Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-29 / 149. szám
2006. július 29., szombat Ä HÍDLAP gi melléklete 30. szám Szerkesztette: Amon Adrienn A magyar átok Egy hónappal a tragikus végű mohácsi csata előtt Brodarics István szerémi püspök beszámolt VII. Kelemen pápának 1526 nyarának szomorú hazai körképéről. E levél ismeretében jobban érthető mindaz, ami az azt követő hetekben történt. A levél kelte: 1526. július 27. Nézzük! „Szentséges Atyám és Uram, legkegyelmesebb Uram! Két okból történik, hogy ritkábban írok Szentségednek; egyrészt úgy vélem, tekintettel kell lennem Szentséged elfoglaltságára, másrészt magamnak is több mint elég dolgom van. Továbbá még azért is, mert jól tudom, hogy a báró úr (Antonio Giovanni da Burgio) mindenről beszámol, úgyhogy nem marad semmi, amiről nekem kellene írnom. Hogy jelenleg milyen veszélyes a helyzetünk, arról Szentséged ugyancsak folyamatosan értesül a báró úr leveleiből. Egyedül Isten, vagy Isten akaratából bekövetkező véletlen mentheti meg ezt az országot a pusztulástól. Semmi más utat a megmenekülésünkhöz nem látok. Ha valamiben szolgálhatnék, szívvellélekkel megtenném, de mit gondol Szentséged, mit tehetek, amikor a királynak (II. Lajosnak) nincsen semmije, a helyzet teljesen zavaros, az emberek gonoszak és széthúznak, az ellenség túlerőben van, én magam szegény vagyok, nemrég nyertem a méltóságomat, s e tisztségemért, amelyre Szentséged emelt, irigyelnek azok, akik méltóságban is, vagyonban is messze megelőznek, - és végül még ezer más, hihetetlen nehézség miatt. Mégsem fogok semmit sem elmulasztani, kockára teszem az életemet is, s megteszem, amit megtehetek. A legnehezebb időkben nyertem. Legkegyelmesebb Kegyelem, ezt a tisztséget. De talán Isten könyörületében elfújja e nehézségeket, és feltárja előttem a szolgálat útját. Ha ez a remény nem éltetne, már régen kibújtam volna az előbb felsorolt okok miatt ezen elviselhetetlen teher alól, s egészségi állapotom miatt is, amely egyre kedvezőtlenebb. Bármit hoz azonban a sors, még kitartok. Legalázatosabban kérem, méltóztassék Szentséged, minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni rajtam; megkértem a báró urat is, hogy ez ügyben világosabban írjon, Szentségednek. Könyörögve ajánlom legalázatosabb szolgálatomat Szentséged kegyelmébe, kit őrizzen meg Isten boldogságban és sértetlenségben. Érd közelében, a Duna mellett vert királyi táborból... Nem említettem, hogy szerémi püspökből ismét pécsi prépost lettem; a püspökség minden vára és falva, az egész egyházmegye már az ellenség kezén van: hétszáz fegyveresem volt, s egyetlenegy sem maradt.” Maga a püspök is ott veszett Mohácsnál... Nem sikerült rendezni a villamos j vasút ügyét és a nappali áramszol- i gáltatás bevezetését sem száz évvel j ezelőtt a környéken. Sőt a nagy meg- j könnyebbüléssel fogadott rendőrségi rendelet, amely megtiltotta a sza- i badfürdőzést, sem hozott eredményt. Továbbra is egy helyben állt a villamos vasút ügye egy százada, amelyről július 29-i számában adott hírt az Esztergom és Vidéke. „A 'Törők-féle összekötő villamos vasúi ügye a csütörtöki közgyűlés napirendjére volt kitűzve, amely ügyben a képviselőtestületnek véglegesen kellett volna határoznia. Egyrészt mivel az ülésen igen kevesen jelenlek meg a város atyái köz,ül. de másrészt, mivel a felett szövevényes és esetleg súlyos következményekkel járó kérdés felett egyszeri hallomásra dönteni nem lehet, annak tárgyalása a napirendről levétetett és elhatározta a közgyűlés, hogy átír sürgősen a megyéhez avégből, hogy a Töröknek adott határidőt hosszabbítsa meg." A vasút tervének további halasztása mellett a nappali áram bevezetése is késlekedett. Erről a lap augusztus 2-i számából értesülhettek a környéken élők. „Á nappali áram ügyében kedden délután értekezlet volt a városházán, a főispán elnöklete alatt. Tóbiás mérnök ismertette a nappali áram behozatalának előfeltételeit, amiből a jelenvoltak arról győződtek meg, hogy még mindig nem lehetséges áldozatok nélkül a nappali, áramot behozni, az áldozatot meghoz.nl pedig senki sem akarja. Tudatta a nevezett mérnök, hogy mihelyt a párkány-nánai vasúti állomás is be lesz kapcsolva a vülamvilágítási körzetbe, lesz nappali áram, mert a vasútnak szüksége van arra s csak oly feltétellel vezeti be, ha nappali áramot is kap." És ha már a kútba esett tervekről van szó. a szabadlürdés kérdése sem rendeződött. A Szabadság augusztus 1-jén aija: „A rendőrség semmi gondol nem fordít a szabad fürdőzésre. A megbotránkoztató állapotok kiküszöböléséi a közrendőrökre bízza, olyan emberekre, a kik faluról vetődlek be ide hozzánk és öltötték magukra a röndé.ri gúnyát. Ilyen emberekre van nálunk bízva a közmorál fölötti ügyelet. Rendőrségi tisztviselőt soha se leltet látni, arrafelé, a honnan a legvakmeröbb támadást intézik a. szemérem ellen. Azért viselik az aranyozott uniformist, hogy a patkányok ne vétsenek a hivatalos szobákban uralkodó közszemérem ellen.” Az újság szintén a rendőrséget bírálta egy másik cikkében, a sorozatos útonállások miatt, „A közbiztonság nem nagyon rózsás minálunk. A szigeti utón gyakran megtörténik, hogy a sétáló közönségei niegutonállóz- Z.ák, mert a sziget egész területén egyetlen szál rendőr Őrködik a közbiztonságra. Éjjelnappal egy ember, a mi még gondolatnak is bolond. Hogy eddig nagyobb fosztogatás nem történt, tisztán a véletlennek kell tulajdonítani. Vasárnapra virradóra is törtem egy útonállási kísérlet, de balul ütött ki, a bokorból előugrott alakra., mert olyan ütést kapott a halántékára, hogy visszahanyatlott oda, a honnan előbujt. Aj útonállási kísérlet, az Árpád kerttől néhány lépésnyire történt, a szigeti út belseje felé, a hol olyan sötétség van a villamos akasztófa-oszlopoktól, hogy bátran lehúzhatják az anasétálókról a gúnyát." De hogy legyeit olyan hír is, amely minden bizonnyal megelégedettséggel töltötte el a száz évvel ezelőtti embereket, az Esztergomi Lapok híradását közöljük a készülő ünnepséggel kapcsolatban. Július 29-én írja az újság: „A Szent István napi ünnep előkészítő bizottsága f. hó 26-án ülést tartóit. Az ülésen Földváry városi főügyész, előterjesztette az ünnepségek programmjá- nak tervezetéi, melyet a bizottság csekély eltérésekkel elfogadón. A Patrona Hungáriáé. és Szent István király tiszteletének ünnepi hete augusztus I 5-től 21 -ig Jog tartani. Az ünneplések, ünnepi istentiszteletekből, bucsújárásokból, a város nevezetességeinek megtekintéséből kirándulásokból népünnepélyekből és egyéb szórakozásokból fog állant. A város tanácsa most buz- golkodik az ünnepély reklamirozása és városunkra szóló kedvezményes vasúti jegyek érdekében." • Gál Kata ■ Rajner