Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-01 / 107. szám

6 HÍDLAP • 2006. június 1., csütörtök www.istergranum.hu HELYI POSTA Világ pedofiljai, egyesüljetek! Habár ez így talán túlzás. Egyelőre! De az igény már megfogalmazó­dott, igaz, egyelőre csak egy (nyugat)európai országban: a holland pedofilok bejelentették, hogy pártba óhajtanának tömörülni, és a jö­vőben parlamentáris eszközökkel harcolni a... jogaikért. Melyek ezek a „jogok”? A gyermekek és a felnőttek testi szerelmének legalizálá­sa, mert (mondják) tűrhetetlen, az emberi szabadságot és méltóságot lábbal tipró gyakorlat, hogy valakit másságában alázzanak meg, s ha egyszer zsenge gyermekhúsra vágyik, ezt a vágyát csak örökös szo- rongásban-fenyegetettségben élhesse ki. Hol élünk? Vagy van demok­rácia és emberi jogok, vagy nincs? Ez nem vicc. A híradások szerint a társaság, amely most politikailag is zászlót kí­ván bontani, állítólag huszonöt évvel ezelőtt szerveződött csoportba, akkor fogták meg (képletesen szólva) egymás kezét, ismertek önma­gukra másokban, s így, csoportba szerveződve igyekeztek segíteni egymásnak gondjaik-problémáik megoldásában; most talán hagyjuk is a részleteket. Szép lassan megerősödtek, nyilván egyre szélesebb társadalmi elismertségre tettek szert, ugyanakkor még mindig érez­vén egyfajta társadalmi kirekesztettséget, most az érdekérvényesítés magasabb szintjére kívánnak lépni. Ki ne értené meg az ilyesmit? Terveik szerint a jövőre esedékes parlamenti választásokon már in­dulni szeretnének, és bíznak abban, hogy bekerülnek a holland tör­vényhozásba. Ahol majd a jog eszközeivel kezdik meg nehéz, de igaz­ságosnak vélt harcukat azért, hogy (egyelőre!) tizenkét éves korban határozzák meg azt az életkort, amely fölött... szabad a gazda. Illetve nem csak a gazda, hanem minden. Pia, cigi, drog, és hát a szex is. És vajon, ha netán elérik céljaikat, Brüsszel tehet-e ez ellen valamit? Marc Dutroux, a belga pedofil kéjgyilkos reménykedve várhatja most a híreket börtönében. Igaz, a szabad kéjgyilkosság egyelőre még nem sze­repel a holland pedofilok követelései között, de ami késik, nem múlik. Thur O. Rudolf Újjávarázsolják Oroszlány főterét II. Rákócz Ferenc mellszobra díszíti majd az új központot Megkezdődött az öreg fák kivágásá­val a város főterének rekonstukciója. Az 50 millió forintos beruházást teljes költségét az önkormányzat állja. A fel­újítás keretében kicserélik a díszbur­kolatot, padokat és ivókutat helyeznek el a téren. Ezek után kezdődhet a zöldterület rendezése, és az új fák telepítése. Oroszlány legnagyobb rendezvényei­nek helyszínén négy, különleges fényoszlop is helyet kap. A fennma­radó összegből a tér alatt húzódó köz­művezetékek karbantartását végzik el. A beruházás határideje augusztus tizenhetedike.Három nappal később­augusztus húszadikán tervezik átadni II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, szü­letésének 330. évfordulójára. Az oroszlányi képviselő-testület leg- j utóbbi ülésén támogatta az emlékmű felállítását, amit közadakozásból sze­retnének megvalósítani. A létreho­záshoz szükséges engedélyeket már beszerezték, így a fejedelemről elne­vezet főutca és a Haraszthegyi utca kereszteződésében állítják majd fel a szobrot. A süttői kőtalapzatra helye­zett bronz műalkotás Tóth Béla csongrádi művész alkotása. • D. L. Magyar diáksiker Belgiumban Jól szerepeltek a tatabányai fiatalok a Barátság Játékokon Tizennégy és tizenhét év közötti tanulókból álló sportküldöttség utazott a me­gyeszékhelyről Tatabánya belgiumi partnervárosába, Saint-Ghislainbe. A már hagyományosan megrendezett Barátság Játékok elnevezésű nemzetközi sport- találkozón hat ország százötven fiatalja mérte össze tudását, ügyességét. A kétnapos versenyen a tatabányai és a házigazda belga csapatok mellett a do­bogós helyekért az angol (Christchurch), a német (Aalen), a francia (Saint-Lő) és a lengyel (Sierokowice) csapatok osztoz­tak. A Barátság Játékok a csapatok felvo­nulását, a nemzeti himnuszok és a több száz színes luftballon levegőbe ereszté- sét követően a belga városi sportköz­pontban zajló versenyszámokkal folyta­tódtak. A második és harmadik napon a vetélkedő különböző helyszíneken, a sportcsarnokban, a futópályákon és a vá­rosi uszodában zajlott. A csapatoknak több, összetett és játékos feladatot kellett teljesíteniük, labdajátékok, atlétikai és vízi feladatok színesítették a programot. A tatabányaiakat a soknyelvű kavalkád- ban a kísérő pedagógusok, és a várost képviselő résztvevők bíztatták. A játékok mellett, a szabadidőben lehetőség volt Saint-Ghislain városának megismerésé­re. A találkozó a barátságról, oldott han­gulatú játékról, nem pedig az eredmény­központú versenyzésről szólt, ennek el­lenére a szervezők díjakat, serlegeket osztottak ki a csapatok között, s minden résztvevő emlékérmet is kapott. Tatabá­nyát a versenyen az 1989 és 1992 között született 12-12 tatabányai fiú- és lányta­nuló képviselte. A diákok kiválasztásá­nál szempont volt, hogy ajelölt rendsze­res sporttevékenységet folytasson, stabil úszástudása, kiváló tanulmányi eredmé­nye és magaviseleté legyen, illetve is­merjen valamilyen európai nyelvet. A vetélkedő á barátságos versenyzés mel­lett a más európai nemzetek megismeré­séről is szólt. • -cs -n Negyvenmillió forintra pályázik Kismaros A kismarosi képviselő-testület nyilvánosságra hozta múlt szerdai ülésének jegyzőkönyvét. Poldauf Gábor polgármester ezt nyilatkozta: „még egyszer köszönetemet fejezném ki azoknak, akik az árvízvédelemben részt vettek. Akik ott voltak a gáton és megakadályozták, hogy nagyobb kár ne keletkezzen.” A kismarosi képviselő-testület vis maior pályázatot nyújtott be, és azt nyilatkozta, hogy a 2006. március­áprilisi hónapban bekövetkezett dunai árvíz következtében a kerékpárúiban, az Asztalos János utcában, a Duna utcában, a Gát utcában, a Rév utcában és a Szabadság utcában keletkezett károk helyreállításához szükséges költségeket részben sem tudja fedezni. Ezért összesen 42 millió 659 ezer 809 forintra nyújtottak be pályázatot. • Hívért Gábor PROGRAMOK Pünkösdi játékok Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban június 4—5-én rende­zik meg az idei Pünkösdi Játékok. A látogatók bevonásával elevení­tik fel a Pünkösdhöz kapcsolódó népszokásokat és az utcaszínházi műfaj legelismertebb és legked­veltebb képviselőit, a hazai és nemzetközi fesztiválok rendszere­sen fellépő önálló művészeit és együtteseit várják a szervezők. A helyben sütött kürtőskalács, mé­zes lepény vagy kenyérlángos mellett a vendéglátók sátraiban sült kolbász, pecsenyék és egyéb vásári ételek készülnek. Történelmi rendezvény Visegrádon a királyi palotában tör­ténelmi rendezvénysorozaton ve­hetnék részt az érdeklődők június 1-je és június 9-e között. A hon­foglalástól Mátyás királyig című program minden nap reggel kilenc és délután négy óra között zajlik. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Pár­kány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Tűzfal ­amerikai akciófilm. Rendezte: Richard I.oncrainc. Szerep­lők: Harrison Ford, Paul Bettany, Virgi­nia Madsen, Robert Patrick, Alan Arkin, Carly Schroeder. Bajor Ágost Kultúr- mozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4., tel.: 33/313-888) 17.00-19.30 Mission: Impossible III - amerikai akcióthriller. Rendezte: J.J. Abrams. Szereplők: Tom Cruise, Ving Rhames, Kéri Russell, Philip Sey­mour Hoffman, Laurence Fishburn, Billy Crudup, Sasha Alexander, Michelle Monaghan, Maggie Q, Jonathan Rhys Meyers, Jeff Chase. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Június 1-jén, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Te­lefon: 431-191. A NAP VICCE Két székely utazik a szekéren, beszél­getni kezdenek.- Van kendnek fia? Tíz percre rá:-Van. Kicsit később:- Bajusza van-é?-Van. Egyszer csak egy teherautó neki­megy a szekérnek, felborítja, a két székely kórházba kerül. Ott feksze­nek egymás mellett a kórteremben, megszólal az egyik:- Oszt pödri? NÉVNAP Június 1. napján szeretettel kö­szöntjük Tünde nevű olvasóinkat! Tünde: Vörösmarty Mihály alkotta a tündér szóból Csongor és Tünde című drámai költeményében. Gyakori név. Becézése: Tindi, Tücsi, Tücsike, Tücsök, Tündér, Tündérke, Tündi, Tündiké, Tűni. MÚS0R 05:50 Nap-kelte, 09:00 56-os napló. 09:04 Semmittevők, 09:35 Egy nap boldogság, 10:00 Híradó, 10:05 Napi mozaik, 10:30 Jogalap, 11:28 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 13:00 Slovenski Utrinki, 13:30 Együtt, 14:00 Úton, 14:30 Fogadóóra, 15:00 Szerelmek Saint Tropez-ban, 15:54 Bartók 125, 16:00 Híradó, 16:05 Zselé, 17:00 12+, 17:10 Mit főzzünk ma?, 17:25 A Nagy vita (talk show), 18:00 Híradó - Gazdasági híradó, 18:10 Körzeti hír­adók, 18:20 56-os napló, 18:25 Esti mese, 18:50 Szomszédok, 19:30 Hír­adó este, 19:54 Sporthírek, 20:05 Pa­noráma, 21:05 Jutalomjáték, 22:00 Az este - Csütörtök, 22:45 Kultúrház, 23:00 56-os napló, 23:03 Lapozó, 23:45 Híradó, 23:50 Sporthírek, 23:55 Médiamix, 00:25 A Nagy vita, 01:00 Kárpáti krónika 04:00 Műsorzárás, 06:00 Moziverzum, 06:25 Té­nyek Reggel, 06:55 Mokka, 09:05 Szóda, 10:05 Teleshop, 11:25 Hajrá skacok!, 12:20 Kincses sziget, 15:00 Anita, a bűbájos bajkeve­rő, 15:30 Jóbarátok. 16:00 Pacific Blue. 17:00 Lisa csak egy van, 17:30 Hetedik mennyország, 18:30 Tények, 19:00 Jóban Rosszban, 19:30 Aktív, 20:10 Áll az alku, 21:10 Amerikai pite, 23:05 Tények Este, 23:35 Strucc, 00:05 Amityville - Ütött az óra, 01:50 Aktív, 03:30 Műsorzárás aanf»«' K I_ U 06:30 Reggeli - Süss fel nap!, 08:50 Recept Klub (ism.), 09:00 Top Shop, 10:15 Delelő - Fényes nap, 11:35 Recept Klub, 11:45 06-81 -603- 000,13:25 Kincs ez a pingvin, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsamesék, 15:30 Csacska angyal, 16:30 Balázs- A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Fókusz, 19:40 Legyen Ön is Milliomos!, 20:20 Barátok közt, 21:00 Esti Showder, 22:55 Há­zon kívül, 23:30 Street Time - Harcos utcák. 00:35 Találkozások, 00:50 Vb- lexikon - Olaszország és Ghána DUNA 05:05 Váltó (ism.), 05:25 Kárpáti Híradó, 05:35 Gaz­dakör. 06:00 Reggel. 08:00 Kikötő (ism.), 08:30 Élő egyház (is­in.), 09:00 Nemzedékek egymás közt, 09:25 Magyar elsők, 09:45 Milánó öt napja, 11:30 Kívánságko­sár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers - Páskándi Géza: Egy bolha vallomá­sa, 14:00 Színlap - színházi folyó­irat, 14:55 A világörökség kincsei, 15:10 Állat-barát, 15:40 Aranyko­rona, 16:00 Prizma - Az érelmesze­sedés következményei, 16:30 Vilá­gunk, 17:30 Kikötő, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Derrick, 20:00 A fáraók földje, 21:45 Híradó, 22:10 Közbeszéd, 22:30 Elefánt, 00:00 Don Q, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, 01:05 Hír­adó, 01:25 Mese 10:00 Visszapillantó - Messze- f |£t(- _ jdőjárás ism. 10:20 Sza­lon ism. benne: Endurocross motorverseny Ebszőnybányán, a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola kórusának sikerei, Mission Impos­sible 3. a Moziajánlóban Gulya Ist­vánnal, az Ipartestület kiállítása a Hephaisztosz Galériában. Műsorve­zető: Nitti Adrienn 12:00 Visszapil­lantó - Messzelátó - Időjárás ism. 14:00 Visszapillantó - Messzelátó - Időjárás ism. 15:00 Hírsport, Sport­délután ism. benne: Magyarország - Litvánia EB selejtező rögbi mér­kőzés 17:00 Visszapillantó - Mesz- szelátó - Időjárás ism. 19:00 Remustra benne: Balassa vers- és prózamondó verseny 21:00 Vissza­pillantó - Messzelátó - Időjárás ism. 21:20 Szalon ism. Napi hírújság a régió életéről Lapszerkesztők: Bukovics Krisztián, Váczy H. István A mai lapszám szerkesztője: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: B. Szabó Márta (Ipolyság), Bódi Gergő, Bölcsházi Sándor, Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Vas Gyula (Révkomárom), Varga Péter, Vödrös Attila Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom