Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-06 / 132. szám
HÍDLAP * 2006. július 6., csütörtök www.istergranum.hu Hív a vasút, vált a MÁV Félő, hogy az utasok isszák meg az átalakítások levét E CD C ~o o Elkészült az Egészség-park Kismaroson A tornaeszközöket mindenki ingyen használhatja Folytatás az 1. oldalról Mészáros Zita, a MÁV szóvivője kérdésünkre csupán annyit mondott: korai lenne még konkrétumokról beszélni, az átalakítás lépései még csak most kezdenek körvonalazódni, talán egy-két hét múlva többet tudnak. Az azonban biztos, hogy a racionalizálás jegyében megszűnik jónéhány alacsony kihasználtságú - a tegnapi bejelentés szerint 28 - szárnyvonal, melyeket buszokkal pótolnak majd, a megmaradók üzemeltetését pedig regionális társaságokra bíznák, de „optimalizálják” a menetrendet is az eddigi esetleges átfedések megszüntetésének érdekében. A MÁV központból a dolgozók 30 százalékát várhatóan elküldik, a személyszállítási deficitet pedig az áruszállítási Cargo üzletág eladásából töltenék fel. Régóta nem titok már: a MÁV csődközeli állapotban van, évi 80 milliárd forintos veszteséggel működik és 300 milliárd forintot meghaladó adósságállománnyal rendelkezik. A Volántársaságoknak szintén 70-90 milliárd forintnyi ártámogatást utal át az állam évente, az átalakításokkal a kiadások 20-25 százalékos csökkentése lenne a cél. Az utasokat a várhatóan decembertől életbe lépő menetrend változásokon kívül a jegyárak emelkedése is kellemetlenül érintheti. Januártól valószínűleg csökkentik, vagy teljesen megszüntetik az eddigi viteldíj-kedvezménye- ket, a diákok és a fél áron utazók jelentős korlátozásokra számíthatnak. Másrészt a különböző típusú szerelvények esetében eltérő komfort- és sebességi fokozatokat állapítanának meg. így növekedhet például a gyorsvonatokra és Intercitykre vásárolható jegyek ára. Az Esztergom-Budapest viszonylatban közlekedő Desiro vonatok esetében a két pótdíj nagyjából ki is egyenlítődhet, hiszen bár rendkívül kényelmes, de legalább annyira lassú szerelvényről van szó. Nyáron pedig jelentős késések is előfordulnak a sínek felmelegedése miatt bevezetett sebességkorlátozásokból, legkülönbözőbb meghibásodásokból adódóan. Egyes Intercity járatok esetében már eddig is emelt pótdíjat - 520 helyett 650 forintot - számoltak fel, mivel azt egyszerűen átkeresztelték „Rapid” járatra. Ez a vonat például Pécs felé csupán Kelenföldön áll meg, menetideje mégis hajszálra megegyezik a normál IC-kével. Ráadásul ez is ugyanolyan gyakorisággal és mértékben késik, mint társai, a MÁV pedig majdnem minden esetben megtalálja a módját, miért is ne fizesse vissza a 15 percet meghaladó késéskor a pótdíjat az utasoknak. Arról már nem is szólva, hogy a legtöbb járaton nem működik a klíma, a szemetesek csordultig teltek, és előfordult már, hogy a dohányzásra kijelölt kocsiban egyetlen hamutartó sem volt. Félő, hogy a sebesség- és komfortfokozatok megállapításával újabb, a Rapidhoz hasonló járatokat hoznak létre, amelyek drágábban, de ugyanolyan feltételekkel közlekednek majd. • Sz. H. Folytatás az 1. oldalról A hivatalos átadó ünnepség augusztus 20-án lesz. Az önkormányzat tervezi még egy strandröplabdapálya kialakítását is, ezt azonban már nem pályázati pénzekből, hanem saját forrásból fedeznék. „ReFolytatás az 1. oldalról A második világháborút követően a települést újra elcsatolták, így a renoválás nem fejeződött