Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-13 / 94. szám
II HÍDLAP • 2006. május 13., szombat hídlai magazin A színészi munkám boldogságot okoz Beszélgetés Pusztaszeri Kornél színművésszel Az egyik legkarakteresebb magyar színészünk. Ráadásul ízig-vérig esztergomi, aki a hetvenes évek második felében komoly szerepelője volt az Esztergomi Klubszínpadnak. A szülővárosi diákévek után a főiskola előtt néhány évig a Pinceszínházban játszott. A Színház- és Filmművészeti Főiskola befejezése után 1985-től a Madách Színház állandó tagja és rengeteg filmben az egyik legérdekesebb hang birtokosaként, mint szinkronszínész játszik.- Hogyan emlékszik arra az Esztergomra, ahol a gyerekkorát és iskolaéveit töltötte?- Nekem a város mindig ugyanazt jelenti, egyértelműen az otthonom, a családom helyét jelenti számomra.- Amikor itt élt, hol tette a színészi mesterség első lépéseit?- 1976-tól ’78-ig voltam az Esztergomi Klubszínpad tagja. Akkor még Nagyfalusi Tibor a volt színjátszó kör vezetője, de már Bakai Csücsök Ferencet is ismertem. Több sikeres előadásunk is volt ezzel az együttessel, némely darabunkat száznál is többször adtuk elő nemcsak Esztergomban és a környéken, hanem az ország különböző helyein is. Természetesen ebben az időben a különböző párt- és állami rendezvényeken is felléptünk, ahogy akkor ez szokás volt, április 4-én, május 1-jén, augusztus 20-án, november 7-én. A nagyobb drámák mellett abszurd játékokat is bemutatott az együttesünk.- Milyen különbség volt az egykori és a mostani amatőr színházi élet között?- Én azt látom, hogy eltűntek az amatőr színjátszó rendezvények. A hetvenes évek végén nekünk nagyon sok lehetőségünk volt arra, hogy létezzen a színjátszó körünk, és hogy sok helyen lépjünk fel. Ilyen gyakori alkalom volt, amikor a laktanyákba mentünk el előadni. Persze tudom, ma már más a helyzet, nemhogy színjátszók, de laktanyák is meglehetősen ritkásan vannak. De szívesen emlékszem a kazincbarcikai amatőr színjátszók fesztiváljára. Ez egy egyhetes rendezvény volt, melyre kétévente lehetett elmenni, és nagyon nagy élmény volt, mind a szakmailag, mind emberileg egyaránt. Valahogy az egész amatőr színjátszás egy magasabb szinten volt akkor, a mozgás, a szövegmondás, a tánc és az ének terén egyaránt. A találkozók mellett nagyon sok kurzus volt, s ezeket ma sehol nem lehet látni, pedig szerintem hiányzik. Hogy érthető legyen a ’70-es években megélt állapotok utáni vágyam, elmondom, hogy ennek az amatőr szint nívós szakmai életnek megvolt a maga becsülete, amikor eljöttem Esztergomból és elsőként a Pinceszínházban kezdtem, látható volt, hogy innen indulnak majd a későbbi profi színészek. De az is jól érzékelteti az esztergomi amatőrszínjátszás 30 évvel ezelőtti viszonyait, hogy nagyon komoly szakmai kapcsolatokat ápoltunk a megye több, hasonló lehetőségű együttesével, például a tatabányai csoporttal. Egyébként onnan sejtem, hogy nincs komolyabb amatőr színjátszás, mert ha lenne, akkor nekem bizonyára szólnának az esztergomi barátaim és tudnék róla.- Ha Esztergomban jár, szokott találkozni az egykori helyi színjátszókkal?- Hogyne, amikor az Esztergomi Klubszínpad fennállásának kerek évfordulójához érkezik, meghívnak és én természetesen nagyon szívesen megyek, hogy találkozzam Nagyfalusi Tiborral, Bakai Csücsök Ferenccel és a többiekkel.- Milyen szerepet töltött be a hetvenes évek Eszter- gomában az társulat, amelyben játszott?- Mint említettem az egyes ünnepeken és az irodalmi esteken léptünk fel. A klasszikusoktól kezdve a modern értelmezésű darabokig sok mindennel foglalkoztunk, és arra is nagy figyelmet fordítottunk, hogy az esztergomi amatőr színjátszás egyben egyfajta műhely is legyen. Amikor én odakerültem a színpadhoz én voltam a legfiatalabb, de akkoriban sokan jelentkeztek fiatalok ebbe a körbe. Arra emlékszem, hogy egy nagyon értékes jó csapat volt a miénk. A színjátszás mellett persze sok minden mást is csináltunk. A korszak a talán ma már elfeledett építőtáborokat adta nekünk, ezek keretében, sok egykorú fiatal dolgozott „nyári munkában” az Esztergomhoz közeli Búbánat- völgyben lévő KISZ táborban és a mai városi sport- csarnok alapjainak lerakásánál lévő munkálatoknál. Az építőtáborok fiatalsága tulajdonképpen abban az időben, mint egy háború utáni állapotban lévő várost építette Esztergomot. A munka mellett ez nekünk egy nagyon jó buli volt, már csak azért is mert nyilván nem mi építettük a házakat, a csarnokot, de segítettünk és a közös élmény, a tábor sajátságos hangulata feledhetetlen volt. De ugyanilyen közösségi élmény volt, hogy lejártunk más vidéki helyekre, vagy hogy ugyanezzel a csapattal lejártunk a focipályára, vagy a szigetre gesztenyét gyűjteni. Ez a baráti közösség már általános iskolás korunkban megvolt, együtt mentünk mindenhová, sokszor az akkori Úttörő (ma Kolping) pályára, ahol a csoc- sőzástól kezdve, a diavetítésen és a bábszínházon át a sportig sok mindent megtaláltunk. Az úttörő- és KISZ ilyen alkalmai csak nevükben voltak azok, amik, az igazán kedvünkre való elfoglaltságot mi magunk találtuk ki magunknak, ezek a keretek csak lehetőséget biztosítottak a szabadidő kellemes eltöltéséhez.-Ha jól tudom, Ön „aranyhegyi srác” volt. A gyerekkort és a tinédzserkort említve, fel tud idézni néhány helyet, ahová szívesen jártak szórakozni?- Mi nem aranyhegyinek, hanem petőfiseknek hívtuk magunkat, az általános iskola, ahová jártunk, arról neveztettek el az akkori baráti körök. Később a Dobó Gimnázium diákja voltam és igazán akkor jártunk el a város különböző, híres, hírhedt szórakozóhelyeire, az akkori vendéglátós helyekre. Ilyen volt a Rió Kávéház, amelyet ma Belvárosi Kávéháznak ismernek, de sokat jártunk a Pepsi Bárba, ami a Fürdő Szálló modern szárnyának strandbejáratához volt közel. Mint a Kis-Duna parton lévő Dobó gimi tanulója, be-beugrottunk még az általunk Pilvaxnak elkeresztelt Múzeum Cukrászdába és természetesen a Csülök csárdába is, amit viccesen Reichstag-nak neveztünk, mert a csárdában többször is találkoztunk szintén ott fogyasztó szovjet katonatisztekkel, akik jelenlétében mindig németül és nagy hangon folytattuk a társalgást az asztalunknál. Ezek mellett szívesen mentünk az egykori Volán Szálló éttermébe, illetve a „Kis-Volánba” is, ami ugye a szintén egykori kompnál lévő faházat jelenti még ma is.- Kikkel találkozik, amikor hazaérkezik Esztergomba?- Mivel előre soha nincs lebeszélve, hogy jövök, így csak ad hoc találkozom, találkoztam a régi ismerősökkel, az említett volt Esztergomi Klubszínpad egykori tagjaival, illetve más ismerősökkel, barátokkal, mint például Sipeki Gyula, Bállá András, Barcsay Tibor, Masler Jenő.-A Madách Színház tagjaként jelenleg nagyon sok darabban szerepel. Karakter-, illetve főszerepet játszik a Páratlan páros, az A Négyszögletű Kerek Erdő, az Operaház fantomja, a Black Comedy, az A kétbalkezes varázsló, az Édes fiaim, a Hamlet, dán királyfi és a Koktél hatkor című darabokban. Hogy bírja?- Ezeknek a műveknek némelyikében karakterszerepet játszom, a többi darabban pedig főszerepet. Mindkét vonalat ugyanaz a színész játssza, az egyik nap egy kisebb szerepben vagyok, a másik nap pedig egy vezető figurát kell megformálnom. Ezt én könnyen viselem, mert mindkettő ugyanannyi boldogságot okoz nekem ha jó a csapat, akivel együtt vagyok és, ha jó az előadás. Ezzel nekem soha semmilyen bajom nem volt, ráadásul nem egy esetben van olyan, hogy ugyanattól a szerzőtől egy olyan főszerepet játszom, hogy mondjuk hétfőn két és fél óráig le se jövök a színpadról, aztán a hét többi napján egy-egy epizódszerepet alakítok négy rövid jelenetben. Tény, hogy az a tíz darab, amiben most játszom, ez így már elég soknak számít.-A színpadi munkája mellett a hazai film szinkronhangok egyik vezető karaktere. A Pumukli sorozat mellett a sok filmszínész közül kiemelkedik a népszerű Martin Lawrence magyar hangjaként való szereplése. Én legszívesebben az Oliver Stone által rendezett Szakasz című filmben lévő O’Niel őrvezető figurájára emlékszem.Ez a munka természetesen még hozzájön az előbb említett „nagy adag színházi fellépéshez”. így aztán biztos vagyok benne, hogy a szinkronizálást is nagyon szereti.- Hmm. A Szakasz című filmre már nem is emlékszem. Ez is mutatja, hogy tényleg sok produkcióban szinkronizálok, de nemcsak játékfilmekben, hanem természetfilmekben is, mint narrátor. Azt a munkát is nagyon kedvelem. Martin Lawrence valóban a legmenőbb amerikai színész, akit szinkronizáltam, s a TV-n hamarosan bemutatásra kerül egy filmje, amit a napokban kellett a szinkronstúdióban felmondanom. Annak természetesen mindig nagyon örülök, hogy akár a színpadi, akár a filmes, illetve szinkronmunkáimmal kapcsolatosan felismernek és gratulálnak, mert egészen egyszerűen jólesik. • Pöltl Zoltán Az utolsó magyar királyné Habsburg Károly Ferenc József főherceg 1887. augusztus 17-én született az ausztriai Persenbeug várában. Apja, Habsburg Ottó főherceg, I. Ferenc József császár unokaöccse, édesanyja, Mária Jozefa szász királyi hercegnő. 1895- ben egy híres soproni apáca azt javasolta, hogy „burkolják a fiatal főherceget imádságba, mert császár-király lesz, aki sokat fog szenvedni, és célpontja lesz a pokol támadásainak.” A jövendölés hallatán a gyermek nevelésével megbízott Wallis György gróf és felesége létrehozott egy kis imacsoportot. Ebből lett később a világszerte több ezer tagot számláló Károly Király Imaliga. Károly 1911-ben feleségül vette Zitát, a bourbon-pármai herceg lányát. Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes bourbon-pármai hercegnő 1892. május 9-én született az olaszországi Viareggióban. Apja, az utolsó uralkodó pármai herceg volt, aki 1859-ben, tizenegy évesen az olasz egységesítő mozgalmak idején vesztette el trónját. Anyja, a portugál infánsnő volt. Károly és Zita boldog és példamutató keresztény házaséletet éltek. Isten nyolc gyermekkel ajándékozta meg őket. Első gyermekük, a Habsburg család jelenlegi feje, Ottó 1912. novemberében született. A családban sokáig háttérbe szorult Károly Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként, I. magyar királyként IV. Károly néven trónra került. A magyar koronázási ünnepségre - a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve - 1916. december 30-án került sor a budai Mátyás templomban, hagyományosan fényes külsőségek közepette. A határozott és céltudatos Zita (aki magyar királynéként kötelességének tartotta azt is, hogy megtanulja a tejfölös paprikás csirke elkészítését), férje tanácsadójaként aktívan politizált. Amikor testvére, Sixtus pármai herceg titkos békekísérlete 1918 elején napvilágot látott, Zita is a németbarát körök céltáblája lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az uralkodó párnak távoznia kellett. Károly 1918. november 13-án a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemondott a magyar államügyekben való részvételéről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, állítólag egyszer kijelentette: „egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától”. Mindketten mélyen hívő keresztények voltak, és gyakran imádkoztak együtt. Károly fő életcéljának azt tartotta, hogy megis- meije és betöltse Isten akaratát. Apja halála, majd Ferenc Ferdinánd főherceg 1914-es meggyilkolása után Károly lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának várományosa. Az első világháború idején, 1916. november 21-én meghalt I. Ferenc József és Károly lett az új osztrák császár. 1916. december 30-án pedig Magyarország apostoli királyává koronázták. Amikor Károly király átvette a hatalmat, megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a háború mielőbbi befejezéséért. Ez ügyben később sokat fáradozott, de minden béketerve kudarcot vallott ellenfelei és német szövetségesei miatt. Ennek ellenére sikerült enyhítenie a háború borzalmait: megtiltotta a mérges gázok használatát a keleti fronton, a nyitott városok bombázását és a fosztogatást. Megtiltotta a párbajozást és a „kikötést” a hadseregben. A háború idején népkonyhákat hozott létre, a királyi istálló lovaival szenet hordatott a bécsi lakosságnak, harcolt a korrupció és az uzsorakamat ellen, és bevezette az árellenőrzést, hogy segítsen a szegényeken. Családjával együtt csak a hivatalos háborús élelmiszeradagon élt. Anatole France ezt írta róla: „Károly király egy békeajánlatot tett. Ő volt az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt vezető helyen állott, de nem hallgattak reá. Károly király őszintén akarta a békét, és éppen ezért gyűlölte őt az egész világ.” Károly király hozta létre az első közjóléti és közegészségügyi minisztériumot a világon, amely a hadirokkantak, a háborús özvegyek és árvák, a munkanélküliek, a bevándorlók és a menekültek ügyével foglalkozott. A Monarchia 1918-as összeomlása után Károly királyt többször is lemondásra akarták bírni, de ő ezt mindannyiszor visszautasította: „Királyi hatalmam Isten által íámbízott szent kötelesség. Nem mondhatok le sem erről, sem népeimről.” Károly király 1918 novemberében ideiglenesen lemondott az államügyekkel kapcsolatos uralkodói jogairól. Az uralkodói család 1919 márciusában svájci száműzetésbe kényszerült. A következő napokban az osztrák parlament elrendelte a császári ház teljes vagyonának, még személyes használati tárgyainak az elkobzását is. Koronázási esküje miatt, és engedve XV. Benedek pápa sürgetésének, 1921-ben Károly király kétszer is visszatért Magyarországra svájci száműzetéséből, hogy visszaszerezze a trónt: első alkalommal álruhában vonaton, másodszor egy bérelt repülőgépen. Mindkét kísérlet kudarcot vallott, aminek két fő oka volt: az egyik Horthy Miklós kormányzó árulása, akit előzőleg a király segített hatalomra, a második pedig a király békevágya, aki el akarta kerülni a polgárháborút. A második sikertelen kísérlet után Károlyt és Zitát elfogták és a tihanyi apátságba vitték fogolyként, majd 1921 novemberében Madeira szigetére száműzték őket, ahova pár hónap múlva követték őket a gyermekek. A család egy nyirkos, penészes házban éldegélt, nagy szegénységben. Madeirán Károly király úgy érezte, hogy Isten azt kéri tőle, utolsó és teljes áldozatként áldozza föl életét népei békességéért és egységéért. Ezt mondta Zitának: „Isten kegyelméből immár nem maradt semmim ezen a Földön, amit ne áldoznék föl az Iránta való szeretetből, a Szent Egyház üdvére.” 1922. március 9-én az uralkodó megbetegedett: megfázott, köhögött és erős légszomj kínozta. A végzetes betegség három hete alatt sohasem panaszkodott és mindvégig imádkozott. Megbocsátott minden ellene vétkezőnek. Utolsó szavai így hangzottak: „Legyen meg a Te akaratod! Jézus, Jézus jöjj!... Igen, igen... Jézusom, amint akarod... Jézus... Jézus!” Ez a példamutató keresztény, uralkodó, férj és családapa 1922. április 1-jén visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének. Testét Madeira fővárosában, Funchalban helyezték nyugalomra. Zita királynő hosszú életet élt. A törékeny asszony élete alkonyán két alkalommal mégis egykori birodalmának földjére léphetett. 1982 májusában, kilenc- venévesen Kreisky kancellár közbenjárására felkereshette Tirolban Adelheid lánya sírját, majd néhány hónappal később édesanyjáét is a felső-ausztriai Puchheim temetőjében. A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét 97 éves korában, 1989. március 14-én érte a halál. Félje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén temették el, jelentős személyiséget megillető külsőségek között. Koporsóját Bécsben a kapucinusok templomának kriptájában, a Habsburgok ősi temetkezési helyén helyezték el, szíve - Habsburg szokás szerint elválasztva a halott testétől - Svájcban maradt. • Varga Péter
