Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-17 / 119. szám

HÍDLAP • 2006. június 17., szombat h apmagazin tőséget tulajdonított a magyarok állásfoglalásá­nak, hiszen az döntő szerepet játszhatott volna a Habsburgok katonai potenciáljának gyengítésé­ben. Megfigyelői mindazonáltal a legkülönbö­zőbb hírekkel tértek vissza Párizsba. 1805-ben azután francia csapatok törtek be Pozsony térsé­gébe, ám hiába szólították föl a magyarokat a csatlakozásra és az elszakadásra, a kísérlet si­kertelen maradt. Ugyanez történt 1809-ben is, pedig akkorra a Habsburgok már sorozatban könyvelhették el a kudarcokat. Bécs elfoglalása után maga Napóleon szólította föl a magyarokat a csatlakozásra - mindhiába. A rendek attól fél­tek, hogy a francia terjeszkedéssel a francia jog­rend bevezetése is együtt jár, ami a nemesi ki­váltságok eltörlését jelentette volna - abból pe­dig köszönték, nem kértek. Ugyanakkor a napó­leoni uralmat sem tartották túl hosszú életűnek. A franciák ezután elfoglalták Pozsonyt, mire a magyarok nagy bőszen fegyvert fogtak a konti­nens akkor legyőzhetetlennek tűnő hadserege ellen. Az utolsó nemesi felkelés azonban Győr­nél csúfos kudarcot vallott 1809. júniusában, ami egyértelműen bizonyította, hogy a felszere- letlen és gyakorlatlan nemesi felkelés (insurrec- tio) teljességgel alkalmatlan komoly feladatok megoldására. Napóleon jött és ment, Bécs és I. Ferenc viszont maradt. Az ország előrelátóbb politikusai nekiláttak, hogy kidolgozzák azt az elkerülhetetlen átalakulási folyamatot, amelyet majd reformkor néven emlegetünk. • Varga Péter A // győri / F urcsa egy korszaka volt hazánk történe­tének a 18-19. század fordulója. Egyik jellemzője a refomeszmék kialakulása, megfogalmazódása. A Bécset erőtelje­sen szorongató napóleoni Franciaország sikere­in fölbuzdulva bontakozott ki a tiszavirág életű Martinovics vezette fölkelés, amely azonban csak néhány beszervezett lelkes liberális moz­galma maradt, és nem is mutatott túl önnön kor­látain. Eszmei háttere az a francia forradalom­ban meghirdetett „szabadság-egyenlőség- testvériség” volt, amelyet azonban a konzerva­tív magyar nemesség gondolkodás nélkül eluta­sított. A másik jellemzője az a gazdasági kojunktúra volt, amelyet annak köszönhetett az ország, hogy Napóleon meghirdette Anglia ellen a kontinentális zárlatot, így bizony a korábbinál lényegesen kelendőbbek lettek azok az angolnál rosszabb minőségű hazai termékek, amelyek ed­dig nem nagyon találtak piacra Európában. A fe­udális rendszer minden körülmények közötti fennmaradását szorgalmazó I. Ferenc így érdek- szövetségbe került a hasonló szándékkal élő ma­gyar köznemességgel, hiszen a francia forrada­lom radikalizálódása és a polgári eszmék napó­leoni terjedése mindkét fél számára fenyegető érzést jelentett. A hadiesemények legnagyobb része elkerülte Magyarországot annyira, hogy fegyveres ellenfél mindössze kétszer járt ma­gyar területeken. Gazdasági szinten azonban Magyarország bőségesen kivehette részét a há­ború terheiből. Napóleon, bár ismerte a magyar- országi állapotokat - kémei útján viszonylag pontosan tájékozódott - mégis igen nagy jelen­Bánk bán hangja A Bánk bán, nemzeti drámáink legjeleseb- bike természetesen Katona József műve, hangot azonban Erkel Ferenc kölcsönzött a főúrnak, hogy az operarajongók másfél száz esztendő múltán is gyönyörködhessenek e remekműben. A zenészcsaládból származó Erkel alig múlt 17 éves, amikor házi zenetanárnak Ko­lozsvárra szerződött, ahol később kap- k. csolatba került Ruzitska Györggyel, Er­dély korabeli zenei életének egyik meghatározó alak­jával. Zenei pályáját mint zongoraművész kezdte, mindamellett már ekkor is vezényelt alkalmanként és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mu­tatkozott be Pesten először, alig egy évvel később itt is telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Tár­saságnál volt karnagy. 1837-ben a Nemzeti Színház elődjéhez, a Pesti Magyar Színházhoz szerződött, el­ső karmesteri minőségben. Karmesterként itt mint­egy három évtizeden át volt zenei vezető és a szelle­mi élet irányítója. Aktív kapcsolatba került a színház­zal is, ami a zeneszerzői érdeklődését is a színpad fe­lé irányította. 1840-ben mutatták be első operáját a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek az operaszerzői munkájában. 1844-ben mutatták be a Hunyadi Lász­ló című történelmi operát. Később megnyeri a Köl­csey Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázatot is. Erkel Ferenc szerzeménye azóta is a magyar nem­zet és a Magyar Köztársaság Himnusza, a világon ta­lán az egyetlen igazi Himnusz, amely nem induló. A szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott, többek között az ő irányításá­val alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Er­kel nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera, mint műfaj megteremtése. Nyugati operák mintáira támasz­kodva, a 19. század magyar verbunkos zenéjének fel- használásával és újraértelmezésével sikerült viszony­lag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. A ze­ne mellett neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-körnek előbb alelnöke, majd egy év múlva elnöke lett. Emlékére 1952-ben állami díjat alapítot­tak, mellyel minden évben a kiemelkedő magyar zene­műveket és zenetudományi munkákat jutalmazzák. 1893. június 15-én érte a halál. • -a. -r. Tapintható domborbetűk Kempelen Farkas, a nagy tudású műszaki alkotó, egyben a fonetika első jelentős hazai szakembere so­kat töprengett azon, hogy lehetne megtanítani írni-olvasni a vakokat. Mária Terézia keresztlánya, az 1759- ben született Maria Therese Paradis har­madik életévében vesztette el szeme vilá­gát. Kitűnő hallású gyermek volt viszont, s megtanult orgonálni is.-A feljegyzések szerint tizenegy éves korában az Agoston- rendiek bécsi templomában saját or­gonakíséretével énekelte el per- gólesi „Stabat mater”-jét. E tehetséges lányra figyelt fel az 1778-as évek vége felé Kempelen Farkas, amint a Pressburger Zeitung 1779. július 14-i híradásában ol­vasható. Kempelen jól ta­pintható domborbetűket készített Paradis kisasszony számára, s így tanította meg neki a szavak összetételét is. Ezt követően kicsiny kézinyomdát készített a hölgynek, amely alkalmas volt arra, hogy az egyes betűkből összerakott szövegből lenyomat is készüljön. A bol­dog hölgy 1779. június 15-én már meg is írta - pontosabban ki is nyomtatta - első levelét, amelynek címzettje természetesen Kempelen volt. A neves műszaki alkotó a kis kézinyomdát később továbbfejlesztet­te, s olyan írógépet konstruált, amelynek billentyűin domború betűket helyezett el. A technikatörténészek véleménye szerint az első írógép-szabadalmat Hell Miksa kapta 1714-ben, de az első, gyakorlatban is bevált írógépet Kempelen Farkas készí­tette 1779-ben. Ez utóbbi adatot azonban nem tudjuk bizonyítani. Az azonban bizo­nyos, hogy mivel Hauy 1784-ben ismer­kedett meg az akkor Párizsban tartózkodó Paradisszal, kis nyomdáját megmutatta neki, Hauy pedig a Kempelen-féle sík­nyomtatást továbbfejlesztvén 1786-ra el­jutott a dombornyomásos könyv előállítá­sának technológiájához, amely őt világhí­rűvé tette, s amely a vakokat az olva­sáshoz segítette. (Kempelen tud­hatott erről, hiszen ő 1804-ben hunyt el.) 1840-ben a pesti vakok intézetében állították fel Hauy mellszobrát, Ferenczy alkotását. Ebből az alkalomból az intézet igazgatója, Dolezsálek An­tal emlékezett meg a vakok életének segítőiről, az álta­luk használt eszközök feltalá­lóiról. Kempelen Farkas neve itt, 1840-ben már nem hangzott el. Ez nem is csoda, mert bár Kempelen fő­ként Bécsben élt, félig-meddig mégiscsak magyarnak kell tartanunk. (Annyira, hogy késő utódai Esztergomban éltek-haltak.) Viszont akkor mi keresnivalója lenne a nagy feltalálók sorában egy pesti megem­lékezésen? Próféta a saját hazájában? Ta­lán egyetlen ember volt, aki hirdette, hogy a dombornyomáshoz Kempelen ötletére is szükség volt. Őt Hauynek hívták. • Históriáé

Next

/
Oldalképek
Tartalom