Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-28 / 126. szám

W7 2 HÍDLAP • 2006. június 28., szerda www.esztergom.hu RÖVIDEN Továbbra sincs döntés az északi Duna-hídról (H) Ismét elhalasztotta a Fővárosi Bí­róság a döntést az északi Duna-híd ügyében. A szigetmonostori önkor­mányzat és a Közlekedési Főfel­ügyelet között tartó perben ezúttal azért nem született ítélet, mert egy civil szervezet jelezte: felperesi ol­dalon beavatkozóként szeretne részt venni az eljárásban. A telepü­lés önkormányzata azért indított pert a főfelügyelet ellen, mert az engedélyezte a Duna-híd megépü­lését úgy, hogy az eljárásnál nem vettek figyelembe egy környezet­védelmi szakhatósági engedélyt. Nem védene a szondától a mentelmi jog (H) A töredékére csökken a mentelmi jogban részesülők száma az erre vonatkozó jogszabályok módosítá­sával - mondta az igazságügyi-mi­niszter az Országgyűlésben a tör­vényjavaslat általános vitájában. Petrétei József elmondta: az előter­jesztés elfogadásával kizárólag az alkotmányban nevesített tisztségvi­selőket illeti meg a mentelmi jog. KDNP-s tagok kerülnek a közmédiumok kuratóriumaiba (H) Kereszténydemokrata delegálttal kell kiegészíteni a közmédiumok kuratóriumi elnökségét - erről egy­hangúan döntött az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága. A tes­tület állásfoglalásában azt javasolja, hogy a KDNP állítson egy-egy je­löltet, az egyenlő arány fenntartása érdekében pedig a kormánypárti ol­dal is jelöljön egy-egy új tagot. Szünetel az igazolvány-kiadás (SK) Technikai okok miatt június 30-án (péntek) a szlovákiai rendőrkapi­tányságokon nem adnak ki jogosít­ványokat, illetve személyi igazol­ványokat és az illetékesek új kérvé­nyeket sem fogadnak el. A leállás a többi hétköznapot nem érinti. Húszmillióért újítják fel a stadiont (SK) Megközelítőleg húszmillió koro­náért újítják fel a zólyomi stadion tetejét a nyári hónapok alatt. A költségeket a zólyomi önkormány­zat állja - erről számolt be a város polgármester Miroslav Kusein. A vezető szerint most kell felújítani a stadiont, hogy a munkálatok ne ve­szélyeztessék a következő jégko­rongszezont. Elégedetlenek az érdekvédők Megosztott áfaemelést javasol a kormánynak a PM Folytatás az 1. oldalról Az újabb változat ezen felül ered­ményezne 30 milliárd forintot. Azt, hogy ne a 15 százalékos áfát emeljék 20 százalékra, hanem a 15 és a 20 szá­zalékot emeljék kis mértékben, a munkáltatói és a munkavállalói oldal javasolta az egyeztetés során. A szakszervezeteknek viszont mindez nem volt elegendő, szerintük az államháztartás egyensúlyát javító intézkedések aránytalanul nagy terhet jelentenek a munkavállalóknak, a la­kosságnak, ezért ezeket elutasítják. Wittich Tamás, a szakszervezeti oldal szóvivője elmondta: a 6 országos szakszervezeti konföderáció csütörtö­kön dönt arról, milyen módon adja­nak nyomatékot véleményüknek. Az ülésen Katona Tamás pénzügyi államtitkár teljesíthetőnek nevezte azt is, hogy a különadónál a mezőgazda- sági vállalkozásokra vonatkozóan el­térő adóelőleg fizetési szabályokat határozzanak meg. Vállalható továb­bá az államtitkár szerint, hogy az ön­kéntes nyugdíjpénztárakba történő munkáltatói befizetések adómentesen nyújtható határértéke eléije a mini­málbér 50 százalékát. Horváth Gábor, a munkáltatói oldal szóvivője az ülésen elmondta: az egyensúlyt javító intézkedésekkel egyetértenek, de azok több eleme to­vábbra is elfogadhatatlan számukra. Különösen az, hogy az adóemeléseket év közben kívánja alkalmazni a kor­mány. Ez ellehetetleníti a tervezést. Kü­lönösen kedvezőtlen számukra, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást az idén sem szüntetik meg. Ez rendkívül kedvezőtlen az alacsony átlagbér szín­vonalú szakmákban - mutatott rá. A szóvivő kiemelte: elfogadhatatlan szá­mukra az a mód is, ahogy a kormány a kétszeres minimálbér után kívánja köte­lezővé tenni a járulékfizetést. • Koncz Endre Két év múlva jön a tandíj Fejlesztési részhozzájárulást vezetnek be a felsőoktatásban 2008 szeptemberé­től - jelentette be az oktatási miniszter. Hiller István elmondta: az alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forintot kell fizetni évente. Hozzátette: et­től plusz-mínusz ötven százalékkal eltér­hetnek az intézmények. így az alapkép­zésben havonta minimum 4 375, maxi­mum 13125 forintot kell fizetni. Hiller István szerint az intézkedés igazságosabbá teszi a felsőoktatás rendszerét, növeli az egyetemek sza­badságát és jutalmazza a teljesítményt. A tárcavezető közölte azt is: a hozzájá­rulást nem az állam „teszi zsebre”, a teljes összeg az intézményeknél ma­rad, és a hallgatók közül a legeredmé­nyesebb 15 százalék tandíjmentessé­get, és tanulmányi ösztöndíjat kap. Pokomi Zoltán szerint nem tisztessé­ges, a felsőoktatási reform részeként kedden bejelentett kormányzati elképze­lés, ezen belül a fejlesztési részhozzájá­rulás (FÉR) 2008-tól tervezett bevezeté­se. A Fidesz alelnöke azt mondta: nem sportszerű azt ígérni a választások előtt, hogy mindenki számára ingyenes lesz egy diploma megszerzése, majd "fize- } tőssé" tenni azt mindenkinek. "Az, amit itt papírra vetettek a felsőoktatás terüle­tén, nem fair, nem szolgálja a felsőokta­tás minőségét, és nem szolgálja a felső- oktatáson kéresztül az ország javát, mert eltántorítja a gyerekek jelentős részét a felsőoktatástól" - jelentette ki Pokomi. • (palotás) Drága az élet Pozsonyban A Mercer Human Resource Consul­ting felmérése alapján Prága a világ 50. legdrágább fővárosa, Pozsony a 48., míg Budapest és Varsó nem került be az ötvenbe. A legdrágább metropolis címet idén Moszkva érdemelte ki. Az orosz fővá­ros után a koreai Szöulban és Japán fővárosában, Tokióban legdrágább az élet. Európában már hagyományosan London vezeti a drága városok listáját. A Mercer Human Resource Consul­ting társaság 144 várost több mint 200 tételt - köztük szállodai árakat, lakbért, közlekedésre, étkezésre, ruházkodásra és szórakozásra fordítandó költséget - vizsgált'meg. Felmérésének az volt a célja, hogy a munkaadók átfogó képet kapjanak a szolgálati útra küldendő be­osztottak lehetséges költségeiről. .Je­lenleg többe kerül valakit Moszkvába küldeni, mint Koreába, vagy Japánba” j - állítja a napidíjakra és egyéb költsé­gekre hivatkozva Rebecca Powers, a Mercer Human Resource Consulting j társaság tanácsadója. Tavaly Prága a rangsorban 28. Po­zsony 31, Moszkva negyedik, Tokió első volt. Moszkvában tavaly óta emelkedtek a lakbérek és szállásköltségek ezáltal az orosz főváros a listán néhány hellyel előbbre lépett. Tokió tulajdonképpen a japán fizetési eszköz gyengülése követ­keztében vesztette el vezető pozícióját. • -z -c Tüntethet a Liga júliusban A Liga Szakszervezetek abban az esetben hajlandóak eltekinteni a tünte­téstől, ha a kormány visszavonja a mun­kavállalókat sújtó intézkedéseket. Gaskó István, az érdekképviselet elnöke egy rádióinteijúban elmondta: szeretnék elérni, hogy a munkavállalói járulék ne emelkedjen 50 százalékkal, és az egész­ségbiztosítási hozzájárulás se növeked­jen csaknem duplájára jövő januárig. Úgy fogalmazott: „nyilvánvaló, hogy a legegyszerűbb azokat megtalálni, akik eddig is tisztességgel fizették a közter­heket, ahelyett, hogy a kormány a dolog munkásabb részébe fogott volna”. • (vári) Hiller: át kell tekinti az egész rendszert Napirend előtt az érettségiről és a meddőségről A kétszintű érettségi rendszerről, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetéséről és a művi meddővé té­telről beszéltek tegnap ellenzéki képvise­lők napirend előtt az Országgyűlésben. A kereszténydemokrata felszólaló úgy vélte: el kellene törölni a kétszintű érettségi rendszert, amely túlbonyolí­tott és az egyetemi oktatók is panasz­kodnak rá. Mint mondta, a rendszer rendkívül költséges és bonyolult az érettségi pontozási szisztémája is. Hiller István oktatási miniszter úgy vá­laszolt: az idei és a jövő évi kétszintű érettségi vizsga tapasztalatai alapján át kell tekintem az egész rendszert. Hiller szólt arról is, hogy jövő szeptembertől az általános iskolában 19-ről 21-re, a középiskolában 20-ról 22-re nő a heti kötelező óraszám. 2007 szeptemberétől Partneriskola-programot indítanak, a kistelepüléseken mindenütt megtartják a kisiskolákat, ugyanakkor nem lesz mindenütt igazgató, igazgatóhelyettes, vagy gazdasági vezető - mondta a szakminiszter. 2010-re megteremtik a feltételeket, és kötelezővé teszik az an­gol nyelv oktatását a középiskolákban. Az MDF nevében felszólaló Heré­nyi Károly szerint kifejezetten rontja a határon túli magyarokkal való kapcso­lattartás helyzetét a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalának megszüntetése. A frakcióvezető szerint a kabinet úgy szüntetne meg egy nagy múltú intéz­ményt, hogy azt nem egyezteti sem az ellenzékkel, sem a szakemberekkel. A fideszes Lezsák Sándor felszóla­lásában úgy vélte, a művi meddővé té­tel 18 éves. kortól való lehetősége olyan horderejű öncsonkító beavatko­zásra adna módot, amely nem lehet ré­sze az ember önrendelkezési jogának. A politikus hozzátette: álláspontjuk szerint a várható szabályozatlan hely­zetben megoldatlan a felvilágosítás. Molnár Lajos egészségügyi miniszter válaszában hangsúlyozta: az Alkot­mánybíróság ítélete nem ró jogalkotási kötelezettséget a kormányra. • (koncz) HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Az ET szerint bármely tagállamban leszállhattak volna CIA-gépek Az Európa Tanács egyes tagállama­iban valóban sor került CIA- foglyok titkos szállítására. Ugyan­akkor ilyen jogsértések az ET ösz- szes tagállamában megtörténhettek volna, mert közülük gyakorlatilag egyiknek sincs megfelelő és haté­kony jogi védelme ennek megaka­dályozására - szögezte le az embe­ri jogokkal foglalkozó szervezet főtitkára. Hozzátette: a terror elleni harcban az olyan módszerek, ame­lyek túllépnek a nemzetközi jog keretein, nem pusztán erkölcsi szempontból rosszak, de egyben ostobák is, mivel csak az minősül hatékony fellépésnek, amely több terroristát állít meg, mint ahány újat toboroz. Varsói egyeztetés az EU-reformról Az unió reformjáról, bővítéséről és keleti szomszédságpolitikájáról tár­gyaltak egyebek között hétfőn varsói találkozójukon a Regionális Együtt­működés parlamenti elnökei. A Ma­gyarországot képviselő Mandur László, az Országgyűlés alelnöke ki­emelte: a fórumon támogatták, hogy Bulgária és Románia 2007-ben csat­lakozzon az Európai Unióhoz. Emellett pártolták azt a törekvést, hogy 2008-2009-re az új alkotmányt ratifikálják minden tagállamban azért, hogy az unió működése racio­nálisabb legyen, illetve a bővítése végül is az új intézményrendszerben megtörténjen. Megvédte az EB a családegyesítési törvény nemzeti kivételeit Megvédte ítéletében az Európai Bíró­ság azt az európai uniós jogszabályt, amely lehetővé teszi a családegyesítést EU-n kívüli állampolgársággal rendel­kező hozzátartozókkal, de a tagállam­oknak bizonyos feltételek között lehe­tőséget ad a szabály nemzeti módosítá­sára. A 2003-ban kiadott irányelv elő­írja egyebek mellett, hogy harmadik ország unióban lakó állampolgárának főszabály szerint joga van arra, hogy gyermekeinek a fogadó tagállam - csa­ládegyesítés keretében - engedélyezze azt, hogy hozzá csatlakozzanak. Bronzangyal a tragédia helyszínén Októberre készülhet el a hejcei emlékmű Egy bronzból készült, angyalt ábrá­zoló szobrot állítanak a borsodi Hejce központjában annak a 42 szlovák kato­nának, akik januárban repülőgép-sze­rencsétlenségben haltak meg, amikor gépük a Borsó-hegynek ütközött. A tender győztesei a halottak napjára készítik el az emlékművet. A szlovák Honvédelmi Minisztérium kihirdette a nyilvános pályázat győz­tese, az emlékművet Perleczky Vavrinec, Molnár Ladislav és Sabo Ladislav készítheti el. A három művész a terveket már be is mutatta a honvédel­mi miniszternek, Martin Fedomak. A sajtótájékoztatón a minisztérium szóvi­vője Maros Kemény elmondta, hogy a győztes tender elkészítői százezer koro­na jutalmat is kaptak. Az emlékműnek 2006 októberére kell elkészülnie. „Kétszer látogattuk meg a tragédia helyszínét, s már az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy milyen emlék­művet szeretnénk készíteni” - mond­ta Perleczky. „Az emlékmű egy an­gyalt formázó bronzszoborból és 42 darab kőből áll össze. A szobor a tra­gédiát okozó Borsó-hegyen lesz, a körülötte elhelyezett 42 kő pedig az elhunyt katonákra emlékeztet majd.” „Sokáig gondolkoztunk azon, hogy milyen motívummal emlékezzünk meg a tragédiáról, de végül az angyal mellett döntöttünk” - mondta Ladislav Sabo. „Az angyal az emberi érzéseket, a szeretetet szimbolizálja.” • (hajdú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom