Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-01 / 129. szám

6 HÍDLAP • 2006. július 1., szombat www.istergranum.hu HELYI POSTA Ronaldo kilói Ronaldo pufi. Ronaldo molett, kövér disznó, ráadásul kiégett, eltu- nyult futballista. Ezek még a finomabb kritikai megjegyzések voltak, amelyeket a bra­zil válogatott és a Real Madrid csatárának címzett a nemzetközi saj­tó és a szakma. Véletlenül sem akarom magamat mindenki fölé he­lyezni (főként, mert Ronnie tényleg dagibb az átlag focistánál), de olvasva, hallgatva az őt ért vádakat, valahogy mindig sajnáltam ezt a fickót. Sajnáltam, mert a pályán alázattal, becsülettel dolgozott akkor is, ha semmi sem jött össze neki. Márpedig az egyszer biztos, hogy a labda feltűnően gyakran pattant el tőle, a védők könnyedén szerelték, olykor luftot rúgott, és egyáltalán: tök béna volt. Szóval, sajnáltam. No, nem mintha őrült brazil-szurkoló lennék, vagy holmi fanatikus rajongó, hanem mert máig nem felejtem azt a Ronaldót, akire valaha nem véletlenül ragasztották a Fenomén becenevet, és választottak - nem is egyszer - a világ legjobb labdarúgójának. Ha­nem aztán a vb-n jött a fordulat, amikor jókora fricskát adva kriti­kusainak, két remek gólt lőtt a csoportmeccsek során Japán ellen, és a nyolcaddöntőben Ghána ellen is pazar találatot szerzett. Pedig Ronaldo, tessenek csak megnézni, csakugyan túlsúlyosnak tűnik. Ál­lítólag nemrég le is mérték, és bizony a mérleg 90,5 kilogrammot mutatott, ami, valljuk be: nem éppen ideális versenysúly egy világ- klasszishoz. Zsírpárnák ide, sörpocak oda, a brazil válogatottból nem tette ki Ronaldo szűrét Carlos Alberto Parreira szövetségi kapi­tány. Valamiért bízott benne. Az pedig a Fenomén tálentumát, profiz­musát igazolja, hogy ilyen hatalmas nyomás alatt is képes volt meg­újulni, és hasznára lenni a csapatának. Abszolúte nem mellékesen pedig azt se felejtsük el, hogy Ronaldo Ghána ellen szerzett góljával letaszította a legendás Gerd Müllert a vb-k legeredményesebb góllö­vőjének trónjáról, s immár 15 találattal egyeduralkodó a földkerek­ségen ebben a tekintetben. Mi kell még? Nyilván vannak, lesznek, akik szerint Ronaldo külseje a góljai ellené­re is ciki. És gyanítom, akad még olyan rosszindulatú médiamunkás is, aki nem bánik majd fukarul a negatív jelzőkkel, ha Ronaldóról, és a súlyáról kell cikket írnia, mint például az az ausztrál kolléga, aki azt vetette a minap papírra, hogy a brazilok 9-ese túl sok pitét eszik. Felőlem viszont, egyen, amennyi belefér. 90,5 kg. Tudják, mit mondok erre, amíg Ronaldo így játszik, és ontja a gólokat? Pontosan azt, amit a sarki hentesnél szoktam, ha pár de­kával többet szeletelt a kedvenc felvágottamból: Maradhat! Benkő Gábor Tragikus baleset Nagymarosnál Szabálytalan előzés közben több autóval is ütközött egy BMW csütör­tökön este a 12-es főúton Verőce és Nagymaros között. A BMW utasa a helyszínen meghalt, a balesetben összesen hat ember sérült meg. A balesetet okozó 36 éves német állam­polgárságú, de Magyarországon élő férfi magára hagyva halott utasát el­menekült a helyszínről. Az egész éj­jel utána kutató rendőrök hajnalban találták meg a súlyos sérült sofőrt egy kempingben, ahol őrizetbe is vették. Jelenleg kórházban ápolják, ahol az orvosok mellett a rendőrség is vigyáz rá. Decemberbe kerül a mozikba a felvidéki film A felvidéki Garampáldon az 1956-os forradalomról szóló filmet forgattak. A mozi egy börtönből haza térő festőmű­vész történetét mutatja be. A napokban egy budapesti forgató- csoport lepte el a párkányhoz közeli Garampáldot. A decemberben bemu­tatásra kerülő, jelenleg még készülő­iéiben lévő mozizz 1956-os esemé­nyekről szól, és egy a forradalom utá­ni eseményt dolgoz fel. A Sínjárók című alkotás forgatókönyvét az idő­közben elhunyt Jeli Ferenc írta, a filmben az író saját maga történetét dolgozza fel. A mozi egy festőmű­vészről szól, akit a forradalom után kiengednek a börtönből, de hazaérve csak pusztulást talál. A felvidéki fa­lucska polgármesteri hivatalának munkatársa lapunknak elmondta, hogy a stáb főként a település öreg házainál forgatott. „A rendezők egy csendes falut kerestek, a stáb egyik tagja a környékbeli Lekéren lakik, ő ajánlotta Garampáldot” - tudtuk meg a hivatal munkatársától. A* filmet a Magyar Képek Kulturális Közhasznú Egyesülete jegyzi. • (szép) Nagyító alatt a párkányi termálfürdő Egyre több magyar és cseh turista keresi fel a Vadast Míg a szezon eleje kiábrándító volt a fürdők üzemeltetői és a strandolok szempontjából egyaránt, addig az utóbbi hetekben nem lehet panasz az időjárásra, hacsak nem kifogásoljuk a rendhagyó hőséget. A párkányi ter­málfürdő vasárnap például 6 890 szó­rakozni vágyót fogadott. A Vadas látogatóinak zömét Pár­kányba látogató turisták alkotják, akik között sok cseh, szlovák és ma­gyar üdülő van. A helybéliek nem okoznak tumultust, mert számarányu­kat tekintve elég kevesen vannak, rá­adásul sokan kihasználják aló, illet­ve 18 óra után igénybe vehető árked­vezményt. „Míg egy felnőtt napi jegy 140 koronába kerül, addig négy után 80, hat után pedig csak 20 koronát kérünk a látogatóktól” - magyarázta lapunknak Gyetven Miklós, a párká­nyi Vadas termálfürdő igazgatója. „Az idei szezon nehézkesen indult, de az elmúlt napokban sikerül behoz­ni a lemaradást. Vasárnap például 6 890 jegyet adtunk el, és most már az idei év jobbnak mutatkozik a tava­lyinál” - mondta az igazgató. Gyetventől megtudtuk, hogy a Vadas kft. szálláshelyei már többnyire fog­laltak, az itt lakó turisták negyven Továbbra is jogértelmezési vita folyik a termálfürdőt működtető Vadas Kft. és Párkány polgármestere, Ján Oravec között. A több mint egy éve tartó prob­lémát két ellentétes álláspont okozza: Oravec szerint a fürdő nem közvetlenül városi vagyon, hanem egy kft. „tulaj­dona”, amelyre a kereskedelmi tör­vénykönyv szabályai vonatkoznak, így az önkormányzat részéről csak a pol­gármester képviselheti a város érdeke­it. A képviselő-testület és Gyetven Mik­lós másként ítéli meg a helyzetet: sze­rintük a Vadas városi vagyon, a fel­ügyeleti, tulajdonosi jogkört tehát az önkormányzati törvény értelmében a testület is gyakorolhatja százaléka szlovák és cseh, a magya­rok aránya 12-15 százalék között mozog, őket a lengyelek és a néme­tek követik. Az igazgató