Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-26 / 146. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. július 26., szerda • HÍDLAP 7 Moles folytatja a rögbit 1 Rögbi Molnár János több héten át tartó hezitálás után úgy döntött, nem fejezi be rögbis pályafutását, és egy szezont még biztosan lehúz az Esztergomi Vitézek csapatában. A játékos jelenleg a 2005/2006-os szezon sérüléseit piheni ki. „Mindenképpen játszani szeretnék, de az ujjaim nincsenek valami jó állapotban” - mondta Molnár János. „Az év végén még megfordult a fejemben, hogy nehéz lesz így folytatni, nem vagyok már fiatal, de a holt szezonban rájöttem, hogy hiányozna a rögbi. A bajnoki évad során összeszedett sérüléseim még megvannak, a legrosz- szabb állapotban az ujjaim vannak, kettő továbbra is el van törve, sőt a szalagokkal sincs minden rendben. Az orvosok azt tanácsolták, hogy pihentessem, de elképzelhető, hogy be is kéne gipszelni őket.” Molnár János egyelőre még nem kapott információt arról, mikor kezdődik a felkészülés, de az előzetes tervek szerint a nyolcszoros bajnokcsapat augusztus első felében kezdi meg a kondicionáló tréningeket. • Nagy Balázs Osvald Zsolt kapta meg a marsallbotot Az ifik edzője a 2006/2007-es szezonban a felnőtteket irányítja B Labdarúgás____________ Osvald Zsolt személyében új vezetőedzője van az Esztergomi SC labdarúgócsapatának. A tavalyi ifjúsági bajnokság első helyén végző gárda szakvezetője a múlt héten kezdte meg az érdemi munkát a csapattal. Osvald Zsolt pár éve került az esztergomi klubhoz, és érkezése után az ifi csapathoz került, melynél nagy sikereket ért el, a tavalyi szezonban utcahosszal nyerték meg a fiatalok számára kiírt bajnokságot. A 2005/2006-os szezon végén Holdmapf Sándor, az addigi tréner a munka befejezése mellett döntött, így a királyvárosiaknak új szakember után kellett nézniük. A problémát házon belül oldották meg, és Osvald Zsoltot nevezték ki trénernek. „Az új szakvezetőnek UEFA B-li- cence van, tavaly már bizonyított az ifiknél, ezért döntöttünk az ő személye mellett” - nyilatkozott lapunknak Tóth László, az ESC titkára. „A felkészülés már a múlt héten elkezdődött, sőt a csapat már egy edző mérkőzésen is túl van, melyet Tokod-Üveggyár ellen játszott le. Az új tréner jelenleg nem tartózkodik Magyarországon, utánpótláscsapattal szerepel egy külföldi nemzetközi tornán.” Tóth László hozzátette, hogy a csapat a hét végén a Dorogi FC együttesével játszik felkészülési mérkőzést, mely minden téren előkészületi meccs lesz, hiszen a gárda összetétele még kérdéses. „Július 27-én zárul az átigazolási időszak, így bővebb információval még nem tudok szolgálni” - folytatta a klub titkára. „Az viszont biztos, hogy több lesz az érkező, mint a távozó. A jövő héten végleges kerettel tudok majd szolgálni, és akkor válik nyilvánvalóvá, hogy mi lehet a csapat célja az új bajnoki szezonban. Érzékenyen nem fog érinti minket, ha lesznek távozók, mert a csapat gerince marad, sőt több ifi játékos is felkerül a felnőttekhez.” • (hajdú) Járási rangadó i Labdarúgás __________ Eg y hét múlva vasárnap (augusztus 6.) járási rangadóval indul a szlovák harmadik ligás bajnokság, ahol a nagy átalakításon áteső párkányi labdarúgócsapat a járási riválissal, az Érsekújvárral találkozik. Az összecsapást Párkányban rendezik, délután öt órakor. A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a vendégcsapatban biztosan pályára lép az „őspárkányi” hátvéd, Marsai Zsolt, aki nem tudott megegyezni a folytatásról a Duna- parti gárdával, így ezt a szezont az érsekújvári együttesben kezdi el. Új királyvárosi kézilabdacsapat A megyei első osztályban indul a napokban alapított gárda WMzMhúa _________________ E sztergomi Kézilabda Utánpótlás Sportegyesület néven új női kézilabdacsapat alakult Esztergomban. Az új alapokra épülő gárda augusztus első hetében kezdi meg felkészülését a megyei első osztályú bajnokságra. Elnökségi ülés keretében döntöttek arról, hogy Esztergomnak új kézilabdacsapata lesz a jövőben. Az EKSE megszűnése után a gárda neve ezentúl Esztergomi Kézilabda Utánpótlás Sportegyesület lesz, s mivel újonnan alapított csapatról van szó, a lányok a megyei bajnokságból indulhatnak hódító útjukra. Az új egyesület elnöke Gergely Irén lett, míg Arató Vera és Kertész Patrícia elnökségi tagként vállal szerepet. Az új egyesület létrehozása azért volt szükséges, hogy Esztergomnak bármikor és bármilyen formában legyen női kézilabdacsapata. Az Esztergomi Kézilabda Utánpótlás Sportegyesület négy csapatot működtet majd a jövőben, a felnőttek és a serdülők mellett, két korosztály indul majd a pénzdíjas Adidas Kupában. A felnőtt gárda gerincét a tavalyi NB lies játékosok alkotják majd, kiegészülve tehetséges fiatalokkal. A gárda célja természetesen nem lehet más, mint megnyerni a megyei bajnokságot, ezen felül pedig szeretnének egy olyan csapatot kialakítani, mely az elkövetkezendő években ütőképes lehet. A felnőtt csapat vezetőedzői posztja egyelőre még betöltetlen, de a klubhoz közel állók nem szeretnének külsős szakembert alkalmazni, így nagy velő- színűséggel az egyesület új elnöke, Gergely Irén vállalja majd a tréneri feladatokat. A megyei bajnokság színvonala nem kíván rutinos szakembert, a régi-új csapat szinte bárkivel képes lehet megnyerni a megyei bajnokságot. A csapat tervei között szerepel, hogy a bajnokság meccsei mellett, továbbra is szoros kapcsolatot ápolnak a környékbeli és a határon túli, főleg szlovák (Érsekújvár, Surány, Párkány) gárdákkal is, akikkel, ha lehetőség adódik, akkor minél több összecsapást szeretnének játszani. A vezetőség és a csapat jövő héten, hétfőn találkozik először egymással, akkor Gergely Irén ismerteti az új felállást, beszámol a tervekről, az első edzésre előreláthatólag augusztus első hetében kerül sor. Az Esztergomi Kézilabda Utánpótlás Sportegyesület augusztus 5-én, az érsekújvári csapattal egy felkészülési tornán vesz részt. • N. B. Kőkemény edzésekkel készülnek / Pozsonyi Agnes Balassagyarmaton is kiemelkedően versenyzett B Triatloű ____________ E gyéniben a második, míg váltóban az első helyen végzett a Balassagyarmaton megrendezett Triatlon Tour Sprint gyermek és serdülő ranglista versenyen az esztergomi Pozsonyi Ágnes. Rajta kívül az egész csapat jól teljesített, mely már a hétvégi Fadd- Dombori megmérettetésre készül. Zámbó Tibor, az Esztergomi Triatlon Klub edzője roppant elégedett volt a versenyzők balassagyarmati teljesítményével, és mint elmondta, néha már meglepetésszerű eredmények születtek. „Nagyon elégedett vagyok a látottakkal, Pozsonyi Ágnes teljesítménye magáért beszél” - mondta a tréner. „Ági nemcsak egyéniben, de váltóban is bizonyította tehetségét, de nem lehet rossz szavam a többiekre sem. A kicsik hozták, amit tudnak, és ami nagyon jó, hogy egységes csapat benyomását keltettük.” Triatlon Tour Sprint gyermek és serdülő ranglista verseny, Balassagyarmat Egyéni Újonc lány: Tomicskó Zsófia 18., György Adrienn 22., Kaszás Tamás 23. Gyermek, lány: Nagy Brigitta 4. Serdülő, lány: Osvald Zsanett 30. Szabó Rácz Nóra 33. Sprint futam, ifi, fiú: Németh Dávid 7., Hangya Bálint 28. Ifi, lány: Pozsonyi Ágnes 2., Osvald Adrienn 10., Nagy Angéla 11. Váltó: Pozsonyi Ágnes-Osvald Adrienn- Szalai Szandra összetételű csapat 1. Az edző hozzátette, hogy a versenyzők gőzerővel készülnek az idei legnagyobb megmérettetésre, a Fadd- Domboriban sorra kerülő Triatlon Tour Sprint OB-ra is, mely egyben válogató is lesz. „Nem szeretnék semmit elkiabálni, de nagyon bízunk a jó szereplésben. Ha minden összejön, akkor Pozsonyi Ágnesnek kijöhet a lépés, ami a válogató szempontjából lenne nagyon fontos” - zárta a beszélgetést Zámbó Tibor. • (nagy) SPORTSZILÁNKOK Világbajnok a seiecao élén Az 1994-ben világ- j bajnoki aranyérmet szerző biazil válo- I gatott csapatkapitányát, Dungát nevezték ki a szövetségi kapitánnyá Brazíli- I ában. A Carlos Caetano Bledom Verri néven született játékosnak nincs edzői tapasztalata, Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke azzal indokolta Dunga váratlan megbízását, hogy a szurkolók egy lelkes edzőre vágytak, és az ő személyében ezennel meg is kapták. Piatini elnöki babérokra tör Hivatalosan is megpályázta az európai szövetség (UEFA) elnöki posztját Michel Piatini, a franciák futball-legendája. Az 51 éves klasszis jelenleg a végrehajtó bizottság tagjaként tevékenykedik az UEFA-ban, amelynek vezetője, Lennart Johansson 1990 óta irányítja a szervezetet. Argentin csatár Újpesten Újabb próbajátékos érkezett Újpestre Federico Santana sze‘ mélyében. A 28 éves és 191 cm magas argentin támadó az Estudiantesben nevelkedett, majd tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, ahol a floridai egyetemi csapatban játszott. Az elmúlt három esztendőt a német Regionalligában töltötte, az SV Rabelsberg 03 együttesénél. LESVONAL Lefejelte lovát a zsoké Egy angol zsoké, Paul O’Neill lova gyenge teljesítményét meglepő módon torolta meg; nemes egyszerűséggel lefejelte az állatot. A ló szerencsére nem sérült meg, de a versenybíróság kiszúrta a mozdulatot és 21 napra eltiltotta a zsokét a sporttól. O ’Neill saját bevallása szerint egyébként tettét Zinedine Zidane mozdulata inspirálta, a zsoké a világbajnoki döntőben történtek ellenére nagy rajongója a francia játékosnak. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. Állás Gimnazista lány gyermekfelügyeletet vállal. Tel.: (30) 246-1464 Média tanácsadó,valamint üzletkötő munkakörbe keresünk - 6 fő munkatársat Párkány, Komárom, Révkomárom, Esztergom,valamint a Dunakanyar területéről. Info: 33-319-686; 30-660-2151. Azonnali kezdéssel festőket felveszünk. • (30) 204-8309 18 éve Magyarországon jelenlévő amerikai cég munkatársakat keres. Előképzettség nem szükséges. Az első jogdíjas hivatás. Kereset 100.000-től több millióig. Érd: Kalocsayné Sz. Bea, (30) 364-2527 Megbízható, munkájára igényes nő hétvégi takarítást vállal Esztergom területén, igény szerint környezetbarát anyagokkal is.! Tel.: (70) 250-4772 esti órákban Tanári állást keresek (magyar, angol) Esztergomban és környékén. Tel.: (30) 412-3112 vagy (33) 311-992 Magyar fejlesztésű, jól értékesíthető termékek forgalmazásához munkatársakat keresek. Versenykéinformáció e-mailben: pes jövedelem. További foldesizs@freemail.hu Ingatlan Mezőkövesden frekventált helyen, összkomfortos és összközmüves 3 szobás 100 nm-es családi ház melléképülettel, gondozott kerttel, vadonat új betonút mellett, helyi és távolsági autóbusz közlekedéssel, közel Zsóri-fürdőhöz kedvező áron eladó. Érd.: (49) 414-067 Eladó 2 szintes, 5 szobás, családi, kertes ház Párkánytól 8 km-re, Bajtán. Irányár: 4,5 MFt. Tel.: +421 (907) 797-431 Pécsett, belvárosi, 2 szobás, alacsony rezsijű, 47 nm-es lakás a Székesegyház mögött eladó. Ir.ár: 10 MFt. Tel: (30) 992-4727 Párkánytól 2 km-re, Nánán régi, gázfűtéses parasztház, kerttel eladó, 13 áras telken, víz az udvarban. Érdeklődni lehet: 00421-908152845 telefonszámon, 00421- 36-759-7148. Áron alul eladó Dorogon egy 3 szobás, gázfűtéses, kis- udvaros, családi ház. Érdeklődni: 0620/519-8718. Dorogon a Zsigmondy-lakótelepen másfél szobás lakás eladó 5,5 millió forintért. Érdeklődni délután és az esti órákban a 33/484-087-es telefonszámon lehet. Jármű Simson S51 motorkerékpár megkímélt állapotban eladó. Ár: 65 E Ft Tel: 30/346-7575 Egyéb 3 személyes kárpitozott, kinyitható rekamié, 2 db fotel, 2 db szék és Optima írógép kis/nagy kocsis eladó Esztergom, Irinyi J. u. 9/B. 11/1. alatt. Tel.: (30) 447-5840 Angol, orosz, török, magyar mint idegen nyelv tanítását vállalatom nyáron lis. Tel.: (33) 311-992 vagy (30) 412-3112 Gyerekek foglalkoztatását vállalom a nyári szünetre. (Kirándulás, játék, mese, olvasás, nyelvtanulás) Tel.: (30) 412-3112 Társkereső' Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel: (+36) 30/261-1244