Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-07 / 177. szám

www.istergranum.hu 2006. szeptember 7., csütörtök • HÍDLAP 5 Esztergom délkeleti városrésze Az ebben a városrészben található Achim Andrásról elnevezett utcát. 1948-tól hívják így. Az utca nyomvo­nalát a jelenlegi Budai Nagy Antal út sarkán lévő 1905-ben kialakított vil­lanytelep és a vele szemben 1911- ben épült Till József-féle gépgyár mentén alakították ki. Az Achim András utca merőlegesen csatlakozik a negyed legfontosabb útjára, a Ba­ross Gáborról elnevezett szakaszra. Az 1892-ben elhunyt névadó a dua­lizmus korszakának volt jelentős gazdaságpolitikusa. 1883-ban közle­kedési államtitkár, majd közlekedés- ügyi miniszter volt, az utókor bizo­nyára ezért, illetve esztergomi diák­évei kapcsán nevezte el róla a vasút­állomáshoz vezető utat. • -I -n Az országos hírű kertész negyede A délkeleti városrész, gyakorlatilag egybefüggő lakótelep rendszere két, a Budai Nagy Antal úti és a Schweidel úti lakótelepet foglalja magába. Ez utóbbi út Schweidel József, az 1796-ban szüle­tett és 1849-ben meghalt honvédtábor­nok, aradi vértanú nevét viseli. Koráb­ban itt kertes házak voltak találhatók, de ezeket lebontották, s így került helyére az emeletes házak sora. Az utca 1905­től Kertész néven volt ismert, ekkor működött itt a Spielhacsek, azaz Sziklai Ödön híres kertészete. Az 1437-es erdé­lyi parasztfelkelés vezéréről elnevezett Budai Nagy Antal út a 20. század elején épült ki. A múlt század elején azért hív­ták nem túl hangulatosan Villanytelep utcának, mert itt létesült egy áramto­vábbító állomás. • PÖLTL Amikor Móricz Esztergomban járt Ebben a városrészben többnyire la­kóépületek találhatók, így például a kultúrához való kapcsokat főként az ut­canevekben találjuk meg. A Móricz Zsigmond utca névadója, a második vi­lágháború előtti Magyarország legje­lentősebb realista prózaírója volt. Egy országos monográfia segédszerkesztő­jeként Esztergomban is megfordult, ez­zel bővítve a király városba látogató ha­zai irodalmi nagyságaink sorát. A Mó­ricz Zsigmond utca előzőleg 1926-tól Szent László néven volt ismeretes, az íróról 1950-ben nevezték el azt a részt, amely az 1920-as évek elején épült be. • P. Z. Ml A VELEMENYE? A mai körkérdésben a Kovácsi lakóte­lepen élőket kérdeztük arról, hogy mi­ért szeretnek ott lakni, milyen fejlő­dést tapasztaltak az utóbbi években? Vonka Mária (programozó) 9MS Vonattal járok Bu- dapestre dolgozni, három percre van tőlünk a pályaudvar. A negyediken lakunk, aminek hát­ránya, hogy sokat kell lépcsőzni, viszont szép a kilátás, a Vaskapura néz az erkélyünk. A helyijárat- közlekedés is megfelelő, az utóbbi évek fejlődésének eredménye a fe­dett buszmegálló. Geiger Natália (tanuló) Aki azt mondja, hogy szeret panelben lakni, az hazudik. A lakóte­lep mindenki számára csak kényszermegoldás lehet. Némi pozitívumot azért fel lehet fedezni a Budáin is, például, hogy nincs nagy forgalom, közel van az éjjel-nappal nyitva tartó multi, és a kispostához sem kell sokat gyalogolni. Mónos Irén (nyugdíjas) Esztergomban és azon belül a mi Schweidel úti panel­lakásunkban azért szeretek lakni, mert nagyon kedves szomszédaim vannak, ez a legfon­tosabb. A kilátás is szép, a konyhá- ból-kisszobából a Vaskaput látom, a nagyszobából pedig a Táti utat. Fejlődés a környéken nemigen tör­tént az utóbbi időkben, talán csak az uniós szabványoknak megfelelő játszóteret tudnám megemlíteni. ESZTERGOM, AZ EZERARCÚ VÁROS Kovácsi lakótelep Panelprogrammal az otthonos környezetért A Schweidel út forgalmának csökken­tését és a panelprogram megvalósítását nevezte a jövőben megoldandó legfonto­sabb feladatai egyikének Láposi Elza Kovácsi, közismert nevén a Budai Nagy Antal úti lakótelepet jelentő városrész képviselője. Negyedik éve dolgozik képviselőként a Budai Nagy Antal úti, valamint a Schweidel utcai lakótelepeken élőkért Láposi Elza. A képviselő lapunknak adott interjújában az elmúlt évek egyik komoly eredményének nevezte, hogy sikerült rendszeres lakossági fórumokat tartani a városrészben, valamint két olyan - országgyűlési képviselők meghí­vásával - rendezett beszélgetést is, amely­nek kiemelt témája volt a panelprogram. A fórumoknak köszönhetően sok lakó ügyes­bajos dolgát sikerült elintézni. A képviselő elmondta, hogy éves tiszteletdíját mindig az itt élők érdekében használta fel, többek kö­zött ezt a pénzt visszaforgatva szépült meg a lakótelepek környezete, valósult meg a parkok rendezése, a rendszeres fűnyírás és a játszótéren is két új homokozó várja a gyerekeket. Kétévi tiszteletdíjából - a lakók segítségével - új padokat helyeztek el a vasútállomás előtti parkban, amelyek hiá­nya nemcsak az itt élőket, hanem az ideér­kező turistákat is zavarta. Szintén tiszteletdí­jából rendezett karácsonyi, szabadtéri ün­nepséget, ahol forró teával várták a felnőtte­ket, ajándékokkal a kicsiket. A városrész­ben lakók életét színesítette továbbá a má­jus 1-i majális - amelynek megrendezésé­ben a Fiatal Baloldal városi szervezete is részt vállalt-, valamint egy, a közelmúltban tartott nyárbúcsúztató „fesztivál” is. A képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy - több magyarországi várossal szemben - Esztergomban nem sikerült a képviselő-testület támogatását megsze­rezni a panelprogramhoz, pedig ez jelen­tősen hozzájárulhatna a lakótelepen élők környezetének, életterének minőségi javu­lásához. A jövőben azonban megpróbálja elérhetővé tenni ezt a támogatást is, és szeretné elérni, ha több pénzt kaphatna a városrész két lakótelepe fejlesztésre is. A városrész másik nagy problémája a Schweidel úton zajló óriási teherforgalom, amely nagyrészt az ipari parknak és a Su­zuki gyárnak „köszönhető”. A lakók érde­kében csökkenteni kell a forgalmat úgy, hogy a Mátyás király útját meg kell hosz- szabbítani, valamint el kell érni, hogy a Su­zuki gyár a másik oldalon alakítson ki be­léptető kaput. Láposi Elza lapunknak azt mondta, hogy erről a lehetőségről már tár­gyal a cég vezetőségével. A jövőben még több játszóteret szeretne a városrészben ki­alakítani a képviselő, és azt is célul tűzte ki, hogy a városrész köztereinek rendben tar­tása végett parkgondnokot alkalmazzon a város. Szintén rendezésre vár az Áchim ut­ca helyzete is, új aszfaltburkolatot kell kap­nia, és a gyalogosok biztonságos közleke­dése miatt járdát is ki kell itt alakítani. A kép­viselő elmondta, hogy a gyalogosforgalom a lánynevelő intézet és az áruház közötti gyalogosút kialakításával is megoldható lenne. Mindezeket még ebben a hónapban szeretné megvalósítani a képviselő. Láposi Elza munkájával kapcsolatban elmondta azt is, hogy a képviselő-testületben a várost érintő kérdésekben konfliktushelyzeteket is felvállalt a városrésze, illetve az egész város demokratikus működése érdekében. A jö­vőben is hasonló szellemben kíván tovább dolgozni Esztergomért. • -I -a

Next

/
Oldalképek
Tartalom