meg akarja szüntetni azt a lehetőséget, hogy a jogi személyek jövedelemadójuk két százalékát non profit társulásoknak ajánlják fel. A módosításnak köszönhetően a harmadik szektor 700 millió koronás támogatástól esne el, az érintettek szerint ezzel kisemmizik és tönkreteszik a civil szférát, ellehetetlenítik annak működését. Mindeközben az érintett szervezetek állandó anyagi gondokkal küzdenek, Berényi Margit a Csemadok érsekújvári alapszervezetének az elnöke szerint tudatosan teszi a fentieket a kormány. „Jól tudják, hogy ha az állami támogatások keretéből is lefaragnak, nagy mértékben megnehezítik a működésünket, így van egy sanda gyanúm, hogy ily módon szeretnék leépíteni a kissebségi kultúrát és civil szervezeteket” - panaszolta az elnök, aki szerint a kabinet mindenre tud magyarázatot találni. „Eddig sem volt elég pénz a kultúrára, és csak nehezen tudtuk megrendezni a programokat, de a fentiekkel még jobban ellehetetlenítik a működésünket. Évről évre kevesebb támogatást kapunk, a szponzorok csak a nagyobb kaliberű rendezvényeket hajlandók támogatni, így a közeljövőben meglehet, hogy többnyire csak olyan programokat szervezünk majd, amelyre ingyen is eljönnek a meghívottak” - fejtegette Berényi Margit. Görföl Jenő, a Csemadok Országos Tanácsának a főtitkára is úgy látja, hogy a támogatás keretének a lecsökkentése jócskán visszaveti a működést. „Emellett mind Szlovákiában, mind pedig Magyarországon át akaiják alakítani a pályázati rendszert, így azt sem lehet tudni, hogy e tekintetben mit hoz a jövő. Ezért alaposan át kell gondolnunk, hogy mibe vágunk bele. Alanyi jogon sajnos a Csemadoknak nem jár egy megszabott pénzösszeg, pedig mi is állami feladatokat látunk el, országos szavalóversenyeket szervezünk, gyerekszínjátszó csoportokat működtetünk. A közművelődés nemcsak a társadalmi szervezetek dolga, hanem a kulturális minisztériumé is” - mondta Görföl Jenő, aki szerint hiába a megszorítás, a Csemadoknak több alapszervezete van, így nem lehet egyszerre mindet romba dönteni. • Szép Éva NYEREMENYAKCiO! Ha 2006. november 7-ig/ legalább egy évre előfizet a Hídlapra/ egy vadonatúj Ha Ön új etófízetőnk: az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ha Ön régi előfizetőn az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkrél az újságban. A négy képrészletet vágja ki, és küldje be szerkesztőségünkbe nevével, címével, telefonszámával! Születésnapi előfizetési akciónk 2006. november 7-ig tart! eJü!l2e,és! útibbra is akciós áron! 3. részlet, 3000 Ft 200?' mT-7''9 1 március 7-jq *. a m ,, ■a megfelelő részt, kérem, húz ' ,e nem mond ; feS Ti ............ , * *»«. Myra* szára:............... I “mre kérem kiállítani: Székhelyének címe: ..................................... A szervezet postacíme- .................................... I ranyítószám: ......."................... f t kő,, sänyfkäjiä, VSé9;.......... Hazszam, helyrajzi szám* ......ü.....,........... T elefonszám: ...................^pcsőház:.... K elt:..................................................faxszám: e melet:.......... Stawnla ét Fia Kft 9511(1 FtTtapénm. : ssíkssív*-«*. ........................ i nk: Skoda Fabia, Kétszemélyes erdélyi utazás, Neuzer kerékpár l —^ »ÄS4-* Styevoia és Fut Kft. 2500 Esztergom, Táti út 27-28. /*" * AZ ÉV f MÁRKASZERVIZE V- t aoo5 Skoda .Volkswagen A játékban korlátozás nélkül részt veket, aki 2006. szeptember 21. és 2008. november 7 napja közötti időben megrendeji a Hldlap elnevezésű napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy részletben történő befizetését legkésőbb e nyeremény kisorsolásig Igazolta. A nyeremény kisorsolására 2006. november 10. napján 12.00 érakor kerül sor a Hldlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. A nyertes ki sorsolására a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kerül sor. A nyeremányátvetel elmaradásának elkerülésére tartaléknyertes «sorsoláséra Is sor kerül. A tertaléknyertes akkor váHk jogosulttá á kisorsolt nyeremény«, ka a nyertes az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt batáridőig a nyereményt nem veszi át. A nyertest a nyeremény átvételéről postai úton ke« értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesdés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott batáridőben nem veszi ál, úgy a nyeremény a tartaléknyertest illeti meg. A nyeremény határidőben történő átvetelenek elmaradása a nyereményhez velő jog elvesztését eredményezi. Abban az esetben, ba a nyereményt a tartaléknyertes sem venné át. úgy a nyeremény kiadására nem kerül ser.