Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-28 / 126. szám

4 HÍDLAP • 2006. június 28., szerda www.istergranum.hu A parlamentbe Jutott pártok mandátumainak ezáma Szlovákia: pénteken minden kiderül A hét végéig nyilvánosságra hozzák, kik alkotják a kormányt Folytatás az 1. oldalról Duray Miklós, az MKP ügyvezető al- elnöke kedden délelőtt a Hídlapnak el­mondta, hogy az MKP valószínűleg a délután folyamán találkozik a Smer ve­zetésével. Duray szerint a győztes párt nem azért tanácskozott először a nem­zeti párt vezetőjével, mert megnőtt vol­na annak az esélye, hogy az az új Továbbra is elképzelhető, hogy végül a jobbközép pártok, azaz az SDKU, MKR KDH a Vladimír Meciar vezette HZDS- sel szövetségre lépve alakotják meg az új kabinetet. Ezt a változatot viszont Pavol Hrusovsky (KDH) addig kizárta, amíg Meciar a pártelnök. Duray Miklós lapunknak elmondta, hogy nem lát esélyt a régi blokk összeállására. kabinet tagja lesz. „Lehet, hogy Fico éppen ennek az ellenkezőjét tudatta Slotával” - tette hozzá a felvidéki poli­tikus. Szlovák lapértesülések szerint azonban a Smer vezetése egyre inkább a kataszrófakolícióként emlegetett Smer, SNS, HZDS kabinetet preferálja. Emellett, a kereszténydemokraták (KDH) húzódzkodása miatt egy eddig nem emlegetett verzió is lehetséges: ez a magyar párt, a Meciár vezette HZDS és a választás győztesének a szövetsé­ge. Ennek azonban gátat szabhat Bugár Bélának az MKP elnökének azon kije­lentése, miszerint egyedül, más jelenleg is kormányzó jobb oldali párt nélkül semmiképpen sem szövetkeznek a Smerrel. „Megítélésem szerint a KDH- val a mai napon találkozik csak a Smer, majd eldönti a további lépéseket. Nem szabad elfelejteni, hogy még mindig négy párt van játékban” - magyarázta Duray, majd hozzátette, hogy nehéz helyzetben van az MKP a keresztényde­mokraták döntésképtelensége miatt, ezért meglehet, hogy akár nélkülük is hajlandóak lesznek koalícióba lépni. Egyes információk szerint a szociálde­mokraták azért váratják a keresztényde­mokratákat, mert abban bíznak, hogy így nyomást gyakorolnak rájuk és emi­att kinyilatkoztatják, hogy koalícióba lépnének-e a Smerrel. Fico elmondása szerint a most kormányzó pártok közül a programok szempontjából leginkább az MKP áll hozzájuk közel, így lehet, hogy pont a magyar párt kap elsőízben behívót a kaolícióba, és ez eseüeg meg­győzheti a húzódzkodó KDH-t is. • Szép Borászok randevúja Neszmélyen A legjobb magyar szakemberek kínálják nedűiket szombaton Folytatás az 1. oldalról A bor ünnephez neves egri, balatonfürdei, pannonhalmi, tokaji és villányi borászok mellett, olyan híres­ségek adják nevüket, mint Jakupcsek Gabriella, háziasszonyként és Szulák Andrea. A programok között ünnepé­lyesen keretek között írják alá a Kirá­lyi Borutak alapító szándéknyilatkoza­tát. Ezt követően Bessenyei Péter mű­repülő világbajnok mutatja be produk­cióját, majd egy Jakupcsek-Szulák talk show-n szórakozhatnak az érdek­lődők. Negyed nyolckor színpadra lép­nek a Favágók, akik Vágó István veze­tésével adnak koncertet, végül pedig - a foci szerelmeseire is gondolva a - futball-világbajnokság negyeddöntőjét nézhetik meg a borászat vendégei. • G. K. Virágba borult Mátyás király fája Hosszú idő után először virágzik a bajmóci matuzsálem Folytatás az 1. oldalról Legenda szerint a fát a többi, idő­közben elpusztult hárssal együtt még 1301-ben Csák Máté Mátyusföld telj­hatalmú ura ültette (illetve ültettette). A 15. században e hársak árnyékéban Mátyás király több ízben is tanácsko­zott, vendégeket fogadott. Ezekről, a királyi összejövetelekről írásos fel­jegyzések is maradtak. Éppen ezért az egyetlen túlélő fát az igazságos Má­tyás királyról nevezték el. Túlélte a törökdúlást és későbbi vérzivataros évszázadokat, a bajmóci vár egyik tu­risztikai látványossága. • (zc) Angolul tanuló falvak a Felvidéken Az idén immár kilencedik alkalommal rendezik meg az Angolul tanuló falvak elnevezésű programot, melynek kereté­ben több amerikai egyetemista tart nyelvórákat a Felvidék lakói számára. Vasárnaptól több felvidéki faluban is, köztük Garamkövesden, Nánán, Izsán, Udvardon kezdődik el az Ango­lul tanuló falvak elnevezésű program, amelyet az idén immár kilencedik alka­lommal rendeznek meg. Az erdélyi származású, Amerikában élő Tolnay Adám által útjára indított tanfolyam lé­nyege az, hogy amerikai egyetemisták három héten keresztül tanítják a kelet- közép-európai államok fiataljait az an­gol nyelvre. A képzések résztvevőinek egy jelképes összeget, száz koronát, az­az hétszáz forintot kell befizetniük, ezért az összegért cserébe három héten keresztül, napi egy és fél órában foglal­kozik velük a lektor. A felnőttek részé­re akár délutáni foglalkozások megtar­tására is van mód, az érdeklődők az érintett községek polgármestereinél, vagy iskolák igazgatóinál jelentkezhet­nek. Természetesen a környező falvak lakóit is szívesen fogadják. • Sz.É. L A P ( S Z ) É L Pálovics Klára Forró szél Több száz rendőr és kommandós védte a meleg büszkeség napján felvo­nuló öt krepp-papírral és lufival díszített platóskocsit, melyen a melegsé­gükre büszkék mutatták meg magukat a világnak. A rendkívüli mértékű hatósági biztosításra már csak azért is szükség volt, mivel legalább tizen­két konzervatív fiatal skandálta a tüntetők mellett az ellenérzéseit kifeje­ző nem éppen szalonképes szavakat. Rajtuk kívül csak bámészkodó kül­földi turisták és néhány újságíró (közülük a kommandósok kivételesen egyet sem hatástalanítottak gázspray-vel) volt kíváncsi a felvonuló homo­szexuálisokra. Tény, hogy Magyarországon még mindig tabutéma a más­ság, és azt is elhiszem, hogy a hétköznapokban sok támadás éri a mele­geket. Abban azonban már kevésbé vagyok biztos, hogy egy ilyen felvo­nulás előrelépést tehet a homoszexuálisok társadalmi elfogadtatásában. Sőt, legszívesebben minden gyermeket és fiatalt megóvnék attól, hogy valaha is hasonlót lásson. Ha már a bulvármédia az utcára vitte a szexua­litást, méginkább fontos lenne a fiataloknak elmagyarázni, hogy mi a ter­mészetes, márpedig a homoszexualitás biztosan nem az. Lehet vitázni ar­ról, hogy el kell-e fogadni a homoszexualitást (részemről még mindig a Szentatya véleménye a mérvadó), de ha nekik minden joguk és lehetősé­gük megvan rá, hogy felvonuljanak, akkor nekem is legyen meg minden jogom és lehetőségem rá, hogy ne kelljen ezt látnom, ha nem akarom. A szabadságjogok bősz harcosai olyan eszeveszetten védelmezik a legszél­sőségesebb és legkisebb lélekszámú csoportok jogait, hogy a közben a többség (heteroszexuálisok, keresztények, konzervatívok, kisgyermekek, idősek...) jogai csorbulnak. Részemről - és nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel - mindenki tegye azt a hálószobájában, amit csak szeretne, de ne hozzanak olyan helyzetbe, hogy magamat, vagy a gyermeket ne tudjam megvédeni attól, hogy ne találkozzon olyan dolgokkal, amivel nem kellene. Szomorú, hogy Szűz Mária országában (bár Gyurcsány sze­rint a Szűzanya levette kezét Magyarországról - még szerencse, hogy eb­ben nem ő a szaktekintély) az utcán nyíltan fitogtathatja akárki szexuális szokásait, és a hatóság még asszisztál is ehhez, miközben a liberális lob­binak köszönhetően már lassan a család fogalmát is a történelemórán kell megtanítani a középiskolásoknak. Szomorú, hogy egy kisebbség úgy ér­zi, az utcán magát és magánéletét feltárva „harcolnia” kell az elfogadásá­ért. Szomorú, hogy egy tucatnyi konzervatív fiatalt elzavarhat a rendőr­ség, mert ellenvéleményének hangot ad, a közszemérem és a jóízlés hatá­rát igencsak feszegető melegeket pedig kettős kordonnal védi. Ennek el­lenére a meleg felvonulás vidám volt. Szomorú. Kórlapot állítanak ki a kórházakról A szakmát megosztja az internetes teljesítmény lista Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábban már összeállított egy listát a hazai kórházak teljesítmé­nyéről, - és közzétette az interneten is amely megmutatta a halálozási sta­tisztikákat, császármetszések arányát, ám a kórházak nevét kód helyettesítet­te és csak annyit tudhattunk meg: fő­városi vagy vidéki intézményről van-e szó. Az egészségügyi tárca most egy olyan jogszabályt dolgoz ki, amely alapján név és cím szerint nyilvános­ságra hoznák és beazonosíthatóvá tennék az ilyen statisztikai adatokat. Az egészségügyi tárca azt ígéri, még az idén megteremtik az adatok nyilvánossá tételének jogszabályi fel­tételeit, így a betegek a kórházak telje­sítménye alapján is választhatnának. A betegeknek természetesen joguk van ahhoz, hogy tájékozódjanak az in­tézmények minőségi mutatóiról, ám a szakma mégsem rajong az ötletért. A korábbi ilyen kísérletek is azért hiú­sultak meg, mert az érintettek tiltakoz­tak ellene. Szerintük ugyanis a statisz­tikákat kizárólag magyarázatokkal le­hetne közzétenni, a puszta adatok igencsak félrevezetőek lehetnek, nem mindegy például, milyen az adott kór­ház profilja. A statisztikák alapján azonban nemcsak a betegek tájéko­zódnának, hanem azt az intézményt, amely tartósan rendkívül gyenge ered­ményt produkálna, akár be is zárhat­ják. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyelőre sem ebben, sem az egészség­ügyet érintő más reformötletekkel kapcsolatban nem tud állást foglalni. Gyenes Géza főtitkár kérdésünkre el­mondta: mielőtt rendelet vagy törvény születik, a kamarának azt véleményez­nie kell, ám mindeddig még egyetlen ötlet rendelet-tervezetét sem látták. Úgy tűnik, a kormány nem is kíván konzultálni a testülettel. így ők is a médiából értesülnek az egészségügyet érintő „jobbnál jobb” ötletekről. Sok kórházat valószínűleg igencsak kellemetlenül érintene, ha megszület­ne ez a jogszabály, azok viszont, ame­lyek kitűnő statisztikákat produkál­nak, igencsak megnőhet a népszerű­ségük. Sólyom Olimpia, az esztergo­mi Vaszary Kolos Kórház főigazgató­ja például egyáltalán nem tart egy ilyesfajta megmérettetéstől, a kórház mutatói nagyon jók, tíz éve minőség­biztosítási rendszer szerint mérik a teljesítményüket és országosan kima­gasló eredményt produkálnak. A kór­házak is versenyeznek egymással a betegekért, ez is egyfajta piac és vi­lágszerte bevett gyakorlat a statiszti­kák nyilvánosságra hozatala - hang­súlyozta az igazgatónő. Mások azon­ban úgy vélik, hogy a közzététel előtt az intézményeknek legalább egy év haladékot kellene kapniuk, hogy esé­lyük legyen megszüntetni a hiányos­ságokat. Az kétségtelenül a betegek javát szolgálná, ha értesülnének arról, mely intézményekben fordul elő a legtöbb műhiba, fertőzés, halált oko­zó műtéti komplikáció. • Szabó Hajnal

Next

/
Oldalképek
Tartalom