Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-02 / 108. szám
www.istergranum.hu 2006. június 2., péntek • HÍDLAP 5 Megsarcolja a diplomásokat a kormány? Demonstrációval tiltakoznának az utólagos tandíj ellen a diákok Tavaly már demonstráltak a pedagógusok és a diákok a szaktárca döntései miatt Folytatás az 1. oldalról Bár továbbra sem jelentették be hivatalosan a kormánypártok a diplomás adó bevezetését, Magyar Bálint volt oktatási miniszter egy korábbi interjúban már tényként kezelte ezt, kijelentve, hogy sajnálja utódját, hiszen sokan támadják majd emiatt. Pokomi Zoltán, a Fidesz alelnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánykoalíció két hónappal ezelőtt határozottan tagadta a tandíj bevezetését, most mégis erre készülnek. A tiltakozás már most óriási és akár tüntetéssé is fajulhat. A Fidelitas levélben fordult a kormányzó pártok ifjúsági szervezeteihez, hogy győzzék meg a koalíciót: a diplomás adót nem szabad bevezetni. Ellenkező esetben országos megmozdulást szerveznek, de a demonstráció lehetőségét a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája sem zárja ki. Ekler Gergely a szervezet elnöke lapunknak elmondta: nem keresték meg a hallgatók képviselőit a minisztériumból, de mindenképpen tárgyalni szeretnének a tervezetről. Mivel azonban még nincs tárgyalópartner, alternatív javaslataikat sem tudták megosztani senkivel. Ekler kijelentette: „amennyiben úgy alakul a helyzet, hogy a hallgatók számára egyoldalúan rossz rendszert vezetnének be, vagyis a képzés költségeit a tanulókra hárítaná az állam bármilyen formában, természetesen nem zárkózunk el megmozdulástól sem.” Súlyos következményei lehetnek egy ilyen intézkedés bevezetésének, véli a HÖOK elnöke. Ha az állam a felsőoktatásban tanulókra hárítja a képzés költségeit, egyre kevesebben vállalják majd a tanulást. Továbbá hátrányos helyzetbe kerülnek a munkaerő-piacon is, és abban lesznek érdekeltek, hogy alacsonyabb bérért dolgozzanak, hogy mentesülhessenek az utólagos fizetéstől. így előállhat egy olyan abnormális helyzet, hogy hiába szereztek tudást, és ezzel hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, méltatlanul alacsony bérért teszik majd mindezt.- Kialakulhat egy olyan helyzet, amikor teljes mértékben önfenntartóvá válhat a felsőoktatás, abban az értelemben, hogy az állam nem vállal részt a finanszírozásban. Magyarország viszont nem az az ország, amely megengedheti magának, hogy a jövő szakembereinek, az ország értelmiségi, szakmai rétegének képzéséből kivonuljon -jelentette ki Ekler Gergely. • Gál Kata Politikai gáncs a magyar író szobrának Nemzetiségi vitát kavar Érsekújvárban Kassák mellszobra Folytatás az 1. oldalról Csak a tervezőknek kell a zöldkártya Az energiatanúsítvány-rendszer fokozatosan lép életbe Folytatás az 1. oldalról A fentieket szorgalmazó kulturális bizottság mindemellett egy kisebb Kassák- mellszobor mellett voksolna, a városi hivatal területfejlesztési hivatala szerint azonban a területrendezési terv alapján semmi akadálya annak, hogy az életnagyságú mű az ajándékozó kívánsága szerint a sétányon álljon. A szobor elkészítésének egyébként több oka is volt, az egyik közülük az, hogy közel egy évvel ezelőtt a járási székhely főterének a parkjából eltávolították Kassák Lajos mellszobrát, a helyére Anton Bemolák szlovák nyelvújítóról mintázott életnagyságúnál is nagyobb alkotás került. A helycserére állítólag azért volt szükség, mert néhány hónappal azelőtt Érsekújvár főterére került Széchényi György esztergomi érsek és városalapító szobra. A város testületé már többször is tanácskozott a Kassák-szoborról, de egyelőre nem sikerült dűlőre jutniuk, a legközelebb vélhetően július elején tárgyalnak az ügyről. A művet szorgalmazók mielőbb szeretnék felállítani azt, mert jövőre lesz Kassák születésének 120., halálának 40. évfordulója. A huszadik század magyar avantgárd képzőművészet és irodalom jelentős alakjaként számon tartott Kassák Lajos életnagyságú szobrát, ugyanúgy, mint a Széchényi Györgyről készült alkotást, Szilágyi Tibor, érsekújvári szobrász készítette. A felvidéki művész a város szülöttét jellegzetes kalapjával a kezében ábrázolja, a 180 centiméter magas szoboralak a polgári társulás tervei szerint egy, a korzó kockakövei közé illesztett talapzaton áll majd, ami a járókelőkben azt az érzést keltheti, hogy Kassák ott sétál mellettük, és szívélyesen üdvözöl mindenkit. Szilágyi Tibor és a polgári társulás tagjai szeretnék, ha minél többen láthatnák az alkotást, ezért a szobrász már arra is gondolt, hogy a következő ülésre Kassák Lajos életnagyságú szobrát is magával viszi. • -p -a A mostani jogszabály csupán a tervezőkre nézve jelent kötelezettséget, akik eddig is elvégezték az épületek előzetes energetikai, hőtechnikai felmérését, amit ősztől némileg más, korszerűbb, eu-konform számítások szerint csinálnak meg. Az új típusú mérés egyébként csak az 50 négyzet- méternél nagyobb alapterületű ingatlanokra érvényes, azokra is csak ak- | kor, ha évente 4 hónapnál hosszabb ideig lakják, azaz például üdülőket, nyaralókat nem érint ez a kötelezettség, ahogyan műemlék épületeket sem. A már meglévő épületeknél akkor kell elvégezni a mérést, ha azok hasznos alapterülete 100 négyzetméternél nagyobb és a felújításuk költsége meghaladja értékük egynegyedét. A tulajdonosok számára ez semmiféle kötelezettséggel nem jár - szögezte le Várnai - nekik várhatóan a jövő évtől, és csak abban az esetben kell beszerezniük ezt a papírt, ha eladják, illetve bérbe adják ingatlanukat. A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy szó nincs olyasféle hatósági zöldkártyáról, mint az autók esetében, amelyek nem közlekedhetnek e nélkül, a lakásoknál ez valóban csak egy tájékoztató jellegű tanúsítvány lesz. A komplex számítások végeredményeképpen egy „összesített energetikai jellemzőt” kapunk, amiből következtethetünk az ingatlan „fogyasztására”, a várható rezsiköltségekre. Az csak a későbbi jogszabályok megalkotása, kihirdetése után válik világossá, pontosan hogyan zajlik majd a kiállítás, kik és mely feltételek mellett végezhetnek felmérést, és hogy mennyibe kerül ez a tulajdonosoknak. Egészen biztosan hatással lesznek a tanúsítványok az ingatlanpiacra is, ahol könnyen újabb értékmérővé válhat egy-egy lakás kedvező energetikai besorolása. • Sz. H. Gyermeknap Barton Bart. A Csemadok Barti Alapszervezete és a Pimpimpáré Játszóház rendezésében Visszatérés Csodaországba címmel regionális gyermeknapra kerül sor Barton, a kultúrházban és környékén június 3-án, szombaton 10 és 21 óra között. A második alkalommal , megrendezett eseményen a kézműves foglalkozások, filmvetítések, lovaglás és íjászat mellett lesz EU információs sátor és drogprevenciós előadás is. Délután 16 órakor a Kuckó bábszínház műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, majd az ügyességi versenyek és a tombolahúzás után 19 órai kezdettel a Vaij os zenekar táncházán vehetnek részt a látogatók egészen 21 óráig. Újra nyitott az uszoda Dunaszerdahely. Megnyílt a Magyar Tannyelvű Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Szakközépiskola fedett uszodája, így megint fogadják az úszótanfolyamra jelentkezőket. A nagyközönség hétköznapokon délután négytől nyolcig látogathatja az intézményt. Az azonban még nem biztos, hogy az eddigi fenntartó - a megye - megtartja-e, és támogatja a létesítményt. Rosenberg Nun górta Budapesti Képviseleti Iroda: Miskolci Képviseleti Iroda: Szegedi Képviseleti Iroda: Leg- és Klímatechnikai Kft. 1027 Budapest, Medve u. 25-29. 3536 Hemádkak, Rákóczi F. u. 33. 6723 Sieged, Debreceni u. !8/c Központ: 2532 Tokodaítófó, Jöaef A. u. 32-34. Pf. 6 Tel.; (1)201-6810 Te!: (30) 966-0520 Tel.: (30) 560-9658 Tts),: (33) 5 i 5-515 Fax: (33) 5T5-50Ö Fax: (1)201-0043 fax: (46) 482-325 Fax: (62) 468-244 ír-moib jnfo@ro8ttnb0flg.hu wv*w rosenberg.hu E-rnaíi: budapestitosenberg.hu E-mail: wíszkofíii'rosenberg.hu E-maii: rnoincin@roset,be«’9.hu rosenb ROSENBERG ventilátorok forgalmazása .51* Légtechnikai «4 elemek gyártása AIRBOX légkezelögépek gyártása Ipari és füstelszívó ventilátorok forgalmazása ■p. BENZING SS1 kisventilátorok V forgalmazása TEKADOOR légfüggönyök forgalmazása Ml A VÉLEMÉNYE? Megkezdődött a 14. Esztergomi Pünkösdi Kiállítás és Kézműves Vásár a Prímásszigeten, amelyet hétfőig látogathatnak az érdeklődők. Arról kérdeztük az embereket, hogy mi csábítja ki őket leginkább a hagyományosan népszerű eseményre? Sáska Ferenc | (tanuló) A családom minden « * évben elmegy a vásárba, nem feltétle- Jkte nül azért, hogy a pénzét költse, hanem körülnézni, ismerősökkel találkozni, körbejárni a kiállítást. Én ritkán tartok velük, de idén mindenképpen ott leszek, mert azt tervezem, hogy ott veszek egy új focilabdát. Győré Péter (teremőr) Szívesen látogatjuk ^ az efféle vásárokat, konkrétan a mostanira nem tudunk elmenni, mert Szegedre utazunk a feleségem szüleihez. A színes forgatag csalogat ki elsősorban a vásárba, és persze gyerekkori kedvencem, a törökméz, aminek sosem tudok ellenállni. Sajnos ezt a hétvégét várhatóan elmossa az eső, ezért nem bánom annyira, hogy nem leszek Esztergomban. Kóté Réka (vállalkozó) | Elsősorban gyerekkori emlékeim vannak a pünkösdi vá- I sárról, akkoriban mindig kaptam valamilyen ajándékot emlékbe. Régen voltam kint a szigeten, tavaly is el akartam menni, de nem vitt el az édesapám. Idén fordul a kocka, én viszem magammal őt, mert jónak ígérkezik a program, kedves ismerősökkel futhat össze az ember, jókat ehetünk, és talán találok is valami szépet a kézműves remekművek között. Somogyi Istvánná (nyugdíjas) 5 Még nem tudom, hogy kisétálunk-e a vásárba, ez majd az •íiil időtől függ. Sajnos a legtöbb portéka drága, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a töredékét is megvegyük annak, ami megtetszik. Általában szép szokott lenni a vásár, nagyon tetszenek a kézimunkák, szőttesek, kerámiák, faragott falidíszek, valami apróságot minden alkalommal veszek. Gyerekprogramok Nyergesújfalu. Ma délután fél háromkor batikolt kendőt készíthetnek az érdeklődők az Ady Endre Művelődési Ház könyvtárában, fél öttől pedig a hatéves kor felettieket várják az Alkotóházba, marionettbábu készítésre. Akár a címlapon is hirdethet! az ÚJ ESZTERGOMI VÁROSI telefonkönyvben! Hirdetésfelvétel: 0620 353 6231