Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-15 / 139. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. július 15., szombat • HÍDLAP 7 Esztergomi Vitézek: egy csapat, egy család Koller Zoltán bízik benne, hogy egyszer légiós lesz belőle Koller Zoltán, az Esztergomi Vitézek rögbicsapatának válogatott játékosa még most is beleborzong, ha az idei bajnoki döntőre gondol. Természete­sen a hidegrázás nem a félelem, ha­nem a hihetetlen győzelem miatt van. A Kecskemét elleni finálénak ő is ré­szese, és nem akármilyen produkciót nyújtott. Az ajándék sem volt akármi­lyen: nyolcadszor lett magyar bajnok az úriemberek sportjában.- Mennyire bíztál benne az év elején, hogy odaérhettek a végén az első helyre ?- Tejes mértékben biztos voltam benne, hiszen néhány rossz meccs nem azt jelentette, hogy végig szezonon kí­vüli formát fogunk mutatni, hanem in­kább egy kis figyelmeztetés volt, hogy ebben az évben nem lesznek könnyű győzelmeink. Az egész felkészülésünk nagyon komoly volt, ennek ki kellett jönnie valamikor. Voltak nehezebb el­lenfelek, voltak nehezebb meccsek, de tudomásul kell venni, hogy ez rögbi, és nem más, itt mindig születhetnek nagy meglepetések a mérkőzéseken.- Év közben elment Pfeiffer Tamás, majd Heckel Zoltán is. Két meghatá­rozó játékos, akik nélkül nehezebb volt. Hogy sikerült feldolgozni a hiá­nyukat?-Nélkülük sokkal gyengébbek let­tünk, mert azokon a posztokon mindig ők játszottak. Nagy érvágás volt a hiá­nyuk, de azért azt is tudtuk, hogy az esztergomi csapatnak nagyon sok jó ké­pességű játékosa van, így pótolni lehe­tett őket, még ha nem is teljes egészé­ben. Egyébként pedig az csak a csapat javára válhat, ha frissülünk, új rögbise- ket vetünk be, akik minél fiatalabbak.- Az őszi szezon végi vereségek is a távozók számlájára írható?- Elképzelhető, hogy ennek is köze volt hozzá. Hét éve megszakítás nélkül bajnokok voltunk, rengeteg edzésmun­kát elvégeztünk, rengeteg meccsen ját­szottunk, sok volt a sérült, egy kicsit ta­lán mindenki belefáradt a munkába.- Ennek ellenére a tavaszi szezon jól kezdődött, sőt még az új rájátszá- sos rendszer is kapóra jött. Mennyire tartod ezt jó dolognak?- Függetlenül attól, hogy így baj­nokok tudtunk lenni, több játéklehe­tőséget biztosított ez a rendszer a ma­gyarországi top csapatoknak. A döntő is olyan szakmai színvonalon zajlott, ami évekkel repítheti előre a magyar rögbit. Ha minden évben ilyen lesz a rájátszás, akkor azt mondom - ha nem is az Esztergom nyer - ez a rögbinek nagyon jót tesz.- Szőlősi László vezetőedző azt mondta, ha nem lett volna rájátszás, akkor jobban odafigyeltek az elveszí­tett meccsekre. Igaz ez?-Ez teljesen így van. Mindenki tudta, hogy akármilyen rossz formá­ban is játszunk az első négybe a vé­gén biztosan bekerülünk. Akkor néhá- nyan úgy gondolták, ráérünk még a robbantással.- Mennyire kovácsolt össze még jobban ez a döntőbeli siker?- Áll a jelszó: egy csapat, egy csa­lád. Ez a győzelem erre tett rá még egy lapáttal. Nem is az erőnket, ha­nem az emberek egymáshoz fűződő viszonyát, barátságát, szeretetét sok­szorozta meg.- Milyen az utánpótlás helyzete az Esztergomi Vitézeknél?- Az elmúlt években javuló tenden­ciát láttunk, rendkívül jó képességű, fi­zikai adottságú utánpótláskorú játéko­saink vannak, de nemcsak a juniorok­nál, hanem a kadét korosztályban is. Arra számítok, hogy egy rögbicsapat- nyi játékos biztos maradni fog, akik még a mostani felnőttcsapatnál is jobb teljesítményt nyújthatnak, ha így foly­tatják sportpályafutásukat. A juniorok és a kadétok is profi vezetéssel, hosszú évek óta együtt játszanak. Előttük sok­kal jobb szakmai múlt fog állni, mint előttünk állt, felkészült és felkészített társaság lesz.- Deli Róbert, csapattársad nemrég edzősségre adta fejét. Te nem gondol­koztál ezen ?- Abszolút nem. Nekem a munkám miatt nem lenne időm, meg nem tu­dom, hogy milyen edző lennék. Egy­előre csak a játékkal szeretnék fog­lalkozni.-A bajnokság mellett a nemzeti csapatban is többször volt jelenésed. Milyennek tartod a jelenlegi magyar rögbiválogatottat ?- Nehéz éve volt a válogatottnak, mivel egy nem sok sikert hozó szezon után kellett bizonyítani. Egy megfia­talított csapattal vágtunk neki az Eb­selejtezőknek, rengeteg új játékost kellett beépíteni. Azt tűztük ki cél­ként, hogy bennmaradjunk ebben a csoportban. Ez sikerült, de úgy kell tekinteni erre az esztendőre, mint az összeszokás éve. A jövő szezonban sokkal sikeresebb lesz ezzel a csapat.- Mit vársz a jövőtől?- A kilencedik bajnoki címre, Ma­gyar Kupa győzelemre pályázunk és a mostani döntőn mutatott játék alap­ján a csapat abszolút esélyese újra az elsőségre. A válogatott is jó évet zárt, jövőre a csoportból való to­vábbjutást várom. • Nagy Balázs Felújítják a tatabányai stadiont A világbajnokságra készülnek a kajakosok B Kajak-kenu ___________ A z éremzáporos racicei Európa-baj- nokság után már az augusztus 17-én kezdődő szegedi világbajnokságra ké­szülnek a magyar kenusok és kajakosok. Ludasi Róbert tanítványa, Kolonics György és párostársa^, Kozmann György július 24-ig Csepelen trénin­gezik, ezt követően pedig már a vb helyszínén, a szegedi Maty-éren lapá­tol majd. A Pulai Imre, Novák Ferenc, Csabai Ervin, Fürdők Gábor alkotta négyes, valamint Kovács Gergely és Végh Attila augusztus 13-ig Duna- varsányban tartózkodik, a vb hetének kezdetén pedig már Szegeden kö­szönthetjük őket. Fábiánné Rozsnyói Katalin lányai (Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Patyi Melinda) augusztus 12-ig Szolnokon táboroznak, Bene­dek Dalma július 24-ig a Gubacsi- hídnál készül, majd ezt követően Sze­gedre költözik. „Hogy miért nem Szegeden töltjük el ezt az öt hetet? Pszichés okokból. A versenyzők pontosan a világbajnoki rajtra fáradnának bele a szegedi pá­lyába. Jelenleg alapozó munka folyik, amelyre tökéletes helyszín például a dunavarsányi edzőtábor. Ezt követően pedig Szegeden és Szolnokon végzik el a versenyzők a gyorsító munkát. Hétfőn még lesz egy csapatértekezle­tünk, amelyen a világbajnoksággal kapcsolatos dolgokat beszélem át a versenyzőkkel” - mondta Angyal Zol­tán szövetségi kapitány. B Labdarúgás __________ M egújult a tekecsarnok belső tere és az idei esztendőben befejeződik a tatabányai sportcsarnok, valamint a labdarúgó-stadion felújítása is a me­gyeszékhelyen. A beruházás közel száznyolcvanhárommillió forintba ke­rül - ismertette Bencsik János pol­gármester. A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljáráson nyertes Echosport Kft. és a Száfián és Társa Kft. végzi. Bencsik János a megyeszékhely labdarúgópályáján tartott tájékoztatón kiemelte a versenysport szerepének fontosságát, méltatva a tatabányai Csőszer FC eredményeit, mely az NB I. ötödik helyére küzdötte fel ma­gát az utolsó szezonban. A polgár- mester elmondta, hogy a szurkolók számára a stadionban kényelmes ülő­helyeket alakítanak ki, melyek meg­felelnek a Labdarúgó Liga előírásai­nak. A meglévő állóhelyi lelátó lép­csőzése új vasbeton felszerkezetet kap tíz centiméter vastagságban, erre rögzítik majd a műanyag székeket. Korszerű, hatsávos, négyszáz méte­res, műanyag borítást kap az atlétika- pálya, melyet szeptember elsején ve­hetnek birtokba a sportolók. Mindez közel százharmincötmillió forintba kerül majd a városnak. Az építkezés várhatóan szeptember 30-án fejező­dik be. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a városi sportcsarnok renoválása is, tudtuk meg Petricsek Józseftől a Sport Kht. igazgatójától. Az egykor szebb napokat megélt épületet Lindab lemezborítással látják el, az elörege­dett kopilitüveg tető helyett. Felcsi­szolják, lakkozzák és újraszerkesztik a csarnok játékterét, valamint felújít­ják a vészkijárat világítását. Növek­szik az előcsarnok alapterülete, mert új szélfogókat építenek be. A beruhá­zás tervezett összege negyvenhárom­millió forint, melynek kivitelezési munkálataival augusztus 31-én ké­szülnek el. • B. K. Július *10-én hivatalosan is átadták a megszépült tekecsarnokot. A létesítmény kor­szerű golyófogókkal és elektronikus vezérlésű golyótároló rendszerrel, demonstráci­ós táblákkal, bírói- és vezérlőpultokkal bővült. A felújításra ötmillió forintot költött az önkormányzat. Ennek köszönhetően a Tatabányai SC női tekecsapatának tagjai kul­turált körülmények között készülhetnek fel a következő megmérettetésre. SPORTSZILANKOK UEFA: Sovány fehérvári előny Az FC Fehérvár 1-0 arányban győzött a kazah Kajrat Almati el­len az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában. A piros-kékek a mérkőzés elején nyújtottak csak igazán jó teljesítményt, Dvéri Zsolt 8. percben szerzett gólját követően kiegyenlítődött a játék. A fehérvár ugyan a mezőnyben végig fölényben játszott, de nem sikerült megnyugtató előnyt kihar­colni a kazahsztáni visszavágóra. Donadoni az új olasz kapitány Az olasz szövet­ség (FIGC) egy ! nappal a labda- j rúgó-válogatot- tat világbajnoki | címig vezető \ Marcello Lippi lemondása után I a 42 éves Roberto Donadonit ne­vezte ki szövetségi kapitánynak. Az AC Milan és a squadra azzurra korábbi kitűnő középpályása 2001-ben kezdte az edzői pályát, idén februárig a Livorno gárdáját irányította, amely irányítása alatt meglepetésre a hatodik helyre tor­názta fel magát a bajnokságban. Fegyelmi vizsgálat Materazzi ellen A Nemzetközi Labdarúgó-szö­vetség (FIFA) fe­gyelmi vizsgála­tot indít Marco Materazzi ellen, akit a francia I Zinedine Zidane fejelt le a németországi világbaj­nokság vasárnapi döntőjében. A FIFA fegyelmi eljárása során elő­ször írásban bekéri Zidane állás­pontját a történtekről, majd elküldi azt Materazzinak, aki - július 18-ig - szintén írásban válaszolhat. Ezt követően a kétjátékost személyesen is meghallgatják, és ezt követően döntenek az esetleges szankciókról. RA FORMULÁI WORLD CHAMPIONSHIP Lelassulhat az F1 Egyre valószí- j nűbb, hogy jö­vőre a techni­kai szabályok módosításával fogják csök­kenteni a For-1 ma-l-es autók kanyarvételi sebes­ségét. Az Autósport magazin érte­sülései szerint a Nemzetközi Au­tomobil Szövetség (FIA) techni­kai delegátusa felkérést kapott ar­ra, hogy dolgozzon ki olyan meg­oldásokat, melyekkel csökkenteni lehetne az Fl-es autók kanyarse­bességét a jövőben. LESVONAL Az FTC ás a Vác nem indulhat A Magyar Labda­rúgó Szövetség nem adott indulási licencet a Ferenc­város és a Vác csa­patának, így kér­déses, hogy a két gárda indulhat-e a 2006/2007-es élvonalbeli bajnok­ságban. „Mindkét klubnak lehető­sége van az MLSZ elnökségéhez fordulni állásfoglalásért” - kom­mentálta a határozatot Kisteleki Ist­ván, az MLSZ elnöke. • -cs -n Megkezdődött az állóhelyi lelátók átalakítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom