Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-01 / 173. szám
www.istergranum.hu 2006. szeptember 1., péntek • HÍDLAP 5 Isten háza Pilisszentléleken A községben 1760-ig nem volt templom. Ekkor épült egy olyan építmény, melynek ugyan nem volt tornya, de már megfelelő volt egy kápolnának. A plébánia, mely 1816-ban épült a vallásalap helyi bázisa lett. 1855-ben templom került a helyére. Ezt az épületet bővítik két oldalhajóval 1938-ban. A templom felújítására 24 év múlva került sor, ekkor Kákonyi Asztrik, Forró Kamii és Kákonyi István voltak a rekonstrukció vezetői, tervezői. Kákonyi Asztrik a ferences templomfestészet képviselőjének munkája látható a szentély belső részén. A színes üvegablakok Forró Kamii és Kákonyi István keze munkáját dicsérik. A templom előtt most székely kapu áll, erdélyi fafaragók 1984-ben ajándékozták a díszes bejáratot az itteni eklézsiának. Az épület oldalfalán Pázmány Péterről emlékezik meg egy márványtábla, melyen az író, egyházvezető és politikus előtti tisztelet szavai találhatók. • P. Z. Kétszáz éves iskola Pilisszentléleken a kolostor mellett található az iskola. Az épület 1790-ben nyitotta meg kapuit, akkor még csak vályogépítményként egy tanteremmel. Az iskolát 1936-ban újíttatta fel komolyabban az akkori Vallás és Közoktatási Minisztérium, ekkor a Pilisszentléle- ki Római Katolikus Népiskola nevet viselte. Az intézetben 1955-től kezdődött meg a szlovák nyelvű oktatás. Az épület rekonstrukciós munkák nyomán 1994-ben alakul újjá. Az iskola mellett 1912-től egy kisdedóvó is működik. Pilisszentléleken a Hunyadi János utcában 1994-től működik egy falumúzeum. A műemlék jellegű ház a pilisi szlovákok hegyi falvaiban jellegzetes építményeihez hasonló alaprajzú és formájú. A tájház jelenleg az esztergomi Balassa Bálint Múzeum szakmai felügyelete alatt áll. • -I -n Ml A VELEMENYE? A mai körkérdésben az Esztergomhoz tartozó Pilisszentlélek lakóit kérdeztük arról, hogy miért szeretnek ott lakni, milyen fejlődést tapasztaltak az utóbbi években? Tirer Ferenc (nyugdíjas) fí 'jfVáKp' 1943 óta lakom itt, a "iHházat, amelyben 3 szüleim épí- i tették, de én is hozzátoldottam, semmi pénzért nem költöznék el innen. Szeretem ezt a nyugodt, csendes környéket, jó itt a hangulat, nem tudnám megszokni a forgalmas várost. Vidéken semmire sincs pénz, ennek ellenére nemrég lebetonoztak egy fontosabb utat. t Horváth Pál I (munkanélküli) Itt születtem, itt nőttem fel, és maradok is ezen a csendes helyen, ha egy mód van rá. A jövőben remélhetőleg a fakitermelés majd biztosítani fogja a munkalehetőséget is. Van itt minden, a közellátás és a buszközlekedés is nagyon jó, több utcát is felújítottak az elmúlt években. s Jánosi Sándor (útburkoló) Közel ötven éve la- | kom Szentléleken, nekem már rossz ü lenne bemenni a városba, mert megszoktam a nyugalmat. Fejlődő környék a miénk, eltekintve attól, hogy a szennyvízelvezetés még nincs megoldva, régóta húzódik a munkálatok elkezdése. Örömteli viszont, hogy 3 éve gyönyörűen „felépítették” a Kossuth utcát, rendes burkolatot kapott a Hunyadi utca bekötő útja is. FS7TFR(íDM AZ EZERARCÚ VAROS sével, akár magánházaknál szoba kialakításokkal erősödjön ez a fajta turizmus. A képviselő szeretné, ha a közvilágítás-korszerűsítési program Szentlékekre történő kiterjesztésének keretén belül a templom is díszkivilágítást kapna. Gondol az iskolásokra is, hogy a tanórák közötti szünet kellemesen teljen le, az intézmény mögötti udvart szeretné rendbe tenni számukra. Rendezni szeretné a kábeltévé-rendszerének sorsát is, korszerűsítéssel, továbbfejlesztéssel. A tennivalók között mindezek mellett kiemelte Szalma László, hogy sikerüljön kialakítani egy fűrészkertet a tűzifa-forgalmazásból élők számára, így ők is nyugodtan végezhetnék munkájukat. • -L -A Pilisszentlélek vonzerejét - amely a tiszta levegőben, a falusias, nyugodt környezetben rejlik - a környező városok lakói is felismerték. Sajátosságait megőrizve és hagyományait ápolva indult el a fejlődés Pilisszent- léleken az elmúlt években. így sikerült megteremteni a korábbi lehetőségeit kinőtt Szentlélek biztonságos áramellátását az új trafó megépítésével és hálózatfejlesztéssel, ezen kívül új aszfaltburkolatot kapott a Kossuth Lajos utca is. Kilenc építési telket kínáltak eladásra, azért hogy a település lakosságmegtartó erejét növeljék. Az új parcellákon helyben maradni akaró fiatalok kezdhetnek otthonteremtéshez. A régi, önkéntes tűzoltócsapat üresen álló épületét a szlovák kisebbségi önkormányzat vehette használatba. Az önkormányzat iroda funkcióra adta a kisebbségi önkormányzatnak, akik saját pénzen újítják fel, és így nem kell bérleti díjat fizetniük. Szalma László kezdeményezte a volt községháza faluközpontban álló, leromlott épületének visszavásárlását is, mivel a felújításhoz a tulajdonos - ígéretei ellenére - nem kezdett hozzá. Miután sikerül megszerezni az épületet, teleházat alakítanak ki benne, amelyhez eszközöket - számítógépeket - Esztergom biztosít. Polgárőrség is alakult nemrég Pilisszentléleken, és a lakosok legnagyobb örömére - a képviselő közbenjárásának köszönhetően - önálló irányítószámot is kapott a település. A 2508-as szám segítségével minden postai küldemény időben a megfelelő kézbe kerül. Hamarosan elindul Pilisszentléleken a teljes közműhálózat megépítése, ezt a legfontosabb jövőbeli teendők közé sorolta Szalma László lapunknak adott interjújában. Szeptember folyamán hirdetik ki a közbeszerzési pályázat nyertesét, akit a település lakói is megismerhetnek, hiszen a képviselő egy falugyűlést hív majd össze, ahol minden lényeges információt megkapnak az emberek. Ezt követőn nekilátnak a 160 milliós szennyvízhálózat-beruházásnak. A csatornák megépítését követően ebből az összegből jut majd a felbontott utcák teljes szélességben történő helyreállítására is, és a szükséges tisztítómű elkészítésére. A pályázaton nyert pénz, amelyet az önkormányzat is kiegészített, úgy fedezi a költségeket, hogy Pilisszentlélek lakóira nem hárulnak a régóta várt fejlesztés terhei. Szalma László reményét fejezte ki, hogy nemcsak a régóta várt beruházás megkezdésénél munkálkodhat, hanem annak befejezésénél is. Számos más fejlesztés és beruházás indulhat el a jövőben, amelyek alapját a hamarosan elfogadandó szerkezeti terv tartalmazza. A település megtartó erejét tovább növelve, újabb építési telkeket jelölnek ki, ennek célja, hogy a fiatalok itt maradjanak és ápolják, őrizzék Pilisszentlélek hagyományait. A csatornahálózat megépülésével lendületet kaphat a falusi turizmus is, amit megvalósul, felmérik az igényeget, lehetőségeket, hogy akár a faluban panziók létesítéPilisszentlélek Egyre vonzóbb Esztergom tüdeje Falugyűléssel egybekötött tájékoztatón ismerteti szeptemberben Pilisszentlélek lakosaival Szalma László képviselő annak a közbeszerzési eljárásnak az eredményét, amely után megindulhat a szennyvízhálózat kiépítése a településen. A településrészért nyolcadik éve tevékenykedő képviselő a jövőben azt szeretné, hogy folytatódjon Pilisszentlélek fejlődése, és Esztergom „tüdeje” megőrizze hagyományait és falusias nyugalmát. Hutának is nevezik Pilisszentléleket, amely Esztergom városrésze, és 1970-ben üdülőközséggé nyilvánították. Az itt élőkért dolgozik nyolcadik éve Szalma László képviselő.