Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-22 / 188. szám
HÍDLAP • 2006. szeptember 22., péntek www.istergranum.hu Csődöt jelentett a luxusadó Aki tehette, kibújt a befizetés alól Folytatás az 1. oldalról Az önkormányzatoknak nincsenek pontos adataik az ingatlanok értékéről, a luxusház-tulajdonosoknak lényegében a lelkiismeretére van bízva, jelent- keznek-e a helyhatóságnál befizetési szándékkal. Az idén januárban bevezetett adónem kudarcára egyébként már akkor egybehangzóan figyelmeztettek a szakemberek: Bőd Péter Ákos közgazdász például az elsietettséget, felkészületlenséget hangsúlyozta, míg Akar László, a GKI vezérigazgatója szerint a szabályozás legnagyobb hibája, hogy csak magánszemélyekre vonatkozik, vállalkozásokra nem, márpedig sok nagy értékű ingatlant társaságok birtokolnak. Másrészt napnál is világosabb volt, hogy a tulajok idejekorán társasházzá nyilvánítják az épületet, ha nem akarnak adózni, de nagyjából az is elegendő, ha „elfelejtenek” jelentkezni, hiszen az önkormányzatok igen nehezen képesek felkutatni és fel- becsültetni az ingatlanokat. Esztergomban még májusban egyetlen tulajdonos vallotta be, hogy 100 millió forintnál többet ér a háza, de 3-4 ház még volt az adóügyi osztály látóterében. Mostani érdeklődésünkkor azonban megtudtuk: végül egy esetben sem állapítottak luxusadó fizetési kötelezettséget. Ebben semmi különös nincs, hiszen például Szegeden sem fizet egyetlen lakó sem, míg Győrben és Debrecenben is csak egy-egy bevallást regisztráltak, bár a becslések szerint utóbbi városban legalább 50 tulajdonosnak kellett volna jelentkeznie. A főváros több mint 600 bevallást várt, ehelyett 400-an fizettek összesen 74 millió forintot a több száz millió helyett. Ismeretes, hogy a Pénzügyminisztérium országosan milliárdos bevételt várt az új adónemtől. A kedélyeket azonban már nem is igazán a luxus- hanem a 2008-tól bevezetendő értékalapú ingatlanadó borzolja, ami legalábbis a vállalkozások esetében tulajdonképpen a megszűnő iparűzési adót váltaná fel. Ebben az esetben a 100 milliós értékhatárnál jóval alacsonyabb szintet állapítanának meg, de a tervek szerint az „átlagos” lakástulajdonosoknak nincs félnivalójuk. Mivel komoly probléma, hogy az ingatlanok értékéről nem létezik megbízható adatbázis - az adásvételi szerződések sem feltétlenül tükrözik a valódi értéket - felmerült az is, hogy légifelvételek alapján készülne ilyen adattár. Az érték-megállapításhoz rögzítenék az ingatlanok alapterületének nagyságát és szerepelne benne az épületek kora, valamint a fűtési rendszer sajátosságai is. A baj csak az, hogy egy ilyen adatbázis létrehozása igencsak időigényes, csak Budapest esetében akár 4-6 évig is eltartana az adatok feltöltése a rendszerbe, igaz a légifelvételek készítése önmagában nem túl időigényes. A törvényjavaslat előkészítő munkálatai még nem kezdődtek meg, de várhatóan elfogadják majd a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) javaslatát, miszerint megtartanák a mindenkire vonatkozó építmény- és telekadót, de azt nem alapterület után, hanem forgalmi értékük figyelembevételével állapítanák meg és kiterjesztenék az építmény fogalmát, ami lehetőséget adna a gazdaságilag hasznos építmények megadóztatására, így például a szélerőművek vagy mobiltornyok után is fizetni kellene. • Sz. H. Autók nélkül a tisztább levegőért Pénteken több városban tartanak autómentes napot Folytatás az 1. oldalról Az „Autó nélkül a városban” nevű akció megtetszett az Európai Bizottság szakembereinek is, így születhetett meg 2000 februárjában az autómentes napról szóló Európai Charta, amelyet másodikként Magyarország írt alá. Azóta a csatlakozott országokban minden évben szeptember 22-én egy-egy forgalmas útszakasz lezárásával, kerékpáros programok szervezésével és ingyenes tömeg- közlekedés biztosításával próbálják az autósokat rábírni: legalább egy napra hagyják a garázsban autójukat. A mérések szerint ezeken a napokon harmad akkora a levegő szennyezettsége, mint egy hagyományos forgalmú alkalommal. A sikeres fogadtatás okán 2002 óta már nem csak egy napra, hanem egy egész hétre kerül a figyelem középpontjába az autómentes közlekedés. Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatának egyik főszervezőjétől, Kovács Lászlótól megtudtuk: az idei program középpontjában az éghajlatváltozás áll, hiszen a gépkocsik felelősek a klímaváltozást okozó gázkibocsátás tíz százalékáért. Az akció emellett arra is felhívja a felelős döntéshozók és a városlakók figyelmét, hogy apró életmódbeli változAutómentes rendezvények pénteken a térségben: Pomázon 8 óra és fél egy között lezárják a Lupa Vidor utca 800 méteres szakaszát és néhány mellékutcát, ahol óvodások és kisiskolások számára játékos akadályversenyt és közlekedéssel kapcsolatos programokat szerveznek. A rendezvényt a Kaláka együttes koncertje zárja. Tatán 8 órától 14 óráig zárják le a járműforgalom elől a Várkanyarban a Hajdú utca és a művelődési ház közötti területet, ahol aszfaltrajzversenyre, kerékpáros ügyességi vetélkedőre és szellemi vetélkedőre kerül sor. Tatabányán reggel 8 óra és délután öt óra között nem lehet majd behajtani a Fő tér Álmos vezér út és Béla király körtér közötti szakaszára, ahol egész nap sportjátékok, kerékpáros versenyek, autóbusz-bemutató, környezetvédelmi-, energetikai- és egészségügyi tanácsadó sátrak várják az érdeklődőket. A Vértes Volán helyi járatain ingyenes lesz az utazás. tatásokkal, új kerékpárutak és új közszállítási útvonalak bevezetésével is jelentős eredményeket lehet elérni. A fővárosban múlt vasárnap után pénteken ismét egész napra lezárják az Andrássy utat, ahol a pöfögő autók helyét koncertek és a városi környezet és a közlekedés javítását bemutató rendezvények és kiállítások veszik át. Hasonló akcióra kerül sor a világ több mint ezer településén és tíz hazai nagyvárosban is. A közlekedési vállalatok lehetőségeikhez mérten támogatják a kezdeményezést. Hitch György, a Vértes Volán Zrt. szóvivője a Hídlapnak elmondta: az önkormányzatok megkeresésére pénteken mind Tatán mind Tatabányán ingyenesen lehet utazni a helyi autóbuszjáratokon. • G.É. Két hét múlva döntenek a nyitrai lány ügyében Párkányban jártak a házelnökök Párkány. A városba látogatott a szlovák és a cseh parlament házelnöke, Miroslav Vicék és Pavol Paska. A vezetők szerda délután jártak a városban, ahol megtekintették az Icopal konszern üzemét, majd Ján Oravec polgármesterrel végigsétáltak a korzón, és megnézték a Mária Valéria hidat is. Vicék elmondta, hogy a város a Visegrádi Országok békés együttműködésének egyik jelképe. Folytatás az 1. oldalról Mindeközben újabb, a hatósági verziót megerősítő tanúk jelentkeztek, és Hedvig az ügy kivizsgálásával kapcsolatos fellebbezése is megérkezett az ügyészséghez, ahol két héten belül döntik el, folyta- tódik-e a nyomozás, vagy sem. A panasztétel egyébként majd harmincoldalas, Roman Kvasnica pöstyéni ügyvéd ebben arra kéri az illetékeseket, hogy derítsék ki az eset körülményeit különös tekintettel a parkban történtekre, ahol Hedviget saját állítása szerint megtámadták. • Szép Éva T Ha 2006. november 7-ig, legalább egy évre előfizet a Hídlapra, egy vadonatúj Skoda Fabia személygépkocsit nyerhet! Ha Ön áj ut fizetőik: Az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ha Ön régi előfizetőnk Az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkrél az újságban. A négy képrészletet vágja ki/ és küldje be szerkesztőségünkbe nevével/ címével/ telefonszámával. Születésnapi előfizetési akciónk 2006. november 7-ig tart! psaiás: 2M8. member H. * a kép illusztráció Nyereményeink: Skoda Fabia/ Kétszemélyes erdélyi utazás/ Neuzer kerékpár Nyereményjátékunkat támogatja: Styevoia és Fia Kft. 2500 Esztergom/ Táti út 27-28. a is akciós áron! te előfizetési díjat három ' vagy en/atufa,assal egyenlítem ki* zSSSS A nyereményakción való részv ti- * réSZt' kérem’ hún* al 'rányítószám:... ........u"hZ'.............................. .......-.............................................................................. A b efizetésről szóló számlát . ....... 6me,et................aitó:........ S zervezet neve................. 32 a,abblc«nre kérem kiállítani: S zékhelyének címe- ............................................. A szervezet postacíme1.................................................. ......................................... »á nyitószám: .......................................... ....................................... 2 ** f. üiä Helys6g:......................... H ázszám, helyrajzi szám- ........................................ ......................... T elefonszám: ................tepcsoház:... ...................................... K elt:.... ...............................faxszám- ........... emeet;............ajtói l I I I l I I I I I l l I l / l I I l I l i i i 1 f j I I i i Äsfe«. ...........s........ 5 ^gáéaB5S5S555aa Simply ctever AZÉV í MÁRKASZERVIZE V ' A játékban korlátozás nélkül részt vehet, aki 2006. szeptember 21. - 2006. november 7. napja közötti időben megrendeli a Hldlap elnevezésű napilapot és az előfizetési díj egyösszegű, vagy részletben történő befizetését legkésőbb a nyeremény kisorsotásig igazolja. A nyeremény kisorsolására 2006. november 9. napján 12.00 órakor kerül sor a Hídiap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. A nyertes kisorsolása a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kerül sor. A nyereményátvétel elmaradásának elkerülésére tartaléknyertes kisorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik jogosulttá a kisorsolt nyereményre, ha a nyertes az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt határidőig a nyereményt nem veszi át A nyertest a nyeremény átvételéről postai úton kell értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott határidőben nem veszi át, úgy a nyeremény a tartaléknyertest illeti meg. A nyeremény határidőben történő átvételének elmaradása a nyereményhez való jog elvesztését eredményezi. Abban az Bsetben, ha a nyereményt a tartalóknyertes sem venné át, úgy a nyeremény kiadására nem kerül sor.