Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-05 / 154. szám
VIII HIDLAP • 2006. augusztus 5., szombat _____magazin Kocsis L. Mihály M ég jóformán meg sem tudtam emészteni magamban eddigi kátyúföldi tartózkodásom leg- megrendítőbb élményét, találkozásomat (és beszélgetésemet) egy káty átlagemberrel, máris újabb kalandba kellett bocsátkoznom. (Felgyorsultak az események, mint egy motorvonattender. Száz vasutat, ezeret, sikáljátok, sikáljátok, német kupé adatai mindig jobb, mint kanadai, szakálla lesz kender, sosincs-vége tender... - mormoltam magamban a nagy káty költő halhatatlan sorait [alig hallhatóan]. Ez a gép tán egyenest a Másvilágba megy velünk. Végállomás: víg áldomás.) Nos, váratlan értesítést kaptam, hogy - hosz- szú kilincselések után - fogadna végre a kormányzópárt, 1. (Durcás) Fletó (al)király legmagasabb engedélyével, szóértési kabinetjének egyik beosztott munkatársa. Ez a találkozó már eredeti munkatervemben is szerepelt, s kicsit el is voltam keseredve, hogy ugyanúgy halasztódott, mint a Lord Májerrel való találkozás. Ő, mint köztudott, a káty főváros, Bubópestis első és nagyon elfoglalt embere, évente legfeljebb három-négy alkalommal tartózkodik a hivatalában, akkor is csak addig, hogy alaposan elolvashassa az ellene tüntető csoportosulások demonstrációs tábláit (amelyek - ebben igazat kell adni neki - alapvetően politikai indíttatásúak, hiszen feltűnően azonos méretűek és tipográfiailag is ellenzéki tervezettségre utalnak), sajnos, ezektől többnyire elkedvetlenedik, és visszaül kedvenc magas lovára, hogy egyvágtában tegye meg az utat a tenderpartig, viszont vasúttal ő hangsúlyozottan nem foglalkozik, jobban kedveli a lízingelt terepjárókat. Emiatt is olyan nehéz találkozni vele. (Vajon lesz-e s mikor jó Budában is lakása? Kicsi a lakás, nagyobbat kíván.) Nekem is többször ígérték, hogy megszervezik, de egyelőre csak az ingerküszöbéig jutottam el, pedig sok fontos dolgot tudhatnék meg tőle (érzem), különösen, hogy tarsolyomban rejtőzik hazám, a ködös Albion legismertebb házasságközvetítő irodájának igényesen összeválogatott mustrája, arra az esetre, ha találkozásunk tervezett félórájában éppen nőtlen találna lenni. (Szakértők szerint erre kevés az esély.) Elismerem, talán unhatják olvasóim, hogy időről időre visszatérek erre az (egyelőre) elmaradt találkozóra, nem tehetek róla, hogy ilyen mélyen érint. Nagyon kíváncsi volnék rá, hiszen azt hallottam, hogy elbűvölő ember, különösen a választópolgárok tekintetében. De ami késik, nem múl (ikes ige) - bízom benne, hogy egyszer megszoríthatom dolgos, hókotrókon edzett kezét. A másik szorgalmazott találkozásom a fentiekben említett szóértési iroda volt, ami egy sajátságos káty politikai különlegesség. Valójában - mint megtudtam - szóértelmezésről van szó. Roppant fontos, felelősségteljes tevékenység, amely súlyos terheket rak az iroda munkatársainak vállára, különösen amióta I. (Durcás) Fletó elhatározta, hogy szót akar érteni népével. (Ki- szivárgott hírek szerint ő már érti a népet, és a nép is nagyon igyekszik, hogy viszont - olykor azonban még mindig előfordulnak bizonyos kommunikációs zavarok. Mindez a szóhasználat miatt van. Csak hogy érzékeltessem ennek mibenlétét: a protokoll szerint még mindig nem világos, hogy hány „igen” jelent „nemet”, és a „fekete” milyen szövegkörnyezetben „fehér”. Egyedül a „rózsaszín” értelmezésében nincs félreértés, az mindig „vörös”.) Érthető volt hát örömöm, amikor értesítettek róla, hogy vár engem az iroda harmattitkára egy négyszemközti beszélgetésre. Gondosan összeállítottam kérdéseimet, hiszen sok olyan szó (illetve kifejezés) volt, amelynek értelmezésében segítséget vártam (volna). Talán említettem már, hogy szorgalmasan tanulom a nyelvet, legtöbb problémám a kiejtéssel és az átejtéssel van, és persze a káty nyelvtan sem könnyű, különösen az ikes igék ragozása okoz gondot, és a mindent elszenvedő ragozás sem egy leányalom. A nyelv szerkezetében a néplélek tükröződik - tartják erről -, s ezt én is csak megerősíthetem eddigi kátyúföldi tapasztalataim alapján. (Tükör áltat, homályosan.) Szívesen elidőznék a káty kormánypárt szerkezetének (és központi épületének) leírásánál, de a hely szűkössége miatt (nem az épületre értem) inkább azonnal a dolgok közepébe vágok (in media rés - itt kell behatolni, tágítva a nyilvánosság kereteit, nyilván). Jóakaróim előre felkészítettek bizonyos megkötésekre, amit majd vendéglátóim részéről (esetleg) tapasztalhatok, így nem okozott meglepetést, hogy zsilipelés közben volt egy olyan (átmeneti) szakasz, amikor kezemet és lábamat összekötözték. Nem volt kellemetlen, és amikor úgy érzetem, hogy csuklónál elszorítja a vérkeringésemet, akkor első szóra lazítottak rajta (ez már a peresztrojka jele, súgta oda az egyik alkalmazott, kedves ember volt, igaz, ezt csak szűrte a foga között, mert A törvény ereje, W. Fuglewicz rajza (Lengyelország, 1975) közben meg kellett tartania egy jatagánt is, mivel mindkét keze el volt foglalva a kötözéssel). Fejemre csuklyát húztak, a jóindulat jeleként; ez is bizonyos eljárási finomításokra utal, hiszen - úgy tudom - régebben kiszúrták a látogató szemét (a kéznél levő párthatározatokkal). A tisztasági fürdő sem volt kellemetlen (ma már csak jelképesen csöppentenek a fürdővízbe egy-két- milliliter sósavat, ami legföljebb felületi hámsérüléseket okoz), aztán nyugtató injekciót kaptam. Erre azért van szükség, mert korábban előfordult, hogy egynémely látogató nyugtalankodni kezdett már a legegyszerűbb szóértelmezések közben is, ami zavarta a korrekt szakmai munkát. Ez különben jó a madárinfluenza ellen is, hogy senki se nézzen madárnak (vagy madám- nak? - persze, ez nem „olyan” ház!). Egy-két óra alatt végeztek velem. Gondosan elő voltam készítve a titkárral való találkozásra, tiszta voltam és üres, alkalmas a legbonyolultabb káty szavak és kifejezések befogadására. (Kóma, ha mondom, segít a gondon, egykét köbcenti a legmakacsabb agyat is helyrebiccenti.)- Üdvözöllek, Idegen! Engem nem hagy hidegen, s nem fogadlak ridegen e hazai vizeken, habár laza idegem némi zavar idebenn. Ave! Ávé. Há. Nem hímezett (csak hámozott), azonnal belevágott. (De könnyedén elhajoltam előle. Ez is a gondos felkészítés következménye. Észrevettem, hogy a csuklyámon van egy rés, így ráláttam és nem csak a dolgokra.)- Nem tudom, hallotta-e Mister Mister...- Place - szerettem volna pontosítani.- Mister...- Market.- Markee? Az a szomszéd szekció. Mindegy. Hiszen csak egy név. Ezen nem veszünk össze.- Kérem, folytassa! - mondtam kitérően. - Roppant érdekelne, hogy egységüket mi foglalkoztatja legjobban ezekben a vészterhes napokban.- Ezekben a vészterhes napokban a hazaáruló szó kivesézése folyik... Erről (a vesézésről) már hallottam, meglepett, hogy most ilyen nyíltan és őszintén (mondhatni elvtársiasan). Összefüggésben a velővel. A részeges vesevelő a káty politikai gasztronómia nevezetes ínyencsége (berúgva készítik), olykor lép- és májleszakadással tálalják. (Többnyire rizsa hozzá a körintés: soha - sehol - senkinek!) Úgy tettem, mintha erről mit sem tudnék. Csak bólintottam.