Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-13 / 115. szám
www.istergranum.hu 2006. június 13., kedd • HÍDLAP 5 Új Egyensúly: mindenki legyen egyformán szegény? Visszavetheti a gazdaságot a szocialista-liberális kabinet elsősegély csomagja Folytatás az 1. oldalról Emelkedik a közszolgáltatások díja, illetve két évig nem emelkedik a minimálbér összege. Az általános forgalmi adó (áfa) tizenötről húsz százalékra emelkedik, de növekednek az egészségügyi járulékok és az ártámogatások is. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televízió egyik műsorában ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben nem jönnek újabb megszorító intézkedések, elemzők szerint viszont az önkormányzati választások után elképzelhető egy újabb takarékossági program bevezetése. Az intézkedéshalmaz.ból kitűnik, hogy az javarészt a büdzsé bevételi oldalára koncentrál, ezért a reakciók is vegyesek. Adószakértők szerint komoly koncepcionális hibákkal terheltek az adó- és járulékintézkedések, a lépések pedig az adórendszer eddig még vonzónak mondható szabályait is lenullázzák. A makroelemzők általában örülnek az őszinteségnek, ugyanakkor az érdemi reformok hiányára is felhívják a figyelmet. Az biztosnak látszik, hogy a vállalkozásokat és háztartásokat is érintő közteheremelés több százalékponttal mérsékelheti a GDP-növekedést, az infláció a jelenlegi kétszeresére ugorhat, és a munka- nélküliség is emelkedni fog jövőre. A külföldnek nem tetszik az Új Egyensúly A külföldi média élénken érdeklődik a magyarországi megszorítások iránt, a Financial Times több cikket is közölt a témában a napokban. A lap megjegyzi, hogy ez az ötödik olyan év, amelyben Magyarország nem teljesíti a költségvetési célt, és szembe kell néznie azzal a kilátással, hogy a nemzetközi hitelminősítő szervezetek rontják majd Magyarország szuverén adósi besorolását. Hans Redeker, a francia BNP Paribas elemzője egy gazdasági televíziónak adott interjújában egyenesen ijesztőnek nevezte az intézkedéseket. Szerinte az eladási hullám tovább sújthatja a magyar tőkepiacokat, miután a bejelentett intézkedések csak újabb adókat vetnek ki, az aránytalanul magas kormányzati kiadásokat pedig nem kezelik. Ugyanezt kifogásolta a Royal Bank of Canada elemzője is. Véleménye szerint a költségvetési hiány múlt heti felfelé módosítása drámai mértékű, ehhez képest pedig meglepő, hogy a bejelentett intézkedések nem tartalmaznak érdemi kiadáscsökkentést. A legális munkában állók fogják viselni a terheket Bőd Péter Ákos közgazdász a megszorításokat kommentálva lapunknak úgy nyilatkozott: nagyobb mértékű kiadáscsökkentésre számított, így viszont nem világos, hogy hogyan fog a kormány akkora összeget megspórolni, amekkorát az Új Egyensúly programban előirányzott. így a bérből élők fogják leginkább megérezni a változásokat, és bár látszatra a kormány igyekszik a nyugdíjrendszert és a szociális ellátást szinten tartani, ezzel is csak a legális munkában állók vállára rak nagyobb terhet. „Nem hiszem, hogy végeztek hatástanulmányokat a programmal kapcsolatban, pedig biztosan visszaveti a fogyasztási kedvet a családonként átlagosan tizenötezer forint mínusszal járó intézkedéscsomag. így csökken a gazdasági növekedés, és az infláció is legalább öt százalékra emelkedik” - mondta lapunknak a közgazdász. Véleménye szerint az euro bevezetése akár 2015-ig is elhúzódhat, tekintettel arra, hogy Magyarországot - az ösz- szes tagállam közül elsőként - kétszer is elmarasztalta az Európai Unió, és a hitelezők sem látják már oly vonzónak a hazánkban történő befektetést. Hosszú távú hatások: kevesebb gyermek, több szegény Gábos András szociológus szerint nem lehet megjósolni, hogy milyen mértékű demográfiai hatása lesz az intézkedéscsomagnak, azt viszont lehet tudni, hogy a hasonló Bokros-csomag 1995-ben két-három évre visszavetette a gyermekvállalási kedvet. Bár a kilencvenes években folyamaSzili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn, lapzárták utáni időpontra hívta össze a házbizottság rendkívüli ülését. A tanácskozást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, ő ugyanis nem saját megszorító csomagját vitatná meg a parlamentben, mert mint mondta, azt már ismeri a nyilvánosság, hanem az ellenzék kiigazító javaslatait. tosan csökkent az újszülöttek száma, a Horn-kormány megszorító intézkedései után évekig rendkívüli mértékben gyorsult a születésszám csökkenése. „Azt nem lehet megítélni, hogy gazdaságilag hasonló hatása lesz-e a mostani programnak mint a '95-ös megszorításoknak, a családokat viszont feltehetően hasonlóan fogja érinteni, bár még nem tudni, hogy ezzel lezárultak-e a változások” - mondta a Hídlapnak a szakember. Szívós Péter közgazdász szerint a fogyasztási szokásokban is jelentős változásokat hozhat a kormányzati intézkedés. Egy tavaly készült reprezentatív felmérés szerint már igen szűk volt az a réteg hazánkban, amelynek az alapvető élelmiszerek megvásárlásával is gondjai voltak, most azonban ez a kör jelentősen bővülhet. „Az alapkiadásokon, így a rezsin és az élelmiszereken nem lehet spórolni, a felmérés szerint a családok eddig a szórakozást, a sportot és az üdülést szorították háttérbe. A megszorítások miatt viszont nyilvánvalóan rosszabb lesz a helyzet, és sokaknak a mindennapos költségek fedezésére sem lesz elég pénze” - tette hozzá a Tárki elemzője. • Pálovics Klára A Fidesz szerint a szombaton bejelentett kormányzati intézkedések drasztikusan növelik a terheket, ártanak a gazdaságnak és csak ideig-óráig segítenek az államkasz- sza helyzetén. Varga Mihály szerint a kormány a lehető legrosszabb irányba indult el, hiszen ezek az adóbevételt növelő lépések lassítják a gazdaságot, rontják a verseny- képességet és ezen keresztül csökkentik a beruházások számát, valamint a munkahelyteremtés lehetőségeit, összességében tehát ártanak a gazdaságnak. A Fidesz a csomag ismertetése után közölte, hogy a jövő héten külön parlamenti ülést kezdeményeznek a megszorító csomag megvitatására. Ajándék nyelvvizsga Szlovákiában Az oktatási tárca visszafizeti a vizsgadíjakat az érettségizőknek Folytatás az 1. oldalról A tavalyi évtől már nem váltható ki a nyelvi érettségi sem a nyelvvizsgával, ám, aki az emelt szintű érettségin jól teljesít, azt állami nyelvvizsgaként is elkönyvelheti. A felsőoktatásban évekkel ezelőtt volt utoljára, akkor is rövid ideig lehetőség arra, hogy a hallgatók visszakaphassák bizonyos típusú nyelvvizsgáik díját. Az oktatási tárca által erre biztosított keret azonban hamar kimerült, és nem is töltötték fel újra, ugyanakkor az egyetemeken ingyenes nyelvtanfolyamon lehetett részt venni, amit az intézményeknek már nem kötelező meghirdetniük, így sok helyütt be is szüntették ezeket az úgynevezett lektorátusi tanfolyamokat. A Vitéz János Római Katolikus Tanárképző Főiskola főtitkára, Dávidné Molnár Tünde elmondta, hogy az intézményben továbbra is biztosítják a hallgatók nyelvi képzését, szabadon választható jelleggel. Erre szükség is lehet, hiszen a bolognai folyamatnak megfelelő átalakulással a szeptemberben kezdő hallgatók az eddigi alapfokú nyelvvizsga helyett már csak középfokú C típusú nyelvvizsga birtokában vehetik át diplomájukat. Szlovákiában az MKP kezdeményezésére született döntés a nyelvvizsga- díjak visszatérítéséről, a középiskolák nemrég kapták meg Szigeti László oktatási miniszter ezzel kapcsolatos levelét. Azok a diákok, akik idén A- szintű nyelvi érettségit tesznek, korábbi nyelvvizsgájuk költségét maximum 5000 korona értékben visszaigényelhetik, amennyiben teljesítményük az országos átlaghoz mérten túlszárnyalja a 67 százalékot, és számlákkal tudják igazolni a vizsgadíj befizetését, illetve a tanfolyam költségeit. A lehetőség angol, német, francia, spanyol és olasz nyelvből letett, meghatározott típusú nyelvvizsgák esetén áll fenn. Az észak-komáromi Selye János Gimnáziumban idén összesen 15 angolból érettségiző diákot érint a minisztériumi rendelet, német nyelvből egy külön megállapodásnak és egy speciális kétéves képzésnek köszönhetően eddig is ingyenesen tehettek vizsgát a tanulók és kaphatták meg a nyelvvizsgának is megfelelő bizonyítványukat. Ennek ellenére azonban az angol nyelv még mindig magasan népszerűbb a németnél. Albert Sándor, a szlovák parlament oktatási bizottságának tagja kérdésünkre kiemelte, hogy az MKP által kezdeményezett és végigvitt rendeletnek megfelelően a visszatérítés költségeit az államkasz- szából fedezik és gondosan bírálják el a kérelmeket. A támogatást bármely típusú középiskolában végző diák igényelheti, de az még bizonytalan, hogy jövőre is meghirdetik-e a lehetőséget. • Sz. H. Kormányprogram része egy új híd? Farkas Iván: az észak-déli korridornak a régión kell áthaladnia Folytatás az 1. oldalról A szóban forgó gyorsforgalmi út nyomvonalára egyelőre két alternatíva van: a már említett Zsámbéki-medence - Esztergom - Párkány - Zselíz - Léva - Zsolna irány, valamint az Ipolyság -Vác útvonal, amelyet egyébként az MSZP a választások során már készpénzként könyvelt el. Farkas szerint várhatóan az ősz folyamán születhet döntés az ügyben, és addig nem is érdemes találgatásokba bocsátkozni. „A végeredménybe nemcsak Magyarországnak és Szlovákiának, hanem az Európai Uniónak is lesz beleszólása. Optimista vagyok az ügyben, a magyarországi parlamenti választásokkor Farkas Iván lapunknak elmondta, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy megszólítsák a választókat. „A kampányunk személyre szóló volt. A régió települései közül nagyon sok helyre ellátogattunk, ismertettük céljainkat, eredményeinket. Úgy gondolom, sikerült felhívnunk az emberek figyelmét a választás fontosságára” - mondta a képviselő. keringő hírekkel ellentétben elmondhatom, hogy hozzám más információk jutottak el” - szögezte le az MKP-s képviselő, majd hozzátette: a Szlovákia által javasolt útvonal attól is függ majd, hogy ki alkothat kormányt a hétvégén esedékes választás után. „Ha az MKP nem lesz a koalíció tagja, akkor nem lesz ki felkarolja és támogassa régiónkat” - magyarázta Farkas. A magyar párt egyébként már többször is hangoztatta, hogy ők az egyedüli politikai erő Szlovákiában, akik védik Dél-Szlovákia érdekeit, és akik programmal is rendelkeznek az említett régió számára. Az, hogy az észak-déli korridor és a térség fejlődése valóban fontos a párt számára abból is látszik, hogy Bugár Béla egy esetleges koalíciós feltételnek a Dél-Szlovákia gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését szabná. Farkas ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad elfelejteni, hogy az elkövetkező években nagymértékű uniós támogatások érkeznek majd Szlovákiába, és nem lenne jó, ha az MKP nem vehetne részt az azok szétosztásával kapcsolatos döntésekben. • Szép Ml A VELEMENYE? Az Új Egyensúly elnevezésű kormánycsomag a gáz 30 százalékos, az áram 14 százalékos, az áfa 5 százalékos emelésén túl elbocsátásokat, inflációt és számos más megszorítást tartalmaz. Arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük ez a csomag megoldás lehet-e a jelenlegi gazdasági helyzetre. Lenkei Magdolna (szakasszisztens) Gondolom, hogy megoldást jelent a csomag a problémákra, máskülönben nem kellene bevezetni azokat. Elég nagy lehet a baj, ha ilyen drasztikus módon kell beavatkozni, az még külön idegesít, hogy „kiigazító intézkedéseknek”, „csomagnak”, „új egyensúlynak” becézik azt, hogy kizsigerelnek bennünket. Hogy lesz-e folytatás, majd októberben kiderül, bele se merek gondolni, hogy mit hoz a jövő. Fazekas Endre (autószerelő) ' A kormány ismét rá- §P* lépett a lenini útra, egy lépést előre tesz, kettőt hátra. Amit a kampányidőszakban összehazudtak, most lelepleződik, a „nem-lesz-gáz- ár-eme-lés!!!”-szlogenjükkel végképp majmot csináltak magukból, csak az a baj, hogy belőlünk viszont éhenkórászokat csinálnak. Szerintem a java még hátravan, azt majd októberben virítják. FSakovics Ivett (főiskolai hallgató) Engem közvetlenül csak a tandíj érint, amit be fognak vezetni, ezért a diákmunkából befolyt pénzt ezentúl nem nyaralásra és biciklire, hanem a tanulmányaimra fogom költeni. Remélem, hogy van haszna ezeknek az intézkedéseknek, mert máskülönben a suli után nekem is el kell majd mennem Németországba dolgozni, mint a bátyáméknak. Heller Imréné (rokkant nyugdíjas) Nem tudom, hogy | meddig lehet még sanyargatni ezt a népet, de az már biztos, hogy előbb-utóbb a felső tízezer mellett tízmillió koldus országa leszünk. Idén télen sem mindig gyújtottam be, inkább éjszakára is jobban felöltöztem, de a megfázás miatt vásárolt gyógyszer olyan drága volt, hogy ugyanott tartottam. Nem hiszem, hogy bármilyen csomag segítene rajtunk, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet. Elkészült a sportház Szímő. A hét végén adták át a helyi sportpályán az új sportházat, amely egyfajta közösségi házként is szolgál majd a helyiek és a településre látogató vendégcsoportok számára. Az intézmény 3,6 millió korona beruházással épült, ebből félmilliót az oktatási tárca, háromszázezer koronát Csáky Pál hivatala bocsátott a falu rendelkezésére. Az új sportház helyiségeit, melynek közelében nyárra új játszótér épül, első vendégként az Újpesti Dózsa öregfiúk csapata próbálhatta ki.