Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-02 / 174. szám

VI HÍD LAP • 2006. szeptember 2., szombat Gulya István írása Konvergenciacirkusz Magyarország-manézson a fények kihunytak, a tapsra hajlamos - megté­vesztett - mélyen tisztelt publikum mancsai, mint mikor a mágnes átel- len-pólusai taszítják egymást, a csattanás előtt a levegőbe dermedtek. Tegnap óta a tükör által homályosan látók hályoga is felszakadt, a lepel lehullt, a máz elkenődött, és (megint csak) kiderült, a vigyor alatt (megint csak) félelmes grimasz van odakanyarítva. Tegnap óta - a magát elősze­retettel oroszlánidomámak prezentáló - Feri bohóc mutatványa befa­gyasztotta a szót még abba is, aki hajlott annak szapora dicséretekre tör­ténő használására, miszerint most bátor lépések kellenek, és ezek bátrak, tessék csinálni, tessék csinálni. Merthogy a mutatvány szar része majd úgysem őt érinti, hanem a szomszédot - gondolhatta -, hiszen a megszo­rítások kizárólag másokra vonatkozhatnak, nem rá. Hozott ő eleget már áldozatot, a nadrágszíján amúgy sincs több luk (hanem jelzáloghitel van, papapapa, nem kell jövedelmi kimutatás, papapapa), a mellette ülő meg egyébként is biztos valami kis mitugrász fideszes, aki akkor érzi jól ma­gát, ha a Kossuth téren könnyezheti Mikolát, és dülöngélhet Patakira. Nem, kérem szépen, mélyen tisztelt publikum (van-e nálad bubligum? - firtatja a kormánynak hazudott pénzbeszedő társaság, mert elvenné, de legalábbis jól megadóztatná), tegnap óta (megint csak) fáj. Mindenkinek (kivéve az imént zárójelesen említett kompá­niát és háttérzaját) - és jó hosszan fog is, mert ugyan Feri bohóc azt rikácsolta - balról jobbra tekeredve, majd vissza -, hogy két évig juj, de rossz lesz, bezzeg aztán. Vagyis, értsék, ahogy kell: a jó ég tudja,, hogy mikor lesz (mondjuk: osztráksógor-mód) kolbászból a kerítés. Vagy, hogy mikor lesz kolbász. Vagy, mikor lesz kerítés. Én a tudatmódosító szerektől érintetlenül hagyott agysarkammal azt nem vagyok képes feldolgozni, hogy a korábban (Medgyessy előtt) olyan szépen teljesítő magyar gazdaság, hogy a csudába ment úgy tönkre, hogy a hiányt pótolni még az unokáink is fogják. Érthetőb­ben: hol a lóvé? Mert a félig-meddig végrehajtott béremelésekben nem (amiknek felét az önkormányzatok fizették, ugye), és a nyugdí­jasoknál sincs - megkérdeztem anyámat és nincs a tizenharmadik havi fizetésekben sem. Akkor meg hol van? Nálam nem, az ágy alatt csak por-godzillák birkóznak, az előszobái szekrényben meg olcsó mú'bőrkabát dohosodik, várva, hogy újra megalakul az ÁVÓ, és so­roznak. (Ne tessék legyinteni, én ma már ebben az országban sok mindent el tudok képzelni, a retró meg egyébként is divatos.) Tegnap óta drágább és (megint csak) szarabb az élet. És aki azt hiszi (hogy kezdjük a végén), a halálba menekülve inkább megússza, téved, mert a hantolás díja szintén nőtt. Fizetsz, ha meghalsz. Pláne, ha élsz. Hiszen az összes napi betevő - a kaja, drága, felebarátaim, a kaja - ára elindult felfelé. És ki tudja, hol áll meg, És a rezsiért is többet kell perkálni, innen a vénasszonyok nyarai irigyen sanda pillantás az önfe­ledt hajléktalanokra. S utazni, már, ahol még van mivel, vagy nem állí­tanak fel kordont egy kis perverz testüregi motozásra, miszerint, kö­csög, hol ajegyedTápiószecsőre, szóval utazni tömeggel szintúgy költségesebb, ami miatt már nem rója olyan önfeledten a resti-reterát falára a nép, miszerint HÍV a vasút, BAR (listás) a MÁV. És már le­gyinteni sem legyint, miszerint buszni rá. Mert az érintett azzal fogla­latoskodik, hogy elgurult apróját előkapaija - valahogy úgy, mint a jó időkben ijesztésként, nevelő célzattal olvastatott Móricz Zsigmond-re- mekben, a Hét krajcárban vagy, ahogy a helikopáteres (yuppie) mi­niszter gondolja (igen, a Kóka), szalmaciháját hasogassa, hiszen oda dugdosta a sokdellát, nem a bankba (papapapa). Van abban valami ízléstelen szépség (pontosabban: kegyetlenség), hogy a megszorítások legtöbb embert érintő vonulata szeptember elsejétől árad, különösképpen, hogy kezdődik az iskola, tehát az átlaggyermekes átlag­családok egyébként is többet költenek, mint rendesen. Hát miért nem használtak anno óvszert? Netán csak a pillanatnyi örömnek éltek, nem hoztak felelős döntéseket és bátor lépéseket? Pedig kellett volna. Ugye. Aki pedig beteg, rágjon fakérget, hiszen gyógyszerre, orvosra nem telik, ennek egyébként van egy olyan előnye is, hogy esetleg rádől - bár a konkurencia (a hódok) fogban jól állnak, és mint fentebb emlí­tettük, a koporsószeg drágább, mint valaha. Az csupán már apróság, és épp nevethetnék, ha nem fájna, mert éppen­séggel - mint olyan sokan - nem vagyok érintett, hiszen nincsen pén­zem a bankban („nem vagyok egy teddide-teddoda férfi, nem vagyok egy rakdide-rakdoda legény”), de tegnap óta működik a kamatadó-sáp is, miszerint öt meghizlalt forintból egy az államé. Hát de miért? Mit tett az én (fiktív) megtakarított pénzemért? Hát hogyan tessek Kóka (dt) bá­csinak, ha ezek után értelemszerűen hagyom a dunyhában a (fiktív) fo­rintjaimat, és nem gondolkodom frappáns európai módi befektetéseken? Következmények nélküli ország - Fricz Tamás politológus mondta volt - szar hely, mondom immár én, és ezt Pálffy Pista is közölte őszinte (és le­tiltott) szövegében, ahonnan elspriccelne az ember legszívesebben - csak, hát, ugye, szereti. Moslék-ország, írta Tóta W. Árpád kolléga, durván (ám, sajnos, valahol mégis találóan), ahol a sokmilliárdos villamoshemyókat már a próbaútjukon elrondítják, és - teszem hozzá én - nem azért, mert nyomott és ijesztő a polgár általános hangulata - az, de a manézs fölött a fizetett csinn-bumm zenészek (a független médiákok) vidáman játszanak, harsogva, hogy most bátor lépések és muzsikusok kellenek -, nem. Ha­nem, mert azt látja a paraszt (a firkáló-rongáló), itt aztán mindent szabad, például folyamatosan hazudni, lopni, hányni a fittyet reánk. Tegnap óta Feri bohóc előkapta a motoros fűrészt, kivágta magát a dobozából, és reánk támadt: legyünk barátok, legyünk barátok. Tudják mit? Inkább vessenek a mókusok elé! A költők énekesének szabadiskolája hídlapmagazin______________________________ Szeptember közepétől két helyszínen, az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Házban és az esztergomi-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban tartja tíz-tíz előadást kitevő Szabadiskoláját Dinnyés József költő, énekes. A havonta jelentkező kurzusokon balladák, közénekek, zsoltárok és énekelt versek, ötszáz év tör­ténelme dalban előadva hangzik majd el. A négy évtizede alkotó lantost pályájáról és a mostani kezdeményezéséről kérdeztük.- Szabadiskolájának első kurzusa különös címet kapott. „Ki vagyok? Mit akarok? Hogyan mondjam el?" Mit takar ez a cím?- Az önmeghatározás kísérletét, hi­szen mindenkinek szükséges van, mi­előtt a nagyvilággal megismerkedik, vagy már azt hiszi, hogy kora miatt már ismeri, hogy el tudja helyezni ön­magát az egészben. A legtöbb gond akkor van, amikor nem tudjuk ma­gunkat elhelyezni a világban. Erről szól majd ez az előadás. Rögtön hoz­záteszem, hogy a Szabadiskola teljes anyagának alapja 500 év történelme versben és dalban, így ezeket ismerve én kijelenthetem, hogy ez az identitás probléma minden korban megvolt, Csokonaitól Berzsenyiig minden köl­tő megdalolta. De már a népdalok vi­lágából ismerjük ezt az állapotot, föl- fedez-e engem kedvesem, hogy én ki vagyok, hogy én értékes vagyok a számára. Az előadáson a saját szerze­ményeim segítségével egy kísérletet mutatok be a közönségnek, hogy mi önmagam meghatározása.- A legfiatalabb generációk talán kevésbé tudják, hogy a mai 30-as, 40- es és 50-es nemzedéknek mennyire fontos volt és fontos ma is az Ón elő­adói és alkotói tevékenysége. Röviden meséljen, kérem pályája fontosabb szakaszairól!- Saját szövegű dalokkal kereken negyven évvel ezelőtt indultam Sze­gedről. Ez a kezdeti időszak 1964-től három éven át tartott. Ezt követően, mint tizennyolc éves fiatalember útra keltem és különböző, ahogy ma mondják, kultúr-antropológiai kör­nyezetben mutattam meg magam. Ezen utam közben jutottam el Kecs­kemétre, Debrecenbe, Budapestre és később Kassára és Pozsonyba és a többi fontos helyre, a falvakba. Gya­korlatilag az ország határon innen és túl minden helyet bejártam. A rend­szerváltás körüli éveket, érdekes mó­don, stresszes állapotban éltem meg, mert bár korábban is mellőzött voltam a lemezkiadóknál, de sosem sértőd­tem meg ezen és soha nem bújtam be a saját vackomba. Természetesen új dalokkal, új költőtársakkal vigaszta­lódtam, őket kutattam és velük foglal­koztam inkább, így oldottam a stresszt. A hiúságról leszoktatott a tö­megkommunikáció előtti sikertelen­ség. így könnyebben átvészeltem a rendszerváltást is. A 90-es évektől kezdve aztán elkezdődött a publiká­lás, eddig harminc nagylemezem je­lent meg, de ezek közül csak kettő ne­vezhető a hivatalos nagy lemezkiadók által támogatottnak, a többit egy pár­tolóm, aki csak az én dalaim bemuta­tására alapított lemezkiadót, adott ki. Jelenleg is ezeket a portré- és antoló­gialemezeket szerkesztem illetve én készítem, frissítem az internetes hon­lapomat is.- Mely kortárs költők verseit zené- sítette meg?- Ratkó József, Fáy Ferenc, Váczy Mihály, Serfőző Simon és Petri Csathó Ferenc költeményeiről van szó.- Térjünk vissza a Szabadiskolára. Hogy jött ez az ötlete ?- Hosszú évekkel ezelőtt már hívtak a debreceni egyetemre irodalmi előadá­sokat tartani. Itt bizonyos témakörökből rendszeresen adtam órákat. Mivel ott úgy tűnt, hogy erre igen nagy igény van, ezért úgy döntöttem, hogy ezt önálló módon is meg lehet csinálni, ahogy majd most is itt Esztergomban és Kertvárosban. Megszületett a tíz tema­tika, elkészült a Szabadiskola előadása­inak rendje. Az elmúlt évben hét kisebb településen és Békéscsabán mutattam be az egészet. Ott népfőiskola szintű felnőtt oktatás kategóriára hasonlított, és azt hiszem, hogy működött. Ezt pe­dig nemcsak a bemutatott klasszikusok, de a kortárs költők révén is hiszem és vallom. Ők a velünk élő irodalom, ugyanolyan fontosak mint elődeik. A mai embernek ugyanúgy érdemes rájuk figyelni, hiszen ez saját életének alap­köve. A 16-tól a 19-ig lévő századok lí­rikusait pedig azoknak fontosak, akik meglátják, hogy a ma történései a múlt­ban gyökereznek. Régi költőinktől megtudhatjuk, hogy miért alakult úgy Közép-Európa sorsa ahogy.- A mai általános műveltség szintje egyre lejjebb kerül. A kor, melyben élünk, túl televíziós és számítógépes kultúrán is már csak a legtanulatla­nabb emberek szintjén magyarázza a világot. Az ön által képviselt klasszi­kus értékek ezzel ellentétben állnak. Megmarad az eredeti, magas szintű kultúra a mai viszonyok között?- A 70-es, 80-as években nagyon sok verséneklő volt Magyarországon. De mivel sosem volt látható nagy pénz ebben a dologban, volt hogy a legtöb­ben elfordultak tőle. így lettek a nagy­szerű zenészekből inkább például country és blues muzsikusok. A jelen helyzetben, csak a magam megoldását említve, elmondom, hogy az előadá­sok mellett az elektronika, az Internet adta lehetőségeket kihasználva folyta­tom tovább azt, amit eddig is csinál­tam. Az én honlapomról 19. századi költőket, zsoltárszövegeket, különbö­ző tanulmányokat, cikkeket tölthetnek le, érhetnek el. így terjesztem a kultú­rát. így a Guttenberg-galaxis nem ár- vul el tehát, hanem társra talál.- Mikor indulnak az előadások?- Havonta lesz egy-egy kurzus a két helyen. A Szabadiskola első előadása az esztergom-kertvárosi Féja Géza Szabadiskolában szeptember 13-án lesz, a többi kertvárosi és esztergomi alkalom dátuma a www.dinnyes.com oldalon megtalálható. • P. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom