Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-20 / 142. szám
6 HÍDLAP • 2006. július 20., csütörtök www.istergranum.hu HELYI POSTA Álomtitok Ez biztosan nem történt meg! Ezt csak álmodtuk. Különben is meleg van, agyunkra ment a kánikula. (Nyilván.) Ilyet ugyanis demokráciában nem mondhat egy kormány, még Magyarországon sem. Hogy ugyanis százmilliárd forinttal azért nem akar elszámolni a költségvetésben, mert az államtitok. Államtitok! Elképzeljük Kovács szaktársat, fizetésnapon (elismerjük, ehhez élénk képzelőerő kell -fizetés egy Kovács szaktársnak; még ha esetleg volna is munkája!, de persze képzelni mindent lehet); egyszóval, a szaki jön haza a fröccsöntődéből (kis kitérő), az asszony már nagyon várja. Leszámolja neki a pénzt az asztalra, de akkor váratlanul azt mondja: „Fiacskám, arra a hiányzó tízezerre ne is számítsál, mert az titok!" Mifene konvergencia van itten? - kerekedik el Kovácsné szeme (először csak az). De ura köti az ebet a karóhoz (még jó, ha csak azt). „ Ugyanis - mondja azért, magyarázóan -, van nekem itt egy titkos üzlet. Amiről nem beszélhetek." Nem-e?! - kérdezi akkor az asszony rövid, ám de súlyos hallgatás után. A többit el tudjuk képzelni. S ehhez még csak túl nagy képzelőerő sem kell, legfeljebb némi élettapasztalat (amivel különösen házastársi vagyonközösségben élők rendelkeznek - nem középiskolás fokon). Nos, miután levonultak a helyszínről a rendfenntartók, a rohammentő elvitte a sérülteket, a szomszédok megpróbálják tisztázni a konfliktus okát. Egyikük (két hörgés között) még ki tudta venni, hogy Kovácsné milyen ügyben interpellálta urát, sőt még arról is tudott színes részleteket mesélni a többieknek, hogy milyen szavakkal utasította el az interpellációjára (vagy azonnali kérdés?) kapott választ, noha akkor már inkább a családon belüli erőszak minősített esete forgott fenn. (Meg a szemek. Vérben.) ...így járna Kovács úr (bizony), ha meggondolatlanul megpróbálna elrejteni néhány ezer forintot a lokális költségvetésből. Mert hát, nem kormány ő, hogy akármit megtehessen. Igaz viszont, hogy a kedves neje sem többpárti parlament! Adott esetekben a sodrófával nem a szót szokja ’ csépelni... Thur O. Rudolf Még mindig a bölcsész szakok a legnépszerűbbek Az Országos Felsőoktatási Információs Központ adatai alapján idén is a bölcsész szakok voltak a legnépszerűbbek a jelentkezők számára. A továbbtanulni szándékozók július 26-án tudják meg a hivatalos ponthatárokat, amelyeket megtudhatnak a felvi.hu weboldalon, illetve, aki kérte, az sms- ben is megkapja felvételi eredményét. A bolognai folyamat egyik legfontosabb elemeként az idén a szakos képzési rendszer alapvetően megváltozott, azonban ha az elmúlt évek tapasztalataival összevetjük az idei adatokat akkor az derül ki, hogy még mindig a bölcsész szakok a legnépszerűbbek. Ezek közül a jogászképzést kell kiemelni, amelyre közel háromezren jelentkeztek, de a kedvelt szakok közé tartozik még a szabad bölcsészet alapszak, az andragógia, illetve a nemzetközi tanulmányok alapszak is. Az utóbbi években ívelt fel látványosan a kommunikáció szak népszerűsége is, így nem meglepő, hogy kommunikáció és médiatudomány szak a lista harmadik helyén áll. A gazdasági jellegű képzések területén a gazdálkodási és menedzsment, illetve a turizmus és vendéglátás alapszak, a műszaki képzéseket tekintve pedig a mérnök informatikus alapszak vezeti a szakok népszerűségi listáját. Az, hogy ki melyik felsőoktatási intézményben folytathatja tanulmányait július 26-án derül ki. A hivatalos ponthatárok elsőként a felvi.hu weboldalon jelennek meg, de akik kérték, sms-ben is megkapják az információkat. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ ahogy az elmúlt években is, úgy most is küld a jelentkezőknek sms-t a jelentkezésükkel kapcsolatos aktuális információkkal. Az üzenetet azok kapják, akik az „A” jelű jelentkezési lapjukon megadták mobilszámukat és hozzájárultak, hogy ilyen módon értesítsék őket. Az OFIK már hétfőn értesítette sms-ben a jelentkezőket, hogy felvételi pontjukat megtekinthetik a www.felvi.hu honlapon. Összesen 102 834 db üzenetet küldtek ki, vagyis a több mint 130 ezer felvételiző közül ennyien kérték a szolgáltatást. A következő üzeneteket a ponthatárok megállapítása után, július 26-án a késő este küldi majd az OFIK, melyben értesítik a jelentkezőt arról, hogy melyik felsőoktatási intézménybe és milyen szakra nyert felvételt. Mindenki több sms-t kap majd attól függően, hogy hány helyre jelentkezett. Mivel mintegy 700 ezer darab üzenetet küld majd ki az információs központ, így várhatóan az sms-ek az éjszakai órákban érkeznek meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy a felvételi döntés akkor válik hivatalossá, amikor erről az adott felsőoktatási intézmény levélben értesítést küld. • (lenged) Dzsesszmély, a jazztelepülés Három napon át szól Neszmélyen augusztus elején a legkomolyabb könnyűzenei műfaj, a jazz. A Hungária Jazz Alapítvány és a Neszmély Barátainak Köre által életre hívott esemény idén nyolc fellépővel ismételheti meg az elmúlt évek sikerét. A koncertek társrendezvénye Barcsa Pál kiállítása lesz. A rangos, nemzetközi előadókat is felvonultató zenei fesztiválon fellépő együttesek három napon át szórakoztatják a jazzmuzsika szerelmeseit. Augusztus 4-én, pénteken a műfaj legkönnyebb ága, a dixiland nyitja az eseményt. Ekkor lesz hallható a Molnár Dixiland Band. Őket követi a dorogi illetőségű, Lattmann Béla, aki most quartet-jével érkezik Neszmélyre. Az első nap utolsó fellépője a Jazzpression formáció lesz, ők egy lemezbemutató előadással lépnek a publikum elé. Másnap, augusztus 5-én, szombaton, a Csepregi Hip-bop együttes kezd, a hazai jazzélet legkarakánabb szaxofonosának bandája már évek óta rendszeres fellépője a Dzsesszmélynek. A hip-bop muzsika után egy még könnyedebb zenét játszó csapat, a Tropical Transform Quintet zenél. Ezután a németországi lakhelyű, de természetesen magyar származású Tony Lakatos muzsikál barátai, a Jávori Sound Machine segítségével. Az augusztus 6-ai napon két együttes, a Special Providence és az Egyesült Államokból érkező Tommy Vig All Stars Band fellépése zárja a neszmélyi jazznapokat. A fesztivál mindhárom napján egyaránt este fél 9- kor kezdődnek a koncertek. A rendezvényre jegyeket a neszmélyi tele- házban, illetve a 34/451-997-es és a 34/550-097-es számon lehet megrendelni, megvásárolni. P. Z. PROGRAMOK Szünidei ráadás a Skanzenben Július 7-től augusztus 18-ig minden pénteken 9-17 óráig „szabad péntek...” szabad...a játékkészítés címmel foglalkozásra várják a gyereket Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. Vagyis minden pénteken valamilyen természetes anyagot járnak körül: avatott múzeumpedagógusok és kézműves mesterek segítségével megismerhetjük a föld, a fa vagy a gyógynövények tulajdonságait, felhasználási módjait, elsajátítva a patics-ma- kett, a vályogvetés, papírmerítés, készítés technikáját vagy akár a méhviaszgyertya söndörítését. Fesztivál A Duna-part Nyári Fesztivál keretén belül a Ghymes együttes ad koncertet Verőcén a víziszin- padon július 22-én, este nyolc órától. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 20.00 A rózsaszín párduc - amerikai vígjáték. Rendezte: Shawn Levy. Szereplők: Stevó Martin, Kevin Kline, Jean Reno, Beyoncé Knowles, Emily Mortimer, Kristin Cheno- weth. 22.00 Motel - amerikai horror. Rendezte: Eli Roth. Szereplők: Jay Hernandez, Derek Richardson, Eythor Gudjonsson, Barbara Nedeljakova, Jana Kaderabkova. Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4., tel.: 33/313- 888) 17.00 Mária Magdolna - olasz-francia-amerikai filmdráma. Rendezte: Abel Ferrara. Szereplők: Juliette Binoche, Matthew Modine, Forest Whitaker, Heather Graham, Marion Cotillard, Stefánia Rocca. 19.00 A harag napja - magyar-angol film. Rendezte: Adrian Rudomin. Szereplők: Christopher Lambert, Blanca Marsillach, Brian Blessed, Oroszlán Szonja , Gryllus Dorka, Bicskei Lukács, James Faulkner, Schramek Géza, Phyllida Law, John Rado, Makrai Pál. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Július 20-án, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCEI-Milyen ajándékot szeretnél az esküvőnkre? - kérdi a skót a menyasszonyától.- Nem tudom, még nem gondolkodtam rajta.- Jó, akkor adok egy év gondolkodási időt! * ★ ★-Jean, mennyi az idő?- 5 perc múlva 11 óra, uram.- Nem azt kérdeztem, hogy mennyi lesz, hanem, hogy most mennyi! NÉVNAP Július 20. napján szeretettel köszöntjük Illés és Özséb nevű olvasóinkat! Illés: héber-latin-görög eredetű név, az Éliás önállósult változata. Jelentése Jahve az én Istenem, az Úr az én erősségem. Özséb: görög, latinosított eredetű név, Eusebius névnek a rövidült, magyar formája, jelentése istenfélő, jámbor. TV MŰSOR ■ 05:25 Hajnali gondolatok, 05:30 Kárpáti krónika (ism.), 05:40 Agrárhíradó, 05:50 Nap-kelte, 09:00 Napló '56, 09:05 Marco és Gina, 09:30 Kutya legyek..., 10:05 Csörgősipka, 10:15 Múlt-kor, 10:45 Hétszínvilág, 11:00 Pláza, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 13:00 Rondó, 14:00 Max, a zsaru, 14:55 Szereltnek Saint Tropez-ban, 15:56 Bartók 125, 16:00 Határtalan szellem, 17:00 Életképek, 17:35 A Nagy vita, 18:10 Híradó, 18:14 Körzeti híradók, 18:20-Napló '56 (ism.), 18:25 Esti mese, 18:50 Szomszédok, 19:30 Híradó este, t9:54 Sporthírek, 20:05 Krém (ism.), 21:05 Garonne, 22:00 Az este - Csütörtök, 22:35 Kultúr- ház, 23:00 Híradó, 23:10 Sporthírek, 23:14 Napló '56 (ism.), 23:15 Dob+basszus, 00:10 Nézd a tengert!, 01:05 Kárpáti krónika 06:00 Propaganda, Kulturális magazin, 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:05 Szóda, Telefonos játék, 10:05 Teleshop, 11:40 Hajrá skacok!, 12:20 Észbontó, Telefonos vetélkedő, 13:20 A pillangó, 15:00 Anita, a bűbájos bajkeverő, 15:30 Jóbarátok, 16:00 Pacific Blue, 17:00 Lisa csak egy van, 17:30 Édes élet olasz módra, 18:30 Tények, Hírműsor, 19:00 Jóban Rosszban, 19:30 Aktív, 20:10 A fiúk mindig csak azt akarják..., 22:15 A fekete Buddha titka, Közben: Kenósorsolás, 00:15 Tökös csajok, 00:45 Tények Este, 01:15 Srácok, 03:00 Aktív (ism.) 04:15 Újabb titkok nyomában, 04:40 Fókusz (ism.), 05:10 Top Shop, 06:00 Disney-rajzfilmsorozat, 06:30 Reggeli - Süss fel nap!, 09:00 Recept Klub (ism.), 09:15 Top Shop, 10:15 Delelő - Fényes nap, 11:30 Recept Klub, 11:45 06-91-334-455, Közben: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:25 A nagy hajótörés, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Sue Thomas - FBI, 17:30 Döglött akták, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:40 Barátok közt, 21:15 Szex, csajok, Mallorca, 22:55 A test, 00:55 Street Time - Harcos utcák, 01:55 Reflektor, 02:10 Infománia, 02:35 Largo Winch - Az igazságtevő DUNA 04:05 Magyarország kincsei, 04:15 Világunk, 05:10 Váltó (ism.), 05:25 Világhíradó, 05:35 Gazdakör, 06:00 Hírek, 06:05 Közbeszéd (ism.), Aktuális háttérműsor, 06:30 Agora, Tájékoztató magazin, 07:00 Hírek. 07:05 EU -járat, 07:45 Világhíradó, 08:00 Hírek, 08:05 Kikötő (ism.), 08:10 Élő egyház (ism.), 08:35 Szünidei Matiné, 08:36 Tweeniék, 08:55 Félix levelei, 09:05 Skippy kalandjai, 09:30 Charly, majom a családban, 10:35 Bűvölet, 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Londoni randevú, 15:30 Mit tett értünk az ipari forradalom?, 16:05 A növények csodálatos világa, 16:35 Állat - barát, 17:05 Charly, majom a családban, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Derrick, 20:00 Józsi nővér és a sárga bicikli, 21:00 Rejtekhely, 21:45 Híradó, 22:10 Kikötő, 22:15 Közbeszéd, 22:40 Aurélien, 00:15 Modem művészet - Gyakorlat és vita, 00:45 Tüzes seb vagyok, 01:00 Himnusz, 01:05 Híradó, 01:25 Mese 10:00 Visszapillantó - Messze látó - extra ism. 12:00 Vissza pillantó - Messzelátó - extr ism. 14:00 Visszapillantó - Mész szelátó - extra 17:00 Visszapillan tó- Messzelátó - extra ism. 19:0 Remustra benne: Suzuki Család Nap 21:00 Visszapillantó - Mész szelátó - Időjárás ism. í=41 n tap A I 1 k-N vi Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom’ Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.