Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-01 / 129. szám

VI HÍDLAP • 2006. július 1szombat ___________magazin C salódott vagyok. No nem azért, mert, mondjuk, elhagytak volna, és nem is az egyre inkább össze-vissza hadováló kormányunk miatt - amit mondanak estére, nem igaz reggelre, úgyhogy kitoltak a jegy­zetírókkal (is), mert amiket most kárhoztatnék, netán dicsérnék, azok pár nap, még inkább néhány óra alatt átadják magukat az enyészet­nek, szerintem az őszi önkormányzati választásokra bazíroznak, és hát hiába mondta Lendvai Ildikó, hogy mit nekik a helyhatósági megmérettetés, a bátor lépéseket meg kell lépni, elhúzódnak azok (a komolyak) a szüretig -, szóval: hogy nem. Engem az Európai Unió, mint olyan tesz kiábrándulttá. Még itt, a negyedik emeleti panelben is. Vagy pont itt. (Messzire ellátni, ugye.) Pedig hát bevallom, megszavaztam nagy lélekkel a csatlakozást. Okom: azt reméltem, az unió majd a maga módján és módszereivel gyógyítja a szétszakítottságunk sebeit, hogy ne falazzam a köntört, konkrétan enyhíti Trianon fájdalmát, ha éppenséggel teljesen orvo­solni nem is tudja. Nem azt vártam - na jó, egy kicsit, ahogy min­denki hogy általában véve könnyebb lesz az élet, hirtelen megug­rik az életszínvonal, a szalonnás tojásrántottát szarvasgombával spé- keljük, a pelyhedző legények és a kúpmellű leányok nem ismerik meg azt a szót, hogy munkanélküliség. Tényleg nem. Elsősorban ab­ban reménykedtem, hogy amikor áttotyogok a túlpartra, összeboru­lunk majd nagy vidáman, hiszen magyar és magyar, szlovák és ma­gyar két jó barát. Spéciéi itt, Esztergomban így is történt, de ez a Mária Valéria hídnak - és a sörnek - köszönhető. Nem lett úgy, ahogy vártam, mi több, a kontinensnyi egyesülés éle­tünket nehezíti az idióta szabályaival. Brüsszelben valószínűleg ugyanolyan (vagy ugyanazok) a bürokraták ülnek, mint másutt (pél­dául Magyarországon). Pörög a légkondicionáló, buborékol a vízgép, berreg a kávéautomata, és meghozzák az élettől teljesen elrugaszko­dott döntéseket. Az egyik „kedvencem” - sajnos, sok van hogy a borokra, mint a dohányárukra, írják rá öles betűkkel, miszerint méte­lyek, beteges függőséghez vezetnek, és uzsgyi, szaladjunk a kezelő­orvoshoz és a gyógyszerészhez, mert nekünk annyi (meg egy bam­bi). Már akkor is megremegett a (dohányos) kezem, amikor egyes tagországokban, például az íreknél, kitiltották a pöfékelést a pubok- ból - bajban vannak a szigetországi írók: elveszítette az értelmét a füstös kocsma kifejezés -, ami tulajdonképpen a lényege (ahelyett, hogy maradtak volna a dohányzó, nemdohányzó helyiségek elkülöní­tésénél), merthogy vigyáznak az uniós polgár egészségére, aki egyébként nem tud. Szóval a Nagy Testvér figyel ránk, és ha logiku­san átgondolom, az lesz a vége, hogy bekamerázzák a kis életem. Ami ilyen irányból egy közelgő, még nagyobb veszélynek van kité­ve. Ugyanis egy vonalkód-gyártásban jártas barátom mesélte - érthe­tő ijedelemmel a szemében -, hogy a nem túl távoli jövőben (előbb Amerikában, aztán Európában, azaz minálunk is) az lesz, hogy úgy­nevezett intelligens chippel látnak el minden terméket, és amikor már a polcról leemeljük, jelzik a pénztárnak meg a raktárnak, hogy le vannak emelve, teszem azt, Jóska Pista kézikocsijában ott virít egy „sóverpóvermaktháromizé”. Kisvártatva pedig, mondjuk, maga a hűtőnk fogja leadni a rendelést a boltban, ha fogytán a készlet. Ké­nyelmes? Nem, félelmetes. S ha már a szabályozások és az unió. Említettem a bort. Aminek apro­póján az is megfogalmazódott a brüsszeli illetékesekben, hogy túl sok a szőlő Európában, vagyis tessék ritkítani a tőkéket, de most. Ahelyett, hogy az itteni borok fogyasztására ösztönöznének, és nem engednék be az unió területére az olcsó amerikai és ausztrál produktumokat. Amik miatt nem fogy a tágabb hazai termés. És úgy tűnik, dönteni fogják a tőkét, nem siránkozni, pusztán a kijelölt gazdák és az empati­kus alkoholisták fognak ágálni. Mellesleg: a legnagyobb hazai forgal­mat hozó kannásokat mindez nem érinti. A tablettáké a jövő. Ezek után könnyedén össze tudom állítani az uniós hivatalnok arc­képét. Aki biztosan nem fogyaszt bort, de más alkoholt se nagyon (ha csak nem alkoholmentes, hehe), nem dohányzik, legfeljebb kof­feinmentes kávét iszik (főleg azért, mert trendi), nem eszik húst, plá­ne, hogy a csirke influenzás (ami vicc és blöff, és majd máskor szó­lok róla bővebben), a marha kerge, a sertés meg vészes. És aki vege­táriánus. Persze számára a mákos tészta és guba gyanús. De aki első­sorban és főként életidegen, szeparált. El van különülve tőlünk. Bár­honnan is érkezett, már elfelejtette annak ízét (az életét, az ottaniét), és egy lemosható, filccej összefirkált demonstrációs táblára mered, és meggyőződése vezeti, hogy majd jól kitalálja a tutit. A lényeges kérdésekkel persze mit sem tudnak Brüsszelben kezdeni, a magyar kisebbségek ügyében maximum hümmögnek, igaz, jelen kormá­nyunk adja a lovat alájuk, miszerint a napi külpolitika nem erőssége (a látszat vendégjárás igen). Azt érzékelem, hogy az egységes Európa nemes ideája pusztán idea, a gyakorlatban nem, vagy nehezen-rosszul működik. Vádolhatnának türelmetlenséggel. Ne tegyék! Aki most van, most akar (joggal) kol­bászból kerítést. De legalább azt, hogy a nevezett lécanyag elérhető közelségben legyen. Tehát a központ, köszöni szépen, jól van, a peri­féria - mink - meg nem. Csak nyel. Előbb-utóbb azonban meg fogja unni. Én például már unom. Nagyon. Jazzt er gom A királyváros e nyáron modern zenei hangokkal telik meg Tizenhárom szigorúan igé­nyes, világszínvonalú jazzmu- zsikát játszó együttes és előadó lép fel július 13-ától Esztergom szabadtéri színpadain, a város és a távolról ideérkezett „vájt fü­lek” legnagyobb örömére. A többnyire csütörtöki napok esté­in tehát más dolgunk sincs, mint egy kellemes társaságot verbu­válni és egy-egy pohár hűsítő ital mellett az amerikai konti­nens legszebb importtermékét, a jazzt hallgatni. Összeállítá­sunkban a Jazztergom fellépői közül mutatunk be néhányat. A budapesti születésű, idén 57 éves Babos Gyula a hazai jazzélet legis­mertebb gitárosa. Zenei karrieijének talán legfontosabb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Satumus együttesek voltak. Már 1966- ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára. Nem­rég Babos közép-európai kortárs zene­karnak nevezte ezt a formációját. A Ba­bos Project Special-ról bővebben nyilat­kozva pedig a következőképpen írta le zenéjüket, zenekarát: ,,A térség zenei kincseit szeretném integrálni az általam képviselt improvizatív összefoglaló ze­nébe. A zongorán Szakcsi Lakatos Ró­bert játszik, aki a Basel-i Zeneakadémia klasszikus, majd jazz tanszakán tanult. Legjelentősebb elismerése a Montreux-i jazz zongoraverseny első díja volt. Do­bokon egy új felfedezett, Balogh László, basszusgitáron és bogon a méltán elis­mert Hárs Viktor játszik. A különleges adottságú Veress Mónika énekkel, s éne­ken alapuló hanghatásokkal járul a zene megvalósításához.” A '76-os születésű Brezovcsik Gá­bor nemcsak az ország egyik legjobb klasszikus-gitárosa, hanem a jazz és a kortárs kamarazene fúziójának első számú nagymestere. Az általa alapí­tott Brezo Quartett e harmonikusan vegyes műfaj előfutáraként rendkívü­li népszerűségre tett szert az utóbbi néhány esztendőben külföldi jazz fesztiválokon. Brezovcsik Gábor elő­adói stílusában ugyanúgy megcsillan­nak a higgadt, klasszikus gitárjáték alapjai, mint a több zenei irányzat eredményét nagyfokú szakmai tudás­sal alkalmazó, ám mégis a legelvete­mültebb merészséggel díszített mo­dern jazzkompozíciók. A Brezo Quartett művészetének alapja a zené­szek és a hangszerek közötti ihletett párbeszéd, valamint a lenyűgöző dal­lamok, ritmusok folyamatos változá­sának kimeríthetetlen variációja, az improvizatív jazzmuzsika veleje. „Te­gyük hallhatóvá a hallhatatlant” című koncertsorozatuk következő állomá­sán részt venni egy életre szóló él­mény. A zenekar tagjai: Brezovcsik Gábor, klasszikus gitár, Lukács Gá­bor, altszaxofon, Szerető Dániel, basszusgitár és Molnár Gábor,dob. Charlie 2001-től új zenei kirándu­lásra vállalkozott a Jazz című lemezé­vel, amelyet a 2002-es Soul & Jazz, majd a 2003-as Funky Soul & Jazz le­mez követett. A jazszel bőven átitatott zenei trilógia a korszellemmel ellen­tétesen nem a tömegízlést akarta ki­elégíteni, hanem egy igényes, a mű­fajt népszerűsítő kínálattal állt a kö­zönség elé. A korábban rockot, funkyt és bluest játszó, whiskey-n érlelt han­gú énekes most tehát új oldaláról mu­tatkozik be az esztergomi vizeken úszkáló sétahajón. Bírta Miklós 10 évesen kezdett gi­tározni, tanulmányait klasszikus és spanyol zenével indította. Három év múlva, 1983-ban állt először színpa­don, akkor már saját szerzeményt is játszott. A Jazztergomon a Life Pictures elnevezésű hármas kíséri Bírta ízléssel előadott, ugyanakkor ra­koncátlan zenei kalandozásokat is rej­tő gitárjátékát. Bírta Miklós nemcsak a hazai jazzmezőny legnagyobbjaival, de az Egyesült Államok számos ki­emelkedő zenei egyéniségével muzsi­kált együtt. Koncertezett az USA-ban, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Olaszor­szágban és Ukrajnában. 2003-as ha­zatérése után lemezt rögzített társai­val „Hey Kids!” címmel. Csapatában jelenleg Szendőfi Péter dobon, Mits Gergő basszusgitáron és Romhányi Áron billentyűs hangsze­ren játszik. Komoly sikereket könyvelhet el magának az esztergomi kötődésű Sound Gixer együttes. A zenekar népszerű jazzrock, jazz­funk és fúziós darabok feldolgozásait játssza. A banda már több esztergomi rendezvényen is bebizonyította, hogy nemcsak a sör- és rockfesztiválok „döngölős” zenéjére lehet szórakozni. A könnyed és egyszerre műfajhoz hű megoldásokat is alkalmazó zenekar­ban Bolvári Örs, ütősök, Bordás Zol­tán, dob, Bótyik