Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-03 / 86. szám

4 HÍDLAP • 2006. május 3., szerda www.istergranum.hu Négy hónapon belül eldőlhet a mohi atomerőmű sorsa- v Privát energia: pénteken olasz kézbe került a Szlovák Villamos Művek Folytatás az 1. oldalról A mohi atomerőmű a lévai járásban található, és a város önkormányzata az építke­zés befejezése mellett teszi le a voksát. „Két blokk már áll, így teljesen mindegy, hogy megépül-e a harmadik és negyedik. Jó tapasztalataink vannak az atomerőmű­vel kapcsolatosan, ezért szeretnénk, ha elkészülne a másik két reaktor is, mert ez a régió további fejlődéshez is hozzájárul majd” - nyilatkozta lapunknak Stefan Jurák, a város polgármester helyettese. Az Énei Szlovákiában 75 milliárd koronát szeretne befektetni, ebből 60 milliárdot a már említett létesítmény befejezésére fordítanának. Hogy pontosan milyen felújításokat szeretnének elvégezni Mohiban, az csak augusztusban dől el, az Énei igaz­gatója, Fulvia Conti szerint ugyanis addigra készül el a beruházás előnyös­ségét felvázoló tanulmány, amely megvitatása után rögtön elkezdődhet a munka. „Az erőmű befejezésével sze­retnék elérni, hogy a gázzal és a szén­nel ellentétben ne emelkedjen az atom­energia ára” - fogalmazott Conti. A Feasibility Study névre keresztelt pro­jekt az építkezés biztonsági, anyagi, technikai vonzataira mutat majd rá. Az előkészületi tanulmányok költségeit Malchárek nyilatkozata szerint az Énei maga állja, így Szlovákiát anyagilag nem terheli annak megtervezése. „Az atomerőmű befejezéséről véglegesen a tanulmány elkészülte után a villamos művek közgyűlésén döntenek, ott vi­szont az államnak többsége van, és a parlament a befejezést fogja szorgal­mazni” - szögezte le a gazdasági mi­niszter. Az előzetes tervek szerint egyébként az építkezés 2008-ban kez­dődhetne el, és 2012-ig tartana. Az erőmű harmadik és negyedik blokkjának kiépítése azért fontos Szlovákia számára, mert ha a villa­mos művek leállítanák a működő nyitranováki és a vajáni hőerőművet, és az Európai Unió kérésére bezárnák a Jaslovské Bohunicén találhatót is, akkor 2007 és 2010 között elfogyna az ország energiatartaléka, és Po­zsony energiaimportra szorulna. Perger Andrásnak, az Energiaklub Egyesület munkatársának a véleménye szerint kérdéses, hogy Szlovákiának va­lóban szüksége van-e a villanyenergia- források bővítésére: „Tudomásom sze­rint a mohi (bohunicei) atomerőműben előállított energiát a szomszédos állam exportálja, így ha 2010-ben az unió nyo­mására leállítják az ottani energiaterme­lést, akkor sem lesz gond az ország ellá­tásával, legfeljebb nem fognak külföldre szállítani”. A szakértő elmondta, hogy biztonsági szempontokból sem lenne tá­mogatható az erőmű befejezése: „A blokkokat 1970-es tervek alapján kezd­ték el kivitelezni, és valószínűleg a már meglévő alapokon folytatnák a két év múlva esedékes építkezést, ami pedig biztonsági szempontból megengedhetet­len lenne. Ha viszont lebontanák a már meglévő részt, akkor a kivitelezés anya­gi háttere nőne meg”. • Szép Éva Mérgező lehet a házilag készített sonka Ideg- és izomkárosodást vagy halált okozhat egy ritka baktériumtörzs Folytatás az 1. oldalról Az állategészségügy először figyel­meztet, majd bírságol, végül bevonja a telep működési engedélyét. Ma­gyarországon egyáltalán nem rossz az ellenőrzés hatékonysága, azokat több szerv végzi, mint általában az uniós országokban, csupán a koordinálás­ban akadnak hiányosságok, vagyis sok az átfedés, a feladatok nem egyér­telmű megosztása. Az élelmiszereket ellenőrzi például az ÁNTSZ, a Nö­vény- és Talajvédelmi” Szolgálat, az Élelmiszerellenőrző és Állategész­ségügyi Állomások, illetve a fogyasz­tóvédelmi felügyelőségek is. A hús­véti razziák során például az összes szerv együttműködött, az eredmé­nyekről már hallhattunk. A jogszabályok ismeretében a hazai termékek fogyasztása tűnik a legbiz­tonságosabbnak, az állategészségügyi állomások például minden húsüzemet, egy adott ütemterv alapján szinte napi gyakorisággal ellenőriznek. Az vi­szont tény, hogy a jogkörük az uniós tagállamból érkező húsokra vonatko­zóan csak szúrópróba-szerű ellenőrzé­sekig terjed. A határon ezért semmifé­le dokumentum-ellenőrzés nem törté­nik, csupán a harmadik országból ér­kező termékek esetében, ezeknél vi­szont legalább alaposan. A hatóságok azonban folyamatosan járják a bolto­kat, hűtőházakat - fejtette ki kérdé­sünkre Gács Judit, a megyei állat­egészségügyi állomás igazgatóhelyet­tese és felhívta a figyelmet arra, hogy azok, akiknek nincs kellő gyakorlata a füstölésben, pácolásban, ne kísérletez­zenek házilag készült sonkával. • Szabó Hajnal Ovár I. Tamás ______________ V icces emberek Sokféle durva és idétlen locsolóvers ismert - közülük jó néhány nem tűrné el a nyomdafestéket. Ama bizonyos „savazósból” jókora politi­kai botrány kerekedett, mondván, hogy egyértelműen a célba vett sze­mély - esetünkben Dávid Ibolya - „fizikai megsemmisítésének kép­zetét” kelti fel. Elintézhetnénk a dolgot azzal, hogy ami a TV-ben elhangzott Fábry Sándortól, „az egy rossz mondat” - elvégre Hiller István is így kom­mentálta egy párttársa kínos elszólását ám ettől a meccs még nem állna döntetlenre. Közismert ugyanis, hogy a balliberális oldal - mondjuk a recski tábor újranyitásával poénkodó Vastagh Páltól az egyre alpáribb Jancsó Mikósig, aki gyengeelméjűnek nevezte nemré­giben Orbán Viktort - száz- és ezerszámra ontja magából elvakult in­dulattól fűtött sértéseit. Ami pedig a „fizikai megsemmisítés képzetét” illeti, a bézbólütős verettetés, vagy a csoportosan elkövetett nemi erő­szak (a megtévedt párttárs megleckéztetésére) a véres valóság maga. További példák sorolása helyett térjünk vissza a televízióhoz: elfogu­latlan szemlélő aligha vonhatja kétségbe, hogy mondjuk a Heti hetes, noha nem „lesavazással”, de már alapjáraton is évek óta maró gúny­nyal támadja a „fideszeseket”, illetve mindazt, ami a nemzeti oldalnak becses: erkölcsöt, hitet, hűséget. Adott esetben egyetlen műsorukban több a „politikailag inkorrekt” szöveg, mint amennyi összesen elhang­zott az eddigi kilenc év alatt a Fábry-showban. A legutóbbi Magyar Narancs - nyilván a liberális tolerancia nevében - mégis ez utóbbira zúdít össztüzet egy szerkesztőségi cikkben. Szerintük Fábry a szóban forgó produkcióval „végső soron a társadalomból iratkozott ki.” Az aránytévesztés közismerten a humor egyik forrása: megmosolyogtató az az erőlködés, amellyel ez a kis lap is igyekszik beállni a sorba, hogy - bolhából elefántot csinálva - megpróbáljon lejáratni valakit, akinek műsorát milliók nézik. Azt természetesen mi magunk is elismerjük, hogy az említett versike a lesavazott ibolyáról otromba tréfa, kiváltképp egy olyan hölggyel szemben, akinek kétségkívül kifinomult a humora. Gondoljunk példá­ul Dávid Ibolyának arra a kijelentésére, hogy pártja az európai érte­lemben vett konzervativizmust képviseli, így a jobboldali MDF lesz a hamarosan megalakuló kormánykoalíció igazi ellenzéke. Érdekes mó­don az MSZP/SZDSZ pontosan ugyanezt mondja. A ránk váró meg­szorítások közepette