Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-02 / 174. szám
www.istergranum.hu 2006. szeptember 2., szombat • HÍDLAP 5 Temető a házikedvenceknek Örök vadászmezők a Diósvölgyben A délkeleti városrészen kerül majd kialakításra Esztergomban egy úgynevezett kegyeleti kisállat temető. Az intézmény a diósvölgyi elágazásnál lévő Nagy-Ispita- hegy másfél hektáros területén helyezkedik majd el. Az eu-normáknak megfelelő nyugvóhely, a kedvtelésből tartott kisállatok temetését szolgáló intézmény nemcsak a helyieket szolgálja majd, hanem más városokban élők is idehozhatják elhunyt kedvenceik földi maradványait. A temető létesítését körültekintően, a megadott feltételrendszer szerint végzik majd el. Ezen kritériumok egyike, hogy a bejáratig szilárd burkolatú utat építsenek ki, valamint hogy a temető rendelkezzen a villany és vízvezetékkel. A tervek szerint az esztergomi kisállat temető egyben arborétum is lesz. • P. Z. Dere-forrás, avagy török kút a Diósvölgyben A Piliszentlélek felé tartó út várostáblán túli hármas elágazásánál található Esztergomban egy úgynevezett török kút. Ugyan az oszmán birodalom terjeszkedéséhez kötik főként ezt a helyet, de már a bronzkorban is ismerte az ember az életet adó víz ezen helyét. A 4.században a rómaiak pedig egyenesen a vízlelőhely mellé települtek. Az 1500-as évek második felétől a török építészek alakították ki a bővizű forrás mostani arculatát. A közelben lévő közel tíz forrás vizeit kerámiacsöveken vezették egy pontra, a király városba. A források nevei a környék hegy-völgyeinek és Esztergom korabeli hangulatát adják vissza: Szarvaskőt-, Kolos-, Vályús-, Hármas-, Szarkásvölgyi-, Fülemüle-, Barátforrás. Érdekesség, hogy a törökök Dere-forrásnak, azaz völgy-forrásnak hívták a víz eme gyökerét. Esztergom a következő időszakra tervezi a forrás környékének végleges rendbetételét és a vízkészlet védelmét. • -I -n Híres írók utcáinak negyede Ezen körzet egyik központi része kétségtelenül a Szent Anna kegyeleti park, köznevén Csalamádé temető. Az ehhez a gesztenyéshez kapcsolódó utcák közül kettő, híres íróink nevét viseli. A Tompa Mihályról elnevezett szakasz 1926-tól a 76-os gyalogezred nevét viselte, hiszen ez a hadtest 1898-tól e hely közelében állomásozott. Tompa Mihály nevét 1950-től viseli. Az 1868-ban elhunyt költő a népi nemzeti irányzat egyik legjelentősebb hazai képviselője volt. A másik, az előbbivel párhuzamos utcát Móricz Zsigmondról, a magyar realista prózairodalom kiemelkedő alakjáról nevezték el. A hely 1926-tól Szent László utca volt, az író nevét 1950-ben kapta. Móricz esztergomi kötődése okán van most is városunkban, egy országos monográfia segéd- szerkesztőjeként a királyvárosban is megfordult. • PÖLTL Ml A VELEMENYE? A mai körkérdésben Esztergom Csalamádé, Kenderes városrészének lakóit kérdeztük arról, hogy miért szeretnek ott lakni, milyen fejlődést tapasztaltak az utóbbi években. Tóth Sándorné (nyugdíjas) Neszmélyről származom, a féljem határőr volt, az ő munkája miatt költöztünk 1978-ban Esztergomba. Ner héz volt megszokni, de a Felső- Kenderes dűlő, ahol lakunk, szép környezetben, a hegy lábánál fekszik, és mivel mi magunk építettük át a házunkat, idővel megszerettük. Kosa Móni (összeszerelő) á Minden közel van, boltok, zöldségesek, hamar be tudok sétálni a városközpontba. Sajnos túl forgalmas a mi környékünk, éppen az útkereszteződés mellett lakunk, de egyben jó is, hogy arrafelé megfelelő a buszközlekedés. Fejlett környék, az utóbbi években megoldották az útproblémákat is. Fehér Béla (pénzügyi tanácsadó) Azért jó Esztergomban élni, mert ide _________ köt az életem, itt lall - W kik a menyasszonyom, itt szeretnénk családot alapítani, és helyben van a munkahelyem. A Sugár úton lakunk, a fejlődéssel kapcsolatban elsősorban az jut eszembe, hogy azáskola környékét szépen helyrehozták, fekvőrendőrökkel biztonságossá tették. Csendes a környék, minden fontosabb bolt könnyen elérhető. r icz utcákban - szennyvízvezeték épült és hozzáláttak az aszfaltburkolat helyreállításához is. Ezen kívül további három utca kapott már korszerű aszfaltburkolatot, amely a Mátyás király, Beatrix királyné és a Tölgyesi utcában lakók kényelmét szolgálja. Az áruház miatt kialakuló forgalmi nehézségeket is sikerült leküzdeni, ugyanis körforgalom épült a városrészben és gyalogos átkelők is létesültek. Szintén a biztonságos közlekedés megvalósítása volt cél a városrészben, mikor a Babits Mihály Általános Iskola előtt forga- lomlassítókat építettek, és a gyerekek érdekét is szolgálva megvalósult az intézmény fűtésének és világításának korszerűsítése is. A városrész másik iskolájában, a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola gázkazánjának nagykarbantartása is elkészült, a Tisztiüdülő területén épített játszótér és park pedig, az iskolapadon kívüli hasznos és kellemes időtöltést hivatott szolgálni, csakúgy mint a rendbe tett diósvölgyi forrás. Az aszfaltozáson kívül korszerű, enerMeggyes Csalamádé, Kenderes Csalamádé és Kenderes városrészek képviselője 2002 óta Meggyes Tamás. A kilencvenes évek egy helyben ácsorgása, kiúttalansága után elindult a fejlődés és számos utcában épült szennyvízvezeték, valamint a Babits iskolába járó gyerekek biztonságos közlekedése is megvalósult. Csalamádé és Kenderes városrészekért dolgozik négy éve Meggyes Tamás. A képviselő munkája eredményeként az egykor kiúttalan helyzetéből mára - szó szerint is - kilépett e terület. A fejlődés egyik jele, hogy öt utcában - Mély, Felső- Kenderes, Galagonyás, Schleifer és Mógiatakarékos közvilágítási lámpákra cserélték a régi berendezéseket és a Tölgyesi, valamint a Diósvölgyi úton kiépült a közvilágítás. A közbiztonsági beruházásokon kívül a közlekedés biztonsága érdekében minden utcát kátyúztak 2005-ben a városrészekben. És hogy a szépen rendezett környezetet sikerüljön megőrizni szelektív, hulladékgyűjtő szigetet létesítettek a Móricz Zsigmond utcában. A jövőben a már megkezdett úton haladva a városrészek út menti járdáinak megépítése az egyik legfontosabb megoldandó feladat, de mindenképpen rendezni kell a buszpályaudvar áruházhoz történő kiköltöztetésének ügyét is. A biciklisek biztonsága és az ebben rejlő turisztikai lehetőségek kiaknázása miatt is kerékpárutat szeretne építtetni Meggyes Tamás a diósvölgyi elágazás felé. Fontos célkitűzése ezek mellett, hogy Csalamádé városrész temetőjéből rendezett közparkot sikerüljön kialakítani. • -I -a