be, ráadásul ezt követően az épületet különböző célokra használták, az alsó helyiségekben például szarvasmarhát, igavonó lovakat, sertéseket és különböző háziállatokat tartottak. Az emeleti részből a bútorokat Kassára szállították és a mostani Rodostói-ház udvarában elégették. „Ha valahol, itt van szükség arra, hogy a szabadság nagy hősének szülőháza és méljük, hogy sok örömet szerez majd, és segít megőrizni az itt élők egészségét az új park, amely szeptembertől már az iskolai tornaórák megtartására is alkalmas lesz” - tette hozzá Novák György. szobra hirdesse a büntetlenül meg nem szeghető kötelezettséget, a haza, és a szabadságszeretetet. Itt, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, ahol később Vak Bottyán vitéz kurucai végig gázoltak a hazára támadó hatalmaskodó idegeneken. Ezen eszme hódító erejébe vetett bizalommal fordulunk az egyetemes magyarsághoz és a nem magyarokhoz, hogy anyagiakkal támogassák kegyeletes törekvéseinket” - áll az emlékszervezet írásában. • Szép • P. K. Fejedelmi otthon adományokból? L A P ( S Z ) É L Kövesdi Károly Háttal Európának Bár várható volt, mégis minden normális embert megdöbbentett a tény, milyen kormánya lesz Szlovákiának a következő választási időszakban. A Fico-Slota-Meciar trojka a demokrácia arculcsapását, a nehezen megszült reformok kiröhögését, a társadalmi béke elásását jelentheti. A reformokat ráadásul folytatni kellene, márpedig Fico első nyilatkozatai enyhén szólva nem erről szólnak. Az első külföldi reakciók is sötét képet festenek a falra, kiemelve: a xenofób, nacionalista SNS-nek nincs helye nemcsak a kormányban, de a nagypolitikában sem. Az első konkrét figyelmeztetés az új szlovák kormány felé az Európai Parlament szocialista frakciójától érkezett, amely felfüggeszti a Smer tagságát a szervezetben. Az új miniszterelnök mindezzel nem törődik. Fico úgy képzeli, hogy a „tölteléknek” kormányba vett másik két párt megmarad bólogatójánosnak, és a külföld aggályait elaltathatja azzal, hogy sem Vladimír Meciar, sem Ján Slota nem kapott tárcát, „csak” képviselők lesznek az új parlamentben. Magabiztossága mögött azért látni lehet némi szorongást, ami előrevetítheti a koalíció dicstelen jövőjét. Az új kormány szakértelméről és erkölcsi értékrendjéről mindent elmond az a tény, hogy éppen a HZDS kapta az igazságügyi tárcát, és Meciar első nyilatkozatainak egyike az volt, rehabilitálni kell Ivan Lexa volt titkosszolgálati főnököt, akinek a kezéhez vér tapad, és akinek Meciar megrendelésére sikerült aláásni az igazságszolgáltatást, szétdúlni a szlovákiai társadalmat. És akinek - most mutatkozik meg a mulasztás súlyossága - a felelősségre vonását az előző kormány elmulasztotta. Számunkra, szlovákiai magyarok számára természetesen a legizgalmasabb kérdés, hogy mikor és milyen formákban újul ki a ma- gyarellenesség. Bár Fico igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, aligha hihető, hogy Slotáék kibújnak a bőrükből, és egyik napról a másikra européerekké válnak. Mintha a trojka revansot akarna venni a magyarokon: az SNS éppen azokat a tárcákat kapta meg, amelyeknek MKP-s vezetői voltak a leköszönő kormányban. Az oktatásügy, a régiófejlesztés és a környezetvédelem közül kétségtelen, hogy az első a legfontosabb számunkra, de az sem mindegy, hogyan alakul majd a régiók finanszírozása. A meggymag a tortán a mezőgazdasági minisztérium, amelyet HZDS-es miniszter vezet, az azt felügyelő parlamenti bizottság vezetője pedig SNS-es képviselő. A dél-szlovákiai gazdák eddig sem voltak könnyű helyzetben, de valószínűleg vissza fogják sírni Simon Zsoltot. A lényeg: a Szlovákiát stabil kormánnyal hitegető trojka mindhárom vezéralakja konfliktusteremtő ember, s csak idő kérdése, mikor szabadulnak el az indulatok. Meciar minden hájjal megkent öreg róka, aki bármennyire is igyekszik visszafogni magát, jottányit sem változott az utóbbi években. Túlélésre játszik - ami ezúttal is bejött neki -, de nem éri be ennyivel: nem tűr el semmilyen autoritást maga fölött. Slotánál pedig csak egy-két hónap, esetleg hetek kérdése, mikor kezd Budapest ellen küldött tankokról karattyolni valamelyik kocsmaudvaron vagy nyilvános vizeldében. Elkerülhető strandbalesetek Az üzemeltetők többsége mindent megtesz a fürdőzők biztonságáért Folytatás az 1. oldalról A legrosszabb esetben viszont ki- sebb-nagyobb balesetet is szenvedhetünk, és ilyenkor főleg a gyerekek vannak veszélyben. A lévai strandon például a múlt héten egy 15 éves fiú használta szabálytalanul a csúszdát, fejjel lefelé csúszott le és súlyos gerincsérülést szenvedett, jelenleg is a pozsonyi kórház intenzív osztályán ápolják. A strand vezetése nem vállalta a felelősséget, hiszen a gyerek nem rendeltetésszerűen használta az eszközt. Az esztergomi Szent István strandon szerencsére nem jellemzőek a balesetek, köszönhetően a szigorú szabályoknak és a gondos felügyeletnek. Heer Lajos igazgató kérdésünkre kifejtette: a fürdőzőket folyamatosan úszómester felügyeli, aki azonnal figyelmezteti a rohangáló gyerekeket, és kihívja a vízből azokat a kicsiket, akik akár úszógumival is, de a mélyvízbe tévednek, és természetesen nem engednek a medencékbe láthatóan alkoholos befolyásoltság alatt lévő vendégeket sem. A strand területére eleve nem engednek be felügyelet nélkül 10 évesnél fiatalabb gyermeket, még idősebb testvérével, barátjával sem, csakis felnőtt kíséretével. A dolgozók figyelik azt is, hogy a melegebb, vizes felületek ne algá- sodjanak, azaz ne váljanak csúszóssá, a medencékben kötelekben fogódzkodhatnak és úszásoktatáson is részt vehetnek a gyerekek. Az, hogy valaki túlságosan felhevült testtel ugorjon a vízbe, könnyen elkerülhető, hiszen mindenki találhat magának árnyékos területet. A Palatínus strandon sem volt hosszú évek óta súlyos baleset, itt is meghozták a szükséges óvintézkedéseket. Szilva Károly üzemeltetőtől megtudtuk, hogy a vízben bóják, táblák figyelmeztetnek a másfél méternél nagyobb mélységre, a kicsik számára hálóval kerítettek el egy nagyjából félméteres vízmélységű területet. A fürdőzőkre itt is szakképzett úszómester ügyel. A tó vize egyébként a levegő átmeneti lehűlése ellenére is megőrizte 23-24 fokos hőmérsékletét, várják a strandolni vágyókat és remélik, hogy a júniusi gyenge kezdés után végre fellendül a forgalom. Az ÁNTSZ idén kötelezővé tette, hogy a fürdőhelyek bejáratánál az üzemeltetők helyezzenek el információs táblát a vízminőségről. Érdekes, hogy a legutóbbi vizsgálatokból az derült ki, hogy a bányatavak többségének tiszta a vize, ám néhány uszodában nagy mennyiségű baktériumot találtak, a Duna vizét pedig néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem találták fürdőzésre alkalmasnak. Azoknak, akik például a Dunakanyarban mégis bemerészkednek a vízbe, a szakemberek a mielőbbi zuhanyozást javasolják. • Szabó