Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-05 / 66. szám
6 HÍDLAP • 2006. április 5., szerda www.istergranum.hu Cigány családok fedél nélkül Sehol sem fogadják be a hányattatott sorsú közösséget Buszjáratok utas és pénz nélkül Elégtelenre vizsgázott a felvidéki tömegközlekedés Párkányból tömegközlekedési eszközzel az esti órákban képtelenség eljutni az alig pár kilométerre lévő falvakba. Ennek az oka az, hogy este fél hét után egyetlen busz sem gördül ki az állomásról — a járatokat megrendelő megye csak any- nyi buszt indíttat, amennyire véleményük szerint igény, na és persze pénz van. Még január elején adtunk hírt róla, hogy a révkomáromi Nagysor utca egyik bérházából éjszaka, erőltetett menetben kellett kiköltöztetni az ott lakó cigány családokat, mert az épület minden pillanatban összedőléssel fenyegetett a fejük felett. Ideiglenes elszállásolásukat az épület tulajdonosának, egy helyi vállalkozónak kellett megoldania. Hogy ez nem lesz problémamentes, azzal előre számolni lehetett, ugyanis hol fogadnának be szívesen ötvenegynéhány olyan embert, akik egyszerűen szétszedték maguk alatt korábbi otthonukat? A Révkomá- romhoz tartozó Őrsújfalu használaton kívüli iskolája volt az első ideiglenes menhelyük, ahol a lakosság kizárólag azért tűrte meg őket, mert tudták, hogy csak néhány napról lesz szó. Az említett vállalkozó ezután egy közeli községben vásárolt házat a fedél nélkül maradt cigány családok számára, de a falu lakosai ezt szándékosan megrongálták, hogy megakadályozzák a romák odatele- pülését. Végül a közigazgatásilag szintén Révkomáromhoz tartozó, ám lényegében eldugott peremközségnek nevezhető Karván kötött ki a hányattatott sorsú társaság. A falu lakosainak reakciója azonban itt sem váratott sokáig magára: petíciót nyújtottak be Révkomárom polgár- mesterének, amelyet 246-an írtak alá. Ebben természetesen a cigányok mielőbbi elköltöztetését követelik, azzal az indoklással, hogy a faluban felbomlott a rend, a jobbára idős lakosok félelemben élnek, és az újonnan jöttek máris rongálni, pusztítani kezdték a környezetüket. Mellesleg elszállásolásuk körülményei sem irigylésre méltóak: a hatszobás régi családi ház minden helyiségében ha- tan-nyolcan laknak, fürdőszoba és vécé csak egy van. A helyzettel, mint látjuk, valóban senki sem elégedett: saját szavaik szerint maguk az érintettek is elmennének innen akárhová. Az a bizonyos vállalkozó - az egyetlen személy akitől megoldás várható - pedig újabban nem óhajt nyilatkozni az ügyben. Június közepéig azonban mindenképpen ki kell költöztetnie a romákat Révkomárom területéről; annak idején ugyanis ezzel a feltétellel kapta meg jelképes áron a bérlakásokat a várostól, meg kell oldania a kialakult helyzetet június végéig • Vas Gyula Csepregi Zoltán a párkányi autóbusz vállalat elnöke a Hídlapnak elmondta, hogy a helyzeten csakis a megye tudna változtatni, mert az a járatok megrendelője. „Csak annyi járat indulhat, ameny- nyire pénz, na és persze igény van.” - mondta az igazgató, majd hozzátette, hogy hétvégenként egyes településekről napi három busz indul Párkányba. Szemléltetésül: a Párkánytól 15 kilométerre lévő Ipolyszalkáról szombaton és vasárnap három busz indul: reggel nyolckor, egykor és este ötkor. Hétköznaponként egy kicsit jobb a helyzet: napi szinten nyolc- kilenc busszal lehet Párkányba jutni. Az utolsó busz fél hatkor indul a Duna bal partján lévő városba, és onnan a záró járat fél hétkor startol az Ipoly menti település felé. Csepregi mindezt azzal magyarázza, hogy kevesebb az utas, és véleménye szerint ez részben a papírgyár nagymértékű leépítésének köszönhető. Az éjjeli járatok körülbelül négy éve, a nyolcórás műszak megszüntetésétől kezdődően nem járnak, ezek a buszok éves szinten 1,5 millió korona, azaz 10,5 miihó forint veszteséget termeltek. Csepregi elmondása szerint egy járat egy kilométer megtételével körülbelül 15 koronás, azaz 105 forintos bevételt és 30 koronás, azaz 210 forintos kiadást termel. Ez az arány szinte mindig 50-65 százalék között mozog. Mindennek az oka az, hogy ha nincs utas, akkor is meg kell tenni az előírt kilométert és a megrendelő különböző kedvezményeket (például diákjegy) is jóváhagy. A Szlovák Autóbusz Vállalatok nemrégiben követelték ki a 2005-ből elmaradt járandóságukat: az állam a tavalyi év negyedében a megyéknek adományozta a vállalatokat, ezért sem az állam, sem a megye nem akarta kifizetni a busztársaságoknak járó elmaradt háromhavi támogatást. Csepregi elmondása szerint az év A párkányi SAD az érsekújvári autóbusz vállalat igazgatása alá tartozik, amely 66 százalékban magyar tulajdonban van és a választások után, a privatizáció stop feloldását követően akár teljesen magyar kézre kerülhet. végéig le vannak fixálva a menetrendek, így egyetlen járatot sem fenyeget megszűnés, ennek ellenére az igazgató elismerte, hogy ha a megrendelő nem tudja kifizetni az idei évre szükséges pénzt, lehetnek gondok. A híresztelésekkel ellentétben a távolsági járatokat sem fenyegeti veszély: azok működtetése a társaságok saját aktivitása, és a vállalat az így befolyó pénzhez tud hozzányúlnia abban az esetben, ha a megye nem tudja időben odaadni a szükséges dotációt. • Kép és szöveg: Szép Éva PROGRAMOK Szerenádok Szentendrén a Barcsay Jenő Általános Iskolában „Szerenádok” címmel a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyére kerül sor április 7-én, pénteken, este hét órától. A belépőjegy 800 forintba kerül. Dalszínház Kormorán: A szeretet hídja című műsor tekinthető meg Magyarock Dalszínház előadásában a Táti Kultúrházban április 7-én, este hat órától. Festménykiállítás Nagy Ferenc festőművész kiállítása nyílik meg április 6-án, délután öt órakor Esztergom-Kertváros- ban a Féja Géza Közösségi Házban. A kiállítást Sipeki Gyula fotóművész nyitja meg. a Szikra Művészeti Stúdió tagjai, valamint a Göncöl Band zenekar is közreműködik a tárlatmegnyitón. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 A nyakörv - francia-amerikai- angol akcióthriller. Rendezte: Louis Leterrier. Szereplők: Jet Li, Morgan Freeman, Bob Hoskins, Kerry Condon, Vincent Regan, Tamer Hassan, Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky u. 4., tel.: 33/313-888) 17.00 Csak szex és más semmi - magyar vígjáték. Rendezte: Goda Krisztina. Szereplők: Schell Judit, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly, Seress Zoltán, Czapkó Antal, Rátóti Zoltán. 19.00 Ütközések - amerikai-német filmdráma. Rendezte: Paul Haggis. Szereplők: Sandra Bullock, Don Cheadle, Matt Dillon, Jennifer Esposito, William Fichtner, Brendan Fraser, Terrence Howard, Thandie Newton, Ryan Phillippe. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Április 5-én, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a.) Telefon: 509-600. A NAP VICCE A 80 éves férfi felhívja távol élő fiát:- Fiam! Anyád és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Arra kérnélek, hogy hívd fel a nővéredet és kíméletesen közöld vele a hírt! A fia azonnal telefonál a nővérének, és közli vele a rossz hírt. A nővére azonnal intézkedni kezd:-Azonnal csomagolunk, hazautazunk és rendbe rakjuk a dolgokat. Majd felhívja az apját is:- Azonnal hazaututazunk, addig ne csináljatok semmit! Az apja:- Jó, akkor várunk. Majd odafordul a feleségéhez:- Nos, a gyerekek nálunk töltik a Karácsonyt. Csak azt tudnám, Húsvétra mit fogunk kitalálni... NÉVNAP Április 5. napján szeretettel köszöntjük Vince nevű olvasóinkat! Vince: A Vincentius latin név rövidüléséből származó Vince győztest, győ- zcdclmcst jelent. Becézése: Vinci, Vinciké, Vincus, Vici, Vini. Napjainkban igen ritka. Rokon név: Bence. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Cinecitta, 10:00 Híradó, 10:05 Napi mozaik, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 13:00 Hrvatska krónika, 13:30 Ecranul nostru, 14:05 Afrika gyöngyszeme, 15:00 Berlin, Berlin, 15:53 Bartók 125, 16:00 Híradó, 16:05 Zsoltárfeldolgozások, 16:20 Evangélikus ifjúsági műsor, 16:30 Az utódok reménysége, 17:00 12+, 17:10 Mit főzzünk ma?, 18:00 Híradó - Gazdasági híradó, 18:10 Körzeti híradók, 18:20 Este extra - Választás 2006, Gyurcsány - Orbán vita, 20:30 Este extra, 21:10 Híradó, 21:35 Kékfény, 22:30 Kultúrház, 22:45 Médiamix, 23:15 Híradó, 23:23 Sporthírek, 23:30 Gyurcsány - Orbán vita (ism.), 01:05 Kárpáti krónika *7« 06:55 Mokka, A TV2 ■rJj reggeli műsora. Utána: ■■'****" Stahl konyhája, 09:05 Szóda, Telefonos játék, 10:05 Teleshop, 11:25 Hajrá skacok!, 12:00 Játékidő, 13:00 Szájkosaras kosaras, 15:00 Anita, a bűbájos bajkeverő, 15:30 Jóbarátok, 16:00 Knight Rider, 17:00 Hetedik mennyország, 18:00 Lisa csak egy van, 18:30 Tények, 19:00 Gyurcsány-Orbán vita, 20:40 Áll az alku, Szórakoztató vetélkedő, 21:40 Doktor House, 22:40 Kereszttaták, Közben: Kenósorsolás, 00:30 Tények Este, 01:00 A titkos háború □202! KLUB 06:30 Reggeli - Süss fel nap!, 08:50 Recept Klub (ism.), 09:00 Top Shop, 10:15 Delelő - Fényes nap, Vidám magazinműsor, 11:35 Recept Klub, 11:45 06-81-603-000, Közben: 12:00 Híradó, 13:20 Az ifjú Indiana Jones kalandjai, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Timon és Púmba, 15:30 Csacska angyal, 16:30 Balázs, 17:30 Mónika, 18:30 RTL Klub Híradó, 18:55 Választási vitaműsor - Gyurcsány-Orbán vita, 20:40 Barátok közt, 21:15 Hiába futsz, 23:00 Az elnök emberei, 23:50 Találkozások, Sztármagazin, 00:10 Undercover - A titkos csapat 06:00 Reggel, Szolgáltató, * közéleti és kulturális magaI>lJísTA , , . , , no nn zin. Hírek óránként, 08:00 Kikötő (ism.). Kulturális folyóirat, 08:30 A Csendes-óceán térségének jövője, 09:00 Verdi, 10:10 A világ- örökség kincsei, 10:25 Tapolcai séta, 10:30 Bűvölet, 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Szerelmes földrajz, 14:25 ...Szebb dolog, az végeknél, 15:00 Ötvösremekek a Kárpát-medencéből, 15:25 Digitális bolygó, 16:00 Négyzetméter, Ingatlan magazin, 16:30 Világunk, Integrációs magazin, 17:30 Kikötő, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Miniszterelnök-jelöltek vitája, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitájának élő közvetítése, 20:30 Bűvölet, 21:35 Híradó, 22:00 Közbeszéd, Aktuális háttérműsor, 22:20 Jakuzák. 00:10 Full Playback, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, műsorismertetés /£%k 10:00 Visszapillantó - Messze- («9 látó - Időjárás ism. 10:20 Szalon ism. benne: A Cotton Club Singers koncertezett Dorogon, Alfa Romeo találkozót tartottak a városban, egy borversenyen jártunk Esztergom-Kertvárosban, bemutatkozik a TESZ Klub 12:00 Visszapillantó - Metszelátó - Időjárás ism. 12:20 Remustra ism. benne: Beszélgetés Gyurkovics Tiborral 14:00 Visszapillantó - Messzelátó - Időjárás ism. 15:00 Hírsport, Sportdélután ism. benne: Esztergomi Vitézek - Pécsi Indiánok rögbi mérkőzés 17:00 Visszapillantó - Messzelátó - Időjárás 17:20 Szalon ism. 19:00 Remustra ism. 21:00 Visszapillantó - Messzelátó - Időjárás ism. 21:20 Szalon ism. Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes Lapszerkesztők: Bukovics Krisztián, Váczy H. István A mai lapszám szerkesztője: Váczy H. István Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: B. Szabó Márta (Ipolyság), Berényi Szilvia, Bódi Gergő, Bölcsházi Sándor, Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Párkány), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Vas Gyula (Révkomárom), Varga Péter, Vödrös Attila Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stűrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.