Attila, gitár, Neichl Norbert, szaxofon, Ocskay Gyula, zongora, Szádóczki Iván, trombita, Szémann Péter, basszusgitár, Szladik Tibor, harsona, és vendégént Hamza Gábor, ének kápráztatja el játékával az értő közönséget. Az idei Jazztergom záró gálájának nagy eseménye lesz a magyar jazz- énekesnők first ladyje, Bontovics Ka­ti fellépése. A 2005-ben Szabó Gá- bor-díjjal kitüntetett előadó, aki már 1969 óta hivatásos előadóművész és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskolában tanult, 1986-ban a Pori Jazz Fesztiválon lépett fel nagy siker­rel. Az ő esetében nem túlzás azt mondani, hogy a kisujjában van a szakma, gyakorlatilag minden fontos magyar jazz-zenésszel fellépett már. Jelenleg is rendszeresen hallható a Vukán Trióval és a Trio Midnighttal. 1988 óta vezeti saját együttesét a Bontovics Kati Group-ot. A csapat­ban Friedrich Károly harsonán és basszusgitáron, Cselik Gábor billen­tyűs hangszereken és Berdisz Tamás dobon játssza a klasszikus és moder­nebb szerzeményeket. Lattmann Béla, aki dorogi születé­sű, hazánk legjelentősebb jazzbasz- szusgitárosa. Játékára a sokszínűség jellemző, e tekintetben az egyes jazz- ből kifejlődött rokonműfajokban is szívesesen vendégeskedik, több eset­ben játszott már Charlie-val rock-ot, soul-t, blues-t és funky-t. Lattmann Béla ugyanakkor alapvetően a jazz standard-ek kiváló interpretálója, négyhúros hangszerének mestere. Fő­városi jazz konzervatóriumi állása ré­vén a 90-es években a Molothow Li­getben rendszeresen léptek fel társa­ságában akkori tanítványai, a jelenle­gi Jazztergom egyfajta elődjeként is értelmezhető jazz-csütörtökökön. Je­lenleg modernebb, be-bop-os jazszel, és az említett standard-ekkel érkezik a királyvárosba nyáron. Ebben lesz se­gítségére Sramkó János dobos, Sárik Péter billentyűs és Zana Zoltán sza­xofonos. Szakcsi Lakatos Béla komolyze­nei konzervatóriumot végzett el, de megismerkedett a jazszel, és ez az él­mény elterelte további klasszikus ze­nei tanulmányaitól. Szakcsi Kovács Andor gitáros együttesében tűnt fel először, a hatvanas évek közepén pe­dig már saját zenekaraival is bemutat­kozott. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén díjat kapott, 1970-ben Pege Aladár kvartettjével pedig a Montreux-i Jazzfesztivál II. díját nyerte el, s ezzel megnyíltak előtte a nemzetközi jazzszíntér kapui is. A világ majd minden kontinensén fellépett, a nyolcvanas éveket meg­előzően főként Európában, azután pe­dig Amerikában szerződött le komo­lyabb lemezkiadó cégekkel. Számta­lan lemeze és fellépése mellett a ci­gány folklórból merítő zenés színpadi művek komponálásával is foglalko­zott sikerrel. Három cigány musical­jét követően rockoperát és százperces balettet is írt, ez utóbbit a Magyar Ál­lami Operaházban mutatták be. 2002- től évente különböző rangos hazai és nemzetközi szimfonikusokkal Mozart D-dúr Koronázási zongoraversenyét adta elő, a Mozart által előírt részek­nél, ahol a művészeknek improvizálni kellene, Szakcsi saját jazzimprovizá- cióit játssza. Szakcsi esztergomi fellépésén sem kell kisebb szenzációra számítanunk, a mestert hallva bizonyára sokaknak újra kell értelmezniük a zene, mint abszolút művészi érték fogalmát. • -I. -n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom