Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-16 / 184. szám
2 HÍDLAP • 2006. szeptember 16., szombat www.esztergom.hu RÖVIDEN Nemzetietlen az Új Magyarország Terv (H) A Fidesz szerint nem nemzeti az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Pelczné Gáli Ildikó alelnök ezt azzal indokolta, hogy nem épül köz- megegyezésre. Emellett a Gyur- csány-csomag is kockáztatja a terv sikeréhez szükséges uniós források lehívását. Az ellenzéki politikus elmondta: a Fidesz a gazdaság szereplőivel folytatott széles körű párbeszédet javasol, valamint a foglalkoztatás növelése érdekében a munkavállalást sújtó adó- és járulékterhek csökkentését. Új pártot alapított Torgyán (H) Magyar Megújulás Mozgalom néven politikai pártot alapított Torgyán József. Ezt maga a volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jelentette be. Elmondta: tizenharmadmagával alapította a szervezetet, de - elmondása szerint - hatalmas tömegbázisra számítanak. Vészesen gyors pénzromlás (H) Az éves infláció Magyarországon volt a negyedik leggyorsabb az Európai Unióban - derül ki az Eurostat augusztusi inflációs adataiból. Ezek szerint hazánkhoz képest csak Észtországban, Szlovákiában és Lettországban emelkedtek gyorsabban a fogyasztói árak. Magyarországgal ellentétben azonban előbbi államokban a dinamikus gazdasági növekedés kísérőjelensége a viszonylag tempós pénzromlás. Az áldozatokra emlékeztek (SK) A Hejcén lezuhant 42 katonára emlékeztek tegnap Kassán és a zempléni faluban egyaránt. Kassán délelőtt a Szent Erzsébet-dómban tartottak szentmisét az áldozatok emlékére, a tragédia helyszínén pedig, délután emlékeztek meg a koszovói békemisszióból hazatérő katonákról. Szlovákiából gyalog indult útnak katonák egy csoportja Kassáról a zempléni faluban tartott istentiszteletre. A szlovák katonákat szállító gép január 19-én zuhant le Hejcén. Csökkent a munkanélküliség (SK) Az önálló Szlovákia történetében augusztusban, első ízben jegyeztek tíz százalék alatti munkanélküliséget. A júliusban számon tartott 10,2 százalékról augusztus végére 9,85 százalékra módosult ez a mutató. Yizitdíj helyett válságtanácsot? Surján szerint törvénytelenül alakítják át az egészségügyet Surján László néppárti EP-képviselő szerint szakszerűtlen és törvényellenes a magyar egészségügy átalakítása. Úgy vélte: egészségügyi kerékasztal-tárgyalásokra és a kórházak élén válságtanácsokra lenne szükség az ágazat rendbetételéhez. Surján szerint szükségtelen a kormány által tervezett gyökeres változtatás, mint mondta, a problémák megoldásához elég lenne, ha a rendszer- váltás után kialakított rendszert helyesen működtetnék. Hozzáfűzte: az egészségügyi kabinet egyik meghirdetett intézkedését sem tartja reform- értékűnek, ráadásul egyre több pénzt vonnak ki az ágazatból, annak ellenére, hogy az OECD adatai szerint az egészségügyi kiadásoknál Magyarország az utolsó harmadban helyezkedik el Európában. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: „Azok a reformok, amelyek 1990-ben megtörténtek, azoknak a véghezvitele hiányzik. Én Üres ágyra nem adnak pénzt Az egészségügyi miniszter szerint a kormányintézkedések nyomán megkezdődött a budapesti gyermekkórházak átszervezése. Molnár Lajos egy rádióinterjúban hangsúlyozta: nem adnak pénzt üresen álló ágyakra, 60-65 százalékos kihasználtságra. A szaktárca vezetője hozzátette: jövő héten újra találkozik a Kórházszövetség elnökségével, a szakfelügyelő főorvosokkal, akiknek várja javaslatait. Molnár Lajos hangsúlyozta: cél az, hogy azok az ellátások, amelyekre szükség van, sokkal magasabb szinten legyenek finanszírozva, ezáltal sokkal jobb színvonalat nyújtsanak. A kórházi átszervezés fontosságát hangsúlyozva a miniszter példaként említette, hogy jelenleg Budapesten 4-szer annyi orvos jut 10 ezer betegre, mint Borsodban, vagy a Dél- Dunántúl egyes régióiban. nem akarom új pályára állítani az egészségügyet, hanem a meglévő hibákat akarnám kijavítani”. Surján László szerint egyebek mellett nem szabad megakadályozni a beteget a szabad orvosválasztásban. Emellett csak azért nem ésszerű vizitdíjat kérni, hogy csökkentsék az orvoshoz fordulások számát. Kiemelte: törvénytelennek tartja, hogy az orvosoknak naponta jelentést kellene írniuk a betegekről, a páciensekre vonatkozó adatokat pedig egy adatbázisban tárolnák. A néppárti képviselő a sürgős feladatok között említette a megelőző programok felgyorsítását, az egészségtan oktatásának bevezetését az iskolákban, a nehéz helyzetben lévő kórházak élén működő válságtanácsok kinevezését, illetve hogy egészségügyi kerekasztalt kell megalakítani a szakmai szervezetek képviselői és szakpolitikusok részvételével. • Koncz Endre Varga: politikailag illegitim a kormány Orbán Viktor nem vonja kétségbe, hogy a kormány alkotmányjogi szempontból legitim, de politikai szempontból már nem így látja - magyarázta a Fidesz elnökének korábbi kijelentéseit a párt alelnöke. Varga Mihály arról is beszélt, hogy Orbán Viktor nem lázadásra buzdít, csak azt vetette fel, hogy a gyűléseken joga van-e az embereknek fütyüléssel kifejezni elégedetlenségüket. Varga Mihály úgy vélte: a kormány politikai szempontból illegitimnek tekinthető, mert tavasszal más program megvalósítására kért felhatalmazást, mint amit a Gyurcsány-csomagban elkezdett, tekintve, hogy az emberek alapvetően választási programokra, választási ígéretekre szavaznak. Előzőleg Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Reuters brit hírügynökség tudósítójának nyilatkozva úgy fogalmazott: „A felkelés komoly kifejezés a magyar közéletben, ezért elkerülném használatát, de a népnek joga van az ellenállásra, s azt hiszem, az ellenállás a demokratikus politizálás elfogadott módja”. • K. E. Nem hozzák előrébb az ingatlanadót A kormány sem áfaemelést sem pedig az ingatlanadó előrehozását nem tervezi -jelentette ki a pénzügyminiszter. Veres János a köztévében, pénteken azt mondta: rendkívüli intézkedésekre nincs is szükség, mivel a költségvetés bevételei az első nyolc hónapban a várakozásoknak megfelelően teljesültek. A miniszter hozzátette, hogy ma nem ismer olyan körülményt, amely megalapozottá tenné a bevételek alulteljesítésére vonatkozó aggodalmakat. Veres János az ingatlanadó előrehozására vonatkozó híreket irreális tippelgetésnek nevezte. Topolánek pozsonyi villámlátogatása Gasparovics nem fogadta a cseh kormányfőt Miroslav Topolánek cseh kormányfő rövid időn belül már másodszor járt Pozsonyban. Míg első alkalommal szurkolóként a Szlovákia-Csehország labdarúgó-mérkőzésre jött, csütörtöki útját már hivatalos látogatásként jegyezték. Villámlátogatása keretén belül Miroslav Topolánek Pozsonyban találkozott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Pavol Paska házelnökkel. A harmadik közjogi méltóság, Ivan Gasparovic viszont nem fogadta a frissen kinevezett cseh kormányfőt. Az államfő előnyben részesítette a kelet-szlovákiai Homonna első írásos említésének 689. évfordulójára szervezett ünnepséget. A protokollszakértő úgy véli, hogy valójában nem történt protokolláris ballépés, de a köztársasági elnök lemondhatta volna homonnai látogatását. „Jelzésértékű, hogy az államfő számára mi volt fontosabb” - mondja a magát megnevezni nem kívánó szakértő. Topolánek és Gasparovic semmi probléHÍREK az európai unióból Özönvizek és gyilkos kánikulák jlehetnek Európában A jövőben Európában gyakoribbak lesznek az időjárásban a szélsőségek, a gyilkos kánikulahullámok és az özönvízszerű esőzések - erre jutottak svájci kutatók, akik az üvegházhatás klímára gyakorolt befolyását vizsgálták számítógépes modellek segítségével. A Zü- rich-i központú svájci Országos Technológiai Intézet munkatársa rámutatott, hogy minden második vagy harmadik nyár olyan forró, vagy még annál is forróbb lehet, mint amilyen a 2003-as év nyara volt. A svájci tudósok szerint Kö- zép-Kelet-Európában a felmelegedés miatt arra kell számítani, hogy az éghajlati övezetek észak felé tolódnak el. A cseheknél is csúszhat az euro bevezetése Megvalósíthatatlannak tartja az előző kormány tervét, hogy az ország 2010-ben vezesse be az eurot - jelentette be minap a cseh miniszterelnök. Mirek Topolánek emellett kritikával illette az EU-t, amiért szerinte az kettős mércével mér a tagországokat illetően. A politikus szerint a késés oka főként az államháztartási hiány 2007-es megugrása lesz. Az eredetileg tervezett 3.3 százaléknál jövőre ugyanis már eleve jóval nagyobb, 4.6 százalékos deficittel számolnak a cseh kormányban. mát nem lát abban, hogy találkozójuk elmaradt. A cseh miniszterelnök szerint az a lényeg, hogy Robert Ficoval néhány kérdésben egyeztettek. Marek Tmbac, az államfő szóvivője a találkozó elmaradását azzal indokolja, hogy a cseh kormányfő látogatását váratlanul, túl gyorsan szervezték, eredetileg arról volt szó, hogy Topolánek októberben jön Pozsonyba. A cseh fél tisztában volt vele, hogy a köztársasági elnöknek csütörtökre már lebeszélt programja volt”. • 0. F. Brüsszel hazahívná a kutatókat Mielőbb vissza kell szorítani a bürokráciát ahhoz, hogy az EU visszacsábíthassa a kontinensen kívül tevékenykedő szakembereit - jelentette ki az Európai Bizottság vállalkozási ügyekért felelős alelnöke. Günther Verheugen jelezte: aggódik amiatt, hogy az EU híján vannak annak az innovációs kultúrának, amely a globális .versenyhelyzetben szükséges a tudósok megszerzéséért folytatott küzdelemben. Uniós felmérések szerint az EU több kutatót „termel”, mint az USA, ennek ellenére Európában kevesebben dolgoznak kutatásban, mint Amerikában vagy Japánban: Európában ezer főre öt kutató jut, míg Amerikában vagy Japánban kilenc. Részvénytársaságot Magyarországból? Gyurcsány: átgondolatlan volt az adócsökkentési program „Az adócsökkentés programja, amiben tavaly nyáron még nagyon hittünk, és ősszel el is fogadtuk, nem volt kellőképen átgondolva” - mondta a miniszterelnök az egyik kereskedelmi televíziónak nyilatkozva. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy kormánya működésében ez „az egyetlen dolog, amit nekünk komolyan a szemünkre lehet vetni”. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy annak idején az Orbán-kormány nagy adócsökkentést ígért, de nem tette meg. Most a koalíció tett ígéretet, csökkentette is az adót, de végül az intézkedések nagy többségét vissza kellett vonnia. „Ki az a bolond, aki szereti, ha felemelik az adóját?” - tette fel a kérdést a megszorító intézkedések kapcsán a kormányfő. Szerinte természetes, hogy „sokaknak van kifogása az ellen, amit most teszünk, sokan csalódottak, van jogos elégedetlenség”. Gyurcsány ugyanakkor azt tartja a legfontosabb kérdésnek, hogy el tudják-e fogadtatni az emberekkel, hogy amit most a kormány tesz, az az ország érdekében áll. A miniszterelnök - mint mondta - „tudomásul veszi”, hogy egyes helyeken kifütyülik. Szerinte kampányának nemcsak az a jelentősége, hogy „meglévő, vagy éppen megtépázott népszerűséggel” a helyi jelölteket támogatja, hanem az is, hogy elmondhatja: „a miniszterelnök hisz a politikájában. Nem fél, nem menekül.” „Nem szeretnék részvénytársaságot Magyarország helyett” - mondta Gyurcsány arra a kérdésre, hogy úgy akaija-e működtetni az országot, mint egy vállalatot. Szerinte erről szó sem lehet, de az igaz, hogy a politikai irányításban is szükség van teljesítményre és hatékonyságra. • (vári) Csökkenő szlovák üzemanyagárak A héten csökkent a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. Robert Fico szlovák miniszterelnök a benzinár módosítását részben saját és kormánya sikereként tálalja. A Fico kabinet hivatalba lépése óta a kutaknál nagyjából négy koronával (csaknem 30 forinttal) olcsóbban tankolhatunk. A szlovák kormányfő úgy véli, hogy ebben komoly szerepet játszott a Slovnaftra gyakorolt nyomás. A közgazdászok másképpen vélekednek az üzemanyagár-módosításról. Szakértők szerint a Slovnaft nagyjából a nemzetközi benzin- és gázolaj- ár-tendenciáknak megfelelően változtatott árat. Az olajár július óta tudniillik folyamatosan csökkent: az elmúlt két hónapban 13 dollárral 66 dollár alá ment az olaj világpiaci ára. Ennek ellenére az exportáló országok szervezete (OPEC) a héten úgy döntött, nem mérsékli a kitermelést. A világpiacon tapasztalt változások eredményeként nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon és a világ más országaiban is olcsóbb lett az üzemanyag. Arra a kérdésre, hogy Robert Fico igazat mond-e, a Slovnaft szóvivője nem volt hajlandó reagálni. A kormánnyal folytatott egyeztetések lezárásáig a szóvivő nem nyilatkozik a sajtónak. A közgazdászok állítása szerint Robert Fico állítása megalapozatlan, a benzinár csökkenését a rotterdami börze határozza meg. Marcel Vina (FIMEX Capital) azt állítja, hogy az utolsó hat hónapban a rotterdami börzén ilyen alacsony benzinárat nem jegyeztek. Függetlenül attól, hogy Szlovákiának milyen kormánya van a Slovnaftnak csökkentenie kellett a benzinárat. • -z -c