- Talán hallotta ön is - figyelmes pillantást vetett rám (de még nem vetette rám magát) a titkár, mint aki titkokat fürkész (ik). - Bizonyára. Hogy az ellenzék. - Illemtudóan az odakészített csészébe köpött. - Már megint előjött. Ezzel a! Hazaárulás. Hát igen! Nem tudunk mit kezdeni vele. Arról van szó (ezt otthoni olvasóim számára próbálom gyorsan összefoglalni), hogy a káty kormánypárt nagy öregjét (százötven centi, ha kihúzza magát - az átvilágítás alól) megint lehaza- árulózták, és ez mindig kiveri a biztosítékot (amit a négyszögletű kerekerdőben kaptak, a demokratikus átmenet idején, amikor kiderült, hogy jönnek a pomogácsok, illetve a durcások, valamint Mikkamakka és Oroszlánszínű [III.] Richárd, illetve Péter, akit minden titkos ügy nyög).- Elég! Ebből elég! Nincs kiegyezés. Nincs bocsánat. Ezt olyan határozottan mondta a szóértelmező, hogy hinnem kellett neki.- Mert mi a haza? - kérdezte vendéglátóm. Azt hittem kérdés, de leintett. (Tehát költői.)- Haza csak ott van, hol jog is van. És a népnek nálunk van joga. Mindenre. Kivéve, amihez nincs. Ezek közé tartozik az élet. Ez viszont ba- gatell. Jegyzetelni akartam, ment volna, hiszen csak a bal kezemet kötötték hoézá a lábamhoz, a jobb teljesen szabadon volt (szerencsém, hogy nem vagyok balkezes - szabad sajtó. Illetve ajtó. Ami viszont be volt reteszelve.)- Nem kell! Majd kiadunk egy kommünikét. Abban minden benne lesz. Tehát a haza. Erről beszélünk. Kérdem én, de őszintén, lehet-e elárulni azt, ami nincs? Gondoltam, most is csak úgy kérdezi, hogy maga adja meg a feleletet. De nem. Most valóban választ várt tőlem. Bizonytalankodtam.- Hogy értve, hogy nincs? Mármint a haza? Gyáva embernek nincs hazája... Illetve. Rossz úton indultam el. Elhallgattam (volna napestig - de tudtam, hogy szabott időm van).- Csak a nincsnek van bokra, ami van, az a virág - feleltem kitérően, de azért szorongva.-A haza! Éljen és virágozzék! Nem arra van, hogy elárulják. Mert ha elárulták, akkor már nincs. Világos?- Arad - vágtam rá kapásból, mert ennyire már ismertem a káty történelmet.- Semmi sem marad - igazított ki a titkár (harmat). - Kő kövön. Nem azért vagyunk, hogy lemaradjunk a nacionalista szólamoknál, a múlt elmúlt, mi a jövőt építjük. - De már óvatosabban kérdezett: - Nemesmedves?- Micsoda nedves? (Valami baj van a fülemmel.)- Medves. Battonyától Nemesmedvesig. Április négyről szóljon az ének...- Igen, erről már hallottam. Medvesajt. Mint a káty gasztronómia másik nevezetessége. (Igyekeztem a jól értésükét adni, de úgy látszik, elharaptam a végét.)- A sajtónkra különösen büszkék vagyunk - mondta vendéglátóm. - Ugyanis szabad. Mint a pinty. Ez különben pártunk másik lógója. Erre tényleg felkaptam a fejemet.- Hogy jön ide a gólya?- A gólyának két hazát adott a végzete, és lám, mennyit kell szegénynek vándorolnia. Nem csoda, hogy a fél lábát elveszítette. Nekünk azonban, kormányzó pártnak, több lábon kell állnunk. Csak így tudunk szárnyalni. Ahogy megígértük. így, ekként köröztünk tehát a hazaárulás szó (és fogalom) körül vendéglátómmal. És mintha (tényleg!) egyre többet megértettem volna. De legalábbis - a békesség kedvéért - úgy tettem.- A lényeg - mondta vendéglátóm, és figyelmeztetően felemelte a mutató (matató?) ujját -, hogy a száz lépés sose legyen kilencvenkilenc. Legfeljebb egy híján száz! Igen, az úton végig kell menni. És a biztonság kedvéért még megkérdezte:- Hé, paraszt! Melyik út megyen itt Bruxelles nagyherceg birodalmába? (A világért el nem mondtam volna neki, hogy éppen ott vagyunk.)