tehát derűs percekre is számíthatunk majd, az említettek parlamenti felszólalásait figyelve: van annak valami egé­szen különös bája, amikor az elvtársak ennyire értik a viccet. Elmosta a víz a termés nagy részét Folytatás az 1. oldalról Néhány hete még úgy látszott, gon­dok lesznek aZ intervenciós célra fel­ajánlott, mintegy 5 millió tonna gabo­na felvásárlásával, ám az elnök sze­rint ezek is folyamatosan zajlanak, biztosan nem marad a gazdák nyakán a termés. Vancsura szerint nem lesz nagy gond idén a raktározással sem. Ugyanakkor tény, hogy sok gazdát rendkívül érzékenyen érint a termé­szeti csapások okozta bevételkiesés, hiszen valószínűleg igen magas lesz a bevetetlenül maradt területek aránya. Az agrártárca tájékoztatása szerint eddig az őszi búza mintegy 3 százalé­ka - 37 ezer hektár - pusztult el, ez pedig tovább nőhet, és akár a 100 ezer hektárt is elérheti. Az árpavetés nagy­jából 10 ezer hektáron semmisült meg, és jelentős mértékben csökkent a jó minőségűnek ítélt vetésterületek nagysága. A terméskiesés várhatóan legalább akkora lesz, hogy teljesen el­viszi a gazdák nyereségét. • Sz. H. Visszafogottan ünnepel Buzánszky Holnap lesz 81 éves az Aranycsapat legendás hátvédje Folytatás az 1. oldalról Az Aranycsapat tagja hozzátette: jó egészségnek örvend, nincs komolyabb baj, ami miatt pihennie kellene. „Teg­nap is egy nappal öregebb lettem, és azt gondolom, ez így fog menni egy darabig. Nem érzek fáradtságot, ha hívnak, akkor megyek, és bárhol szí­vesen beszélgetek az emberekkel.” Buzánszky Jenő május közepén nagy útra indul egykori csapattársával, Grosics Gyulával. A két klasszis lab­darúgó a Német Labdarúgó Szövetség meghívásának tesz eleget, többek kö­zött ellátogatnak Kaiserslauternbe és Mainzba is. „Az illetékesekkel megbeszéljük a németországi labdarúgó világbajnok­ságra való kiutazásunkat is. A negyed­döntők során leszünk kint, de termé­szetesen a döntőt sem hagyjuk ki, ott fogunk a helyszínen szurkolni” - zár­ta a beszélgetést az ünnepelt focista. • (nagy) Konferenciaközpont épül a timföldgyár helyén Folytatás az 1. oldalról Lapunk korábban már megírta, a robbantások a közművekhez közeli helyeken hétvégenként folytak. Karánsebesy Lukács polgármester ez­zel kapcsolatosan elmondta, hogy mi­vel a kritikus területeken fekvő épüle­tek bontása befejeződött, ezért már a hét többi napján is zajlanak a munká­latok, s így előreláthatóan jóval a jövő márciusi határidő előtt, még az idén befejezik a bontást. A tennivalók végéhez közeledve az önkormányzatnak szándékában áll, hogy az év második felében a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül támogatásért folyamodjanak a terve­zett fejlesztések (innovációs- és kon­ferenciaközpont) finanszírozására. • Sz. A. É. Elszállítják a roncsokat Tatabánya. A megyeszékhelyen szerdától megkezdik a város közterü­letein, közparkolóiban és közútjain tárolt, tartósan üzemképtelen, forga­lomból kivont, érvényes hatósági jel­zéssel nem rendelkező és a városké­pet rontó, sérült és roncs gépjárművek elszállítását. A járművekkel kapcsola­tos intézkedéseket az idevágó kor­mány- és önkormányzati rendeletben foglaltak szerint hajtják végre. Tündér Lala Esztergomban Esztergom. A Bajor Ágost Kultúr- mozgóban május 6-án, szombaton te­kinthetik meg Lalának, a Tündérföld­ről elvágyódó kistündémek a tudós varázsló cselszövéseitől tarkított tör­ténetét. A kétrészes mesejáték Szabó Magda munkájának alapján készült, színpadra Rencz Antal alkalmazta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom