Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-22 / 144. szám
VIII HÍDLAP • 2006. július 22., szombat pmagazin Kocsis L. Mihály Luigi Kossuthtól Veres patakig - a káty pénzügyek állása N em tudom, hogy mi vonz annyira ebben a szerencsétlen kis országban. Szerencsétlent mondtam, mert gyorsan átveszi az ember a bennszülöttek szóhasználatát, maga sem veszi észre, s félig-meddig káty lesz maga is. Nekünk, mondják, semmi sem sikerül. Kivéve egyszer, amikor a ködös Albionban legyőztük a világ tanítómestereit láblabdában. Erre én is emlékszem, Market ópapa sokat mesélt róla, amikor lelökött az öléből, hogy helyemre a bekötött fóliánsokat vegye, s ujját vezetve a sorokon, motyogja: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás... Ópapa nem volt templomjáró ember, mégis eleinte azt hittem: az apostolok neveit sorolja, csak nem jó a kiejtése. Kovácsné esete a naív rablóval (bevásárlás után) Talán azért estem ebbe a tévedésbe, mert mindig keresztet vetett, és azt mondta: hat..., gombócból is sok. Kisfiam, ezt mindig elismételte, ha eljutsz egyszer a kátyokhoz, ne feledd el megcsókolni Puskás Öcsi góllövő cipőjét. Később, amikor még öregebb volt annál is, amikor már elég öreg volt, néha összekeverte a primadonna konflisával, hej, mondta, ha még egyszer kifoghatná a lovakat Öcsi cipője elől!... Fenékig ürítené belőle a pezsgőt! így aztán egyáltalán nem csodálható, hogy nem teljesen idegenként érkeztem ide, Kátyúföldre, s mondtam is, amikor a programom felől érdeklődtek, hogy engem először is focimeccsre vigyenek. Az itteni Föld- és Hely-vízrajzi Társaság képviselője felütötte erre a fejét, majd egy értelmező kéziszótárat. A foci szót kezdte böngészni. Elpirult kissé, és esküdözött, hogy hallott már róla. Itt kell lenni valahol, a lovaspóló a fallabda között. (Egyelőre nem találja. Másnap boldogan újságolta, hogy mégis! A „régi dicsőségünk” címszó alatt említik egy fél mondatban. Persze, örültem.) Aztán Puskás helyett mégis a pénzügyminisztérium megmászására próbáltak rávenni. De én nem akartam mindjárt a legnehezebbel kezdeni; tudom, hogy a Himalájában sem a Mount Everestet támadják meg először. Akklimatizációs nehézségeimre hivatkoztam, de igazából csekély számú valutámat féltettem. (Nem akarnék rosszat mondani, de a Királyi Földrajzi Társaság sem bánik túl bőkezűen a pénzzel. Igaz, kaptam tőlük több zacskó üveggyöngyöt, de nem kívánom részletezni, hogy mit vágtak a fejemhez - persze, rossz angolsággal -, amikor azzal akartam kiegyenlíteni a taximat.) Kátyúföld, mint elmondták, átmeneti gazdasági nehézségek időszakát éli, habár nemrégiben állítólag volt itt egy jó pénzügyminiszter, bizonyos Luigi Kossuth, csak az volt a baj, hogy idő előtt verte le a koronát, s ebbe a forint is belerokkant, világos. Tudomásom szerint vita folyik arról, hogy róla, vagy egy másik Lajosról (később a Világbank anteportasa lett, majd Burundiban egyetemi tanár) nevezték-e el a lajosaranyat. Sokáig feketén tartották a Nemzeti Bánk [bán, bánik, elbánik, nemzeti tragédia - a nyelvtan is viszonylag egyszerű!] trezorjában, nehogy kitudódjék, hogy rézből van. (Már tanulgatom tehát az itteni nyelvet, sokszor hallottam ezt a szót: berezel, de nem vagyok abban biztos, hogy valóban a valutatartalékra használják.) Egy szó, mint száz, húzódoztam a pénzügyminisztériumi látogatástól, de mondták, hogy az ilyesmi errefelé sértésszámba megy. A pénzügyminiszter ragaszkodik ahhoz, hogy minden valutakülföldi beutazóval személyesen vegye fel a kapcsolatot. Káty szokás szerint ilyenkor átöleli, zsebét tréfásan átkutatja, de a csekkfüzetnél jobban szereti a készpénzt. Utóbbi esetben kávét hozat, s amíg vendége cukorra és tejszínre vár (mindig elfelejtik a kávéval együtt behozni), kiugrik a szomszédos Raiffeisen Bankba beválta- i ni. (Egyszer - mesélik - té- ; védésből az OTP-hez ment, | de valami Csányi elzavarta, mivel éppen szalámizta a | húsipart.) A káty pénzügyminiszter : minden összegnek örül, ha | fémpénzt talál, boldogan I csörgeti, ahogy fut le vele a lépcsőn. Draskovics - mondták nekem udvariasan. Ked- j vés egészségükre! Mostaná- j ban szeles idő van, könnyen j átfújja az embert. (A villam- ■ osiparhoz.) Persze, egy-ket- tőre tisztázódott, hogy a Draskovics nem tüsszentés. Leírták nekem egy darab papírra, hogy tanuljam meg, mikorra odaérek. Nem könnyű ezekkel a káty nevekkel. Mondták is, hogy inkább majd a Gyurcsányba törjem bele a bicskámat, de sajnálnám, mert svájci. S nem biztos, hogy visszakapom. Mindegy. Mondom, rendben van, menjünk akkor Draskovicshoz. (Csekély összeg ellenében ugyanis a szobaasz- szonnyal bevarrattam a zsebeimet, előre nevettem, milyen gyurcsány-arcot vág majd Draskovics, ha nem talál rést a valutakosáron.) Kérdezték, van-e aranyfogam, vagy valami platina az esetleges csontsérüléseim nyomán. Egyikért sem tudnának garanciát vállalni, annyira gyorsan romlik a káty államháztartási egyensúly. Bevallom, feszült voltam. Amikor valaki kitépte kezemből a draskovicsos papírt. Látom, hogy áthúzza a nevet, és föléje írja: Veres. Ezen igazán mosolyognom kellett. Hiszen az első volt, amit megtanultam: a káty nemzeti színek. Veres, fehér, zöld. (Ópapa is mindig így mesélte nekem: amikor Öcsiék kifutottak a Wembley zöld gyepére meggy veres mezükben...) És akkor valóban nagy meglepetés ért, mert váratlanul kívülről rám zárták az ajtót. Egy darabig vártam, de aztán mégis dörömbölni kezdtem, mivel nem akartam volna megvárakoztatni Draskovics miniszter urat (különben is, ugye, a zsebeim). Ajtót azonban nem nyitottak. „Mister Market, szíveskedjék várni egy minu- tucskát - mondta egy addig ismeretlen hang. - Draskovics urat gyurcsány-furcsány leváltották. Én leszek az utóda, Veres. Ne tessék félni, mindjárt bemegyek! Csak egy zsilettpengére várok, nem akarnám durván felhasogatni a zsebeit.” ...Most titokban táviratot diktálok Veres úr látogatása után. Először a nadrágszíjamat vitte el. Stop. Olyan gyorsan kellett a meghúzáshoz. Stop. Itt ülök egy gatyában. Stop. De Veres úr mindjárt visz- szajön. Stop. Állítólag jó ára van a habselyemnek. Stop. Felfedezések átmenetileg felfüggesztve. Stop. (Aláírás: Piacgazdaság.) Hiszbollah az Isten pártja? „A mi pártunk Isten pártja és vezetőnk Komeini” -a hetvenes évek óta ez a Hiszbollah harci kiáltása, amióta ajatollah Komeini a hírhedt paszdarani (forradalmi gárda) segítségével létrehozta a terrorszervezetet. Céljuk az első pillanattól kezdve világos volt: Izrael elpusztítása. A fanatikus, jól felszerelt közel húszezer tagot számláló síita csoportot Irán és Szíria támogatja fegyverekkel és dollár milliókkal. A libanoni terrorszervezet egy politikai párttá alakult az évek folyamán. A bejrúti parlamentben két miniszterük is képviseli magát, a lakosság nagy része szimpatizál velük és mint az elmúlt héten kiderült, Libanon kormánya tehetetlen a Hiszbollahhal szemben, a szellem kiszabult a palackból. Hat évvel ezelőtt, amikor az izraeli hadsereg kivonult Dél-Libanonból, ahol a 15 évig tartó libanoni polgárháború alatt egy 25 km-es biztonsági zónát tartott felügyelete alatt, a Hiszbollah töltötte ki az ottani politikai és gazdasági vákuumot. Mivel a libanoniak nagy része kollaboratörnek kiáltotta ki a dél-libanoni gazdákat, akik termékeiket az izraelieknek adták el, a térség hónapok alatt elszegényedett. Seik Hasszán Naszrallah, a Hiszbollah vezetője gazdasági segítséget nyújtott a gazdálkodóknak, felvásárolta a terményeiket, iskolákat, kórházakat nyitott az ex puffer-zónában. A lakosság értelemszerűen hálás volt a szervezetnek, főként mert a déli lakosok is síiták és az iszlám ezen ágában különösen erős az összetartozás érzése. A Hiszbollah volt az első szervezet, aki öngyilkos merényleteivel hallatott magáról a Közel-Keleten. Igaz az ötlet nem tőlük származik, hanem a Sri Lankai Tamil-Tigris terror csoporttól de Naszrallah adaptálta a gerilla hadviselés talán legfélelmetesebb módszerét. A Hiszbollah a dél-libanoni kivonulás után sem hagyott fel az Izrael ellen irányuló támadásokkal. Kisebb tűzpárbajok rendszeresen előfordultak a határon és katyusa típusú rakétákkal támadtak - igaz csak szórványosan - határ közeli kibucokat (farmokat). Egyes források szerint a szervezet havi 50 millió dollár anyagi segítséget kap Irántól. Ezenfelül a paszdarani kiképzők oktatják a síita terror utánpótlását. Izrael tisztában volt a szervezet erejével, ám a technikai felszereltsége még a jeruzsálemi kormányt is meglepte. Amikor egy rakéta elmúlt vasárnap nyolc izraeli életét oltotta ki Haifában, Izrael sokkos állapotba került. Hiszen eddig csak orosz gyártmányú 122 miliméteres „Katyusa” típusú rakétákat lőttek rájuk, amelyek maximális hatótávolsága 20 km. Most viszont iráni gyártmányú Fajr-3 és Fajr 5 rakéták csapódtak be, amelyek hatótávolsága 45 km és 100, illetve 200 kg robbanótöltetet szállíthatnak. Az izraeli hírszerzés szerint nem elképzelhetetlen hogy a Hiszbollah iráni Zelzal-2 (Földrengés) rakétákkal is rendelkezik, ezek hatótávolsága 200 km, és 600 kg-os robbanófejjel vannak felszerelve. Sőt továbbfejlesztett változatuk már akár biológiai vagy vegyi tölteteket is képes célba juttatni. A gonosz meglepetés csak ezután következett. Egy izraeli cirkálót találat ért a tengeren. A szintén iráni C-802 típusú radarirányítású, szilárd hajtóanyagú rakéta ellen szinte semmilyen védekezés nem létezik. A fegyvert kínai hadmérnökök fejlesztették ki és a világ legjobbjának számít. A rakéta alacsonyan, a víz felszíne felett halad, a radar számára láthatatlanul, elektronikusan nem zavarható alacsony pályája miatt elhárító rakéták számára is elérhetetlen. Szakértők szerint találati biztonsága 98 százalék. Ilyen arzenált nem lehet egyszerűen egy garázsban elrejteni. Ezért Jeruzsálem biztos benne, hogy a libanoni kormány tisztában van a Hiszbollah katonai erejével és segíti is a szervezetet. Ez nem is lehet másként, hiszen az Iránból szállított hadianyag, Szírián keresztül jut át az országhatáron. Az elmúlt évek viszonylagos nyugalmát a Hiszbollah súlyosan megszegte, és most viselnie kell-a következményeket. Egy kínai közmondás azt tartja; „ha fenékbe rúgod a tigrist, számolj a fogaival”. Sem Naszrallah, sem a katonai vezetés nem gondolhatta komolyan, hogy a két elfogott katonát és a kilőtt „Katyusákat” Izrael tétlenül fogja nézni. Számolniuk kellett egy azonnali reakcióval. Ebből adódik a kérdés, mégis miért tették? Talán Irán elnöke Ahmadinedzsád erőszakolta ki az akciókat, hogy ezzel elterelje a világ figyelmét a saját nukleáris programjukról, és így a háború árnyékában, tovább dolgozzon a bombán. Akárhogy is történt, Izrael elhatározta, és ezt joggal, hogy végleg leszámol az őt fenyegető síita hadsereggel. Módszerük „made in USA” a légierő megsemmisíti a legfontosabb célpontokat, majd a többnapi bombázás után sor kerülhet a szárazföldi hadműveletre. Szerdán kisebb felderítő egységek már behatoltak Dél-Libanonba. Az offenzíva igen veszélyes, hiszen a Hiszbollah síita harcosai nem törődnek saját életükkel. A mártíromság mélyen gyökeredzik a síita mentalitásban. Ha valaki harcban esik el az azonnal sahíd (mártír) lesz és feljut a paradicsomba. Ez a tudat motiválja az öngyilkos merénylőket is. Ha visszagondolunk az Irak-Irán háborúra, ott síita szülők kisgyermekeiket küldték át az aknamezőn, hogy később a reguláris hadsereg átjusson a területen. Sok ezer gyermeknek egy kis műanyag kulcsot akasztottak a nyakába, mondván az a paradicsom kulcsa, majd a biztos halálba küldték őket. Ez most sem lesz másként, libanoni síiták kijelentették, hogy önként feláldozzák saját és gyermekeik életét az Izrael elleni háborúban. Teherán is mozgósítja polgárait. Napirenden vannak a tüntetések, ahol amerikai és izraeli zászlókat égetnek és kifejezik szolidaritásukat a Hiszbollahhal. Hasonló a helyzet Damaszkuszban, a szír fővárosban is. Itt azonban inkább érezhető a lakosság aggodalma, hiszen a háború ott van alig pár kilométerre, és Izrael nem fog visszariadni egy második front megnyitásától sem, ha Szíria aktívan próbálná meg segíteni a Hiszbollaht. Nem hagyható ki a gazdasági faktor sem. Minél tovább tart a krízis, annál jobban emelkednek az olajárak. Ez természetesen Irán malmára hajtja a vizet, hiszen ez a mullah rezsimnek naponta dollár milliárdokat jelent. Irán azért is megy bele ebbe a veszélyes játékba, mivel tudja, hogy Amerika „el van foglalva” Irakkal és Afganisztánnal. Azzal számol, hogy Washington nem fog megnyitni egy harmadik frontot a térségben. Ez valószínű. Ám Teheránnak számolnia kell egy esetleges atomcsapással is, ha a helyzet eszkalálna, pl., azzal hogy Irán aktívan beszáll az izraeli-libanoni konfliktusba. Sem Washington, sem Jeruzsálem nem rejtette véka alá ezen opciót az elmúlt hónapokban. Azt viszont elkönyvelhetjük, hogy a közel-keleti béketárgyalások „halottak”. És az arabok ezt most csak maguknak köszönhetik. A Gáza- övezet vissza adása, kivonulás Cisz-Jordánia részeiből lehetővé tette volna egy Palesztin állam létrejöttét, ám a Hamasz és a Hiszbollah ezt az esélyt tönkretette. Megmutatták, hogy nem hajlandóak egy békés, civilizált együttélésre izraeli szomszédjukkal. A fanatikus, iszlámista erők középkori állapotokat szeretnének visszaállítani az arab világban. Cinikusan azt mondhatjuk, az izraeli bombák most ebben segítséget nyújtanak. A radikális muszlimok eljátszották az utolsó sanszot is. A következményeket viszont félő, hogy az egész világ viselni fogja, hiszen a fanatikus terroristák már most bosszúra szomjaznak. • Georg Spöttle