bevallása szerint az esztergomi élményfürdő nem jelent számukra konkurenciát, mert más a profiljuk. A párkányi strand szolgáltatásai a tavalyi évvel szemben nem változtak, a fedett uszoda szaunával való kibővítése je­lenleg még folyamatban van, augusz­tusban kellene elkészülnie. • 0r«vecz-Szép PROGRAMOK Mulatság A Szentendrei Nyár rendezvényso­rozat keretén belül július 1-jétől, minden szombaton este hat órától Határtalan vígasságok címmel táncos népi mulatságon vehetnek részt az érdeklődők a Fő téren. Nyári fesztivál A Duna-part Nyári Fesztivál máso­dik napján is színes programokkal várják az érdeklődőket Verőcén. A Duna-parton július 1-jén, dél­ben Pintér Tibor énekel gyerekda­lokat. A nagyszínpadon este ki­lenc órától a Testvérek zenekar lép fel. Falunap Kürtön Falunapot rendeznek július 1-jén, szombaton reggel nyolc órá­tól. A programok között gulyás­főzőverseny, borkóstolás és futball­mérkőzések szerepelnek. Az este kilenc órakor kezdődő utcabálon a Krízis együttes lép fel a pályán MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) Július 2.-3. 20.00 Kisiklottak - amerikai thriller. Rendezte: Mikael Hafström. Szereplők: Jen­nifer Aniston, Clive Owen, Vincent Cassel, Melissa George, Addison Timi, Tom Conti. Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky u. 4., tel.: 33/313-, 888) 14.30-17.00-19.30 A Da Vinci-kÓd - amerikai misztikus film. Rendezte: Ron Howard. Szerep­lők: Tom Hanks, Audrey Tautou, Jean Reno, Ian McKellen, Paul Bettany, Alfred Molina, Jürgen Prochnow. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Július 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. Július 3-án, hétfőn: Esztergom - Kerschbaummayer Gyógyszertár (Kossuth u. 41.) Telefon: 411-145. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCE Józsi bácsi lemegy a kocsmába, utána megy Mari néni.- Mit csinál maga, Józsi bá1?- A bánatomat akarom italba fojtani.- Na, és sikerült?- Nem. Tud úszni a bestia! NÉVNAP Július 1. napján szeretettel kö­szöntjük Annamária és Tihamér nevű olvasóinkat! Annamária: Az Anna és a Mária összekapcsolása. Az Anna héber eredetű bibliai név, Szűz Mária édesanyjának a neve. Eredeti for­mája: Hannah. Jelentése: kegye­lem, könyörület. A Mária bibliai név. Eredeti héber formája Mir­jam volt, ez a görög és latin bib­liafordításokban módosult. Jelen­tése megfejthetetlen. Tihamér: A szláv Tihomir névből származó régi magyar személy­név, jelentése csend, béke. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Hur­rá, vidékre költözünk!, 09:30 Sandokan, 10:00 Fel­fedezők, 10:30 Momentán, 11:00 Izomláz, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó, 12:10 Autóvízió, 12:40 Tejben-vajban (ism.j, 13:10 Hawaii üzenetek, 14:00 Kell 1 pasi!, 14:55 Abszolút, 15:25 Feszti körkép, 15:50 Magyar évszázadok, 16:15 Telesport, 18:05 Rádió Humorfeszti­vál 2006 - Döntő 1., 19:00 Luxor- show, 19:30 Híradó este, 19:53 Sporthírek, 20:05 Ötöslottó sorsolás, 20:15 Fürkész felügyelő, 22:05 Örömzene, 23:00 Híradó, 23:05 Sporthírek, 23:15 Szökés, 00:50 Kárpáti krónika, 01:00 Műsorzárás 06:00 Tv2 matiné. 10:15 ml JETIX, 10:40 Kalandos mmm szafari, 11:10 Mókás ál­latvilág, 11:40 Laktérítő, 12:15 TotalCar, 12:45 Tremors - Ahová lé­pek ott mindig szörny terem, 13:40 Karen Sisco - Mint a kámfor, 14:35 A láthatatlan ember. 15:35 Bűbájos bo­szorkák, 16:30 CsilJagkapu, 17:30 Rex felügyelő, 18:30 Tények, 19:00 Mag- ellán, 19:30 Activity show, 20:10 Két apának mennyi a fele?, 22:20 Bizánci tűz, 23:55 A holló 3. - A megváltás, 01:45 FBI ügynökök bevetésen 07:00 Kölyökklub, 08:50 Disney-rajzfil- mek, 10:05 Recept Klub, 10:25 06-81-603-000,11:25 Ötletház, 12:00 RTL Klub Híradó, 12.T0 AutóMánia, 12:50 Egy rém rendes család, 13:45 Odüsszeia, 14:45 Tuti gimi, 15:40 M, mint muskétás, 16:40 2006 FIFA Labdarúgó Világbajnokság -Anglia-Portugáüa, 19:00 RTL Klub Híradó, 19:30 Rejtélyek városa, 20:30 2006 FIFA Labdarúgó Világbajnokság - Brazília - Franciaország, 23:00 For­ma-1 -Amerikai Nagydíj, 00:30 2006 FIFA Labdarúgó Világbajnokság, 01:05 Vészhelyzet DUNA 06:30 Vannak vidékek, 07:30 Hol volt, hol nem volt... (ism.), 07:45 Egér-úti kalan­dok, 08:10 Albert felfedező úton, 08:25 Machu Picchu titkos kincse, 09:10 Cimbora, 09:40 Kicsik és vadócok, 10:10 Masszázs-varázs, 10:20 Magyar történelmi arcképcsarnok, 10:50 Ma­darat tolláról, 11:15 Színház az egész utca, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 12:05 Isten kezében - Salkaházi Sára a vértanú, 12:30 Magyarország kincsei - Templomok, 12:40 Élő népzene, 13:10 A holdjáró - Moonwalker, 14:40 Equator Klub, 15:10 Állat - barát, 15:40 Emberek fehérben, 16:35 Embe­rek fehérben, 17:05 Egy lépés előre, 18:00 Híradó, 18:30 Mese, 19:00 Szombat esti RIVALDA, 20:30 Superman, 22:50 Dunasport, 23:05 Tetthely - Jó barátok, 00:35 Az embe­riség öröksége, 00:50 Vers # 10.00 A Borbálafilm Kft. filmje: Iskola az Üllői úton (I-IV. rész) 15:00 Remustra ism. benne: Szent Iván-éji programok 17.00 Városi Hír­adó ism. benne: Kiengesztelő szentmi­se a Bazilikában, Semmelweis napot tart a Vaszary Kolos Kórház, városi bűnmegelőzés-Info Police sajtótájé­koztató, holdingba szerveződnek a vá­ros cégei, Nemzetközi Duna Nap, Mú­zeumok Éjszakája városunkban. A Hír­adó után Hírsport következik. 17.30 KAFE ism. benne: 1.) Menjenek-e a magyar cégek Szlovákiába? Vendégek: dr. Elena Szabó, munkajogász. Pár­kány; dr. Etter Ödön, ügyvéd, Eszter­gom 2.) Megyéspüspökké nevezték ki az eszteigomi segédpüspököt Vendég: dr. Kis-Rigó László, segédpüspök 3.) Esztergomi triatlon siker Vendégek: Pozsonyi Ágnes és Zámbó Tibor, edző 4.) Több diplomával külföldiként érvé­nyesülni Esztergomban vendég: Carlos Miguel Cauxeiro 21.00 Városi Híradó, Hírsport, KAFÉ ism. Napi hírújság a régió életéről mb. főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Lapszerkesztők: Bukovics Krisztián, Váczy H. István A mai lapszám szerkesztője: Váczy H. István Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: B. Szabó Márta (Ipolyság), Bódi Gergő, Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Vas Gyula (Révkomárom), Varga Péter Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36.(33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stűrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom