Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-03 / 86. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. május 3., szerda • HÍDLAP 7 Nem sok hiányzott a győzelemhez Az örmények legjobb rögbisei a magyar nemzeti tizenöt hibáira építettek iMsbi ______________ E lszalasztottá a győzelmet Örmény- ország ellen a magyar rögbiválogatott és úgy tűnik, ezzel a csoportelsőség is odalett, annak ellenére, hogy a magyarok hét pontjuknak köszönhetően továbbra is az élen állnak, de legutóbbi ellenfelük egy meccsel kevesebbet játszott. „Letisztultán, átgondolva úgy érzem, megverhettük volna az örményeket” - beszélt az Eb-találkozóról a válogatott csapatkapitánya, Madarász Viktor. „Ellenfelünk a mi hibáinkat kihasználva jutott előnyhöz, de aki látta a meccset, észrevehette, hogy nem voltunk rosszabbak. Ok egy magasabb rögbikultúrából érkeztek, mind Franciaországban keresik a kenyerüket, az örmény himnuszt sem tudták rendesen. Mi nem voltunk olyan jók, mint Bulgáriában, a bedobások és a védekezés nem ment úgy, ahogy kellett volna.” Madarász Viktor (balra) elmondta, hogy egy meccs még hátravan a selejtezőkből, de ne gondolja senki, hogy a litvánok elleni, május 27-i meccs sétagalopp lesz. „Pár évvel ezelőtt simán vertük a litvánokat, de ez nem jelent semmit. Gyors, agresszív rögbit játszanak, de nem ijedünk meg, hiszen a hazai pálya előnye mellettünk szól. A céljaink nem változtak, tovább akarunk jutni a csoportból, így nincs más alternatíva: nyerni kell Litvánia ellen” - fogalmazta meg a lényeget a fehérvári színekben játszó válogatott. Pfeiffer Tamás (jobbra) a bolgár meccsel ellentétben Érden kezdőként lépett pályára, de a második félidőben lecserélte őt Neuzer András szövetségi kapitány, aki a szintén esztergomi Bíró Gábort küldte a helyére. „Élvezetes meccs volt, bár nem voltam sem a magam, sem a csapat teljesítményével megelégedve” - kezdte az értékelést Pfeiffer. „Fegyelmezetlenek voltunk, a tolongás felhergelte magát és akadozott a játék. Az örmények korrektek voltak, jól játszottak, de ha mi jobban összpontosítunk, hozhattuk volna a meccset. A vereség ellenére sem mutattunk rossz teljesítményt. Nem a büntetőrúgásokra rendezkedtünk be, de elismerem, hogy a védekezésben és a bedobásoknál is voltak gondok.” Az esztergomi kilences hozzátette, hogy a csapat nagyon készül az utolsó csoportmeccsre. „A litvánokat már sikerült legyőznünk, de azóta sok víz lefolyt a Dunán, így nehéz jósolni. Bizakodó vagyok, de nagyon sokat számít, hogy Esztergomban lesz az s összecsapás. Egyelőre elsők vagyunk a csoportban, de az esetleges kereszt- beverések is a mi malmunkra hajthatja a vizet” - mondta Fefi. • Nagy Balázs Esztergomi sikerek a diákolimpián Torba Erik a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Verseny a dunai árvíz árnyékában Jól szerepeltek az esztergomiak a velencei-tavi evezősversenyen B.girkózás _____________ A BVSC-Ganz-Tát és az esztergomi klub közös szervezésében Budapesten került megrendezésre az idei diákolimpia. Az előzetesen kiírt verseny helyszíne az esztergomi sportcsarnok lett volna, de az árvíz közbeszólt, így a BVSC birkózó csarnoka adott otthont a rendkívül izgalmas és fordulatokkal teli megmérettetéseknek. Az első napon a diák kettes korosztály (185 fő) lépett a szőnyegre és a két héttel korábbi selejtezőkön továbbjutott birkózók mérték össze erejüket. A BVSC-Ganz-Tát és az Esztergomi Birkózó Szakosztály is felvonultatta sporDiák I. korcsoport 1995-96-ben született fiúk, szabadfogás: 26 kg: 1. Torba Erik (Esztergom), 28 kg: 5. Papp Bertalan (Esztergom), 31 kg: 2. Lévai Zoltán (Esztergom), 34 kg: 5. Hegyi Sándor (BVSC-Ganz-Tát), 37 kg: 5. Szentes Kristóf (Esztergom), 41 kg: 5. Szekér István (Esztergom). Diák I. korcsoport 1993-94-ben született fiúk, szabadfogás: 42 kg: 2. Pápai Richárd (BVSC-Ganz-Tát), +75kg: 2. Egervári Sándor (BVSC-Ganz-Tát). tolóit, és az utóbbi szakosztálynak Torba Erik (képünkön) elsőként diákolimpiái aranyérmet, ifjabb Lévai Zoltán pedig ezüstérmet harcolt ki. Az érmes helyezéseken kívül a szombati versenynapon még négy ötödik helyet is sikerült besöpörnie Lévai Zoltán és Székely Gyula tanítványainak. A második nap küzdelmei hasonló izgalmakat hoztak, két birkózó került a fináléba. Pápai Richárd és Egervári Sándor remek teljesítményt nyújtott egész nap, de a döntőt már nem bírták, ennek ellenére megérdemelten szereztek mindketten ezüstérmet. Lévai Zoltán vezetőedző értékelése szerint, ez az esemény a birkózók számára a valódi megmérettetés, amire egész évben készülnek. • (nagy) B_iigiis_____________ A dunai árvíz okozta károk ellenére az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének versenyzői remekül helytálltak a velencei-tavi evezőspályán megrendezett válogató és azt követő nemzetközi evezősversenyen. A csapatból Fekete Álmos állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A dunai árvíz nem kímélte az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletét. Az evezős klub létesítményét elöntő Duna, a súlyos anyagi károkon túl egy teljes hónap kiesést okozott a versenyzők felkészülésében. A sportolók egy hónapon keresztül szinte nem is járhattak edzésre, a klub tagjai ez idő alatt minden erejüket az árvíz elleni védekezésre, majd azt követően a károk felszámolására fordították. A kényszerpihenő alatt, az egylet versenyzői hegyi futóedzésekkel igyekeztek formában tartani magukat. Ez alól kivételt csak az a három evezős élvezhetett, akik az utánpótlás válogatott tagjaiként, Dunavarsányban edzőtáboroztak. A gondok ellenére a királyvárosi versenyzők kis létszámú csapattal álltak rajthoz a velencei-tavi evezőspáAz esztergomi versenyzők eredményei Férfi serdülő kettőpárevezős, ezüstérem: Müller Bálint—Ignácz Tamás, férfi ifjúsági kettőpárevezős, bronzérem: Czakó Péter—Fekete Álmos. Férfi ifjúsági kettőpárevezős, aranyérem: Czakó Péter—Fekete Álmos. Férfi serdülő egypárevezős, bronzérem: Ignácz Tamás. Férfi felnőtt kettőpárevezős, negyedik hely: Don Bence-Kónya András. lyán megrendezett válogató és azt követő nemzetközi evezősversenyen. A válogatón megmutatkoztak a felkészülés hiányai és csak Fekete Álmosnak sikerült a döntőbe kerülnie és ott a harminc induló közül a harmadik helyet szerezte meg. A csapatok újbóli formába hozását, Mármarosi János edző egy hónapos, intenzív edzésprogrammal próbálja elérni a júniusban megrendezésre kerülő vidék bajnokság idejére. Ez alól kivételt képez a serdülő kettőpárevezős egység, mely két hét múlva az ORV válogatottság megszerzése érdekébe áll legközelebb rajthoz. Az egylet női versenyzői, Fiala József edző irányítása alatt, az árvízi problémák miatt, szintén csak a vidék bajnokságon készülnek rajthoz állni. • (hajdú) SPORTSZILÁNKOK Bronzot lőtt Síké Renáta Bronzérmet szerzett a sportpisztolyosok versenyében a brazíliai Resendében zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-viadalon Sike Renáta. A magyar versenyző öröme mégsem lehet felhőtlen, hiszen a harmadik helyezéssel éppen lemaradt az olimpiai kvótáról. A döntőbe egyébként két másik magyar is bejutott, Csonka Zsófia a nyolcadik, Erdős Dorottya a hu- szonhetedik helyen végzett. Kupát nyertek az ágyús lányok A londoni ágyúsok női csapata diadalmaskodott a gyengébbik nem képviselőinek kiírt FA kupában. Az ágyús lányok 5-0-ra verték a döntőben a Leeds csapatát. Az Arsenal már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, hiszen a szünetben már 4-0-volt az állás. NHL: búcsúzott az alapszakasz legjobbja , Meglepetésre kiesett az észak-ameri- kai jégkorong- bajnokság rájátszásának első fordulójában a Detroit, amely megnyerte az NHL alapszakaszát. A négy győzelemig tartó párharcban a Red Wings együttesénél az Edmonton összesítésben 4-2-vel bizonyult jobbnak, miután a hatodik összecsapáson, hazai pályán 4-3-ra nyert. LESVONAL Amikor a természet hív A Francia Kupa döntőjében vereséget szenvedő Olympique Marseille kapusa, Fabian Barthez nem tudta átvenni ezüstérmét az ünnepélyes díjkiosztón, mivel egyéb elfoglaltsága akadt. A válogatott hálóőrt a természet sürgette olyannyira, hogy képtelen volt megvárni az ceremónia végét. „Egyszerűen hívott a természet. Meghaltam volna, ha nem mehetek ki közvetlenül a meccs után ” - mondta pironkodva Barthez. Emmer jól bírta az iramot A harmadik helyen végzett a nyergesi futó Komáromban Mintás. _____ A körülményekhez képest remek eredményt ért el a Vasas színeiben versenyző Emmer Attila Komárom- Révkomárom futáson. A hivatásos katonaként szolgáló sportoló a Tisza mellől érkezett meg a futóverseny helyszínére és harmadikként ért célba. Emmer Attila két hetet töltött el a Tiszánál, segített az árvízi védekezésben és csak fejben tudott készülni a nagy megmérettetésre, a Komárom- Révkomárom futásra. A sportoló nem panaszkodott, hordta a homokzsákokat, majd a lassú apadás után elutazott a verseny helyszínére. „Nem jelentett kiesést, hogy nem készülhettem a megszokott módon, rengeteg munkát végeztem el, így mondhatni remek formában érkeztem meg Komáromba” - mondta Emmer. „Komoly mezőny gyűlt össze, ott volt a tavalyi bajnok és klubtársam, Zatykó Miklós is. Mindenképp dobogón akartam végezni, s miután eldördült a rajt- pisztoly, mi hárman futottunk el a mezőnytől. Egy darabig jól bírtam, Mikivel próbáltuk egymást segíteni, ami egy darabig működött is, de féltávnál elfáradtam. A szlovák címvédő óriási iramot diktált, nem lehetett befogni, sőt a végén majdnem megelőztem klubtársamat is, mindössze harminc másodperccel később értem célba.” • N. B. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen (hidlap@t-oníine.hu) várjuk. Állás Másodállás keresek gépgyártás technológus, targonca- vezetői vizsgával. Minden megoldás érdekel. Tel.: (20) 455 5907 Idős édesapám felügyeletéért budapesti lakhatást, ellátást, bért adok megbízható nőnek megegyezéssel. Tel: +36 (1) 240 9691 (18 órától) Kötetlen munkaidőben női munkaerőt keresünk. Érdeklődni a délelőtti órákban lehet. Tel.: (+36) 20/519-8697. Ingatlan 140 nm-es összkomfortos családi ház eladó Oroszkán (Szlovákia) Párkánytól 20 km-re 31 áras bekerített telken, garázzsal 7 MFt-ért. Üdülési célokra is megfelelő. Tel.: +421 (0908) 755 524 Akciósán sürgősen eladó Esztergom belvárosában 120 négyzetméteres felújított, 4 szobás tetőtéri lakás, klímával, panorámás nagy terasszal 14 millió forintért. Tel: (+36)20/946-7820 Eladó Karván (Lábatlannal szemben, Szlovákia) természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában kétszintes hétvégi ház pincével, présházzal, négyszáz négyzetméteres, szőlővel beültetett telekkel. Tel: (+421) 903/657-086 Kiadó Esztergomban az Irinyi utcában 1 szobás egyedi fűtésű lakás. 30.000,- Ft + rezsi + 2 havi kaució. Tel: (+36) 33/400-611 Eladó Esztergomban, a Szenttamás utca 12. szám alatt, három éve épült kétlakásos társasházban 60 négyzetméteres, kétszintes lakás kis betonozott udvarral. Irányár 16,8 millió forint. Érdeklődni lehet a (+36) 20/539-4185 telefonon. Jármű 1995. decemberi Renault R191.4-es benzines személy- gépkocsi, 2006. decemberig műszakival eladó. Irányár: 600 eFt. Tel.: +36 (30)5034578 Egyéb Régi fényképezőgépeket vásárolnék. (ZORKIJ 3 előnyben) Tel.: (30) 9408 522 Keresem azt a személyt, aki megtanítana csipkeverésre, vásárolnék hozzá való kellékeket is. Tel.: +421 36) 778 7202 vagy (905) 463 296 Asztalos munkák, beépített szekrények, konyhák, polcok készítése rövid határidővel az Ön igényei szerint. Tel.: (+36) 20/317 7150 Ha fáj a feje, háta, dereka, szeretettel várom Önt is gyógymasszázsra, illetve stresszoldó aromaolajos kezeléseinkre. Időseknek háznál is. Tel.: (+36) 30/294 3956 Évelő sárga liliom és nőszirom (Írisz) tövek eladók, nagyobb tételben is. Ezen kívül mogyoróbokor és keserű mandula is kapható. Tel.: (+36) 20/572 7430 esti órákban hívható Társkereső Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel.: (+36) 30/261 1244 40 éves szakmunkás férfi vagyok. Családalapítási szándékkal, keresem hűséges társam! Tel: (+36) 30/665-4209 es (+36) 70/583-8858 Független, nem dohányzó, karcsú barátnőmet, későbbi élettársamat keresem 35 éves korig. Kissé járáshibás férfi vagyok. SMS: (+36) 30/324 0628