Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-01 / 129. szám

hídlaj magazin 2006. július 1., szombat • HÍDLAP V a hazamenős és a nem buli Sziget 2006: Kétszáz nemzetközi sztár, 500 hazai zenekar, előadó, DJ, szá­mos színtársulat, akrobaták, afrika falu, napi kétszáz ese­mény és több mint 60 program­helyszín várja az augusztus 9. és 16. között a Hajógyári-szi­getre látogatókat. Igen, ez nem más, mint a Sziget 2006. Mert, hogy idén is lesz alkalom Szigetelésre... tek a „vezírek”, hogy a 25 ezer hagyo­mányos - ottalvós-sátrazós - hetijegy mellé további 15 ezer olcsóbb - haza- menős-nem sátrazós - hetijegyet is áru­ba bocsátanak. Utóbbit azok vehetik igénybe, akik nem a Szigeten oldják meg az elszállásolást (bár ezt szerintem kár kihagyni, annak megvan a maga fílingje), ennek ellenére minden napra találnak maguknak programot és élni szeretnének a hetijegy adta kedvez­ménnyel. A hazamenős-ottalvós jegy személyhez kötött, a hazamenős belé­pővel sátrat nem lehet bevinni a sziget területére, ott alvási lehetőség kizárva, sőt a kempingszolgáltatást sem lehet igénybe venni. És még valami a jegyek­ről. A szervezők a tavalyinál több heti­jegyet adnak ki, de ehhez hozzá kell venni, hogy a napi 65 ezer fős befoga­dóképesség nem változott, a kiadható napijegyek a tavalyi negyvenezerről a felére csökkentek, ami azt jelenti, érde­mes elővételben jegyet váltani. Ennyit egyelőre a belépőkről, a kiadások felé­ről, most pedig következzen egy kis programajánló. A Sziget a nagy feszti­válokkal nemcsak a szolgáltatások mi­nőségében, hanem a programkínálatban is bátran felveheti a versenyt. Az öt nemzetközi nagyszínpad, így a main­stream zenét csokorba gyűjtő Nagyszín­pad, a világzenét bemutató Pannon Vi­lágzenei Nagyszínpad, a változatos stíluskavalkádot ígérő WAN2 Színpad, a keményebb zenéket felsorakoztató HammerWorld Színpad és az elektroni­kus zenét játszó Party Aréna nemzetkö­zi szintű produkciókkal rukkol elő idén. A program legérdekesebb része a nagyszínpados fellépők kiléte, ami idén hónapról hónapra változik. Na, nem abban az értelemben, hogy valaki le­mondja, vagy nem jön el, hanem úgy, hogy újabb és újabb nevek röppenek fel. Az augusztus 9. és 15. közötti idő­szakban ott lesz a nagyszínpadon az oxfordi Radiohead az elmúlt 15 év egyik legfontosabb, legnagyobb hatású zenekara, de fellép a képzőművészeti főiskolásokból alakult skót Franz Ferdinandot, akit a tavalyi emlékezetes Szigetkoncert után már nem kell bemu­tatni a hazai közönségnek. Eljön a Szi­getre a 2004-es év egyik legjobb debü­táló lemezét produkáló Scissor Sisters, amely a New York-i art-pop szcénából robbant a világba. A Placebo az elmúlt egy-másfél évtized egyik kulcsfontos­ságú gitárzenekara, mely izgalmas és expresszív, ugyanakkor élvezetes és slágeres zenéjében olyan hagyományo­kat ötvöz sajátosan, mint a Pixies-, Nirvana- vagy Sonic Youth-féle odalé- pős, amerikai gitárzene, a '70-es évek Bowie-s, T Rex-es glamrockja, vagy a mai elektronikus tánczene. A Nagyszínpad - az esti sztárok mellett - a korábbi idősávokban is re­mek felhozatalt kínál. Az idén április 24-én megjelent One Cure Fits All cí­mű album egy megújult, ismét a leg­jobb formáját hozó Therapy?-t mutat be, mely zenekar 1989-es megalakulá­sa óta volt már fenn, volt már lenn, ám feltámadása bizonyítja, a rockzenében semmi sem lehetetlen. S most jöhet a java, a hamarabb nem bedobásra kerü­lő zenekarok, fellépők neve: a Nagy­színpad programja a Prodigy, az Iggy & The Stooges, a Sex-Pistols-os Glen Matlock, a Gomez, a Sons and Daughters és a Fiving Colour. Jöjjön tehát, aminek jönnie kell! Nincs már hátra két hónap sem, kézbe veheti mindenki a pakkot, ott is alud­hat a Szigeten, meg nem is. De ha Szi­get, akkor buli. Minden mennyiség­ben. Egy-egy koncert, meg pár pofa sör után úgyis elfárad az ember. Akkor pedig kell a ottalvós-sátrazós... • Nagy Balázs Az elmúlt tizennégy év alatt nem volt olyan Sziget fesztivál, ahol ne találták volna meg elképzeléseiket a hazai és külföldi látogatók. Évről évre nőtt a fel­lépők, a zenekarok és természetesen ez­zel egyhuzamban a látogatók száma is. Idén sem változik a helyzet, bombaerős programmal készülnek a szervezők, s persze több újdonsággal is. A címben említett hazamenős és nem hazamenős buli is ezt takarja, ugyanis úgy döntőt­Komáromi János szirénjei Komárom János előbb Teleki Mi­hály, majd ennek tragikus halála után Thököly Imre híve és udvari embere volt. Együtt bujdosott a bujdosókkal Törökországban Thököly 1705-ben bekövetkezett haláláig, majd vissza­tért Magyarországra. II. Rákóczi Fe- renctől birtokot kapott Sáros megyé­ben s ettől kezdve - úgy tűnik - fő­ként törökországi emlékeinek felidé­zésével és mesélgetésével töltötte napjait. Ezek az emlékek, amelyeket írásba is foglalt, becses források Zrí­nyi Ilonára és Thököly Imrére vonat­kozóan, de egyéb nevezetességük is van. „Messziről jött ember azt mond, amit akar” - szokták mondogatni. Nos Konstantinápoly és Nikodémia megle­hetősen messze estek Cselfalvától, ahol Ko­máromi János az emlékeit papírra vetette illet­ve elmesélte, hallgatóinak és olvasóinak pedig kevés esélyük volt arra, hogy a történetek va­lódiságát ellenőrizzék, az írások mindenesetre élvezetes olvasmányok, még akkor is ha tud­juk: a 17. századbeli Komáromi nem tudott teljes egészében objektív maradni. Fehet, hogy akkorákat tódított, hogy maga sem hitte el, vagy éppen hogy az igazat mesélte, mert tisztességes keresztény ember lévén röstellt volna hazudni. Nézzük hát, hogy mit is látott Thököly Imre bujdosótársa és titkára az Aranyszarv partján! Először is a halpiacokon irtózatos tengeri szörnyetegekkel találkozott. Meg is mért egy halat, amely pontosan hu­szonhét arasz volt s „a száján - meséli szem­rebbenés nélkül - könnyen bebújhattam volna magam is, egy ló pedig a hasában bizony alig fordult volna meg. De úgy látom, az megfog­hatatlan bölcsességű Isten szárazon való min­den teremtményét az tengerbe is kiábrázolta, úgyhogy el nem hiheti azt, aki csak nem látja. Most is csak egy csudáját hozom elő a Fejér- tengernek mely neme a Syrenesnek.” Ez a szi­rénügy bennünket is nagyon érdekelhet, any- nyit hallottunk már ezekről a homéroszi állat­emberekről. Állítólag a Hanságban is fogtak egyet Kapuváron 1749-ben. A szirénről azt ír­ja Komáromi János, hogy egészen szőrös em­ber, „majomábrázatja vagyon”, bár mi szép női arcról tudtunk eddig... Ha fiú, akkor nagy a haja meg a bajsza, két lába és két keze van öt-öt ujjal és körömmel. Végtagjai meglehetősen rövidek, a farka azonban olyan, mint a delfiné. Az asszonyoknak is nagy hajuk meg mellük van. Egy párt szoktak világ­ra hozni, gyermekeiket pedig úgy szoptatják, mint a közönséges asz- szonyok. A szirének egyébként halat esznek, táplálékukat kézzel fogják meg. De­rékig emelkednek ki a vízből, de ha úgy szottyan a kedvük kijönnek a partra is, elterülnek a fövenyen és iszonyatos hortyogások közepette napoznak. Sőt, a tenger szikláinak a barlangjaiban is van lakásuk. Ko­máromi Jánost nem olyan fából faragták, hogy hallván a szirénekről ne vágott volna neki a tengernek, hátha sikerül találkoznia eggyel szemtől szembe. „Nagy habok hányásaival” megérkezett a Fejér-tenger Egbele-, Bujukada- és Marmora szigeteire, amelyek­nek kősziklás barlangjaiban - sejtése szerint - minden bizonnyal lakhatnak ilyen ember-ha­lak. Néhány barlangba be is ment, de szirént bizony nem talált, méghozzá két oknak miat­ta: részint, mert szombat volt és a papok, meg az öreghalászok előre megmondták, hogy szombati napon sosem jönnek elő, másrészt pedig a hideget sem szeretik, márpedig akkor éppen húsvéti idő volt. A már-már egészen csalódott János mestert azért igyekeztek a he­lyiek némileg kárpótolni. Kettőnek a bőrét megmutatta neki egy halász, aki vadászni szo­kott rájuk, nagy erejük miatt ugyanis élve nem lehet megfogni őket. Valóban képtelenség le­het élve megfogni őket, hiszen még a szultán­nak sem sikerült ajándékozni közülük akár egy példányt is. A halászok pedig viszonylag közel merészkednek hozzájuk, megvárják, amíg derékig kiemelkednek a vízből és akkor az evezőikkel kezdik csapkodni őket, a sziré­nek pedig bőgnek ilyenkor és köpdösik a halá­szokat. Elég nagy merészség lehet ez a közel­ség, mert a halász elmondása szerint némelyi­kük akkorára nő, mint egy hajó. A bőrük pedig olyan vastag, hogy golyó át nem viszi, ezért a „szirén vadászok” e furcsa lények fejére céloz­nak. De ne higgyük, hogy Komáromi János csak sziréneket látott. Látott például egy cso­dálatos halat, „kinek az orra olyan, mint egy pallos”. Ilyen tengeri unicornis (egyszarvú) csak az óceánokban lelhető fel. Szarvuk egy öl és két arasz hosszúságú. De voltak arra repü­lő-halak, valamint bagoly, kakas és lóformájú vizilények is. Persze nem minden tetszett a magyaroknak. „Csak tegnap előtt is én hozat­ván egy nagy rákot, megértük nyolcán vele, mert nem mindenik merte ad gustum enni, ir- tózatossága miatt.” Komáromi János mind­emellett látott egy zsidó doktornál egy egész nagy krokodilt, aki „az embert elébb megsi­ratni, azután megenni szokta” és persze a látványosságok sorából nem maradhatott ki az oroszlán sem. Hogy mi igaz és mi nem az elmondottakból? Nem tudjuk. Ám Komáromi János meséiben él a hatáskeltés minden eszközével, erőteljes hasonlatai, képei szinte érdekesebbek, mint maguk az élmények. Kár, hogy olyan rövidre fogta nagyszerű naplóját, amely a Thököly-féle emigráció­nak így is igen becses, ér­tékes emléke. • Dénes A magyar lovagkirály 1077-ben Magyarországon, épp úgy mint az Árpád-ház történetében új korszak vette kezdetét. E korszak újszerűsége abban rej­lett, hogy az eddigi védekező magatartást föl­váltotta a hódítás kora. Majd' ezer esztendő­re társországunkká válik Horvátország, sőt a későbbiekben egészen a Dalmát tengerpar­tig terjesztik ki királyaink a hatalmukat. E hó­dítások intenzitása, Magyarország meghatá­rozó szerepének kialakítása Közép-Európá- ban ugyanakkor az adott uralkodó tehetsé­gén, rátermettségén múlott. Ebben pedig nem szenvedett hiányt a jelzett esztendőben Szent István trónjára kerülő I. László. E gyéniségében volt valami olyan új vonás egye­temes európai viszonylatban is, amelyet va­lójában nemcsak saját alattvalói nem tudtak a maga jelentőségében fölfogni, hanem utó­kora is csak homályosan sejtett. A „típus” neve: lovag­király és nyugaton is csak László halála után a XII. szá­zadban vált általánossá, először francia földön. Ez a lo­vagi eszme régi és új motívumok sajátságos összeolva­dásából származott. Jellemzője a halálmegvetés, a bá­torság, az örökös harckészségben a kockázat keresése. E, leginkább a kereszténységért vívott harckészséget el­sősorban a túlvilági ítélettől való félelem motiválta. Hit és imádság hatja át ezt a szentté lett harcos eszmét. László mindig imádkozik a csata előtt és mindig hálát ad a győzelemért, sőt országáért áldozatul ajánlja fel önmagát. Lengyelországban született 1046 körül és 1095-ben halt meg. Szent István mellett ő talán az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar uralkodó. Báty­ja, I. Géza halálát követően egyhangúan választották meg a főurak, mert amint a krónikás meséli: „Mindnyá­jan tudták, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű ada­kozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd kö­zepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és mi­képpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy ami­képpen a nap ragyog: fény lett népének közepette." Ki­rályságának első éveiben ellenkirálynak kell tekinteni, mivel törvényesen unokatestvére, Salamon volt megko­ronázva. Tárgyalni kezd vele, majd fegyveresen lép fel ellene. 1081-ben Salamon lemond a királyságról, s a koronát átadja Lászlónak. 1082-ben azonban újra szer­vezkedik ellene, s felkelést szervez. László elfogja Sa­lamont, ki ekkor Visegrádon lesz fogoly. A hagyomány tévesen a jelenlegi Salamon-tomyot tartotta börtöné­nek, pedig azt csak jóval később, IV. Béla építtette. Nagy tehetségű uralkodóként megszilárdította az or­szág gazdasági helyzetét, majd a külpolitika kezdte egyre inkább foglalkoztatni. Elsőként a Salamon bujto- gatására az országra támadó besenyőket győzte le, de hasonló sikerrel harcolt a kunok ellen is. A kun és bese­nyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette a keleti részeken a köz- igazgatási szervezetet, így formálva politikai egységgé a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyu­gati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló várme­gyei rendszert. Igen fontos szerepet töltött be uralkodá­sában az igazságszol­gáltatás újjárendezé- se. Az évtizedes test­vérharcban és az egyéb belső küzdel­mekben erősen meg­rendült a törvények kötelező ereje. Külö­nösen elhatalmasodott a tolvajlás, és megla­zultak az erkölcsi éle­tet szabályozó törvé­nyek. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: „Min­den ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.” Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, föl­akasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szi­gorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett. Nevéhez fűződnek az első hazai szentté avatások. 1083-ban László király zsinatot tartott, ahol a szentek sorába emelték I. Istvánt, Imre herceget és Gellért püspököt. Az eseményhez cso­da is kapcsolódik. A szentté avatás ekkoriban még nem Rómában történt feltétlenül, első aktusa pedig a sír föl­emelése volt. István király koporsója azonban nem akart felnyílni. Ekkor angyal jelent meg Lászlónak, mondván: bocsássa el fogságából Salamont! A király futárt küldött Visegrádra, visszaadta Salamon szabadságát, aki el is hagyta az országot, István király koporsójának fedele pedig könnyedén megnyílott. Ekkor találtak rá a ma is ereklyetartóban őrzött Szent Jobbra. Amikor tehette - olvashatjuk róla -, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla megha­sad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé do­bott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz „Szent László füve” gyógyír a betegség ellen. Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes ha­dak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én meghalt. Egy ideig a somogyvári mo­nostorban nyugodott, később Nagyváradon helyezték végső nyugalomra. Kultusza halála után hamarosan ki­fejlődött. Tulajdonkeppen maga a nép avatta szentté, mi­előtt az egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király erek­lyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és Lász­ló oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára, ül. Béla király sürge­tésére ül. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta. Ünnepe június 27-én van. • Varga

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom