Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-01 / 173. szám
www.esztergom.hu 2006. szeptember 1., péntek • HÍDLAP 3 Emlékérem őrzi a Bazilika felszentelését Az éremmel indul útjára az egyházi építészet remekei című sorozat Folytatás az 1. oldalról A Magyar Nemzeti Bank ezen alkalomra készített ötezer forint értékű ezüstpénzét az Ószeminárium földszinti nagytermében mutatta be Erdő Péter bíboros és Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Érdekes volt, hogy az emlékpénzt a konferencia helyszínén csak Szapáry György kibocsátásra vonatkozó bejelentését követően lehetett megvenni. A nagyméretű, mutatós emlékéremből ezen alkalomból csak 99 darab volt megvásárolható a helyszínen. Az egyedi ezüstpénzből összesen hatezer darabot gyártatott az MNB, aki szeretne hozzájutni az egyedi darabhoz, ezután már csak a fővárosban teheti meg. Az emlékpénz egyébként törvényes fizetőeszköz, hiszen, mint ahogy Szapáry György is kiemelte, rajta megtalálható a „Magyar Köztársaság” felirat, az „5000” értékjelzés, a „forint” felirat, a 2006-os verési évszám, valamint a „Bp”. verdejel is. Ezenkívül az érmén látható a tervező, Bartos István Péter mesterjegye is. Az érme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 milliméter, és érdekessége, hogy kerülete nem kerek, hanem virágszirom formájú. A pénz egyik oldalán a Bazilika homlokzata, másik oldalán pedig a kupola belső ablakdíszítése látható. • (pöltl) Hamarosan elkészül a mentőállomás Folytatás az 1. oldalról Az esztergomi mentőautópark bővítésére tavasszal került sor, a mentőellátás új épületének felújítását a tervek szerint pedig szeptember 30-án fejezik be. Ugyancsak idén tavasszal bővült a mentőállomás felszerelése, ekkor három- százezer forint értékben pulzoxi méter, vákuumsín és autókból történő mentésnél használatos speciális mellény bővítette a mentőautók felszerelését. A térségi mentőállomás kialakításával párhuzamosan a Hősök terei körforgalomnál álló épületben alakítják ki a szintén térségi feladatot ellátó orvosi ügyeletet és egy orvosi központ rendelőit is. •-I -n Kibővül az esztergomi bölcsőde Uniós pályázati pénzből kivitelezik a nagy volumenű fejlesztéseket Hamarosan megkezdődik az esztergomi Aprófalva Bölcsőde felújítása és kibővítése. A beruházás egy közel 240 millió forintos HEFOP (Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program) pályázatnak köszönhetően valósulhat meg várhatóan 2008 tavaszáig. A bölcsődék országszerte túltelítettséggel küzdenek, az esztergomi intézmény 40 férőhelye is régóta igencsak kevésnek bizonyul. 2008-ra a fejlesztésnek köszönhetően a férőhelyek száma megduplázódik, összesen 80 gyermeket tudnak majd ellátni kibővült szakszemélyzettel és új foglalkoztatási programokkal. Lehetőség nyílik például a speciális igényű, fogyatékos kicsik ellátására, fejlesztésére, integrált gondozásra, ahogyan ideiglenes, napközis elhelyezésre is. A munkálatok első ütemében egy teljesen új szárnyat építenek a bölcsődéhez, ez jövő év tavaszáig elkészül és ideköltözhetnek át a gyerekek, amíg a régi épületet renoválják. A bölcsőde tehát a munkálatok ideje alatt is zökkenőmentesen működhet. A támogatási szerződést nemrég aláírták és napokon belül lezárul a közbeszerzési eljárás is, így szeptembertől megkezdődhet az építkezés. A fejlesztésre Esztergomban különösen nagy szükség van, hiszen többek közt a Szent Miklós Alapnak köszönhetően folyamatosan növekszik az újszülöttek száma. • Sz.H. Mától mindenért többet fizetünk Ismét gondot jelenthet a pénztárgépek átállítása Mától életbe lépett az ötszázalékos áfaemelés, a boltok lázasan áraznak és a januári áfamódosítás után immár másodszor kell átállítaniuk a pénztárgépeket. Az áfa-módosulása és az árváltozás leginkább a kisebb boltoknak okozhat gondot, hiszen akik egyenként címkézik az árut, azoknak nagy munka lesz az átragasztás, ráadásul amennyiben kevésbé korszerű pénztárgépeket hasznainak, ezek átailiíasa sem megy egyszerűen. Az APEH ezúttal november 30-ig adott haladékot az üzleteknek. Fennakadásokra lehet számítani a pénztáraknál akkor is, ha az átárazást nem tudják időben maradéktalanul végrehajtani, így más összeggel szembesülhetünk fizetéskor, mint ami a polcon szerepel. A fogyasztóvédelmi szempontból törvénynek megfelelő átcímkézés igencsak megterheli a nagy hipermarketláncokat is: az Auchan, a Tesco és a Spar erre szánta a múlt éjszakát. A CBA boltokban inkább vállalják az egynapos „veszteséget”, de az átcímkézéseket hétvégére halasztják, és túlórában csinálják meg a változtatásokat - tudtuk meg Molnár Lászlótól, a régiónkban működő CBA XL cégcsoport vezetőjétől. A „hazai üzletlánc”-nak a pénztárgép átállítással nem lesz nagy gondja, mert fejlett informatikai rendszerrel rendelkeznek, így mától automatikusan átsorolták az áfakulcsokat. • Sz. H. Születésnapi előfizetési akció! Születés 3 éves lett a régió napilapja, a Hídlap. Ez alkalomból kiadónk újabb előfizetési akciót indít, melynek nyereménye egy nagy- képernyős plazma televízió! Ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy előfizet a Hídlapra, egy évre 3 x 3000 forintért. Születésnapi előfizetési akciónk 2006. szeptember 9-ig tart! Sorsolás: 2006. szeptember 15. I Alulírott. ■—j _ ! IS^sas=«sssssssr : íssss a-sisr——r , részlet, 3000 Ft I A "yereményakciún való me9 efe,ű részt kérem, íiuzza alá. i Irányítószám: XT”:....................... I Si£* ...................................................................... i s" ..........................................................::::::::: A befizetésről szóló számiá. . ..... 6016,61...........a<tó:Szer vezet neve: az alabbi« kérem kiállítani Székhelyének címe- ............................................. A szervezet postacíme:.......................................................Z -.............................. kan yitoszám: .. ............................... ........................... w ................................................................ ...................................................;....,....... K elt:................... ..........................faxszám:............ ...... eme et...............ajtó:...... ’ .........................aláírás......................