Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-07 / 133. szám
2 HÍDLAP • 2006. július 7., péntek www.esztergom.hu RÖVIDEN Jövő nyárig lesz nehéz? (H) Gyurcsány Ferenc szerint 2007 közepéig lesznek nehézségek, 2008- tól alacsonyabb infláció és az áremelkedés megfékezése várható. A miniszterelnök erről egy csepeli lakossági fórumon beszélt. A kormányfő kijelentette: évekig nem hoztak meg olyan döntéseket, amelyektől tartottak, hozzátéye, nehéz év következik, de amikor a társadalom túl lesz rajta, azt mondja majd, hogy megérte. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: megvédi a gyermekes családokat és a nyugdíjasokat. Hozzáfűzte, hogy a rokkantnyugdíjakat egészségügyi alapon vizsgálják felül. Kiemelte azt is, hogy igazságossá és teljesítményalapúvá kell tenni a felsőoktatást. Eltűnik az egyik Gyurcsány-cég (H) Fő tulajdonosába, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégébe, az Altus Rt.-be olvad az Aldo Ingatlan- fejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. - írja a HVG című hetilap. 1995-ben az Altus az Aldo Kft. segítségével szerezte meg a kancelláriától a fővárosi Szalay utcai állami ingatlan egy részét, amelyet aztán bérbe adott a hivatal egyik cégének. Az ügyben per is folyik. Francia-német befektető Losoncon (SK) Egy gépjárműkomponensek gyártásával foglalkozó francia-német vállalat szere'tne beruházni Losoncon - jelentette be a város polgármestere, Milan Marko. A vállalat a helyi ipari parkban akaija felépíteni új gyárát, ahol 150 embernek tudna munkát biztosítani. Dzurinda: tiszta a lelkiismeretem (SK) Szlovákia egykori miniszterelnöke, Mikulás Dzurinda nyolc év után tiszta és nyugodt lelkiismerettel távozik posztjáról. A kormányfő állítja, hogy Szlovákia jobb helyzetben van, mint volt négy, illetve nyolc évvel ezelőtt. Folytatódik a per (SK) Három magyar állampolgárt állítottak elő rpájusban Pozsonyban, tiltott idegenvezetés gyanúja miatt. Korábban a szlovák fél azt ígérte a magyar külügyminiszternek, hogy az eljárást megszüntetik, ám a napokban az eljárás folytatásáról értesítette magyar kollégáját a szlovák külügyminiszter. Pénzügyi válságba sodorták az országot? A Fidesz szerint vissza kell vonni a megszorító csomagot A Fidesz szerint a kormány megszorító csomagja, a „Gyurcsány-csomag” megbukott, ezért a kormánynak ezt haladéktalanul vissza kell vonnia - mondta az ellenzéki párt kommunikációs vezetője Budapesten. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „a megszorításokra épülő, és az emberektől pénzbehajtó Gyurcsány-csomag megbukott, ezért azt a kormánynak azonnal vissza kell vonnia és a kormánynak haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeményeznie az ország rossz helyzetből való kihúzása, valamint az embereket ért károk minimalizálása érdekében”. A szóvivő szerint a kormány a megszorító csomaggal pénzügyi válságba sodorta az országot, s ezt jelzi, hogy a forint történelmi mélypontot ért el. Hozzátette: az árfolyamgyengülés kioltotta a megszorító csomag költség- vetésre gyakorolt hatását, „a Gyurcsány-csomag behajt 300 milliárd forintot az embereken, és közben ez a 300 milliárd forint a rossz gazdaságpolitika által okozott árfolyamgyengülés áldozatává válik”. Szijjártó Péter szerint a Gyurcsány-csomag azért is megbukott, mert ezek az intézkedések a magyar gazdaságot „Európa leginkább sebezhető gazdaságává tette”. Az euro bevezetésével kapcsolatban a politikus azt mondta: ennek ideje 2014-ben jöhet el. Ugyanakkor Romániában ezt 2010-re, Bulgáriában pedig 2012-re lehet számítani, s a Visegrádi országok mindegyikében korábban lehet számítani a közös valuta bevezetésére. Ez szintén a Gyurcsány-csomag bukását jelzi - tette hozzá Szijjártó Péter. A Fidesz szerint a kormánynak tárgyalásokat kellene kezdeni a gazdasági élet szereplőivel, és valós tárgyalásokat kellene folytatni az ellenzékkel a helyzet megoldása érdekében. A kérdésre, hogy milyen konkrét javaslataik vannak a Gyurcsány-csomag intézkedései helyett, a politikus közölte: .javaslatainkat már régen a kormány elé tártuk, amely részben abból áll, hogy az ilyen helyzeteket hogyan lehet megelőzni, van a Költségvetési Tanácsra vonatkozó javaslatunk, és világossá tettük azt a három lépésből álló javaslatcsomagunkat is, amelynek a végrehajtását kértük, kérjük Gyucsány Ferenctől.” * Koncz Endre Pártjelvények nélküli tüntetés szombaton A szakszervezetek szombati tüntetése hangsúlyozottan pártsemleges, azon a rendőrség sem engedi majd pártjelvények felmutatását - közölte az egyik szervező, a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István egy rádió- interjúban elmondta: jelzéseket kaptak arról, hogy nem szívesen látott szervezetek Is készülődnek. Az érdekképviseleti vezető kijelentette: a tüntetést kizárólag szakszervezeti rendezvénynek tekintik, de megakadályozni nem tudják - és nem is akarják -, hogy más szervezetek is megjelenjenek. Hozzátette: reméli, hogy méltóságteljesen, békésen zajlik majd a megmozdulás. Gaskó István cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a napokban a munkaügyi miniszter megpróbálta volna lebeszélni a szakszervezeteket a tüntetésről. A demonstráció célja, hogy üzenjenek az országgyűlési képviselőknek: méljék fel felelősségüket és szavazzanak a megszorító csomagok ellen - fűzte hozzá. • (palotás) Meggyöngülhet a koalíció Nem a Fidesz szervezi azokat a demonstrációkat, amelyek a napokban zajlottak és szombaton folytatódnak, szögezte le Pokomi Zoltán a Fidesz al- elnöke egy lapinterjúban. Ezeket a kormány politikája, és a megszorító-csomag váltotta ki, ugyanakkor támogatják mindazon törekvéseket, amelyek a döntések megváltoztatását szorgalmazzák. A politikus szerint a keletkezett konfliktust a két nagy párt harcaként próbálják beállítani az MSZP-ben, de ha az emberek rájönnek, hogy becsapták őket, meggyengülhet a koalíció. Pokomi utalt arra is, hogy ellenzéki szerepükből fakadóan folyamatosan készen kell állniuk arra, hogy ha kell átvegyék az ország irányítását. Hárman már nem térnek vissza Könyvírásra készülnek a távozó miniszterek A tizenhatból mindössze három egykori képviselő nem tér vissza a parlamentbe. Rudolf Chmel, Rudolf Zajac és Jirko Malchárek bizonytalan időre szakít a politikával. A három politikus közül Rudolf Zajac eredeti foglalkozásához - menedzser - tér vissza, míg Rudolf Chmel újra egyetemi tanári állást vállal. Előbbi politikus a régi kormány utolsó ülésén viccesen kijelentette: a parlament amúgy is egy régi, kommunista épület, ahol már a klimatizáció sem működik, így nem bánom, hogy nem kell ide visz- szajönnöm. „Csak azt sajnálom, hogy több kollégával nem találkozom, mivel velük jó barátságot alakítottam ki” - mondta Zajac. Az egykori egészségügyi miniszter tervei között szerepel, hogy könyvet ír a politikában eltöltött négy évéről: az emberekről és az érzésekről szóló könyvet szeretnék. A nyári pihenő HÍREK az európai unióból Nem kell a török baromfi Az év végéig meghosszabbította az Európai Unió a törökországi szárnyasok és a házi madarak importjának tilalmát. Az EU 2005-ben döntött az importtilalomról, miután négy török fiatal bizonyítottan madárinfluenzában halt meg. Szankció a Microsoftnak További büntetést szabhat ki a Microsoftra az Európai Bizottság, amiért az nem tesz eleget az unió trösztellenes versenyszabályainak. A versenyügyi bizottság hétfőn dönt a szankció ösz- szegéről. Brüsszel 2004-ben azzal vádolta meg azzal a Microsoftot, hogy a Windows operációs rendszerével kizárólagos piaci pozícióra akar szert tenni. Egyben kötelezte az óriáscéget arra, hogy ismertesse a rendszer forráskódját, hogy más vállalatok is fejleszthessenek szoftvereket. A Microsoft ennek nem tett eleget. Megbukott az off-shore adó Kudarcot vallott az Európai Unió azon kísérlete, hogy megadóztassa az európai polgárok adóparadicsomokban fialtatott pénzét - írja a Financial Times című tekintélyes gazdasági lap. A befektetők kihasználják az uniós irányelv kiskapuit. Az újság szerint ennek tudható be, hogy a tavalyi második fél évben mindössze 100 millió euro folyt be az uniós állampolgárok által Svájcban - a világ vezető offshore pénzügyi központjában - elheután az egészségügy területén helyezkednék el” - mondta Rudolf Zajac. Az ex-kulturális miniszter, Rudolf | Chmel visszatér az egyetemi katedrára, oda, ahonnan négy évvel ezelőtt távozott a politika kedvéért, és hasonlóan Zajachoz, ő is könyvírásra adja fejét. • (nagy) lyezett tetemes megtakarítások után. Luxemburgban kevesebb mint 50 millió eurot, Belgiumban kevesebb mint 10 millió eurot, Liechtensteinben pedig mindössze 2,5 millió eurót szedtek be ugyanezen időszak alatt. Tiltott vegyszer Az Európai Parlament pártjai döntést hoztak a perfluor-oktán-szul- fonát nevű vegyi anyag betiltásáról. Indoklásuk szerint a ruhában, samponokban és bútorokban is használt anyag mérgező, és ha bejut az emberi szervezetbe, nem tud lebomla- ni. Az EP döntés értelmében, az eddig mentességet élvező felhasználási módokban is megtiltanák az anyag használatát. Folytatódik a tandíj vita A FÉR diszkriminatív és szükségtelen Eljenzi a tandíj bevezetését a Hallga- —111 tói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Fidesz szerint sincs szükség rá. Az ellenzéki párt azt javasolja, hogy bizonyos esetekben mentesülhessenek a családok a költségek alól. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Választmánya a hét közepén elfogadta azt a javaslatot, amelynek elkészítését Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel történt múlt heti egyeztetésén vállalt. Ennek értelmében javasolják, hogy csökkentsék az államilag támogatott keretszámokat és a hallgatói létszám csökkenéséből fakadó elbocsátások megelőzése érdekében javasolják, hogy egy oktatónak csak egy főállása lehessen. A HÖOK ellenzi a tandíj bevezetését, mert az minőségellenes, és nem szolgálja a felsőoktatás színvonalának emelését. A gyermekeiket taníttató A FER-bevezetésével megnövekedhet a diákhitelt felvevő tanulók száma. Szakemberek szerint a jelenlegi kétszáz ezer hiteligénylő száma 2015-re elérheti a négyszáz ezer főt is. szülők országos érdekképviselete is ellenzi a tandíjat, és annak mértékéről tár- - gyalnának a minisztériummal. Úgy vélik, hogy a fejlesztési részhozzájárulás (FÉR) diszkriminatív. A Fidesz szerint a kormány nem fog elállni a FER- bevezetésének szándékától, ezért olyan javaslatot dolgozott ki és teijeszt a parlament elé, amely lehetőség ad mentességre is. Pálinkás József egy inteijúban azt mondta: azok a szülők, akik egyszerre két gyereket taníttatnak, teljes mentességet kaphatnának. Hozzátette: pártjuk szerint szükségtelen a tandíj bevezetése. • (vári) Jövő héten szavaznak a médiakurátorokról Kétnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés - közölte a házelnök. Szili Katalin elmondta, hogy a közmédiumok kuratóriumi elnöksége és az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületé kiegészítésének ügyében meghosszabbította a jelölési eljárást. A testületeket a KDNP-frakció megalakulása miatt kell kiegészíteni egy-egy kormányoldali és ellenzéki jelölttel. Hozzátette, hogy a köztévé kuratóriumi elnökségébe - amelyben jelenleg valamennyi ellenzéki helyet az MDF tölt be - a Fidesz nem kíván tagot delegálni, a KDNP azonban élni kíván a jelölés jogával. A parlament várhatóan július 17-én választja meg a testületek új tagjait - mondta Szili Katalin. A német beruházó viszi a munkaerőt Szlovákia helyett Romániát választotta a Draxlmaier A német Draxlmaier vállalat, mely nemrég úgy döntött, hogy Rimaszombat (Rimavská Sobota) helyett Romániában építi fel új gyárát, több szlovák munkást is magával visz. Romániába a tavasszal betanított szlovák munkások fele utazik el. „Ezek az emberek a nagy távolság ellenére is a német cégnek akarnak dolgozni” - mondta Alexander Pataki, a rimaszombati munkaügyi hivatal igazgatója. A hivatal első embere megemlítette, hogy a térségben uralkodó nagy munkanélküliség ellenére tavasszal nagyon kevesen jelentkeztek munkára. „Néhány nap alatt 450 fő jelentkezett az álláshirdetésre, de többen nem feleltek meg a követelményeknek. A Draxlmaier az első körben 1200 embernek tudott volna munkát biztosítani” - jelentette ki Pataki A beruházás áttelepülésével Rimaszombaton és környékén a munkanélküliség tovább romlott. 123 ember még a helyi cukorgyárat is otthagyta az új lehetőségért. A hivatal vezetője elmondta, hogy a rimaszombati járásban május végére a munkanélküliség elérte a 30 százalékot, ami a legtöbb Szlovákiában. A munkanélküliek száma 123 fővel 11 790-re nőtt. További nehézséget jelent, hogy a járásban ezer fővel csökkent a gazdaságilag aktív lakosok száma. A térségből a fiatalok külföldön keresnek munkát, legtöbbjük Magyarországra, vagy Csehországba utazik, de vannak, akik Nagy-Britanniában és Írországban próbálnak szerencsét. • (hajdú)