Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-23 / 189. szám
HÍDLAP • 2006. szeptember 23., szombat hídlapmagazin Gulya István írása . Szabadlábon Velencében (második rész) Midőn tehát jó-sebes autónkat a taljánok földje felé kormányoztuk, és miután begyűjtöttük a kötelező közlekedési kihágás okozta bírságot a koedukált közeg-pártól (lásd: „kúrós” rendőrök), Magyarország szomorú szokás szerint búcsúzkodott tőlünk. Pontosabban, hogy szittya szívem nyomásának engedjek és pontos legyek, egy nemzetidegen - sógori - benzinkút vécéje hozta a formáját: nem volt takarítva, az előző kuncsaft folyománya ott lötykölődött a céltárgyban, és hiányzott a papír is. Ausztria szép - és ízléstelen. A határ mentén legalábbis. Attila, a hun asszonya már előre figyelmeztetett, hogy nézzük meg, vigyázban fognak állni a zöldnövények, és tényleg. Ám a négyszögletesre, sablonra elrendezett haszongabonák (amik között egy szál gaz, példának okáért parlagfű sem virított - nem csoda, ha nem láttunk még allergiás osztrákot) ellenére a falvak-kisvárosok közepén rendre olyan körforgalmak éktelenkedtek, amik túlléptek a giccshatáron. Mint amikor valakinek pénze van, de érzéke a szépre kevésbé. Különösen az a közterületi „körbe-menőke” késztetett ijedt csodálkozásra, aminek a közepén primitív szökőkút fröcsögött, és vízköpő cső körül bizonytalan eredetű barna lé hullámzott (szennyvíz-szökőkút, talán?). Megszívlelve a kitett „veszélyes útszakasz” táblát - Mozart szép nyelvén, ha jól emlékszem: „spurinnen” -, gázfröccsöt adva tempóztunk tovább. Tény viszont, hogy az egyre inkább hegyesedő vidék kápráztatta a szemet - az értő turista ilyenkor jegyzi meg: nem szar -, a zöld domboldalakon tüchtig házak terültek el, énszerintem őstermelői kisgazdaságok, amit a „Der Klassziker (vagy Echte) Osztrák Paraszt” lakik, a hun (autó-) kormányzó (és asszonya) szerint viszont nyaralók. És elkezdődtek az alagutak. Imént nevezett vezető úgy hajtott be az elsőbe, hogy megjegyezte, „mi van, vazze, lekapcsolták a lámpát idebe'?” - pedig mindössze annyi történt, hogy orrán felejtette sötétlő napszemüvegét. Olaszország kevésbé rendezett, és a hétközi teherforgalom óriási. Meg kellett állapítsuk, autópályáik nincsenek irigylésre méltó állapotban, egyik-másik a betonlapokból kirakott M7-esünket idézte, megfejtettük, valószínűleg azért, mert egykoron ügyesen belevágtak a fejlesztésbe, nyakra-főre gründolták (az akkor) jó utakat, mink meg itt nem, csak sírtunk, hogy miért nem, és váltottuk későbben a rendszert (de most nem politizálunk), többek között emiatt is, már hogy nyamvadt az életünk, meg minden. Mindezt (a tálján egyszerűséget) alátámasztja, hogy miután jelentősebb mennyiségűt kavarogtunk a szálláshelyül választott jesolói (angolul ejtsd: dzsezolói) hotelünket keresve, le kellett szögeznünk, hogy a nevezett üdülőváros egy az egyben Siófok „gagyi negyedét” idézi. Attila, a hun meglátása szerint az olaszok találták föl a műanyagbútort - tény, hogy az első olasz köztéri fapadot Velencében láttam, az egyik sokcsillagos szálloda előtt -, mink meg (magyarok) szépen átvettük. Mindenhol plasztik vacakságok éktelenkedtek, és bár a szezon már aktuális haldoklásának hódolt (ha lehet így mondani), mindenhol árulták a bóvlit ezerrel. Ebbe - a neon-foszöld fürdő-bugyikon túl - azért olyasmi is belefért, mint a „Sieg Heil!” feliratú Hitler-sör, amin ugyan tiltott önkényuralmi jelkép (horogkereszt) nem virított, de a népirtó diktátor képe annál inkább. S hogy a tálján lélek szárnyaljon: lehetett kapni Duce-sört is és a politikai korrektség jegyében Che Guevarásat úgyszintén. Régóta mondom, ha például a Szigeten CCCP-s pólók divatja dívik, és trendi venni, követelem, hogy lehessen kapni Harmadik Birodalom feliratú mezt - no, nem azért mert vennék, hanem az egyenlő jogokat és esélyeket biztosító demokrácia jegyében. Vagy pediglen tiltsák be, de mind a kettőt. Na, szóval. Meglett a szálló, és közben - szerencsére megálláskor - durrdefektet szenvedtünk, mivel Attila, a hun értő módon túl közel merészkedett a padkához. A hotelnek hazudott munkásszálláson száz euróért béreltünk szobát, ami olyan kicsinyke volt, hogy egy átlagos sóhajtással le lehetett hűteni (a légkondicionáló csak felárért vehető igénybe). Ekkor éreztük (aztán később többször), hogy tökorrúnak, düddőnek, átverhető tejfölösszájúnak tartottak a helyi erők, ennek átgondolására hosszabb idő a rendelkezésemre állt, amikor a Paudits Bélára méretezett zuhanyfülke ajtajába egyszerűen beszorultam (de keskenyebb barátaim- útitársaim sem bizonygatták, hogy ennél alkalmasabb-nagyobb területet nem is találhattak volna új tusolós sztepp-táncszámuk gyakorlásához). Van euróm! - kiabáltam, lengettem boldogan uniós kis pénzem, aminek jelentős részét elvették a hotelben, majd az étteremben, ahol egyébként kötelezően jól főztek, csak a kiszolgálás bizonyult hányavetinek - mint később kiderült: mindenhol lekezelők és nagyarcok a pincérek -, és még a mai napig nem értem, hogy miért csodálkoztak olyan nagyon, amikor nulla-harminchármas kiszerelésű vizek helyett egyből hétdeciset kértünk. Nem látták az úr (én) űrmértékét? A fagylaltkelyhük ellenben pazar volt (el is nyalakodtam rögvest kettőt), ennek örömén felbuzdultunk, hogy másnap keresünk új, olcsóbb szállást, hiszen Jesolóban más se nincs, mint kiadó szálláshely. Ennek szellemében a kiábrándítóan bárgyú (bár a szobához járó) reggeli - fáradt zsömle, buta sajt, Hitler-szalonna (vagyis műlekvár), hamisított szalámi és semmi zöldség - után körbekérdeztünk. Az első - sikertelen - próbálkozásunkat (százhúsz euro) hamarost a második követette, amikor kétháznyira egy idősb hotelke-vezető néninél hatvan pénzért fogadtak volna be, ám mire átértünk, közölte (a néni), hogy akadt egy kis probléma, miszerint fityisz van, nem szoba. Arra a felismerésre jutottunk, hogy összetűzésbe kerülhettünk a helyi szálloda- kartellel, avagy maffiával, akik nem engedik letömi az árakat, és ha kell, szólnak a lokális Luca Brasinak, oszt jól agyonver. Ott álltunk tehát szállás és pótkerék nélkül - iközben az én kis Jackie Chanem már toporzé- kolt, hogy mikor jön már Pisti. (Befejezése következik.) Esztergomban közel tíz éve működik akrobatikus rock and roll csoport, ahol a legkisebbektől a felnőtt korosztályig minden zenét és táncot kedvelő lány és fiú elsajátíthatja a sportág alapjait, és általa jó hangulatban, az állóképességet fejlesztő mozgással hasznosan töltheti el szabadidejét. A legtehetségesebbek országos versenyekre is eljuthatnak. Táncosaik a környékbeli rendezvények rendszeres fellépői. Az esztergomi csoport edzőjével, Szuhár Szilviával beszélgettünk.- Mit kell tudni az akrobatikus rock and rollról?-Amint nevéből is kiderül, alapja a rock and roll műfaj, a zene és a tánc, amelyből sajátos módon alakult ki az általunk is űzött versenysport. A hetvenes években Németországban rendeztek először olyan rock and roll versenyeket, amelyeken a klasszikus koreográfiától eltérően ugrálós lépésekkel táncoltak, aztán az idők folyamán egyre több akrobatikus elemet szőttek bele a táncosok. Mára egy látványos, temperamentumos, dinamikus, sportos mozgásformává fejlődött, a koreográfiák folyamatos szökdelésből, forgásokból, dobásokból, ugrásokból épülnek fel. A sportág első szakmai szövetsége is Németországban alakult meg 1975-ben, ők dolgozták ki a máig működő verseny- és sportszabályzatot, ez a világ legnagyobb és legeredményesebb rock and rollos szervezete. A Rock and Roll Világszövetség (WRRC) 23 éve jött létre, a hazai táncosokat tömörítő Magyar Akrobatikus Rock and Roll Szövetség pedig hat évvel ezelőtt.- A sportág elnevezéséből ítélve a laikus azt gondolná: csak jó kondícióban lévő fiatalok űzhetik, de ha jól tudom, ez nem így van...- Egyáltalán nem! Hobbiszinten az óvodásoktól a nyugdíjasokig bárki kipróbálhatja, aki kedvet érez hozzá. Mint bármely sportág, folyamatos, rendszeres testmozgást biztosít, fejleszti az állóképességet, ritmusérzéket, mozgáskoordinációt, emellett fokozza az önfegyelmet, a közösségi szellemet és a viselkedéskultúrát. A rendkívül gyors, percenként 48 ütés- nyi ritmusú zenére épülő, versenyszerűen űzött akrobatikus rock and roll természetesen átlagon felüli ügyességet, erőt és állóképességet igényel, ahol a versenyzők kinevelése általában hosszú folyamat, ám a 12 versenykategória közül csak négy számban kötelező az akrobatika.- Milyen kategóriákban szerveznek versenyeket?- Az amatőrök és a profik együtt versenyeznek négy osztályban. A legalsóbb a D osztályban, a legmagasabb az A, közte pedig van a B és a C. Bizonyos sikerek által, tehát helyezések elérésével vagy megfelelő számú győzelemmel lehet átkerülni a felsőbb osztályokba. A legalsó szinteken erősen korlátozzák, vagy akár meg is tiltják az akrobatikus figurákat, az A osztályban azonban szinte semmi korlátozás nincs. Az osztályokon belül vannak különböző kategóriák: párosok, kisformációk (3-8 lány) és nagyformációk (akár 12 lány). Vannak házi, területi, országos és nemzetközi versenyek, amelyeken a díjazás természetesen külön korosztályok szerint történik.- Hogy született meg Esztergomban az akrobatikus rock and roll?- A helyi csoportjaink a mintegy háromezer tagot tömörítő és 40 helyszínen működő budapesti Négy Muskétás Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Egyesület keretein belül működnek. Ez az egyesület 1995-ben kezdte meg működését, egyik alapító tagja az osztálytársam volt, aki - mivel tudta, hogy óvodás korom óta jazz-balettozom, és táncpedagógusi végzettségem is van - megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem Esztergomban csoportot indítani. így 22 évesen kerültem kapcsolatba a sportággal, 1997-ben indultak be az esztergomi edzések, három éve pedig már Dorogon is tartunk foglalkozásokat.- Hányán vagytok?- Jelenleg körülbelül harminc haladó és 15-20 kezdő táncos edz a két helyszínen, a legfiatalabb 4 éves, a legidősebb 30.- Ki vezeti az edzéseket?- Esztergomban jómagam, Szuhár Szilvia, Dorogon pedig Szabó Violetta. Mindketten okleveles edzők vagyunk.- Milyen versenyeken vesznek részt az esztergomi és dorogi reménységek?- Az egyesületünk havonta rendez háziversenyeket Budapesten, a következő október elsején lesz. Itt minden alkalommal szerzünk érmeket. Évenként összemérjük tudásunkat a Dance Feet Akrobatikus Rock and Roll SE táncosaival Tatabányán. Legjobb eredményünket egy hatfős csapattal értük el felnőtt kisformáció kategóriában egy országos versenyen 2003 nyarán, ahol tizennegyedikek lettünk. Jövőre szeretnénk több területi versenyre eljutni, de ehhez rengeteg munka és kitartás kell még azoknak a gyerekeknek is, akik már 5-6 éve járnak edzésre. —Az akrobatikus rock and roll egy látványos szórakoztató tánc. Vállaltok fellépéseket különböző rendezvényeken?- Ha hívnak, örömmel megyünk. A pünkösdi vásáron és egyéb városi rendezvényeken rendszeresen szerepelünk, de iskolai rendezvényeken és bálokon is felléptünk már.- Ha valaki kedvet kapott az akrobatikus rock and rollhoz, hol kereshet Benneteket?- Esztergomban a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében szerdánként tartjuk a kezdő csoportok edzéseit. 16 és 17 óra között az 5-12 éves korosztály számára, 17 órától 18 óráig pedig a 13 évesnél idősebb fiatalok és a felnőttek számára. Dorogon a Pedagógiai Szakszolgálat Mátyás király utcai épületének tornatermében lehet minket megtalálni minden kedden 17 óra 30 perctől 18 óra 30 percig. Szeretettel várunk minden olyan lányt és fiút, aki szeret mozogni, nem ijed meg egy kis izomláztól, van kitartása és szereti a gyors, pörgős zenéket. • Gábor Éva
