Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-20 / 99. szám
4 HÍDLAP • 2006. május 20., szombat www.istergranum.hu A diákokkal fizettetnék meg az oktatási reformot A Bokros-csomag után ismét fenyeget a tandíj réme Magyarországon Folytatás az 1. oldalról Természetes, hogy az ellenzék most sem tartja jó ötletnek a kötelező költségtérítést. Sió László, a pártszövetség oktatási műhelyének vezetője kérdésünkre kifejtette: a jelenlegi kormány három év alatt már eddig is 15 ezer fiatalt fosztott meg az ingyenes tanulás lehetőségétől, fokozatosan csökkentve az állami finanszírozású képzés keretszámát. A tandíj bármilyen formáját elképzelhetetlennek tartják, az egyik alternatíva ráadásul mindemellett kivitelezhetetlen is lenne. Az első variáció, miszerint egységes, 8-20 ezer forintos havi díjat vezetnének be, a hallgatók azonnali, drasztikus csökkenését eredményezné, míg azt a konstrukciót, amely a diákhitelhez hasonlóan utólagos visszafizetésre kötelezné a diplomásokat, teljességgel ellenőrizhetetlennek és behajthatatlannak minősítette a szakpolitikus. Minimum felduzzadó tartozásokkal, követhetetlen adatváltozásokkal kellene számolni, előfordulhat, hogy valaki anyagi helyzetétől függően csak tanulmányai befejezése után 20 évvel kezdené meg a visszafizetést. Az ilyen típusú „reform- tervek”mindazonáltal erkölcsileg is igencsak kifogásolhatóak, hiszen most zajlanak az érettségik, és a diákoknak fogalmuk sincs, mi történik a fejük felett, nem tudják, mire számíthatnak, a végleges döntés majd nyári szünetben születik. Már most is látszik a statisztikákból, hogy egyre kevesebben tanulnak tovább, és ha ez így megy, tudásalapú társadalom építése helyett végképp „bedolgozó” országgá válunk - fogalmazott Sió, aki cáfolta azt a kormány által terjesztett „mítoszt”, miszerint egyre több a diplomás munkanélküli, ugyanis, ha megnézzük a 20 százalékos pályakezdő munkanélküliek arányát, a diplomásoknak csak kevesebb, mint 5 százaléka nem tud elhelyezkedni. „Szűk látókörű, rövidlátó a kormány politikája, amikor csak arra koncentrál, mi lesz két év múlva, hiszen a szakemberképzés gyorsan megtérül, ez az egész gazdaságnak, országnak érdeke, több adóval, munkahelyteremtéssel jár” - mondta a szakpolitikus, aki egyetlen példával illusztrálta véleményét: a 90-es évek legelején még senki nem gondolta, hogy hamarosan auAz utólagos képzési hozzájárulásról egyelőre olyan hírek szivárogtak ki, miszerint a díjat akkor kezdené törleszteni a diplomás, amikor évi fizetése eléri a minimálbér negyven- vagy hatvanszorosát és havi jövedelmének 4-6 százalékával törlesztene. A tanulmányi idő alatt szedett hozzájárulás 8-10, illetve 10-20 ezer forint lehetne, ami alól szociális alapon mentesülhetne a hallgató. tógyártás folyik majd hazánkban, a befektetőket viszont a kiváló mérnök- gárda is vonzotta. A HÖOK szintén csak informális csatornákon értesül az eseményekről és minimálisan hivatalos tájékoztatást várnának el. Egyértelmű, hogy a szervezet semmilyen olyan tervet nem tud támogatni, ami hátrányos helyzetbe hozná vagy utólag „büntetné” a tanulókat - fogalmazott a diákszervezet illetékese. • Sz. H. Felvidéki Magyar Sziget Kamocsán Harmadik alkalommal rendezik meg a fesztivált Szlovákiában Folytatás az 1. oldalról Az első nap a P-Mobil és a Cool Head Clan koncertjével zárul. A szombati program keretében á határon túl első alkalommal mutatják be Toroczkai László Vármegyés a véres úton című könyvét. A második napon is gazdag zenei kínálat fogadja a látogatókat. Fellép a népzenét játszó Pengő zenekar, valamint az Ayersrock, a Kárpátia, a Beatrice, a Kalapács és a Blues Company együttesek. A fesztivált legutóbb közel háromezren látogatták meg, idén ennél is több resztvevőre számítanak. Lapunk kérdésére, miszerint terveznek-e a közeljövőben a Délvidéken és Erdélyben is Magyar Sziget fesztivált, Zagyva Gy. Gyula elmondta, hogy a határon túli területeken már számos rendezvényt, koncertet és filmvetítést szerveztek, és természetesen tervezik a fesztivál megrendezését is. A hazai Magyar Szigetre idén augusztus 2. és 9. között kerül sor a megszokott helyszínen, Verőcén. • G. É. Fegyveres rablás Dömösön Fényes nappal rabolták ki a takarékszövetkezetet Néhány százezer forintot rabolt el csütörtökön dél körül egy álarcos férfi a dömösi Dunakanyar Takarékszövetkezetből. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a rabló elfogásához. Dömösön a Dunakanyar Takarékszövetkezetbe csütörtökön dél körül, az alkalmazottak ebédidejében egy túramotorral érkező, teljesen feketébe öltözött férfi érkezett. A bukósisakos rabló egy pisztollyal a takarékszövetkezetben dolgozó hölgyet arra kényszerítette, hogy adja át neki a bevételt, amely néhány százezer forint volt. A rabló ezt követően Visegrád felé hajtott el moteljával. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki május 18-án csütörtökön 11.30 és 12.15 óra közötti időben a 11-es számú úton közlekedett és a fentiekben említett hasonló motorkerékpárral találkozott vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban egyébként érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitányság 34/517-720 telefonszámán vagy a 107-es, 112-es segélyhívó számok valamelyikén. • G. K. L A P ( S Z ) É L Kocsis L. Mihály Újpesti hatos Na persze! Hiszen pék volt a pénzhamisító, a pék pedig maradjon a kaptafánál. Illetve a sütőlapátnál. Ha van sütnivalója, nem kezd pénzt hamisítani, pláne nem úgy, hogy tiszta ráfizetés lesz neki az egész. Nevezetes eset volt Újpesten még valamikor a 19. század hetvenesnyolcvanas éveiben, amikor hamis hatkrajcárosok jelentek meg a forgalomban. A tetteseken (többen voltak) derült aztán a fél ország (ami akkor nem volt éppen kicsi), mikor kiderült, hogy többe kerül a hamis - ezüsttel futtatott réz - pénz előállítása, mint amennyi az értéke volt. Balszerencse-lovagok... Maga Móricz Zsigmond is úgy emlegette egyik regényében, mint a balkezűség csúcsteljesítményét. Persze, mert akkor még nem tudhatta, hogy lesz majd magyar állam, amely négyszeres pénzen állítja elő fémérméit; az egyforintos négybe, a kétforintos nyolcba, az ötforintos kereken húsz forintjába kerül a magyar adófizetőnek. így mulat egy magyar úr! Jobban járnánk, ha nem fizetnénk velük, hanem beolvasztanánk. Az is igaz, hogy minek. Olvad az magától. Sebaj. Mert e téren is közeleg a reform. Okos közgazdászok már pedzegetik (okos közgazdász mindig pedz, s láss csodát, előbb-utóbb bekapjuk!), hogy nem kéne talán ezekkel a forintokkal bíbelődni; kerekítsünk, s akkor elhagyhatjuk. Kerekíteni persze csakis fölfelé lehet, így aztán kettős (sőt többszörös) nyereség várható. De nem is biztos, hogy szükség lesz erre az akcióra, mert végül majd csak ideér az euro, s akkor nem csak az összegek, de a szemünk is kerekedni fog, erre akár mérget is vehetünk. És naná, hogy bevesszük! (Ostyában, amihez kerekített felárral lehet lesz majd hozzájutni.) Mindez nem új ötlet egyébként, mármint a kerekítés. Jó negyedszázada előállt ezzel egy derék ember, Szentesi Emilnek hívták, házalt vele hivatalról hivatalra, szerkesztőségről szerkesztőségre, utóbbi helyeken néha meghallgatták, újságcikk is született látogatása nyomán, de minden maradt a régiben. Igaz, akkor még fillérre végződtek az árak, amivel nem is annyira a fizetéskor volt gond - illedelmes vásárló magától is megtanulta a kerekítés tudományát (hasznos) -, hanem a leltárok elkésztésekor. Istenem! Mennyi papír, mennyi munkaóra, és mindez miért...? Erre jött rá Szentesi úr, aki okos ember volt, de nem annyira, hogy belássa: széllel szembe nem lehet in- novatívan gondolkodni. Akkor! Mert aztán jött a rendszerváltás, az új, gazdasági alapú gondolkodás. Akkor bezzeg! Maradt minden a régiben. Igaz, a fillérek lassanként eltűntek az árakból, és a zsebünkből is, egyenes arányban a lakosság filléres gondjainak növekedésével, ahogy ez közgazdaságilag (amúgy) normálisnak tekinthető. Bajban is voltak a derék fröccstestvérek, akik a micisapka kis pöckére húzták fel a lyukas kétfilléreseket, mert a dizájnra mindig sokat adott a magyar ember. Ha elég hosszú volt a pöcök, akár egyforintnyi is összegyűlhetett rajta, amiről (tessék) most kiderül, hogy négy kemény forintot ér (testvérek között). , Milyen kár, hogy a mai magyar forintot nem lehet felhúzni! Még jó, hogy itt vagyunk helyette mi. Nem fogom tűrni, hagyni, hogy a nemzetiségemet elvegyék A Benes-dekrétumokról és kitelepítésekről hatvan év távlatából, Losoncról A minap a felvidéki Magyar Koalíció Pártja ismét előkerítette a Benes-dekrétumok ügyét. A rendszerváltás óta nyíltan húzódó probléma Magyarország és északi szomszédja között a második világháború végéhez nyúlik vissza. Legutóbb az európai uniós csatlakozások előestéjén került terítékre, ám mint annyiszor a külpolitikai helyzet, közös akarat hiányában nem tette lehetővé a valós megoldást. A felvidéki városokban, így riportunk színhelyén hatvan év után is mély sebeket hagytak Benes dekrétumai. Az a bizonyos fehér lap Füleknél léptük át a határt. Az autó első ülésén ülő férfi, Erdélyi tanár úr jól öltözött, régi vágású tanárember, túl a nyolcvanon. Őszes haját keménykalap takarja, hosszú, barna, tekintélyt parancsoló felöltőjén csintalan ráncokat hagynak az utazás fáradalmai. Még egy kanyar a földúton, s megérkezünk. A kis falu a völgyben terül el. Időt utazunk vissza, 1919-be. A kanyargós sárúton sétálva kicsi templomot látunk, a tér másik oldalán század eleji homlokzatával téglaház ásít felénk. A szürke elemi iskola falain szlovák felirat, címer. „Ez itt a szülőházam” - meséli a tanár úr - „Az utcafrontra néző két szobában laktunk. Apám tanító volt itt, amíg el nem költöztünk Losoncra. Később már ott jártam elemibe, polgáriba. Ma úgy mondják gimnázium.” A falu körüli szántók rendben megművelve, a kiskertek gondozva veszik körül a régi vályogházakat. Az út végén a temető. Meglátogatunk egy régi osztálytársat. Az idős férfi nem sír, csak nézi a takaros nyughelyét. A második dátum a kövön, 1999. Ismét nyolcvan év. Az autó tovább robog velünk Losonc felé. A városban szép kúria, a tanító és családja lakása. Cselédszoba, öreg fák, kert. Bemenni nem tudunk, bár az ingatlan a tanár úr öröksége. Ő azonban magyar állampolgár, a ház pedig a szlovák állam tulajdona, 1946 óta. a Éjjel jöttek A tanár úr úgy meséli, hogy 1946 februárjában, a közeli falut körülzárták éjjel a csehszlovák hadsereg katonái, elvitték az embereket, deportálták.„A saját szememmel láttam, amikor a szerencsétlen embereket, teherautókon vitték a város vasútállomására” - emlékezik vissza Erdélyi bácsi a borzalmakra. A Felvidékről Magyarországra került erőszakosan kitelepített családok még élő tagjai nem felejtenek. Nem tudnak. Idős asszonyok mesélték, hogy álmaikban sokszor előtör az a szorongó érzés, amikor megtudták, itt kell hagyni földet, munkát, egzisztenciát, házat, s el kell menni valahová, ami magyar, de nem az övék, ahol ugyanúgy sajgó szívű emberek szakadnak ki közösségükből, s próbálnak új életet kezdeni, mert muszáj. Persze van, aki önként ment el. Erdélyi tanár úr például. Hogy miért? Mert rá volt kényszerítve, mert nem volt magyar iskola, magyar rádió, magyar újság, s egyáltalán semmi, ami identitástudatának megőrzésében, akárcsak egy pillanatig is segítette volna. Az összes magyar állampolgár tűnjön el az országból! - hangzott a legfelsőbb kijelentés. Mert magyar volt, és hazaáruló Voltak, akik éjszaka, csónakokkal, vagy úszva szöktek át a Dunán az embertelen bevagonírozás elől, mások hamarabb eljöttek. Rokonok, szülők, testvérek szakadtak el egymástól. Erdélyi bácsi mesélte, hogy amikor Magyarországon összeházasodott egy észak-komáromi lánnyal, Losoncról édesanyja és édesapja nem jöhetett át Békéscsabára a templomba. Ők sem mehettek el látogatóba. A határon süteményt cserélhettek ünneplőben, ez minden. A huszadik század egy újabb emberalázó szelete. Az Európai Unió jogrendjével jogászok szerint összeegyeztethetetlen dekrétumok előkerülésekor a legtöbben azt sem tudják mi ellen tiltakoznak, vagy mi mellett törnek pálcát. Nem elég „trendy”. • Szabó Anita Éva