Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-26 / 190. szám

www.esztergom.hu 2006. szeptember 26., kedd • HÍDLAP 3 Megbecsülés Esztergom gyarapítóinak Múlt hét pénteken adták át a Bazili­ka mögötti Ószeminárium épületében az Esztergom gyarapodásáért alapított Einczinger Ferenc-díjat. Az elismerést Szekeres József és Neuzer András, a helyi gazdasági élet két kiemelkedő egyénisége vehette át Meggyes Tamás polgármestertől. Az esztergom köz- és kulturális élet tagjainak részvételével került sor szeptember 22-én a Szent Adalbert Központ dísztermében az Einczinger Ferenc-díj átadására. Az ünnepség páncélos lovagok, korhű ruhába öltö­zött apródok és zászlós katonák látvá­nyos felvonulásával, és a középkori fanfármuzsikát játszó Musica Profana zenekar műsorával indult, a városi képviselő-testület tagjainak, a város díszpolgárainak, a megyei iparkamara képviselőnek jelenlétében. Meggyes Tamás polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy megbecsülés és hála jár azoknak, akik Esztergom gazdasá­gi életének gyarapításáért hosszú időn át, a saját anyagi és szellemi tőkéjüket a köz javára adva tesznek. Ezután Koditek Pál, az önkormányzat ide­genforgalmi- sport és kulturális bi­zottságának vezetője méltatta Szeke­res József, a Rosenberg Hungária Kft. vezérigazgatójának tevékenységét. Vince Ferenc, a Spori Print Kft. igaz­gatója pedig Neuzer András, a Neuzer Kft. vezetőjének pályájáról adott átte­kintést. A két felszólaló hangsúlyozta, az idei kitüntetettek, erejükön felül, s mégis figyelemre méltó színvonalon, a közjavát szolgálva végezték és vég­zik gazdasági- és támogató tevékeny­ségüket. Az Einczinger Ferenc-díj do­kumentációjaként járó oklevél mellé a két gazdasági menedzser emlékérmet, rendjelet és a díj feliratával ellátott vésett, ezüst pecsétgyűrűt kapott elis­merésként. • Kép és szöveg: Pőltl Zoltán Lukrécia nővér 100 éves Esztergom város nevében száz szál fehér rózsával köszöntötte szombaton Lukrécia nővért századik születés­napján Meggyes Tamás polgármester. A bensőséges házi ünnepséget a Kos­suth Lajos utcai apácaotthonban tar­tották. Az élénk médiaérdeklődéssel kísért eseményen a város vezetője ajándékokkal kedveskedett a nővér­nek, aki láthatóan jó hangulatban, irigylésre méltó szellemi és testi fris­sességben fogadta a köszöntést. • -I -n Önkormányzati választások 2006 Bemutatkoznak Esztergom 8. és 9. számú választókörzeteinek képviselőjelöltjei A 8. számú választókerület képvise­lőjelöltjei: Fekete József, a Magyar Demokrata Fórum jelöltje 38 éves, nős, egy gyermek édesapja. Esztergomban él, történelem tanári és szociológusi diplomája, valamint informatikai képesítése van, jelen­leg doktori tanulmányokat végez. Dolgozott a városházán rendszer- gazdaként. most a Bottyán János kö­zépiskolában és a Gábor Dénes Fő­iskolán tanít. Céljai között szerepel a Töltés utcai nyomornegyed felszá­molása, a városrész bekapcsolása a tömegközlekedésbe, havi rendsze­rességgel lakossági fórum rendezé­se, ahol lehetőség nyílik a problé­mák megbeszélésére. Megoldást ke­resne a Töltés utcában élő roma la­kosság szocializálására, mely által a körzetben lévő ingatlanok értéke nagymértékben növekedne. Horányi László, a Civil Összefogás (Együtt Esztergo­mért Egyesület, Női Vállalkozók Egyesü- KyprgSf lete, Haladó Eszter- J % w gomért Egyesület, ■ ■ Regionális Szakmai Tanács) jelöltje az MSZP és az SZDSZ támogatásával 55 éves, Esztergomban született, csa­ládja és munkája révén sok szállal kötődik a városhoz. Színész, építész, néprajzkutató és kulturális mene­dzseri diplomával rendelkezik, 1994 óta az Esztergomi Várszínház művé­szeti vezetője. Képviselőjelöltként az egyik legfőbb célkitűzése, hogy a vá­ros vezetése kompromisszumokon, érdekegyeztetésen, felelősségvállalá­son, lokálpatriotizmuson és szakmai­ságon alapuljon. Választókerüle­tében járható, gondozott utakat, ott­honos környezetet és helyi járatot szeretne megvalósítani. A roma la­kosság részére elfogadható munkale­hetőségeket teremtene, és szorgal­mazná az egykori SZIM és Labor MIM iparterületének, épületeinek városbarát rehabilitációját. Juhász István, a Vál­lalkozók Pártja je­löltje 32 éves esztergomi vállalkozó, csalá­dos, két gyermek édesapja, játszik a helyi rögbicsapatban. Egyik legfon­tosabb célja, hogy a körzet és lakói a városon belül egyenrangúak legye­nek a beruházásokat tekintve is. A városrészben uralkodó tarthatatlan állapotok - buszközlekedés hiánya, gyalogátkelőhelyek hiánya - javítá­sáért szeretne tevékenykedni, és szorgalmazná a közelmúltban leasz­faltozott utcákban a csapadékvíz-el­vezetés megoldását a kulturált közle­kedés érdekében. Kiss Tamás, a ' Fidesz-MPSZ és a Kereszténydemok­rata Néppárt jelöltje Két évtizede lakik j és dolgozik Eszter- í gomban, földrajz­biológia szakos tanár, 1998 óta tagja a helyi képviselő-testületnek. Szeretné folytatni az elmúlt fél évszázadban méltatlanul elhanyagolt városrész megkezdett fejlesztését: a még poros, kátyús utcák aszfaltburkolattal való ellátását, a közműfejlesztést, valamint a csapadék- és szennyvízcsatornák építését. A közvilágítás korszerűsíté­se, amely az egész városban folyama­tosan zajlik, itt is hamarosan megol­dódik. A jelölt fontos célkitűzése, hogy biztonságos gyalogos átkelőhely létesüljön a Táti úton, és hogy tudja, milyen problémáik vannak az itt élők­nek és ezeket a lehető leggyorsabban és hatékonyan meg is oldja. Nagy Attila, az Esz­tergomi Szociálde­mokrata Egyesület jelöltje 33 éves, egy fiú­gyermek édesapja, az önkormányzati utak fenntartásáról gondoskodó Esz­tergomi Zöldfelület-gondozó és Út­fenntartó Kft. vezetője. Munkája ré­vén ismeri a város, így a választóke­rület minden szögletét, örömét-bá- natát is. Úgy véli, a szentpáli ne­gyedben „pálfordulóra” van szük­ség: magára hagyott peremkerület helyett virágzó otthonná kell tenni a városrészt. Céljai között szerepel a Táti útnak az Árok utca mintájára történő átalakítása, a Töltés utca re­habilitációja, rendezett utcák és par­kok kialakítása, egy korszerű játszó­tér felépítése, és egy társasági köz­pont létrehozása. Vörös József, füg­getlen jelölt 55 éves, három gyermek édesapja, nyugdíjba vonulásá­ig az esztergomi tűzoltóságon dolgo­zott. A választókerületben született és közel húsz éve újra itt él, ezért ala­posan ismeri a városrész mindennap­jait. Úgy véli, az ígéretekből kijutott már bőven az itt élőknek, ezért csak azt ígéri, hogy megválasztása esetén méltóképpen képviseli majd a körzet és lakóinak érdekeit: ha szükséges, kész naponta megbeszélni a problé­mákat, és a testületben pártpolitiká­tól függetlenül valóban a lakók aka­rata mellett áll ki. A 9. számú választókerület képvise­lőjelöltjei: Ivanov Mihály, füg­getlen jelölt az Fidesz-MPSZ és a Kereszténydemok­rata Néppárt támo­gatásával Gyermekkora óta a Kiss János utcában él, 61 éves, nős, három gyermek édesapja, jelenleg mezőgazdasági vállalkozóként dol­gozik, nyolc éve ül a képviselő-tes­tület soraiban. A déli városrész megkezdődött fejlesztését szeretné folytatni az aszfaltburkolattal ellá­tott utcák számának bővítésével, a csapadékvíz- és szennyvízcsatornák kialakításával. Konkrét céljai között szerepel a körforgalom megépítése a Magvető szobornál, a Bartók Béla utca, a Budapesti utca és a Virágos utca teljes felújítása parkolókkal, utcabútorokkal és korszerű közvilá­gítással. Becse András Ber­talanná, a Magyar Demokrata Fórum jelöltje Születése óta a vá­lasztókerület lakó­ja, két felnőtt fiú édesanyja. 1989 óta működő élelmi­Kérjük a Tisztelt Képviselőjelölteket, elsősorban a függetlenként indulókat, hogy olvasóink minél alaposabb tájékoztatása érdekében segítsék munkánkat azzal, hogy rendelkezésünkre bocsátják rövid, a fentiekkel megegyező méretű bemu­tatkozásukat és lehetőség szerint fényképüket. A dokumentumokat az info@hidlap.net címre, vagy a Deák Ferenc utca 4. szám alatti szerkesztőség­be kérjük eljuttatni. A 8. számú választókerületez tartozó utcák Árok utca páros oldal 2-44. szám, Bajor Ágost utca, Duna utca, Eötvös József utca, Jókai Mór utca páratlan oldal 51—67. szám, páros oldal 54-70. szám, Lázár Vilmos utca, Muskátli utca, Nefelejcs utca, Pöltenberg Ernő utca, Révész Béla utca, Szegfű utca, Szentkirályi-dűlő, Szentkirályi utca, Szentpál utca, Szé- rűskert utca, Tartsay Vilmos utca, Töltés utca, Verseghy Ferenc utca, Zsák ut­ca, Zsidódi utca, Zsolt Nándor utca A 9. számú választókerületez tartozó utcák Ady Endre utca, Árpád utca, Baross Gábor út páratlan oldal, Bartók Béla utca, Budapesti utca, Csapási-dűlő, Csatai Szabó János utca, Dorogi üt, Erzsébet királyné utca páratlan oldal 1-35. szám, páros oldal 2-34. szám, Esztergomi repülőtér, Hősök tere páratlan oldal, Kiss János vezérezredes út, Knorr János utca, Kovácsi utca, Laposi-dűlő, MÁV állomás, Meszina utca páratlan oldal, Petz testvérek utca, Rudnay Sándor tér, Ságvári telep, Táti út páros oldal, Terézia utca páratlan oldal, Vágány köz, Vasas utca, Virágos utca szeripari családi vállalkozásában, il­letve saját Simor János utcai cuk­rászdájában dolgozik. Céljai közé tartozik a korszerű, ivókutakkal, ját­szótérrel, illemhellyel felszerelt köz­parkok létesítése, a turisták eligazo­dását segítő komplex rendszer kiépí­tése, az áldatlan állapotú utcák sür­gős kijavítása. Szorgalmazná a lakás­hoz jutás újfajta lehetőségének kidol­gozását, elsősorban szociálisan rá­szoruló családok számára. ■“Biró László, a Civil u, Összefogás (Együtt Esztergomért Egyesü­let, Női Vállalkozók Egyesülete, Haladó Esztergomért Egyesü­let, Regionális Szak­mai Tanács) jelöltje Születése óta Esztergomban él, 34 éves, egy helyi vállalat ügyvezetője, ingatlanszakértő. Azt vallja, hogy a szakmai hozzáértés lendítheti előre a város, így a választókerület fejlődé­sét is. Bízik abban, hogy az Eszter­gom sorsát, jövőjét érintő kérdések­ben mind kevesebb szerepet kap a pártpolitika, és minél nagyobb teret nyer a szaktudás jelentősége. Csekő Lajos, az Esz­tergomi Szociálde­mokrata Egyesület jelöltje A választókerület- ben, a Szentlázár és Mil vH a Kovácsi lakótelep körzetének határán él. Céljai közé tartozik a katasztrofális állapotú jár­dák és utak egységes arculattal törté­nő kijavítása, parkok, illetve egy kor­szerű játszótér létesítése a Magvető szobor előtti területen, hangjelzéssel működő gyalogátkelőhelyek kialakí­tása a gyengén látók számára, vala­mint iskolabuszjárat indítása. Szor­galmazná, hogy a közösségi tudat erősítése érdekében legyen a város­résznek társasági központja és saját kulturális rendezvénye. Ribár Zoltán, a Vál­lalkozók Pártja je­löltje Tősgyökeres esz­tergomi, 43 éves, két felnőtt gyer­mek édesapja. A rendszerváltás után önerőből hozta létre ma is kiegyensúlyozottan mű­ködő vállalkozását. Szorgalmazná a körzet poros, kátyús utcáinak mi­előbbi helyreállítását, a Kiss János úton gyalogátkelőhelyek felfesté­sét, a Virágos utca végén gyalogos átjáró kialakítását a vasútállomás felé. A vasútállomásra tervezett gázolajtartályok telepítését a kör­nyék lakóival egyetértésben meg­akadályozná. Dr. Varga Győző, az MSZP és az SZDSZ jelöltje 54 éves, orvos, egészségügyi köz­gazdász, a dorogi rendelőintézet igaz­gatója, nős, két gyermek édesapja, az SZDSZ megyei és városi elnöke, két ciklusban volt már a képviselő-testü­let tagja. Céljai között szerepel a vas­útállomás környezetének rehabilitáci­ója a MÁV-val egyeztetve, a volt SZIM területének átalakítása vállal­kozók bevonásával, a használhatatlan burkolatú utcák felújítása, zöldfelüle­tek és gondozott környezet kialakítá­sa, illetve információs táblák kihelye­zése. Rendszeresen tartana fogadó­órákat, a problémák megoldása során figyelembe venné a körzet lakóinak véleményét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom